News here
hirdetés

HÍREK

Putyin hirtelen eltűnt egy ünnepi beszéd élő közvetítéséből

Mondata közepén tartott, amikor hirtelen az éneklő tömeget kezdték mutatni.

Link másolása

hirdetés

Nagyon különös dolog történt az orosz állami televízió – elvileg – élő közvetítésében, miközben Vlagyimir Putyin ünnepi beszédét sugározták a moszkvai Luzsnyiki stadionban.

„Teljesen véletlen egybeesés, hogy a speciális katonai műveletek [következetesen így hívják az orosz vezetésben a háborút – szerk] kezdete egy napra esett a születésnapjával...”

– mondta az orosz elnök majd teljesen váratlanul az éneklő tömegre váltott a közvetítés, Putyinról nem csak a képet, de a hangot is elvették. Így azt sem tudjuk meg, pontosan kinek a születésnapján is indult meg az orosz invázió.

hirdetés

A parádé a Krím annektálásának nyolcadik évfordulójára emlékező ünnepségsorozat része volt. Az "eltűnés" előtt Putyin többek között arról beszélt, hogy a Krím és Szevasztopol felemelése nagy tett volt az oroszoktól, mert kiemelték a régiót abból a megalázó állapotból, ahol Ukrajnában voltak. Beszélt továbbá „neonácikról”, akik alatt az ukránokat értette, és dicsérte az oroszok szerinte sosem látott egységét is.

Dmitirij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint egyébként „szervezhiba” okozta az orosz elnök eltűnését a képernyőről.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Jövő tavaszra halasztják a napelemes pályázatok második fordulóját
Több tízezer családot érinthet ez, akik így is spórolhattak volna a rezsiköltségek emelkedése közben.

Link másolása

hirdetés

Elhalasztotta a lakossági napelemes EU-pályázat második fordulóját a kormányzat – írja a Portfolio.

A második fordulót jövő tavaszra halasztották, tovább kell tehát várniuk azoknak, akik a napelemes pályázat segítségével akartak faragni a rezsiszámlájukon.

Eredetileg idén szeptember-októberben tartották volna a második pályázati fordulót. A változtatás több tízezer családot is érinthet.

Ezt a Technológiai és Ipari Minisztérium múlt heti közleményében jelentették be, indoklást azonban nem fűztek a döntéshez.

A Portfolio szerint azért nehezen érthető a halasztás, mert őszig kiderül, hogy az első fordulóban kik nyertek, és mekkora támogatási keretet kötnek le a 201 milliárdos teljes keretből, így elvileg rögtön lenne lehetőség újra kinyitni a pályázatot.

A második pályázati forduló várhatóan ismét nagy érdeklődést generálna tekintettel arra, hogy augusztustól már elindult a rezsicsökkentés új korszaka, amelyben az átlagfogyasztás feletti részre az áram esetén kétszeres, a gáz esetén hét és félszeres árat fog kiszámlázni a szolgáltató a következő hónapokban.

Most tehát azzal, hogy a második fordulót ismeretlen okból elhalasztotta jövőre a tárca, későbbre tolta annak a kezdetét is, amikortól a rezsiszámlát tényleg érdemben tudnák faragni a családok az állami programmal – írja a Portfolio.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Kocsis Máté: ha nem lenne elég baj, hogy háború és energiaválság van, még „Gyurcsány is készül”
A fideszes politikus szerint Gyurcsány alatt akkor is megszorítás volt, amikor nem volt háború és válság.

Link másolása

hirdetés

Ha esetleg nem lenne elég baj, hogy háború és energiaválság van, még Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is "készül" - írta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Facebook-oldalán.

Kocsis Máté arra reagált, hogy a DK vezetője szintén Facebook-oldalán azt fejtegette, hogy "rendetlenség lett". Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: "Ti tettétek. Mi meg készülünk".

A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc megint kormányozni szeretne. "Úgy érzi, most pont rá van szükség. A műsorát azonban már láttuk, nem felejtjük" - jegyezte meg.

Kocsis Máté azt írta: Gyurcsány Ferenc "amikor tehette", elvett egy havi nyugdíjat, és egy havi bért a közigazgatásban dolgozóktól, a tanárokról, és "úgy emelte az adókat, mintha nem lenne holnap". Elvette az otthonteremtési és a családtámogatásokat, az adókedvezmény, s akkor is tizenötször emelte a rezsiárakat, amikor nem volt energiaválság Európában - sorolta a fideszes politikus.

A kormánypárti politikus szerint Gyurcsány Ferenc "egyszer már tönkretett mindent, de ő most is készül". "Mindenkinek jobb, ha nem teszi" - írta bejegyzésében Kocsis Máté.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Már 100 olyan benzinkút lehet, ahol teljesen kifogytak az üzemanyagból
Van olyan kút is, ahol az erre a hónapra szánt mennyiség fele már elfogyott, és még csak nyolcadika van.

Link másolása

hirdetés

Már száz körül van azoknak a benzinkutaknak a száma, ahol nem lehet tankolni – írja az atv.hu.

Az egyik balassagyarami benzinkút üzemeltetői elmondták, hogy utoljára péntek este kaptak üzemanyagot, ami azonban pillanatok alatt elfogyott, így hétfőn már ki sem nyitottak.

Tóth András, a Xhénia Kft. ügyvezetője az ATV Híradónak azt mondta, náluk az erre a hónapra szánt mennyiség fele már elfogyott, és még csak nyolcadika van. „Nem tudjuk, hogy ha most megint rendelünk üzemanyagot, akkor fogunk-e kapni, illetve ha kapunk, akkor mennyit kapunk” – tette hozzá.

Emellett sok helyen korlátozásokat vezettek be. Az OMV-nél legfeljebb 50 litert lehet tankolni, a Shellnél pedig 80 ezer forintért lehet üzemanyagot vásárolni.

Az ATV által megkérdezett szakértő szerint az érdekes kérdés, hogy ezeket a korlátozásokat a fogyasztók a fogyasztóvédelemnél vagy bíróság előtt megtámadhatják-e, de ő ilyenről még nem tud. Balogh József energiapiaci szakértő hozzátette, hallott olyan szabolcsi faluról is, ahol naponta csak 8 ezer forintig lehet tankolni.

Balogh egy fotót is küldött az ATV Híradónak egy váci benzinkútról, ahol 12 óra után nem sokkal már nem lehetett tankolni.

És országszerte egyre több üzemeltető kerül hasonló helyzetbe. Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője már száz körülire becsüli azoknak a kutaknak a számát, amelyek nem üzemelnek, mert nem kapnak üzemanyagot.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Felsővezetők is pakolják a poggyászokat az ausztrál légitársaságnál, akkora a munkaerőhiány
A Qantasnak legalább 100 dolgozóra van szüksége, amíg nincs elég emberük, kénytelenek kevesebb járatot indítani.

Link másolása

hirdetés

Példátlan lépésre kényszerül Ausztrália legnagyobb légitársasága: vezető beosztású embereket kértek fel arra, hogy ideiglenesen segítsenek a földi kiszolgálásban, mert nincs elég munkaerő - írja a Guardian.

A cégnek legalább 100 dolgozóra van szüksége a sydney-i és a melbourne-i repülőtéren, ezért felsővezetőket is beállítanának csomagkezelőnek három hónapra.

Hetente 3-5 napot kellene dolgozniuk 4-6 órás műszakokban. A feladataik közé tartozna a poggyászok pakolása, valamint a poggyásszállító járművek kezelése. Éppen ezért figyelmeztették azokat, akik hajlandóak ideiglenesen munkát váltani, hogy képesnek kell lenniük 32 kilós csomagokat is emelni. Akik jelentkeznek a feladatra, képzésen kell részt venniük.

Mint a légitársaságok többsége, a Qantas is a koronavírus-járvány miatt került nehéz helyzetbe.

A karanténidőszak alatt minimum 1600 poggyászkezelőt bocsátottak el a cég alvállalkozói.

A szövetségi bíróság ezt jogellenesnek ítélte, a Qantas azonban fellebbezni kíván a döntés ellen.

A légitársaság a munkaerőhiány miatt kevesebb járatot indíthat a következő hetekben,

de bíznak benne, hogy fel tudnak venni új alkalmazottakat, hogy ne az irodai dolgozóknak kelljen a csomagkezelést végezni.

hirdetés

A probléma súlyosságát a Qantas ausztráliai és nemzetközi vezérigazgatója, Andrew David is elismerte. A cég szóvivője azt közölte, számukra is egyértelmű volt, hogy a működési teljesítményük nem felelt meg az utazók elvárásainak és a saját elvárt normáiknak sem, ezért intézkedtek. Elmondta azt is, hogy tavasz óta mintegy 200 irodai alkalmazott segítette ki a földi kiszolgálást a csúcsidőszakokban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: