SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Pszichiáterek sem értik, hogy lehet gyámság alatt Britney Spears, apja mégis teljes kontroll alatt tartja az életét

A popsztár nem beszélhetett a tárgyaláson, amin a gondnokságáról döntöttek, később apja dönthetett még arról is, hogy teherbe eshet-e.


Korábban több cikkben foglalkoztunk mi is a '90-es és 2000-es évek popsztárja, Britney Spears kálváriájáról, akit korábbi idegösszeomlása miatt apja gondnokság alá helyezett, miközben ő kétségbeesetten próbálja visszavenni az irányítást az élete felett.

Most a New Yorker hosszú tényfeltáró riportban elemzi az egykori toplistás sztár helyzetét.

A cikk beszámol többek között arról, hogy

a legutóbbi tárgyalás előtt, amin a bíróság ismét a gondnokság mellett döntött, a sztár felhívta a rendőrséget, hogy bejelentést tegyen, amiért valaki visszaél a gyámság intézményével.

Bár normál esetben a segélyhívóra érkező hívásokat nyilvánosságra hozzák, a tárgyalás miatt ezt a bejelentést mégis titkosították.

A kinevezett gondviselő intézménye azt jelenti, hogy Brintey nem dönthet a pénzügyeiről, és azt is, hogy a saját testéről sem: még a méhén belüli fogamzásgátlóját sem távolíthatta el, így nem tudott újabb gyereket vállalni, hiába vágyott erre - írja a New Yorker.

A cikk szerint az a 2008-as tárgyalás, amelyen elrendelték Spears gyámság alá helyezését, mindössze tíz percig tartott, és kizárólag az apát, Jamie Spearst hallgatták meg rajta, magát Britneyt nem.

A cikk azt is állítja, az elvileg Britney Spearst képviselő ügyvéd valójában szintén a jelen helyzetet támogatja, és azt is sugallja, hogy összejátszik az apával.

Az ügyvéd a cikk szerint évi több mint félmillió dollárt kap Britney Spearstől, többet, mint amennyit a sztár hétköznapi költségeire különítenek el.

Azt is írják, volt, hogy az apa kurvának és rettenetes anyának nevezte a lányát, és kötelezte arra, hogy együttműködjön vele a színpadi visszatérésben az idegösszeomlása után. Több szereplő azt nyilatkozta, azt hitték, a gyámság csak ideiglenes, nem gondolták, hogy évtizedes történetről lesz szó. Még a gondnokság szükségessége mellett tanúskodó egyik pszichiáter is azt nyilatkozta nemrég, nem érti, mégis miért van még mindig gyámság alatt a sztár.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett tehetség a világ legrangosabb kifutóin dolgozott.


Gyászol a divatvilág: mindössze 21 éves korában elhunyt Cristina Pérez Galcenco spanyol topmodell. A fiatal lányt február 3-án találták holtan Málaga tartománybeli otthonában. A helyi hatóságok szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a helyszínen nem találtak erőszakra utaló nyomokat – írta a Blikk.

Cristina az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez és Tatiana Galcenco lánya volt. Pályája üstökösként ívelt fel, miután 14 évesen bemutatkozott az oviedói Campoamor Fashion Show-n. Hamar felfigyeltek a tehetségére, és hamarosan a világ legrangosabb kifutóin dolgozott Madridtól Sanghajig, szerepelt többek között a párizsi és a milánói divatheteken is.

Halálhíre megrázta a szakmát. A Campoamor Fashion Show szervezői, akik elindították a karrierjét, az Instagramon egy fotóval és videóval emlékeztek meg róla, bejegyzésüket egy fehér galamb emojival kísérték. Manuel Mon neves spanyol fodrász is megható szavakkal búcsúzott:

„A kamera és a kifutó előtti tehetsége mellett emlékezni fogunk a kedvességére, a professzionalizmusára és arra a hitelességre, amivel minden ruhadarabot életre keltett. A jelenléte nemcsak szépséget hozott a munkába, hanem emberséget, tiszteletet és egy különleges energiát, ami örökre velünk marad.”

Cristina Pérez Galcencót február 7-én helyezik végső nyugalomra az asztúriai Lugones városában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Megdöbbentő hírek láttak napvilágot Jákli Mónika anyagi helyzetéről a napokban. A felvidéki fitneszmodell jelentős tartozásokat halmozhatott fel. Szlovák lapinformációk szerint a hatóságok nyilvántartása alapján közel 16 ezer eurós adótartozása, csaknem 1400 eurónyi egészségbiztosítási hátraléka, valamint több mint 21 ezer eurós társadalombiztosítási elmaradása volt a szlovák állam felé - írta a Blikk.

Mónika élete egyik utolsó interjújában, a Ki vagy te valójában? című podcastműsorban őszintén beszélt karrierje kezdetéről.

"Vágytam arra, hogy ismert legyek, hogy én is elkészítsem az Instagram-oldalamat"

– emlékezett vissza, hozzátéve, hogy egy 100 ezer követős lány inspirálta. "Bele is vágtam, felraktam, mit főzök, mikor és mit edzek, és 20 ezer követőm volt, amikor az első cég megkeresett."

A modell hangsúlyozta, hogy a pénzügyeit komolyan vette.

"Kis túlzással a könyvelőmnél lakom, minden hivatalosan megy, számlákkal alátámasztva. Mindig fontos volt a bevétel, mert nem közös kasszán voltunk Boráros Gáborral, és arra is gondolnom kellett, hogy el kell tartanom Zorát." A pénzhez való viszonyáról így merengett:

"Anyagilag voltam nagyon lent és nagyon fent, de ha az embernek van pénze, az sokat hozzátesz a boldogsághoz."

A bevételek mellett jelentős kiadásai is lehettek, az interjúban elismerte, hogy a szépészeti beavatkozások sokba kerültek, más költséges kiadásokról azonban nem áll rendelkezésre információ. A lap úgy tudja, az elhunyt modell vőlegénye, Dobosi Roderik vállalkozásainak nincsenek köztartozásai.

A pénzügyekről szóló hírek a modell január 21-i, tragikus halála után láttak napvilágot. Mónika hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a 63-as úton Nagymegyer és Alistál között, amikor járműve lesodródott az útról és kigyulladt. A rendőrségi vizsgálat azóta is tart. A modellt január 29-én helyezték végső nyugalomra.

A felmerült tartozások sorsa a szlovák jog szerint egyértelmű: az adósságok nem szűnnek meg, hanem a hagyaték részévé válnak. Ez azt jelenti, hogy az örökösök csak a hagyaték erejéig felelnek a hátralékokért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez túl nagy ár érted” – Nem akart tovább Stohl Andrásért harcolni, otthagyta A Nagy Ő-t az egyik szereplő
A színész már nyújtotta az utolsó rózsát, amikor Mónika kimondta azt, amire senki sem számított a villában. Stohl lefagyott a döbbenettől, de a párjelöltje indoklása még ennél is keményebb volt.
DKA - szmo.hu
2026. február 06.



Drámai fordulat történt A Nagy Ő legutóbbi adásában: az egyik párjelölt visszautasította Stohl András utolsó rózsáját, és önként távozott a műsorból.

Az már az előző részben kiderült, hogy a színész-műsorvezető nem akar tovább ismerkedni a 48 éves Melindával és a négygyermekes brazil anyáva, Miriammal, ezért tőlük elbúcsúzott. A rózsaceremónia végén Mónikának akarta átnyújtani az utolsó virágot, ám amikor megkérdezte tőle, hogy elfogadja-e, a nő azt mondta: „Nem tehetem.”

Stohl teljesen ledöbbent, ahogy a műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna is, de még a többi hölgy is csodálkozva figyelte az eseményeket. A színész kérdésére Mónika elmondta, miért szeretne önként távozni:

„Én itt nagyon nem érzem jól magam, akármennyire megkedveltelek és úgy éreztem, hogy valami elindult közöttünk. Úgy érzem, hogy ez túl nagy ár érted.”

A

A Nagy Ő egy kis ideig szóhoz sem jutott a meglepetéstől, végül azt válaszolta: „Hát erre nehéz mit mondani, főleg azért, mert nagyon jó volt veled.”

Amikor Mónika búcsúzóul azt mondta, sajnálja, Stohl azt felelte: „Ne sajnáld. Ennek így kellett történnie”. A nő távozása után Lékai-Kiss Ramónának is így reagált, hozzátéve, hogy szerinte Mónika jól döntött, mert hosszútávon ezzel neki is megkönnyíti a helyzetét.

A nő a távozása előtt egy miniinterjúban azt mondta, egyrészt megkönnyebbült, hogy otthagyhatta a villát, mivel már korábban is beszélt arról, hogy megviselik a párjelöltek közötti viták.

„Másrészt szomorú vagyok, hisz lemondtam a szerelemről, úgy érzem”

– tette hozzá a könnyeivel küszködve.

A másik két távozó, Melinda és Miriam nem voltak ennyire letörve, elfogadták Stohl döntését, bár a brazil nő elmondta, szerinte vannak olyanok a villában, akik nem a színész miatt jöttek a műsorba.

Az egyik legnagyobb esélyesnek tartott párjelölt, Kiara Lord – aki már igen közeli kapcsolatba került a nagy Ő-vel - elégedetten vette tudomásul, hogy hárommal kevesebb vetélytársa maradt.

„Talán ez volt az eddigi legmámorosabb rózsaceremónia számomra. Számomra nem kívánatos személyek sorra hagyják el a villát. Jobban nem is alakulhatott volna.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk