Plusz pénzt szeretnének a hétvégi oltásokért a háziorvosok
Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy hétvégére is berendelték a háziorvosokat a koronavírus elleni oltások miatt. Az indoklás szerint hamarosan olyan sok oltóanyag érkezik az országba, hogy szükség lesz a plusz műszakra.
Az orvosoknak szóló dokumentumokból nem derült ki, hogy mennyi pluszmunkát kellene vállalniuk, illetve hogy azért jár-e pluszpénz. A levélre egyébként csütörtök délig kellett válaszolniuk az orvosoknak.
Egy, a 168.hu-nak nyilatkozó háziorvos azt mondja, kötelességének érzi, hogy vállalja az oltással járó többletterheket, illetve a hétvégi pluszmunkát. Akkor is így lenne ez, ha semmiféle pluszjavadalmazással, ellentételezéssel nem jár az oltási munka.
– fogalmazott Jelinek Benjámin.
Az oltás egyébként a Fővárosi Védelmi Bizottság mellett működő oltási munkacsoport iránymutatása alapján történik: a háziorvosoknak megküldik a körzetükből regisztráltak neveit, és egyértelmű utasításokat adnak, hogy milyen szempontok alapján kell behívni az oltandókat.
„Bár az újtól, az ismeretlentől mindenki fél, amikor az emberek látják majd, hogy a környezetükből beoltottak jól vannak, az meg fogja nyugtatni őket” - mondta el Jelinek azzal kapcsolatban, hogy egyes hírek szerint az emberek bizalmatlanabbak a keletről jött oltóanyagok iránt.