Potyognak a gyerekek az emeleti ablakokból – vigyázzunk, könyörgöm!
Kiesett egy négy év körüli kislány a VIII. kerület egyik társasházának hatodik emeletéről szombaton reggel, és a helyszínen meghalt – szól a szombat délelőtti hír.
Körülbelül kéthetente számol be a sajtó hasonló eseményekről – idén nyáron hatványozottan sok ilyen eset történt. Talán a durva hőséget hozó nyár az oka annak, hogy ennyire sok ilyen értelmetlen tragédiával találkozhatunk.
Én a harmadik emeleten lakom és két gyerekem már a kamaszkor felé lépked, de amíg picurik voltak, nekem, édesanyaként a létező legnagyobb félelmem volt a kiesés. Bár az erkélyünk üvege alatt soha nem fértek volna ki, a függő folyosónkon lévő kopolit üvegek közötti rés is kisebb, mint az ő fejkörfogatuk, mégis ez volt a legnagyobb félelmem.
Sokáig nem tartottam erkélybútort az erkélyen: mi van, ha felmászik egy székre, egy asztalkára és zuhan? A nappaliban lévő ablakot pedig inkább "döccentősre" nyitottam ki még a legnagyobb hőségben is, mert egy másodperc alatt megvan a baj. Csak elég annyi idő, hogy a szülő kimegy a vécére, vagy egy pillanatra a fürdőbe.
És bizony, amikor kiszellőztettem a lakást, folyamatosan és végig ott posztoltam az ablak előtt, hogy a gyerek oda ne menjen. Lehet azt mondani rám, hogy túlparáztam a dolgot, hogy túlaggódtam ezt az egészet, de tudtam jól: a gyerekek még képtelenek felmérni a veszélyt. Nem érzékelik a magasságot. Nem tudják, hogy ha leesnek, az milyen sebességgel és milyen erővel történik.
És előfordult, hogy kinevettek emiatt, de én például a macskáimnál is félek. Amikor nyolc hetesen befogadtam egy-egy kiscicát, az egyik első volt, hogy megmutattam nekik az erkélyen és a függő folyosón a magasságot. Ők ösztönből tudják, mi az a veszély (a gyerekekkel ellentétben), úgyhogy kimentem velük az erkélyre, felemeltem őket és megmutattam nekik, milyen állati magasan vannak. Macskák, érted? Macskák, nem gyerekek, de még őket is féltettem a zuhanástól.
Nem tudok mást mondani, mint azt a - sajnos helytálló - magyar közmondást, hogy jobb félni, mint megijedni.
Ezek a balesetek, amik idén történtek, ezek az elképesztő, szívfacsaró tragédiák mind mind megelőzhetőek lehettek volna.
A kisfiú, aki a macija után kapott és leesett az ötödikről. A kislány, akit egyedül hagytak otthon - talán anyuka leszaladt a kisboltba venni egy doboz tejfölt, már meg is történt a tragédia - az orvosok megmenteni sem tudták az életét. Annak a gyermeknek az esetéről inkább ne is beszéljünk, akit szintén egyedül hagytak a tetőtérben, és a kis testét a hazafelé baktató apuka vette észre az udvaron.
Figyeljünk oda, vigyázzunk rájuk - ők a legnagyobb értékeink.
