HÍREK
A Rovatból

Putyin: ha Volodimir Zelenszkij kész találkozni, jöjjön el Moszkvába

Trumpnak azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy Oroszország, Kína és Észak-Korea összeesküdött az Egyesült Államok ellen, megjegyezte, hogy az amerikai elnök nincs híján a humorérzéknek.


Ha "Ukrajna adminisztrációjának jelenlegi vezetője" kész a kétoldalú találkozóra, akkor el kell utaznia Moszkvába - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Pekingben, négynapos kínai látogatásának lezárásaként a Kremlnél akkreditált újságírók csoportjának nyilatkozva.

Közölte, hogy ezt az álláspontot már Donald Trump amerikai elnöknek is kifejtette.

"Egyébként Donald megkérdezte tőlem: lehetséges-e egy ilyen találkozó?. Azt mondtam: igen, lehetséges. Végül is, ha (Volodimir) Zelenszkij kész erre, akkor jöjjön el Moszkvába, és egy ilyen találkozó létre fog jönni"

- nyilatkozott az orosz vezető.

Putyin ismételten kétségbe vonta, hogy Zelenszkij az ukrán alkotmány értelmében legitim államfő lenne, és azt mondta, már az ukrán alkotmánybíróság sem határozatképes ahhoz, hogy döntést hozzon az ügyben. Úgy fogalmazott, találkozni Zelenszkijjel jelenlegi státusában "a semmibe vezető út".

Az orosz vezető kész az ukrán féllel tárgyaló orosz delegáció politikai szintjének megemelésére. Konkrét jelölteket nem nevezett meg a küldöttségvezetői poszttal kapcsolatban. A tisztséget jelenleg ellátó Vlagyimir Megyinszkij elnöki tanácsadó tevékenységével elégedett.

Putyin szerint Oroszország soha nem vetette fel azt a kérdést, hogy Ukrajnának területekért cserébe kellene biztonsági garanciákat biztosítani. Úgy vélekedett, hogy az ukrán hatóságoknak népszavazást kell rendezniük az összes területi kérdés eldöntése érdekében, és tiszteletben kell tartani azokat, akik úgy döntöttek, hogy Oroszország részeként akarnak élni.

"Ez a demokrácia" - fogalmazott.

"Mi egyébként, őszintén szólva, szeretném hangsúlyozni, nem annyira területekért harcolunk, mint az emberi jogokért és azok jogáért, akik ezeken a területeken élnek, hogy saját nyelvükön beszéljenek, saját kultúrájuk keretei között éljenek, az előző nemzedékektől, az apáiktól, nagyapáiktól, és így tovább, átvett hagyományok keretei között" - mondta.

Közölte, hogy Oroszország mindig ellenezte Ukrajna NATO-tagságát, de nem vonta kétségbe Ukrajna ahhoz való jogát, hogy tulajdon gazdasági tevékenységét úgy folytassa, ahogy akarja, ami vonatkozik az EU-tagságra is

Az arra vonatkozó kérdésre, hogy Friedrich Merz német kancellár háborús bűnösnek nevezte őt, azt mondta, hogy ez egy sikertelen kísérlet arra, hogy levegye a felelősséget a kollektív Nyugatról "az Ukrajnában jelenleg zajló tragédiáért".

Emlékeztetett rá, hogy 2014-ben három európai ország, Németország, Franciaország és Lengyelország külügyminisztere szavatolta az akkor hatalmon lévő ukrán elnök, Viktor Janukovics és az ellenzék közötti megállapodást arról, hogy minden vitatott politikai kérdést alkotmányos keretek között, békés úton kell megoldani.

A garanciavállalók közül "senki sem emelte fel a kisujját sem", amikor másnap mégis puccsot hajtottak végre, majd "ezután a kijevi rezsim harci műveleteket indított páncélosok és repülőgépek bevetésével azon ukrajnai régiók békés lakossága ellen, amelyek nem értettek egyet ezzel az államcsínnyel" - mondta.

Putyin szerint az ukrajnai tragédiáért azok felelősek, akik figyelmen kívül hagyták Moszkva érdekeit.

Hangsúlyozta: Kijev nem biztosíthatja saját biztonságát Oroszország biztonságának rovására. Hozzátette: ha az ukrajnai kérdést nem lehet békésen megoldani, akkor Oroszországnak fegyveres úton kell megoldania.

Oroszország Nyugaton befagyasztott eszközeinek átadása Ukrajnának hatalmas kárt okoz az egész nemzetközi gazdaságnak, amit szerinte a bölcs nyugati vezetők is megértenek - mondta.

A háború menetéről szólva azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők már nem képesek nagyszabású katonai műveletekre, csak tartják a frontvonalakat, folytonos átcsoportosításokkal. Az ukrán hadsereg tartalékainak szintjét kritikusnak nevezte, azt mondta, hogy a harcképes ukrán alegységek létszám-feltöltöttsége legfeljebb 47-48 százalékos.

Az orosz elnök kijelentette, hogy az orosz fegyveres erők a "különleges hadművelet" övezetében gyakorlatilag minden irányban sikeresen támadnak. Az orosz katonák túlnyomó többsége ragaszkodik ahhoz, hogy Oroszország elérje kitűzött céljait - tette hozzá.

Kínában tett látogatásáról Putyin egyebek között azt mondta, hogy Moszkva és Peking konszenzusra jutott a Szibéria Ereje-2 gázvezeték ügyében, és elégedettnek mondta magát az egyezség eredményével. Úgy vélte, hogy

Kína továbbra is a világgazdaság motorja, azonban energiaigénye növekszik, az Oroszországból érkező gázellátás pedig segít kielégíteni ezt az igényét.
A geopolitikát pozitívnak értékelte és időszerűnek nevezte Hszi Csin-ping kínai elnöknek a globális kormányzásra vonatkozó kezdeményezését.

Álláspontja szerint már kirajzolódtak a multipoláris világ körvonalai, de ez nem jelenti azt, hogy új hegemóniáknak kell megjelenniük, és minden országnak egyenlő jogokkal kell rendelkeznie. Rámutatott, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet tagállamai nem tervezik "legyőzni" egymást, hanem igyekeznek a lehető legjobban megszervezni saját munkájukat

Hangsúlyozta, hogy a világkereskedelemben kialakult egyensúlygondokat tárgyalásokkal kell megoldani, amin Oroszország sikeresen dolgozik partnereivel. Mint fogalmazott, az ukrajnai események sok ország számára ürügyül szolgálnak gazdasági kérdések megoldására.

Trumpnak azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy Oroszország, Kína és Észak-Korea "összeesküdött" az Egyesült Államok ellen, megjegyezte, hogy az amerikai elnök nincs híján a humorérzéknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hivatalosan bejelentették, hogy a magyar hatóságok Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését kérték
Az ügyet a jogi bizottság vizsgálja, döntésük után folytatódhat a magyar eljárás. Két éven belül ez a második alkalom, hogy a DK elnökének mentelmi jogáról kell dönteni.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 20.



Hivatalosan is elindult az eljárás Brüsszelben: a magyar hatóságok Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését kérték. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke hétfőn bejelentette, hogy a kérelmet továbbította a testület jogi szakbizottságának. Az ügy hátterében Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter feljelentése áll, míg Dobrev Klára a kormány megtorló akciójának tartja a lépést.

A mostani eljárás nem előzmény nélküli,

két éven belül ez a második alkalom, hogy a DK elnökének mentelmi jogáról kell döntenie a testületnek.

2024 augusztusában a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság már kezdeményezte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, miután Pölöskei Gáborné Áder Annamária, Áder János volt államfő testvére feljelentette Dobrevet. A volt köztársasági elnök testvére azért indított büntetőeljárást, mert Dobrev azt állította, hogy bűnös a pedofilbotrányban. Abban az ügyben az Európai Parlament 2025 októberében úgy döntött, nem függeszti fel a képviselő mentelmi jogát.

A mostani ügy alapja, hogy Hankó Balázs miniszter 2025 novemberében egy Facebook-videóban tudatta, jogi lépéseket tesz a DK elnöke ellen.

„Állj, ne tovább! Feljelentést teszek Dobrev Klára ellen, mert hazug és aljas módon vádol” – mondta akkor a miniszter.

Dobrev Klára a miniszter videójára úgy reagált: „Hány pedofil pap kapott még tízmilliókat az államtól szexuáledukációs képzésre? Válaszokat követelünk Hankó Balázstól.”

A képviselő a mostani eljárást a kormány megtorló akciójának nevezte. Szerinte azért, mert a DK politikusai egyre közelebb kerülnek annak feltárásához, hogy kik lehettek azok a magas rangú állami vagy rendőri vezetők, akik fedezték a pedofil bűncselekmények elkövetőit.

Az ügy most az Európai Parlament jogi bizottsága elé kerül, ahol meghallgatják Dobrev Klárát is. A bizottság javaslatot tesz a mentelmi jog felfüggesztésére vagy fenntartására, a végső szót pedig a parlament plenáris ülése mondja ki szavazással. Ha a testület felfüggeszti a mentelmi jogot, a magyarországi bírósági eljárás lefolytatható Dobrev Klára ellen. Ha nem, az eljárás nem folytatódhat.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Mínusz 11 fokban maradt fűtés nélkül 16 ezer ember Kazincbarcikán, melegedőbuszokat készítenek elő a városban
A távhővezeték kilyukadása miatt állt le a szolgáltatás Kazincbarcikán január 19-én, több mint 500 háztartásban. A hibaelhárítás akár 24 órát is igénybe vehet, a városi kórház saját fűtésre állt át.


Mínusz 11 fokos fagyban maradt fűtés és meleg víz nélkül Kazincbarcika jelentős része hétfőn, miután kilyukadt a városi távhővezeték. A hibára január 19-én, dél körül derült fény (képünkön), a szolgáltató munkatársai pedig délutánra találták meg a csőtörés helyét. A javítást azonnal megkezdték, de a rendszer újraindítása időigényes.

Az önkormányzat eredetileg több mint 500 háztartásról és egy óvodáról közölte, hogy tartósan, akár 24 órán keresztül sem lesz fűtésük és meleg vizük. A katasztrófavédelem később már arról számolt be, hogy a szolgáltatáskiesés maximum 8710 fogyasztót, vagyis mintegy 16 ezer lakost érinthet.

A hiba leginkább a Csokonai utca 2–28. és a Mikszáth Kálmán utca 1–17. szám alatti épületeket, valamint a Székhelyóvodát sújtja. A kiszakaszolt területen kívül élőknek a szolgáltató azt ígérte, hogy valamikor az éjszaka folyamán újraindulhat a fűtés.

A katasztrófavédelem hétfő esti közleményében a lehetséges következményekre is kitért. „Műszaki hiba miatt szünetel az önkormányzat által üzemeltetett távhőszolgáltatás Kazincbarcikán. A távhőrendszer sokáig tartja a meleget,

a lakások várhatóan kedden délutánra hűlnek le 18 Celsius-fokosra, amennyiben nem sikerül addig kijavítani a hibát. A katasztrófavédelem a volántársasággal melegedőbuszokat, az önkormányzattal közösen melegedőhelyeket készít elő, arra az esetre, ha szükség lenne ezekre.

Amennyiben indokolt, melegedővonat is bevethető a helyszínen.”

Szitka Péter polgármester bejelentette, hogy az Egressy Béni Művelődési Központot megnyitották melegedőhelyként azok számára, akik nem tudják megoldani otthonuk fűtését. A városi kórház átállt a saját fűtési rendszerére, így a betegek ellátása zavartalan.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter szerint nem az EU ügye, hogy Trump el akarja venni Dániától Grönlandot
A külügyminiszter közölte, hogy Magyarország nem támogat közös uniós nyilatkozatot a Grönland-ügyben. A kormány elfogadta a meghívást a gázai újjáépítést felügyelő nemzetközi testületbe.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 20.



A magyar kormány szerint nem uniós ügy a Grönland körül kialakult feszültség – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Prágában. A miniszter egyúttal azt is bejelentette, hogy Magyarország elfogadta Donald Trump meghívását a Gázai Béketanácsba, amelynek állandó tagságáért sajtóhírek szerint nemzetenként egymilliárd dollárt kellene fizetni.

Szijjártó Pétert a cseh kollégájával, Petr Macinkával tartott közös sajtótájékoztatóján kérdezték a Grönland-ügyről. Donald

Trump amerikai elnök komolyan gondolja a sziget megszerzését, és vámokkal fenyeget több európai országot,

köztük Dániát, Németországot és Franciaországot is. A magyar külügyminiszter szerint a helyzet megoldása csak a két fél, vélhetően Dánia és az Egyesült Államok tárgyalásain keresztül lehetséges.

„Én ezt nem tartom egy EU-s ügynek”

– mondta a miniszter, aki hozzátette, az uniós állandó képviselők tanácskozásán is jelezték, hogy szerintük emiatt nincs szükség közös uniós nyilatkozatra az ügyben. Ezzel

a magyar álláspont szembemegy több európai kormányéval, amelyek közös fellépést és szolidaritást sürgetnek Dániával, és már felvetették az uniós ellenlépések lehetőségét.

Trump tervei szerint február 1-jétől 10, június 1-jétől pedig 25 százalékos vámot vetne ki nyolc európai ország termékeire.

A sajtótájékoztatón szóba került az is, hogy Orbán Viktort meghívták Donald Trump gázai béketanácsába. Szijjártó Péter elmondta, hogy vasárnap jelezték: elfogadják a meghívást és készen állnak a közös munkára. „A csatlakozásról szóló belső jogi munkát elkezdtük” – tette hozzá.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Első fokon pert nyert Tarr Zoltán, a Tisza politikusát a bíróság szerint politikai okokból rúgták ki az állami cégtől
A Tisza Párt EP-képviselője a Facebookon jelentette be a hírt, ami nagy port kavart. A neki megítélt kártérítést és egyéb összegeket jótékony célra fogja felajánlani.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 20.



Tarr Zoltán a Facebook-oldalán jelentette be, hogy elsőfokon pert nyert korábbi munkáltatója, a Neumann János Nonprofit Kft. ellen. A politikus azt állítja, politikai okokból bocsátották el az állami cégtől.

"Megnyertem a munkaügyi perem utolsó civil munkáltatóm, a Neumann János Nonprofit Kft ellen.

Az NGM háttérintézményeként működő állami cég 2024 április 8-án rúgott ki, miután április 6-án a Kossuth téren tartott többszázezres tüntetésen felszólaltam az egyház és állam túlzott összefonódása ellen,

amely - többek között - a kegyelmi ügy kirobbanásához is vezetett" - írta a közösségi oldalán.

Tarr Zoltán közlése szerint az elsőfokú ítélet mindenben elfogadta a beadványában foglaltakat, és a bíróság megállapította, hogy kirúgása összefüggésben van a közéleti szerepvállalásával.

„Tehát, nem szakmai, vagy emberi, hanem igenis politikai okai voltak annak, hogy eltávolítottak”

– fogalmazott. A posztban köszönetet mondott ügyvédjének, Sziklai Tamásnak, és jelezte, hogy a bíróság által neki megítélt összeget jótékony célra fogja felajánlani.

A perben alperesként szereplő Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alatt álló állami háttérintézmény, amely többek között digitális és technológiai programok végrehajtásáért felel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk