FELFEDEZŐ
A Rovatból

Pottyondy Edina: Már a NER szívcsakrájában is zajlik az O1G-ébredés, nem csoda, hogy a főni is megreccsen

A közéleti influenszer többek közt az állítólagos Tisza-terrorról, az új házelnöki székről és Magyar Péter énekléséről is elmondta a véleményét új videójában. De hosszan beszélt a kegyelmi ügy legújabb fejleményeiről és a Fidesz Védvonal nevű hálózatáról is.
DKA - szmo.hu
2026. május 26.



Újabb videóban reagált a politikai élet legújabb történéseire Pottyondy Edina. A közéleti influenszer először arról beszélt, hogy a diktatúrát, mint NER-definíciót még nem temetné, különösen annak fényében, hogy a fideszes véleményvezérek nyilatkozatai alapján az utóbbi hetekben már történelmi mélyponton van a diktatúra. A videóba bevágta például Bencsik András egyik véleménykifejtését, aki szerint most élőben tapasztaljuk meg „a születő sztálinizmust”, azt, hogy „milyen az, amikor egy pszichopata őrült nagyon nagymértékű, akár teljhatalmat szerez, és hogyan épít ki egy rettenetet”. A jobboldali újságíró szerint ugyanis most egy újfajta diktatúra épül ki, amely addig fog működni, amíg „falnak nem csattan”, vagy valahogy meg nem állítják. Pottyondy Edina ennek apropóján sorra vette, mi mindent tett eddig a Tisza-kormány. Például normalizálták az ország kapcsolatát Brüsszellel, Varsóval és Kijevvel, kezdeményezték a kilakoltatások felfüggesztését, és bejelentették, hogy államosítják a végrehajtást.

„Kiveszik a fideszes maffia kezéből. Ohh, beleborzongok. Hát micsoda szörnyűség, micsoda terror! És itt még nem ért véget Poloska Péter tombolása.”

Mint mondja, az ország nagyobbik fele számadást és felelősségre vonást vár, de a fideszes propagandában már az is lopakodó sztálinizmusnak számít, hogy a Tisza felszámolja a „NER politikai rendőrségét”, a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. „Mint hogyha a Gestapo felszámolása miatt siratná valaki 1945-ben a német demokráciát” – jegyezte meg a youtuber.

Azt is megemlítette, hogy a kormánypárt azt is megszabná, hogy egy miniszterelnököt csak egyszer lehessen újraválasztani, és hogy „vendégmunkás-stopot” hirdetnek az EU-n kívül érkezőkre.

„Én azért ezekben a lépésekben nem látom a féktelen és embertelen zsarnokságot. Lehet, hogy kommunista vagyok?”

– tette fel a kérdést Pottyondy.

Ugyanakkor azért egy kritikát megfogalmazott a Tiszával szemben: neki sem tetszik az új házelnöki szék az Országgyűlésben.

„Az sem volt rendben, hogy Kövér László a Nemzeti Múzeumból hozatott magának széket a segge alá, de ez a bordó szörnyeteg még egy irodaházban is kellemetlen látvány, nem beszélve a Parlament ülésterméről. Legalább ne lenne gurulós. Kinek jutott eszébe, hogy ezt a nyugat-balkáni vastrónt megemelt fejtámasszal, rendszergazda komforttal betegye a Parlament történelmi kulisszái közé?”

Magyar Péterről is beszélt röviden annak apropóján, hogy a lengyelországi útja alatt a kormányfő ismét dalra fakadt a vonaton. Pottyondy szerint valahol imponáló, hogy ennyire magabiztos. „Csettintget, csujjogat, mint egy kappanhangú bakonyi betyár” – mondta, hozzátéve, hogy ha Magyar visszaveszi a Mészáros- és Tiborcz-vagyont, akkor őt nem zavarja az sem, ha elénekli Zámbó Jimmy „Gyere sírj a vállamon” című klasszikusát.

A múlt hét legnagyobb politikai ügye mellett sem ment el szó nélkül a közéleti influenszer. A kegyelmi ügyben napvilágot látott újabb információk kapcsán bevágta a videójába Gulyás Gergely reakcióját, aki szerint „azt tudtuk meg, hogy azok a vádak, amelyeket a Tisza Párt és az új miniszterelnök a választási kampányban megfogalmazott, valótlanok”. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: „most feketén-fehéren az általuk nyilvánosságra hozott dokumentumokból is kiderült, hogy a kormány erről nem tudott, ez kizárólag a köztársasági elnök döntése volt, amit az igazságügyi miniszter ellenjegyzett”.

„Nagyon más mozit nézek, mint Gulyás frakcióvezető úr, aki bizonyára a Lost végén is azt érezte, hogy minden kérdésére választ kapott. Nekem viszont sejtelmesem sincs, hogy ki tudott a pedofil segítő szöktetéséről a kormányban, és még most sem tiszta, hogy miért írta alá Novák Katalin a kegyelmet, ahogy az sem, hogy Orbán Viktornak vagy a feleségének volt-e köze Novák döntéséhez”

– mondta Pottyondy.

Azt is hozzátette: „Kicsit kapkodó a Fidesz-kommunikáció, mintha lenne némi zavar az erőben.” Szerinte ugyanis gyanús, hogy az akta nyilvánosságra hozatal után Balog Zoltán azt nyilatkozta, nincs mondanivalója, de négy nap múlva mégis megszólalt, és kijelentette, hogy Orbán Viktornak és Lévai Anikónak nincs köze K. Endre kegyelméhez. Balog azt is mondta, két éve folyamatos önvizsgálatban van, hogy megértse a szerepét az ügyben, és hogy mi a politikai magyarázaton túli tanulsága ennek az egésznek. Erre reagálva Pottyondy azt üzente neki, hogy alkalmatlan püspöknek, és tartozik azzal az egyházának, hogy lemond.

Azon is kiakadt, hogy Bayer Zsolt és Gajdics Ottó nem K. Endre szabadulását látják problémásnak az ügyben. Utóbbi ugyanis úgy fogalmazott: „nem is egy pedofil, hanem csak egy pedofilt segítő” emberről van szó.

„A kampány után nincs rajtuk Rogán Antal szájkosara, és már mindjárt nincs is olyan nagy baja a családbarát kormány csahos kutyáinak azza, ha valaki gyerekeket kényszerít arra, hogy vonják vissza a bántalmazójukra tett vallomást. Hát nyilván nem vagyok elég jó magyar, meg elég jó keresztény, de az én szememben ez főbenjáró bűn”

– jelentette ki az influenszer.

Azt is érthetetlennek tartja, hogy Bayer Zsolt miért mondta azt, hogy majd jó lenne egyszer hosszabban beszélni a kegyelmi ügyről, ha eddig is lett volna lehetősége számos felületen.

„Félelmetes figurák. Hogyha belegondolok, hogy ezek az emberek a jobboldali morális fölény képviselői, hát összeszorul a gyomrom”

– mondta Pottyondy.

Arra is kitért, hogy szerinte „már a NER szívcsakrájában is zajlik az O1G-ébredés” és „nem csoda, hogy a főni is megreccsen”.

„És hogyha a főni meg van reccsenve, akkor kéretik az egész országnak megreccseni. Ilyenkor mindig ugyanaz a recept”

– mondta az influenszer annak kapcsán, a Harcosok klubja, a Digitális Polgári Körök és a háborúellenes gyűlések után a Fidesz elindítja a Védvonalat, amelyről mi is beszámoltunk. Külön felidézte azt, hogy Bayer Zsolt a műsorában azt állította, vannak falvak, ahol fideszes szavazók házára matricákat ragasztanak, és azt mondják nekik, hogy takarodjanak el, amit szerinte nem lehet tovább tűrni.

„Én is kaphatok jogsegélyt a Védvonalnál? Bár nekem nem ragasztottak matricát az ajtómra, de elég sok fenyegetést kaptam, hogy takarodjak az országból, meg hogy agyonvernek, meg hogy meztelenül fához kötöznek, hogy megerőszakoljanak a migránsok. És akkor a rágalmazásokról meg hazugságokról még nem is beszéltem”

– vallotta be Pottyondy.

Azzal folytatta, hogy Bayer, Kocsis Máté és Orbán Viktor fogadkozik, hogy mindenkit meg fognak védeni a Tisza-terrortól, holott jelenleg ilyen egyáltalán nincs. Szerinte a Védvonal annyira készül a fideszes állampolgároknak, mint amennyire a Karmelita a magyaroknak. Úgy gondolja, ha a fideszesek komolyan is gondolják, akkor is legfeljebb csak Mészáros Lőrincnek, Tiborcz Istvánnak és Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének építenek menedéket.

„Most fantommatricákoon hisztiznek azok, akiknek egy szava nem volt, amikor Osváth Zsolt több százezres példányszámú ingyenes újság címlapján vádolták gyermekpornográfiával. Vagy amikor 200 ezer ellenzéki személyes adatait hozta nyilvánossgára a propaganda. Vagy amikor politikai okokból vertek szét szerkesztőségeket, vagy amikor csecsemőgyilkosozták Márki-Zay Péter feleségét, vagy amikor befényképeztek az ellenzéki diáklány szoknyája alá, hogy megalázzák. Vagy amikor Donáth Annát és Iványi Gábort hatóság elleni erőszakkal vádolták. Elmész te a faszba a matricáiddal Bayer Zsolt!” – mondta videója végén Pottyondy Edina.

A teljes videó:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter chillben van: Balaton. Az örök szerelem – posztolta a miniszterelnök
Az amúgy örökmozgó, és az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül dolgozó kormányfő szakíthatott egy kis időt a pihenésre, és a Balatonról posztolt egyet vasárnap. Egy hajón ül, és egy Churchillről szóló könyvet tart a kezében.


Magyar Péternek juthatott ideje a hétvégén egy kis pihenésre is, egy Facebook-poszttal jelentkezett a magyar tengerről.

A miniszterelnök a Balatonon volt vasárnap, egy kis hajón ülve írta ki ezt a szöveget:

"Balaton. Az örök szerelem."

Magyar egyébként egy másik miniszterelnök, a volt brit kormányfő, Boris Johnson könyvét tartja a kezében, Johnson ugyanis újságíró alapvetően, és írt egy Churchill-monográfiát, amit magyarul is kiadtak. Ezek szerint ezt olvassa most Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.


Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.

A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.

VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel

Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk