HÍREK
A Rovatból

Pottyondy Edina: Nem vagyok Tóth Gabi és Fásy Ádám, engem nem hívnak meg az önkormányzatok az adófizetők pénzén haknizni

A humoristát az utolsó pillanatban értesítette a pilisvörösvári önkormányzat, hogy nem tarthatja meg fellépését a helyi művelődési házban.


„A fideszes szennymédia, a prosti fiúk és a vadpajtások úgy örömködik és fölényeskedik azon, hogy nem léphetek fel Pilisvörösváron, mint ahogy a nemzetiszocialista propaganda tette, amikor a zsidó szerzők műveit máglyára vetették” – írja vasárnapi posztja bevezetésében Pottyondy Edina.

A humorista szerint „a kommentelők még ennél is félelmetesebbek, a verésem, a halálom óhajtása már csak rutin fordulat, de úgy zs.ku*rváznak, mintha még mindig Szálasi Ferenc lenne a nemzetvezető. És mintha lemaradtak volna arról, hogy az általuk magasztalt Orbán Viktor Netanjahu legnagyobb spanja”.

Pottyondy a bejegyzésben kitér arra is, hogy az utolsó pillanatban lemondott pilisvörösvári fellépésre nem őt hívták, hanem ő bérelte volna ki a művelődési házat.

„Az meg csak hab a tortán, hogy azzal hergelik egymást, hogy "úgysem mentek volna el a pilisvörösváriak az előadásra", “rendes svábok azok!", és egyáltalán "az önkormányzatnak, hogy jutott eszébe meghívni engem?!”.

Csak a pontosság kedvéért: nem vagyok Tóth Gabi és nem vagyok Fásy Ádám, engem nem hívnak meg az önkormányzatok az adófizetők pénzén haknizni. Én kibérelek egy termet, pénzt viszek az önkormányzathoz, amit végeredményben a nézőim fizetnek ki. A pilisvörösvári önkormányzat nem engedte, hogy fizessünk nekik.

Emellett kiskorúsította a pilisvörösváron lakókat, és eldöntötte helyettük, hogy mit nézhetnek meg. Talán meghívják majd kárpótlásul Nacsa Olivért.”

A humorista a bejegyzésben kitér arra is: viccesnek tartja, hogy az ügyben még a helyi Fidesz is megszólalt.

„...kiderült, hogy ők "szívesen láttak volna engem". És ne hozzájuk forduljanak panasszal a felháborodott lakosok, hanem az Önkormányzathoz. Amit egyébként a Fideszhez ezer szállal kötödő "független" polgármester vezet. Nekem már csak az a kérdésem, hogy mennyire veszi magát komolyan az a politikai erő, ami egyrészt azt mondja, hogy megvédi az embereket mindenféle ármánytól, gonoszságtól, viszontagságtól, soha nem vetemedne arra, hogy elhallgattassa azokat, akik nem értenek egyet vele, de egy önkormányztai visszaélés esetén azt javasolja az embereknek, hogy a Polgármesteri Hivatalt keressék fel?” – olvasható az influenszer posztjában, aki egy tanáccsal zárja sorait:

„Nagyon jólesett egyébként amit írtak, köszönöm az érdeklődésüket, de mégis azt kell tanácsolnom, hogy oszlassák fel magukat, ha a saját városuk életébe ennyire mernek és tudnak véleményt nyilvánítani.”

Pottyondyt az utolsó pillanatban értesítette a pilisvörösvári önkormányzat, hogy nem tarthatja meg fellépését a helyi művelődési házban. Erről két napja be is számolt a Facebookon. Mivel a humorista szerint nem indokolták a döntést, a háttérben politikai nyomásgyakorlás állhat. Amikor erre rákérdezett, azt a választ kapta, hogy ezt nem tudják tagadni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A kormányváltás rajtad múlik!” – indul a Momentum plakátkampánya, szellemes karikatúrákkal
A párt még a nyáron döntött úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, de minden eszközzel segíteni akarják a változást.


A Momentum új plakátkampányt indított, amelynek központi üzenete: „A kormányváltás rajtad múlik!”.

A párt még a nyáron határozott úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, ugyanakkor továbbra is mindent meg kíván tenni a kormányváltásért.

A most kihelyezett 13 plakát közül több első ránézésre mesterséges intelligenciával készült grafikának tűnik. Ezeken fideszes politikusok és a kormánypárthoz köthető szereplők karikatúrái jelennek meg.

Egyes plakátokon dollárhoz hasonló bankók, másokon például Matolcsy György aranyrudakat számol. A sorozatban felbukkan az ereszen lecsúszó Szájer József, a hajón bulizó Borkai Zsolt, valamint a Megafon is.

A párt közösségi oldalán azt írta: „Mindent megteszünk a kormányváltásért, amihez az is kell, hogy bemutassuk országrombolásukat, az ellopott vagyonból folytatott luxizásukat.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: