Pottyondy Edina: 150 ezer ember kevés volt, hogy ezt a cinikus és mélyen romlott rendszert meghátrálásra kényszerítse
A youtuber szerint „nem indult sem parlamenti, sem rendőrségi vizsgálat, hogy kiderítse, kik és miért vettek részt abban az összeesküvésben, aminek a keretében egy pedofil bűnözői csoport segítőjét kivitték a börtönből.”
„Keserű évforduló a mai. Hiába voltunk 150 ezren a Hősök terén, a kegyelmi botrányt eltussolták” – jelentette ki Pottyondy Edina youtuber legfrissebb Facebook-posztjában annak apropóján, hogy éppen egy éve szerveztek tüntetést társaival a Hősök terén a kegyelmi ügy miatt, majd arról írt, hogy nem indult sem parlamenti, sem rendőrségi vizsgálat, hogy kiderítse, kik és miért vettek részt abban az összeesküvésben, aminek a keretében egy pedofil bűnözői csoport segítőjét kivitték a börtönből.
„Máig nem tudjuk, hogy milyen kegyelmi ügyek voltak még, máig nem tudjuk, hogy milyen magasra és milyen mélyre vezetnek a szálak, azt viszont
tudjuk, hogy Novák Katalinnak ötmilliós luxusnyugdíjjal fogják be a száját, Varga Judit továbbra is a NER-elit megbecsült, jól fizetett tagja, Balog Zoltán püspök továbbra is élet és halál ura a református egyházban, Orbán Viktor továbbra sem tesz semmit a rábízott gyerekekért, miközben két kézzel tömi a rokonai bankszámláit”
– olvasható a posztban.
A youtuber szerint az elmúlt egy évben nem lett több szakember, nem lett több nevelő, nem lett több pénz a gyermekvédelmi rendszerben, csupán látszatintézkedéseket hoztak, de a gyerekek helyzete nem, hogy nem javult, tovább romlott. „Nincs felelős, nincs büntetés, nincs semmi. Még egy bocsánatkérésre sem tellett – írta.
Pottyondy Edina úgy gondolja, Orbán Viktor arra használja a hatalmát, hogy eltitkolja és eltussolja mindazt, ami történt. A miniszterelnök nem védte meg a gyerekeket, amikor megerőszakolták őket, nem állt ki mellettük, amikor az intézményrendszer cserben hagyta őket, most pedig elkeni az igazságukat, elhazudja a fájdalmukat.
Pottyondy végül azt a következtetést vonta le, hogy az
a 150 ezer ember a Hősök terén kevés volt, hogy ezt a cinikus és mélyen romlott rendszert legalább ebben az ügyben meghátrálásra kényszerítse.
De megmutatta, hogy az ország nem egyenlő a kormánnyal. „Bennünk, magyarokban van szolidaritás, tisztesség és jóérzés” – zárul a bejegyzés.
„Keserű évforduló a mai. Hiába voltunk 150 ezren a Hősök terén, a kegyelmi botrányt eltussolták” – jelentette ki Pottyondy Edina youtuber legfrissebb Facebook-posztjában annak apropóján, hogy éppen egy éve szerveztek tüntetést társaival a Hősök terén a kegyelmi ügy miatt, majd arról írt, hogy nem indult sem parlamenti, sem rendőrségi vizsgálat, hogy kiderítse, kik és miért vettek részt abban az összeesküvésben, aminek a keretében egy pedofil bűnözői csoport segítőjét kivitték a börtönből.
„Máig nem tudjuk, hogy milyen kegyelmi ügyek voltak még, máig nem tudjuk, hogy milyen magasra és milyen mélyre vezetnek a szálak, azt viszont
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Saját kezével épített házikó-ágyat Evelinnek, de a 2 éves kislányt magyarázat nélkül elvitte a gyámhivatal – egy éve küzd érte nagynénje
A gyermek szülei börtönben vannak, két nővérét a nagymama neveli. A helyi családsegítő és a védőnő is ellenezte a kiemelést, sőt, a főügyészség is a családnak adott igazat. A hivatal mégis újra ellenük döntött egy másik indokkal.
Saját kezűleg készített házikóágyat unokahúgának Szénási Erzsébet, de a most hároméves Evelin még sosem aludhatott benne. A kislányt, akit születése óta a nagynénje nevelt, tavaly novemberben, kétéves korában szakították ki a tóalmási családi otthonból – számolt be róla az RTL Híradó.
„Jött a gyámügy egy tucat rendőrrel, és a mai napig nem tudjuk, miért kellett őt kiemelni a saját családjából”
– mesélte a riportban Erzsébet.
A kislány szülei börtönben vannak, így a gyámhivatal először az apai nagynénire bízta a gyermeket. Később azonban, minden indoklás nélkül elvitték, pedig a helyi szakemberek is tiltakoztak a döntés ellen. „Az itthoni családsegítő és a védőnő is leírta, hogy Evelint lelkileg veszélyeztetné, ha elszakítanák tőlem” – tette hozzá a nagynéni.
A család egy éve harcol, hogy visszakaphassák Evelint. A nagymama, aki a kislány két idősebb nővérét neveli, hónapokon át mindennap bejárt a hivatalba könyörögni. Azt mondja, a testvérek szó szerint belebetegedtek a kishúguk hiányába. „El nem tudom mondani, mit produkáltak, amikor kiemelték Evelint, elvitték. Azt szavakkal sem tudom elmondani. Elmondtam azt is, milyen karácsonyunk volt. Ott könyörögtem” – idézte fel a nagymama.
A család végül a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezethez fordult. Szerintük az egész ügy egy adminisztrációs hiba miatt robbant ki. Ahelyett azonban, hogy a nagykátai gyámhivatal kijavította volna a tévedést, inkább egy új határozattal elvették a gyereket, aki azóta nevelőszülőknél él. Erzsébet megtámadta a döntést, és a megyei főügyészség neki adott igazat, így a hivatalnak új eljárást kellett lefolytatnia. Ennek végén azonban újra a család ellen döntöttek, csak már más indokkal.
„A legutolsó döntés a családbafogadás ügyében az lett, hogy azért nem fogadhatja családba Erzsébet Evelint, mert a családbafogadás átmeneti jogintézmény, és itt valójában hosszú távon a nagynénihez kellene kerülnie”
– magyarázta a TASZ jogásza. A jogvédők és a főügyészség szerint is van egyszerű megoldás: a gyámhivatalnak ki kellene rendelnie Erzsébetet a kislány gyámjának, ami már egy végleges megoldást jelentene. Most a nagykátai gyámhivatalnál a döntés, amelynek november végéig kell döntenie az ügyben.
„Abban reménykedem, hogy így egy év után karácsonykor újra együtt lehetünk, és újra teljes lesz a család” – mondta reménykedve Erzsébet.
Az RTL Híradó kereste a hivatalt, ott annyit közöltek, hogy minden esetben a gyermek jogai szerint jártak és járnak el.
Saját kezűleg készített házikóágyat unokahúgának Szénási Erzsébet, de a most hároméves Evelin még sosem aludhatott benne. A kislányt, akit születése óta a nagynénje nevelt, tavaly novemberben, kétéves korában szakították ki a tóalmási családi otthonból – számolt be róla az RTL Híradó.
„Jött a gyámügy egy tucat rendőrrel, és a mai napig nem tudjuk, miért kellett őt kiemelni a saját családjából”
– mesélte a riportban Erzsébet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A szülők és az óvodapedagógusok jogai is sérülnek, ha kötelező lesz a keresztény kultúrán alapuló értékrendre nevelni az ovisokat – állítja a PDSZ
Gulyás Gergely azzal indokolta a lépést, hogy a nyugati országokban szerinte már óvodás korban megpróbálják tönkretenni a gyerekeket, amit a kormány ezzel a rendelettel akar megakadályozni.
Egy friss kormányrendelet szerint az óvodáknak ezentúl a keresztény kultúrán alapuló értékrendet kell közvetíteniük a gyerekek felé, ami a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a szülők és az óvodapedagógusok jogait is sérti – számolt be róla az RTL Híradó. A rendelet nem részletezi, mit jelent ez a gyakorlatban, de Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter igyekezett eloszlatni a kedélyeket.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e kötelező hittan, a miniszter egyértelműen válaszolt.
„Óvodában a hittanoktatást kötelezővé tenni, azt hiszem, nem egy komolyan vehető intézkedés”
– mondta Gulyás Gergely, aki szerint a módosításnak inkább elvi jelentősége van. „Szerintem az elvi deklaráció is fontos” – tette hozzá. A miniszter azzal indokolta a lépést, hogy a nyugati országokban szerinte már óvodás korban megpróbálják tönkretenni a gyerekeket, amit a kormány ezzel a rendelettel akar megakadályozni.
„Ha egy keresztény értékeken alapuló kultúráról beszélünk, abba a genderoktatás nem fér bele”
– szögezte le.
A pedagógiai innováció és a családbarát oktatás miniszterelnöki biztosa, Balatoni Katalin szerint a rendelet nem jár új feladattal. Úgy véli, ez csupán lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekek hozzáférjenek az európai és magyar keresztény kultúra alapműveltségéhez, például tudják, hogy karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, vagy ismerjék Szent Miklós legendáját és a magyar szenteket.
Egy 42 év után nyugdíjba vonult óvónő azonban értetlenül áll a változtatás előtt. Gállné Rabatin Edit szerint eddig is az egyetemes emberi értékekre neveltek. „Szerintem a ‘keresztény’ szó itt azt kellene, hogy jelentse – én legalábbis így gondolom –, hogy a tiszteletre, egymás tiszteletére, szeretetére, megbecsülésére nevelünk. Ez eddig is megvalósult, ezért érthetetlen számomra, és szerintem nagyon sokunk számára is, hogy miért kell ezt ennyire kihangsúlyozni” – fejtette ki.
A PDSZ szerint az óvodapedagógusoknak nem feladatuk a világnézeti nevelés, és az új előírás sértheti a jogaikat. „Jelen pillanatban nem munkaköri előírás, hogy ők ilyen világnézeti elkötelezettséget vállaljanak” – hangsúlyozta Nagy Erzsébet, a szakszervezet képviselője. A PDSZ szerint a rendelet a nem keresztény vagy ateista szülők jogait is sérti, akik adójukból egy világnézetileg semleges köznevelést várnának el. „Joggal merül fel, hogy miért nem a világnézetileg elkötelezett oktatást deklaráltan megvalósító intézményekben folyik a keresztény alapú nevelés. Az ő számukra, az ő adóforintjaikból miért nem valósulhat meg az a világnézetileg el nem kötelezett oktatás, ami egyébként a köznevelési törvényben van” – tette fel a kérdést Nagy Erzsébet.
A szakszervezet szerint az intézkedés a világnézeti semlegességet is megkérdőjelezi.
Egy friss kormányrendelet szerint az óvodáknak ezentúl a keresztény kultúrán alapuló értékrendet kell közvetíteniük a gyerekek felé, ami a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a szülők és az óvodapedagógusok jogait is sérti – számolt be róla az RTL Híradó. A rendelet nem részletezi, mit jelent ez a gyakorlatban, de Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter igyekezett eloszlatni a kedélyeket.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e kötelező hittan, a miniszter egyértelműen válaszolt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Döntött a német kormány: minden 18 éves férfinak kötelező lesz a sorozási vizsgálat, sorsolás dönthetnek a behívásról
A törvénytervezet szerint a behívó csak 2027 után jöhet, ha a védelempolitikai helyzet megköveteli. A védelmi miniszter szerint évente 3000-5000 új katonára lesz szükség.
Megállapodás született Berlinben a német sorkatonai szolgálat reformjáról, amelynek értelmében
2026-tól minden 18 éves férfinak kötelező lesz megjelennie egy sorozási orvosi vizsgálaton.
A védelmi minisztérium új rendszert vezet be, amely alapján, ha nem lesz elég önkéntes jelentkező a Bundeswehrbe, sorsolással dönthetik el, kiket hívnak be tényleges katonai szolgálatra.
A megállapodás szerint a jövőben minden 18 éves férfinak először nyilatkoznia kell a szolgálati hajlandóságáról, majd be kell jelentkeznie az alkalmassági vizsgálatra. Itt az általános állapotfelmérés mellett hallás- és látásvizsgálat, vér- és vizeletvizsgálat, a bőr, a végtagok, az ízületek, a gerinc, a szív- és érrendszer, a tüdő és a nemi szervek felmérése, valamint mobilitási és terheléses tesztek várnak a fiatalokra. Ezt követően feleletválasztós feladatok mérik fel a szóbeli megértést, a matematikai tudást, a logikus gondolkodást, a műszaki kompetenciát és a koncentrációt.
A sikeres vizsgálat után a katonai korú személyt „besorozásra jogosultnak” tekintik, ez azonban nem jelenti automatikusan a katonai szolgálat teljesítését.
Behívó a törvénytervezet szerint csak 2027 után érkezhet, és csak abban az esetben, ha a védelempolitikai helyzet a fegyveres erők létszámának „gyors növelését” igényli. Az alaptörvény értelmében továbbra is bárkinek lehetősége lesz lelkiismereti okokból megtagadni a fegyverviselést.
A korábban felmerült „kettős sorsolás” módszerét, amely szerint előbb a sorozásra behívandókat, majd az önkéntesek hiányában ténylegesen bevonulókat is sorsolták volna, egyelőre levették a napirendről. Ezt a megoldást az SPD-s Boris Pistorius védelmi miniszter ellenezte. Pistorius számításai szerint 2026-tól évente 3000 és 5000 közötti új sorkatonára lesz majd szükség Németországban.
A német alaptörvény jelenleg csak a férfiak számára teszi lehetővé a kötelező katonai szolgálatot; a nők bevonásához alkotmánymódosításra lenne szükség, ami nincs napirenden.
Megállapodás született Berlinben a német sorkatonai szolgálat reformjáról, amelynek értelmében
2026-tól minden 18 éves férfinak kötelező lesz megjelennie egy sorozási orvosi vizsgálaton.
A védelmi minisztérium új rendszert vezet be, amely alapján, ha nem lesz elég önkéntes jelentkező a Bundeswehrbe, sorsolással dönthetik el, kiket hívnak be tényleges katonai szolgálatra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint a sarkkörök felett kavargó poláris örvény, vagy más néven sarki örvény, a szezonban először november második felében, 26-a környékén gyengülhet meg jelentősebben. Ennek a felszínen nagyjából 5-10 napon belül lehetnek érezhető hatásai, ami Európában és Észak-Amerikában is időszakos hidegbetöréseket okozhat. Az Egyesült Államok közép-nyugati részét már ezen a héten elérte egy jelentős hidegbetörés, Michigan államban és New York városában pedig már jelentős mennyiségű hó is hullott.
Európára nézve a hosszú távú előrejelzések szerint nem lesz átlag alatti a tél átlaghőmérséklete, ugyanakkor egyre több bizonyíték utal arra, hogy
az enyhe időt gyakori, időszakos hidegbetörések szakíthatják meg a következő hónapokban.
Magyarországon a poláris örvény meggyengülése már a jövő héten is éreztetheti hatását, amikor több hullámban érkezik a sarkvidéki eredetű hideg levegő. Míg Észak-Amerikába a sarki örvény gyengülése esetén a fagyos levegő akadálytalanul áramlik Kanada felől, addig Európában általában a kontinens „egyik fele hideget, a másik meleget” kap, és megjósolhatatlan, hogy a határvonal hol húzódik majd.
Az USA-ban az idei tél valamivel hűvösebb lehet az átlagosnál, és mindenképpen hidegebb, mint a tavalyi. Az elemzések szerint a közép-nyugati államokban a háztartások várhatóan 2 százalékkal többet költenek majd gázfűtésre, míg az elektromos fűtés költsége – amelyet főként az USA déli részén használnak – körülbelül 4 százalékkal emelkedhet.
A sarki örvény egy nagy, ciklonális terület, amely az északi félteke felett forog, és a földfelszíntől egészen a sztratoszféra felső határáig, több mint 50 kilométeres magasságig terjed. A Weather on Maps szakemberei szerint a jelenséget úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas hideg levegő hengert. „Egy hatalmas hideg levegő hengert vagy búgócsigát kell elképzelnünk, ami minél gyorsabban forog, annál stabilabb” – mondták. Amikor az örvény erős és stabil, a hideg levegő lényegében csapdába esik a sarkkörök felett. A hatása akkor válik érezhetővé, amikor az áramlás meggyengül, az örvény szabályossága megbomlik, és a hideg utat talál magának dél felé.
A poláris örvény legyengülése egyáltalán nem ritka folyamat, legalább minden második, harmadik évben történik hasonló, ami sokszor nem az egész télre, inkább csak néhány hétre van hatással. A szakemberek szerint a jelenség ténye nem tekinthető különlegesnek, ugyanakkor „az szokatlannak számít, hogy a polar vortex meggyengülése ilyen korán, már novembereben következik be”. A folyamat inkább a téli időszak vége felé szokott végbemenni.
A korábbi évek adatai alapján Magyarországon egyértelmű melegedő trend figyelhető meg a téli hónapokban is. A fagyos napok száma az elmúlt bő 100 évben mintegy harmadával csökkent, a havas napoké pedig az elmúlt 10 évben zuhant be látványosan. Szinte minden telünk melegebb a 30 éves átlagnál, ami már egy viszonylag enyhe időszakot, az 1991–2020 közötti éveket jelenti. Ennek fényében már az is „különösen” hideg lenne, ha a múlt század közepén jellemző átlagokat regisztrálnánk, soknapos országos fagyok alakulnának ki, vagy a hótakaró napokig megmaradna. Az idei nyár egyébként a hetedik legmelegebb volt hazánkban, és súlyos aszályhelyzet alakult ki, amely az Alföld egyes területein szinte az egész szezonban fennállt.