HÍREK
A Rovatból

Pokoli tűz Teheránban: az üzemanyagtárolók és a központi kőolajfinomító megtámadása tovább súlyosbította a konfliktust

Vasárnap sűrű füst és lángok borították be Teherán egét, miután Izrael újabb támadáshullámában eltalálta a város fő gáz- és benzintározóját, valamint a Teherántól délre fekvő központi olajfinomítót. A helyiek körében pánik tört ki.


Irán olajügyi minisztériuma közölte, hogy a Shahran nevű üzemanyagraktárt érte találat, ami lángba borult. A minisztérium egyik tisztviselője szerint az ott található 11 tárolótartály egymás után robbant fel, és a detonációk súlyos károkat okozhatnak a környező lakónegyedekben. A létesítmény körül ugyanis luxus felhőkarcolók állnak.

„A tűz félelmetes, hatalmas, óriási a zűrzavar” – mondta a New York Times-nak a környék egyik lakója. „A benzintartályok robbannak egymás után, hangos és rémisztő az egész.”

A helyiek szerint a robbanások földrengésszerűen rázták meg az épületeket. Több szemtanú szerint a lángok megvilágították a Teheránt körülvevő hegyeket is.

Támadás érte a Shahr Rey nevű olajfinomítót is, ami az ország egyik legnagyobb finomítója. Azt a tüzet is kilométerekről látni. A helyi lakosság körében pánik tört ki. „A robbanás akkora volt, hogy az anyám elájult” – mondta egy iráni nő az amerikai lapnak. Sokan amiatt aggódnak, hogy a támadás után hiány lehet üzemanyagból és benzinből.

Szombaton Izrael már csapást mért két másik kulcsfontosságú energetikai célpontra, köztük a Dél-Parszi gázmező egyik szakaszára. Itt van a világ egyik legnagyobb földgázkészlete, amely központi szerepet játszik Irán energiaellátásában.

Izrael az energiaszektor elleni célzott támadásaival új szintre emelte a Teherán elleni katonai hadjáratát. Ez a szektor nemcsak a belföldi energiaellátás, hanem az ország exportbevételeinek is egyik legfontosabb forrása.

Irán közölte, hogy egy izraeli légicsapásban meghalt Ali Shamkhani, Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető tanácsadója, Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának főtitkára, aki korábban gyakran nyilatkozott a nyugati médiának.

Izrael közben azt állítja, megsemmisítette Teherán légvédelmi rendszerét. Effie Defrin dandártábornok, az izraeli hadsereg szóvivője azt mondta: az izraeli légierő „teljes műveleti szabadságot” élvez Teherán légterében – vagyis akadály nélkül hajthat végre csapásokat.

Irán is fokozta a támadásait. Szombat késő este Jeruzsálem egét is beborították a robbanások fényei, miközben Izrael légvédelmi rendszerei iráni ballisztikus rakétákat semmisítettek meg. Az izraeli televíziók felvételei alapján úgy tűnt, hogy az iráni rakéták egy része most először Haifát, Izrael északi nagyvárosát is célba vette.

Az éjjeli támadásokban legalább tíz ember halt meg Izraelben, miután az iráni rakéták Tel-Aviv környéki tengerparti városokat is elértek. Legalább 100 ember megsérült.

Négy nő és gyerek akkor vesztette életét, amikor egy rakéta becsapódott Észak-Izraelben. Az egyik áldozat 10 éves volt.

Négy ember pedig Tel-Avivtól délre, Bat Jamban halt meg, amikor robbanás súlyosan megrongált egy többszintes épületet.

Ballisztikus rakéta találta el a Weizmann Tudományos Intézet kutatóközpontját a közép-izraeli Rehovotban. Egy diák beszámolója szerint a rákkutató központ egyik oldalán beomlott a fal nagy része. Az épület lángokban állt.

A napok óta tartó konfliktus az elmúlt évtizedek leghevesebb fegyveres összecsapása a két fegyveres nagyhatalom között. A világ több országában is aggódnak, mivel a háborúba akár az Egyesült Államok és más nagyhatalmak is belesodródhatnak.

Iráni tisztviselők a Washington Post szerint arra figyelmeztették a nyugati országokat, hogy célba veszik bármely olyan ország katonai bázisait és hajóit, amely segít visszaverni az Izrael elleni támadásait.

Az amerikaiak attól tartanak, hogy az eszkaláció arra késztetheti Iránt vagy szövetségeseit, hogy megtorlásul amerikai katonai bázisokat támadjanak meg. Trump azt mondta, Washington minden támadási kísérletre elsöprő erővel fog válaszolni.

Izrael eddig több mint 70 embert ölt meg, köztük hat magas katonai parancsnokot, és súlyosan megrongálta Irán fő nukleáris létesítményét, a natanzi dúsítóüzemet. Egy izraeli katonai vezető szerint az izraeli erők két nap alatt nagyjából 150 csapást mértek Iránra, míg Irán mintegy 200 ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre, emellett több tucat drónt is bevetett. A rakéták nagy részét Izrael légvédelme megsemmisítette, eddig 17 olyan helyszínről tudnak, ahol becsapódtak.

Irán olyan rakétát is bevetett, amit korábban soha. A „Shahed Haj Qassem” rakéta hatótávolsága közel 1600 kilométer, és indítás előtt nem kell utántölteni, vagyis évekig a föld alatt lehet, és perceken belül működőképessé válhat.

Netanjahu immár az iráni ballisztikus rakétákról is ugyanolyan fenyegetésként beszél, mint az ország atomprogramjáról.

Az izraeli miniszterelnök szerint minden egyes rakéta olyan, mint „egy robbanóanyaggal teli busz”, amikkel izraeli városokat vesznek célba. Becslések szerint Iránnak jelenleg összesen kétezer ballisztikus rakétája lehet, és Izrael azt állítja, ezt néhány éven belül megtízszereznék.

Netanjahu az iráni rezsim megdöntését is célként fogalmazta meg, és egy beszédében arra buzdította az iráni népet, hogy lázadjanak fel vezetőik ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vucic öt tonna marihuána miatt magyarázkodik, közben sorra rúgják ki a nyomozókat
Rekordfogásként értékelte a szerb belügyminiszter a 7-10 millió euró értékű kábítószer lefoglalását. Közben a parlament elfogadta a vitatott Mrdic-törvényt, amely korlátozza az ügyészség függetlenségét.


Magyarázkodásra kényszerül Aleksandar Vucic szerb elnök, miután Észak-Macedóniában felmerült, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párthoz köthető körök állami segítséggel csempészhettek több tonna marihuánát Szerbiába. A hatalmas mennyiségű kábítószerre január végén a párt egyik politikusának, Rade Spasojevicnek a krusevaci raktárában bukkantak rá a hatóságok. Ivica Dacic szerb belügyminiszter rekordfogásról beszélt, amely Szerbia történetében is a legnagyobb; a lefoglalt drog értékét 7 és 10 millió euró (2,67–3,82 milliárd forint) közé becsülte – írta a hvg.hu.

A példátlan mennyiség ellenére a nyomozást beárnyékolja, hogy az ügyön dolgozó több kulcsfigurát is gyors egymásutánban menesztettek:

leváltották Irena Bjelos ügyésznőt, valamint a kábítószer-ellenes szolgálat vezetőjét, Rasa Popovicot és helyettesét is. Mindeközben a szerb törvényhozás elfogadta az úgynevezett Mrdic-törvényt, amely korlátozza az ügyészség függetlenségét, és megteremti a politikai ellenőrzés lehetőségét.

Egy szerbiai magyar portál szerint a rendőri állományban egyre nagyobb az elégedetlenség a Vucic-rezsimmel szemben a politikai érdekek alapján történő kinevezések miatt.

A drog a jelek szerint Észak-Macedóniából érkezett, ahol 2016 óta legális az orvosi célú marihuánatermesztés. A szerb nyomozással párhuzamosan ott is vizsgálódnak: a szkopjei Ohis vegyi gyár környékén tartott razzia során további tíz tonna marihuánát találtak. A macedón rendőrség az Alfafarm nevű cég több munkatársát is körözi. A vállalat 2023-ban alakult, és 2024 márciusától rendelkezik termesztési engedéllyel.

A januári fogás ügyében Aleksandar Vucic is megszólalt, aki határozottan tagadta, hogy állami alkalmazottaknak közük lenne az ügyhöz. Ezzel szemben a Macedóniai Szociáldemokrata Unió közleményben tudatta:

szerintük ekkora mennyiségű kábítószer csak úgy juthatott át a szerb–macedón határon, ha a csempészeket mindkét oldalon kormányzati szereplők segítették.

Nem ez az első eset, hogy Aleksandar Vucic neve illegális marihuánatermesztéssel kapcsolatban merül fel. 2021-ben a szerb államfő védelmébe vette Predgrag Koluvját, akit az ügyészség több tonna marihuána termesztésével vádolt, ám végül csupán 88 gramm kannabisz birtoklásáért indult ellene eljárás. Koluvját a szerb sajtó drogbáróként emlegeti, noha hivatalosan biokertészettel foglalkozott. A farmján – ahol 2015-ben Aleksandar Vulin akkori belügyminiszter is megfordult – a rendőrök 65 ezer tő marihuánát foglaltak le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Nem, nem hibáztam” - Trump nem kér bocsánatot az Obamáékat majomként ábrázoló videó után
Egy 62 másodperces, AI-manipulált videót tettek közzé Donald Trump Truth Social-oldalán. A posztot a Fehér Ház előbb védte, majd a kétpárti felháborodás nyomására 12 óra múlva eltávolították.


„Nem, nem hibáztam” – mondta Donald Trump újságíróknak, miután a Fehér Ház eltávolította azt a videót a Truth Social oldaláról, amelynek végén Barack és Michelle Obamát majomként ábrázolták. Az elnök azzal védekezett, hogy csak a klip elejét látta, amely a választási csalásról szólt, a rasszista részt nem, és bár elítéli azt, bocsánatot nem kér.

A 62 másodperces videó csütörtök késő este került ki Trump közösségi oldalára. Az összeállítás nagyrészt a 2020-as választásokkal kapcsolatos, már többször cáfolt állításokat sorolta,

a végén azonban egy rövid, mesterséges intelligenciával manipulált betét jelent meg, amely a volt elnöki párt majomtestekre montírozva mutatta, miközben a The Lion Sleeps Tonight című dal szólt.

A posztot a közzététel után nagyjából 12 órával, pénteken vették le. A Fehér Ház kommunikációja is fordulatot vett: Karoline Leavitt szóvivő először „internetes mémként” védte a klipet, és arra kérte a kritikusokat, „hagyják abba az álmérgelődést”, később azonban egy másik hivatalos közlemény már egy stábtag tévedésére hivatkozott, és bejelentette a törlést.

A videó republikánus oldalon is kritikát váltott ki. „Imádkoztam, hogy hamis legyen, mert ez a leginkább rasszista dolog, amit láttam ettől a Fehér Háztól” – mondta az Axiosnak Tim Scott dél-karolinai szenátor. John Curtis utahi szenátor pedig „nyíltan rasszistának és megbocsáthatatlannak” nevezte a megosztást. „Donald Trump videója vállaltan rasszista, undorító és teljesen elvetemült” – közölte az NAACP, az Egyesült Államok legnagyobb fekete polgárjogi szervezete, kiemelve, hogy a bejegyzés a Fekete Történelem Hónapjában jelent meg. Hakeem Jeffries, a képviselőház demokrata vezetője egy videóüzenetben „rosszindulatú dögnek” nevezte Trumpot.

A The Washington Post részletes cikke szerint a klipben felhasznált betét egy Trump-párti mémkészítő anyagából származik, a megosztott verzión az @XERIAS_X vízjel látható. A feketéket majomként ábrázoló toposz egy évszázados, dehumanizáló rasszista eszköz. A volt elnöki pár egyelőre nem reagált a történtekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elfogatóparancsot adtak ki a Magyarországon bujkáló volt lengyel miniszter ellen
Zbigniew Ziobrót bűnszervezet irányításával és közpénzek elsikkasztásával gyanúsítják a lengyel hatóságok. A volt miniszter ellen 26 bűncselekmény miatt adtak ki körözést, de kiadatása bizonytalan.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Országos elfogatóparancsot adott ki péntek este a lengyel ügyészség Zbigniew Ziobro, a Jog és Igazságosság (PiS) volt igazságügyi minisztere ellen, aki saját közlése szerint Magyarországon tartózkodik, miután januárban politikai menedékjogot kapott. A varsói rendőrség hivatalos oldalán közzétette a körözést Ziobro fényképével és adataival,

mert a politikus az ügyészség szerint bujkál a hatóságok elől.

A pénteki elfogatóparancsot egy nappal korábbi bírósági döntés előzte meg, amely elrendelte a volt miniszter ideiglenes letartóztatását. A vádhatóság azzal érvelt, hogy fennáll a szökés, az elrejtőzés és az eljárás befolyásolásának veszélye. „A bíróság elismerte a bűncselekmények elkövetésének magas valószínűségét” – mondta Piotr Woźniak helyettes főügyész a döntés után.

A Tusk-kormány által felállított új ügyészség összesen 26 bűncselekménnyel gyanúsítja Ziobrót, köztük bűnszervezet irányításával, valamint a bűncselekmények áldozatainak szánt Igazságosság Alap pénzeinek politikai célú felhasználásával. A vádak szerint ebből a keretből finanszírozták többek között a Pegasus kémszoftver beszerzését is. A lengyel ügyészség több mint 143 millió zloty, átszámítva körülbelül 13,1 milliárd forintnyi közpénz politikai célú felhasználását vizsgálja.

Ziobro januárban maga jelentette be, hogy Magyarországon tartózkodik, miután a magyar kormány menedékjogot biztosított számára. „Úgy döntöttem, külföldön maradok, amíg Lengyelországban vissza nem állnak a jogállamiság valódi garanciái” – közölte Ziobro a The Guardian szerint. Donald Tusk lengyel miniszterelnök a hírre szarkasztikusan csak annyit írt: „Logikus döntés.” A magyar kormány részéről Szijjártó Péter külügyminiszter akkor megerősítette, hogy „több” olyan személy is kapott menedéket, aki Lengyelországban „politikai üldöztetésnek” lenne kitéve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az adatvédelmi hatóság nem vizsgálja, hogyan kerültek a kormányhoz a gyöngyösi tüntetők személyes adatai
A NAIH elnöke szerint a gyöngyösi tüntetők a demonstráción való részvétellel a közéleti viták alakítóivá váltak. A hatóság így nem vizsgálja, hogyan kerülhettek a tüntetők különleges bűnügyi adatai a kormánypártokhoz.


Hivatalból nem vizsgálja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, hogyan kerülhettek a kormányhoz a Lázár János gyöngyösi fórumán tüntető romák állítólagos bűnügyi adatai – írja a 24.hu. A hatóság elnöke szerint az érintetteknek maguknak kell eljárniuk az ügyben, és azokhoz kell fordulniuk, akik a felvételeket nyilvánosságra hozták.

Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke a lap kérdéseire azt válaszolta, hogy az adatkezelés érintettjei „érintetti joggyakorlással élhetnek a videót nyilvánosságra hozó adatkezelők felé, melyben tájékoztatást kérhetnek az általuk kifogásolt adatkezeléssel kapcsolatos információkról”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bűncselekményekkel vádolt tüntetőknek Lázár Jánoshoz kellene fordulniuk felvilágosításért.

Az ügy azért is kényes, mert a bűnügyi személyes adatok különleges védelem alatt állnak, és az állítólagos priuszok még Orbán Viktorhoz sem juthattak volna el jogszerűen. Péterfalvi ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy „a bűnügyi személyes adatok kezelésére vonatkozó előírásokat konkrét jogszabályok rögzítik, beleértve azt is, hogy ezeket a különleges személyes adatokat ki, hogyan, milyen körülmények között ismerheti meg.”

A hatóság elnöke szerint az ügyben két alapjog, a véleménynyilvánítás szabadsága és a személyes adatok védelme ütközik.

Álláspontja szerint azzal, hogy a tüntetők részt vettek a demonstráción, a közéleti viták aktív alakítójává váltak, ezért „az őket érintő vagy minősítő, a személyüket támadó véleménynyilvánításokat nagyobb türelemmel kell tűrniük.”

A hatóság gyakorlata szerint az ilyen alapjog-ütközést megvalósító esetekben csak kérelemre járnak el.

Mindeközben az Amnesty International már beadvánnyal fordult az adatvédelmi hatósághoz és a Legfőbb Ügyészséghez is a tüntetők adatainak politikai célú felhasználása miatt. A jogvédő szervezet vitatja, hogy a bűnügyi adatok megszerzése és nyilvánosságra hozatala jogszerű lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk