HÍREK
A Rovatból

Pride-ot rendeznének Szegeden is – akkor is vonulnának a városban, ha betiltanák

A szegedi LMBTQ-közösség évek óta készül a saját pride-ra, de eddig nem jött össze. Most közhasznú lett az egyesületük, így remélik, hamarosan nem lesz anyagi akadály.


A Partiscum Egyesület már hosszú évek óta szeretne pride-ot rendezni Szegeden. A helyi LMBTQ-közösség egyik vezetője, Annus Szabolcs Sammy szerint eddig főként anyagi okok miatt nem tudták megszervezni az eseményt. A felvonulás költsége akár az egymillió forintot is elérheti, miközben az egyesület csak néhány tízezer forintból gazdálkodik évente.

Most viszont fordulópont jöhet: az egyesület közhasznúvá vált, így jogosulttá lett az egyszázalékos adófelajánlások fogadására. Hogy ez pontosan mekkora bevételt jelent majd számukra, csak ősszel derül ki.

A szegedi közösség tagjai és szimpatizánsaik eddig is rendszeresen részt vettek a budapesti és a pécsi pride-on.

Úgy gondolják, hogy Szeged, mint befogadó város, alkalmas lenne saját felvonulás megrendezésére is. A helyi önkormányzat támogatásától nem tartanak, mivel ellenzéki vezetésű városról van szó.

Annus úgy fogalmazott: „valóban csak a forráshiány akadályozhatja meg a rendezvényt”, és azt is hozzátette, hogy ha egyszer meghirdetik a szegedi pride-ot, „és azt a hatóságok megtiltják, ők akkor sem hátrálnak meg, nem félnek a rájuk kiróható büntetéstől”. Az elszántságot szerinte tovább növelte a kormány LMBTQ-közösségeket korlátozó törvényalkotása és üzenetei.

A vidéki pride-ok közül eddig csak Pécsett rendeztek hasonlót: ott idén ősszel már ötödik alkalommal szerveznek felvonulást – ha a rendőrség máshogy nem dönt, vagy ha a helyiek nem fogadják el a döntést.

A budapesti pride-ot jövő szombaton tartják a főváros társszervezésében. A rendőrség háromszor is megtiltotta, hogy négy jogvédő szervezet – az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ – megtartsa a menetet. Két alkalommal a Kúria felülbírálta ezt, de legutóbb helybenhagyták a tiltást.

A szervezetek közös közleményükben így fogalmaztak: „a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Mi Hazánk szabadon terjesztheti a kirekesztő, az emberi méltóságot semmibe vevő nézeteiket a közterületeken, de ugyanazon a napon az egyenlőség és az emberi méltóság mellett tilos kiállni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Az ínyem konkrétan lefordult a helyéről” – egyre több kozmetikus ellen indul eljárás száj- és arcfeltöltés miatt, volt, aki megvakult
Varga Tamás plasztikai sebész szerint az orvosok folyamatos harcot vívnak a kuruzslókkal, akik kozmetikusként vagy akár teljesen laikusként végeznek bőrbe is hatoló beavatkozásokat.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. október 27.



Volt, aki megvakult, mert nem szakorvos végezte az arcfeltöltését, és rendszeresen kezelnek maradandó torzulásokat is - erről a Magyar Orvosi Kamara csoportvezetője beszélt az RTL Híradónak. Varga Tamás plasztikai sebész szerint az orvosok folyamatos harcot vívnak a kuruzslókkal, akik kozmetikusként vagy akár teljesen laikusként végeznek bőrbe is hatoló beavatkozásokat.

Egy 21 éves lány arról beszélt a Híradónak, hogy a szájfeltöltése után elhaltak az ínyszövetei.

„Kelések jöttek ki az államon. Az ínyem konkrétan lefordult a helyéről, mint a rágógumi, fehér volt”

- mesélte a lány, aki feljelentést tett.

A budapesti rendőrség hétfőn azt közölte, kuruzslás miatt nyomoznak, összesen három sértett van, gyanúsítottat még nem hallgattak ki.

Nemrég pedig a szolnoki ügyészség emelt vádat két kozmetikus ellen. Egyikük 2023. novemberétől 2024. júniusáig Debrecenben, Budapesten és Szolnokon, míg másikuk 2024. júniusától 2025. márciusáig Szolnokon, ellenszolgáltatásért rendszeresen szépségszalonokban az orvosi gyakorlatkörbe tartozó invazív szépészeti beavatkozásokat végzett.

A közösségi média tele van olyan hirdetésekkel, melyekben ajakfeltöltést kínálnak. Pedig orvosi képesítés nélkül olyan beavatkozást végezni, amikor valaki tűvel a páciens bőrébe hatol, bűncselekmény. Ráadásul egészségkárosodást okozhat.

Varga Tamás plasztikai sebész a Híradónak azt mondta, heti szinten látnak hasonló eseteket, mint a 21 éves lányé. Pedig

az ajak, a szemkörnyék mind olyan régiói az arcnak, ahol nagyon sűrű az érpálya, és egy nem megfelelően alkalmazott kezelés akár vakságot is okozhat. Erre már példát is látott.

De nem csak csinálják, oktatják is. Laikusok laikusoknak.

Kuroli Enkő bőrgyógyász szerint mindez rémisztő. „Nagyon szomorú tendencia, hogy a felnőttképzési rendszere nem vizsgálja az engedélyek kiadásakor, hogy az adott tanfolyamon megszerzett tudást, az adott tanfolyamot elvégző egyén, használhatja-e” - fogalmazott a szakember.

Ilyen szépészeti beavatkozásokat ugyanis az orvosok közül is kizárólag plasztikai sebész, bőrgyógyász, fül-orr-gégész, fej-nyak sebész végezhet.

Ha valaki ellenőrizni szeretné, hogy van-e megfelelő orvosi képesítése annak, akihez esztétikai beavatkozásra megy, az Országos Kórházi Főigazgatóság adatbázisában megteheti.

A Belügyminisztérium 3 hónapja és a Híradó adása előtt is azt közölte: „az esztétikai orvoslással kapcsolatos jogszabály-előkészítés szakmai egyeztetése folyamatban van”. Részleteket viszont nem árultak el a készülő új szabályokról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Trump reagált Putyin rakétatesztjére: Van egy atom-tengeralattjárónk az orosz partoknál
Trump szerint az Egyesült Államoknak ezért nincs szüksége egy nyolcezer mérföldet repülő rakétára.


„Szerintem Putyinnak nem helyénvaló ilyen kijelentéseket tenni. Véget kellene vetnie egy háborúnak, amelynek elvileg egy hétig kellett volna tartania, és most a negyedik évéhez közeledik. Ezzel kellene foglalkoznia, nem rakétákat tesztelnie” - fogalmazott Trump a CNN szerint, miután Vlagyimir Putyin és Valerij Geraszimov bejelentették a nukleáris meghajtású Burevesztnyik cirkálórakéta újabb tesztjét.

Putyin szerint a rakéta körülbelül 15 órán át repült, és nagyjából 14 ezer kilométert tett meg. Az orosz elnök azt ugyan nem mondta ki egyértelműen, hogy sikerült a próba, inkább azt emelte ki, hogy még sok munka kell a hadrendbe állításhoz.

A fegyvert 2018-ban mutatták be; állítólag korlátlan hatótávval bír, és kicselezi az ellenséges radarokat. Független források úgy tudják, eddig 13 kísérlet volt, amelyek közül legfeljebb kettő részben sikerült. Nyugati szakértők ugyanakkorkorábban megkérdőjelezték a fegyver stratégiai értékét.

Trump a teszt bejelentése után azt is közölte, hogy

az Egyesült Államoknak van egy atom-tengeralattjárója, amely „a világ legnagyobbja, közvetlenül a partjaik közelében. Tehát nincs szükségünk egy nyolcezer mérföldet repülő rakétára”.

Vlagyimir Putyin azután jelentette be a rakéták tesztelését, hogy az Egyesült Államok szankciókat vetett ki a két legfontosabb orosz olajvállalatra, a Rosznyeftyre és a Lukoilra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Trump hibát követett el a szankciókkal, majd én beszélek vele
A miniszterelnök elmondta: hamarosan Washingtonba utazik, hogy az amerikai elnökkel tárgyaljon.


„Trump hibát követett el a szankciókkal, majd én beszélek vele, hogy visszavonja azokat” – mondta Orbán Viktor a Repubblica újságírójának hétfőn.

A miniszterelnök a vatikáni audienciáról kilépve nyilatkozott az olasz sajtónak. Elmondta, hogy hamarosan Washingtonba utazik, hogy az amerikai elnökkel tárgyaljon arról, hogyan lehetne a magyar gazdaságot fenntarthatóan kiszolgáló energetikai rendszert kiépíteni.

„Magyarország erőteljesen ráutalt az orosz kőolajra és földgázra, ezek nélkül az energiaárak az egekbe szöknek, és kimaradásokat is eredményezhet”

– fogalmazott Orbán hozzátéve, hogy „megpróbáljuk majd megtalálni ebből a kiutat, különösen Magyarország számára.”

A Trump-kormányzat nemrég szankciókkal sújtotta a két legnagyobb orosz olajipari vállalatot, a Rosznyeftet és a Lukoilt.

A Fehér Ház már korábban is lebegtette a szankciók életbe léptetésének lehetőségét, ugyanakkor nyilatkozataik alapján korábban azért halogatták a lépést, mert attól tartottak, ezzel bezárnák az ajtót a diplomáciai rendezés előtt.

Trump magyar idő szerint szerda este fogadta Mark Rutte NATO-főtitkárt a Fehér Házban, közös sajtótájékoztatójukon pedig felmerült a kérdés, hogy miért most vezetik be a büntetőintézkedéseket, amire Trump úgy válaszolt: „Úgy éreztem, most jött el az ideje”.

(via: hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Szabó Endre
A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alapítója és elnöke 94 éves volt.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. október 27.



Elhunyt Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) alapítója és 1991-2006 között elnöke, több szakszervezet és társadalmi szervezet kezdeményezője és választott tisztségviselője - közölte a SZEF hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint

Szabó Endre életének 94. évében, október 24-én hunyt el.

A SZEF és a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: