HÍREK
A Rovatból

Reuters: Putyin közölte, ezekkel a feltételekkel lenne hajlandó véget vetni a háborúnak

Az orosz elnök írásos garanciákat akar a NATO bővítés leállításáról, és enyhítést kér a szankciókban.


Vlagyimir Putyin közölte, milyen feltételekkel lenne hajlandó véget vetni az orosz-ukrán háborúnak – számolt be róla a Reuters három, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva.

Az orosz elnök írásbeli kötelezettségvállalást vár a nyugati hatalmaktól arról, hogy leállítják a NATO keleti bővítését.

A hírügynökség információi szerint Putyin azt is szeretné elérni, hogy Ukrajna semleges ország maradjon. Emellett az Oroszországgal szembeni nyugati szankciók részbeni feloldását is követeli, valamint azt, hogy megoldódjon a befagyasztott orosz vagyon kérdése, és biztosítsák az orosz nyelvű lakosság védelmét Ukrajnában.

Egy magas rangú forrás a Reutersnek úgy nyilatkozott:

„Putyin kész békét kötni, de nem akármilyen áron”.

A forrás szerint, ha az orosz elnök úgy látja, hogy nem tudja elérni céljait tárgyalások útján, akkor katonai eredményekkel akar nyomást gyakorolni, és megmutatni, hogy „a holnapi béke még fájdalmasabb lesz”.

A Kreml nem reagált a Reuters megkeresésére. Putyin és több orosz tisztviselő korábban már kijelentette, hogy bármilyen megállapodásnak a konfliktus kiváltó okait kell kezelnie. Ide tartozik a NATO bővítése és Ukrajna nyugati támogatása is.

Kijev és több európai kormány szerint azonban Putyin célja nem a békekötés, hanem az időhúzás, miközben az orosz csapatok folyamatosan haladnak előre Kelet-Ukrajnában.

Az ukrán vezetés hangsúlyozta: Oroszországnak nem szabad vétójoga lennie Ukrajna NATO-csatlakozását illetően. Úgy vélik, a jövőben csak erős nyugati biztonsági garanciák nyújthatnak védelmet egy újabb orosz támadás ellen.

A témában Donald Trump amerikai elnök is megszólalt, aki korábban már jelezte, hogy véget akar vetni a háborúnak. A Reuters beszámolója szerint a napokban bírálta az orosz elnököt, és azt mondta: „tűzzel játszik”, amikor nem hajlandó tűzszüneti tárgyalásokat folytatni Kijevvel.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté Magyar Péternek: Ha olyan tökös vagy, miért nem írsz le egy nevet vagy konkrétumot?
A Fidesz frakcióvezetője konkrétumokat követel, miután a Tisza Párt vezetője fideszes kapcsolatokat emlegetett a letartóztatott H. István ügyében.


Kocsis Máté éles hangvételű Facebook-posztban szólt be Magyar Péternek, miután a politikus azt állította: a nemrég letartóztatott ukrán kém kapcsolatban állt több fideszes politikussal és Orbán Viktor egyik családtagjával is. Magyar azt is hozzátette, hogy szerinte itt az ideje újra összehívni a Nemzetbiztonsági Bizottságot.

A Fidesz frakcióvezetője arra volt kíváncsi, miért nem nevez meg konkrét személyeket Magyar Péter, ha valóban biztos az információiban.

„Hallod-e, te, Magyar Péter! Ha olyan tökös csávó vagy, és ha annyira egybehangzóak azok az információk, amik “eljutnak” hozzád, akkor miért nem mersz egy nevet, konkrétumot, egy bármi kézzelfoghatót leírni? Félsz a perektől? De hát azt mondtad, a fél családod bíró, majd ők úgyis kimosnak, nem? Tapasztaljuk az elfogultságukat irányodban, ne rettegj, mondj neveket! Ne félj!

– írta.

Kocsis arra is emlékeztetett, hogy Magyar korábban már több nevet is említett, köztük egykori fideszes képviselőket, de szerinte ezek az állítások nem állják meg a helyüket. „Múlt héten még az egykori rendészeti államtitkár nevével dobálóztál, meg egy régi fideszesével, aki 2014 óta még csak nem is képviselő, akiről azt mondtad, hogy a budapesti parkolás korlátlan urának a fia, ami persze nem igaz.”

„Szóval vedd gyorsan körbe magad a sárga mellényes körjátékozókkal, meg az alvilági gorilláiddal, és küldd el nekem szépen azokat az egybehangzó információkat a frakcióm tagjairól!” – tette hozzá.

A vita előzménye, hogy H. Istvánt – aki az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve állítólag Magyarország hadseregéről és energetikai rendszeréről gyűjtött adatokat – a múlt héten tartóztatták le. A Fővárosi Törvényszék közlése szerint a férfit kémkedéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják.

Kocsis egy sajtótájékoztatón azt mondta, a magyar elhárítás már régóta ismerte H. Istvánt. A Fidesz frakcióvezetője szerint a férfi aktív hírszerzői munkát végzett.

Magyar Péter ezzel kapcsolatban azt állította, hogy H. István érdekeltségekkel rendelkezett a Steriflow Kft.-ben, amely a Covid-járvány idején szerződést kötött az állammal gyorstesztek szállítására. A cég 2023-as jegyzőkönyve alapján valóban tulajdonosként szerepelt benne Kupper András korábbi fideszes képviselő, Marton László, valamint H. István.

A Fidesz reagált az állításokra, de nem cáfolta őket: „A Fidesz politikusai nem ápolnak baráti viszonyt ukrán kémekkel.”

Kocsis szerint azonban Magyar csak „üres beszéddel” próbál hatást kelteni, és azt írta: „Lehet, hogy a bezsongott szektád (tudod, akiket büdös szájúaknak neveztél) beéri az üres beszéddel, nekik ez szellemileg kielégítő, de én nem érem be, várom a konkrétumokat, ha már megszólítottál.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Mindannyian szar emberek!” – Havas Henrik durván beszólt a Magyar Nemzet újságíróinak
A Tanár úr teljesen kiakadt, miután a kormánypárti lap nekiment neki egy bejegyzése miatt. Havas szerint kiforgatták a szavait, és szakmailag is nulla, amit csinálnak.
F. O. - szmo.hu
2025. május 28.



Havas Henrik új bejegyzésben reagált a Magyar Nemzet hétfő reggeli cikkére, amelyben a lap bírálta őt egy korábbi posztja miatt. A bejegyzésben Havas többek között Gönczi Gáborról írt, aki nemrég exkluzív interjút készített Orbán Viktorral a TV2-n.

Havas a múlt héten közzétett írásában azt írta: „miután Orbán Viktor a végét járja, mi lesz azokkal, akik halálmegvető bátorsággal nyalták a seggét”. A posztban név szerint említette Gönczit, és felidézte, hogy az RTL-es időkből úgy emlékszik rá: gyakran fellépett a Heti Hetes rendezvényein, és „komolyan mondom, hogy nagyon bájosan énekelt örökzöldeket”.

A Magyar Nemzet erre reagálva közölt cikket, amelyben a szerző úgy fogalmazott: a Gönczit ért támadásra nem szabad nem reagálni.

A cikk szerzője szerint Havas pökhendi újságíró, aki „minden riportalanyával nyeglén, hanyagul, vérlázító módon, sokszor arrogánsan beszélt”.

Havas ezt követően új bejegyzést írt, amelyben jelezte: nem az volt a problémája, hogy Gönczi régen fellépett zenekarával, hanem az interjú utolsó kérdése. A kérdés így hangzott: „Miniszterelnök úr! Zárszóként: ön mindig energiát sugároz, és mindig van egy optimista forgatókönyve a világ működésére, és arra, hogyan fogunk felébredni holnap”.

Havas szerint ez a kérdés, és az, hogy ő ezzel kapcsolatban fogalmazott meg kritikát, kimaradt a Magyar Nemzet írásából. A bejegyzésében azt is írta:

„Szerintem a »kolléga« nem hülye, csak undorító módon eleget tesz a Rogán-művek igényeinek

[…] Vajon ki beszélte le arról, hogy leírja, mitől idegesítette fel Rogánékat Gönczi úr utolsó kérdése? Megoldás: mindannyian szar emberek… ráadásul szakmailag nullák”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nikkelt találtak a bátonyterenyei akkufeldolgozó dolgozóinak szervezetében
A munkavállalók magánlaborhoz fordultak, miután nem kaptak minden esetben kontrollvizsgálatot. A hatóság szerint 12 esetben igazolódott a fokozott terhelés.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 28.



Több dolgozó is saját költségén végeztetett laborvizsgálatot a bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozóban, miután aggódni kezdtek egészségük miatt. A mintákban határérték feletti nikkelszintet találtak, tudta meg az Átlátszó.

A munkavállalók szerint hiába történnek a cégnél éves szűrések, nem minden esetben kapták meg a szükséges kontrollvizsgálatokat, pedig fokozott expozíció érhette őket. A problémát jelezték is a munkáltatójuknak és a megyei hatóságoknak.

A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal szerint

„nikkel és kobalt fokozott terhelést érintően bejelentés nem érkezett”, ugyanakkor elismerték, hogy egy korábbi vizsgálat során 12 dolgozónál mutattak ki fokozott nikkelterhelést.

A cégnél ezután soron kívüli orvosi alkalmassági vizsgálatot végeztek, és a dolgozókat alkalmasnak minősítették.

A hatóság közölte, hogy a SungEel Hitech Hungary Kft.-nél éves rendszerességgel zajlanak orvosi vizsgálatok, legutóbb 2024. szeptember 30-án. A nikkel és kobalt miatt külön biológiai monitoringra is sor került 24 munkatárs esetében.

2024 áprilisában a kormányhivatal újabb ellenőrzést tartott az üzemben, ennek lezárása még folyamatban van. Az Átlátszó szerint a dolgozók egy része továbbra is aggódik a működési körülmények miatt.

A bátonyterenyei akkufeldolgozó üzem 2021-ben nyílt meg, és a dél-koreai SungEel második magyarországi telephelye. Az üzem a gödi és komáromi akkugyárak selejtes termékeit dolgozza fel. A beruházás 9,3 milliárd forintba került, ebből 2,8 milliárdot a magyar állam adott támogatásként.

Idén áprilisban a cég megkapta a környezetvédelmi engedélyt a gyár bővítésére, így évente akár 27 400 tonna akkumulátorhulladék feldolgozása is lehetővé válik. A helyi lakosok számára a bővítésről csak írásban tartottak közmeghallgatást, ami sokak szerint nem adott kielégítő válaszokat a felmerülő kérdésekre.

Korábban már előfordult, hogy a kormányhivatal munkatársai rosszul lettek egy ellenőrzés során az üzemben. Bőrkiütést, torokkaparást és szájfájdalmat tapasztaltak. A hatóság vizsgálata akkor 24 szabálytalanságot tárt fel, amelyek 13 dolgozó egészségét is veszélyeztették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás: Ruszin-Szendi Romolusz vezérkari főnökként is kapcsolatban állt olyan személlyel, aki együttműködött az ukrán szolgálatokkal, de ez csak később derült ki
A kormány csak később tudta meg, mi történt. Most nyomoznak, mi lehetett a kapcsolat célja.


Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón elmondta, hogy Ruszin-Szendi Romulusz kapcsolatban lehetett egy ukrán kémmel. Az RTL kérdésére úgy fogalmazott: „óvatosan”, de megerősíthető, hogy lehetett ilyen kapcsolat.

Arra viszont nem adott választ, hogy ez az időszak egybeesett-e azzal, amikor Ruszin-Szendi vezérkari főnökként szolgált. Gulyás szerint a kormány számára ez az információ csak később derült ki, most azt próbálják feltárni, hogy pontosan milyen volt ez a kapcsolat, és mi volt a célja.

A volt vezérkari főnöknél is megtörtént a nemzetbiztonsági átvilágítás – tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Elmondása szerint ez ötévente esedékes, és „a magyar állam a saját vezetőit igyekszik védeni”.

Arra a felvetésre, hogy valóban készülnek-e Ruszin-Szendi Romulusz letartóztatására, Gulyás így reagált: „általában az ellenkezője történik annak, amit Magyar Péter állít”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: