SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Péter Szabó Szilvia azt állítja, nincs miből rendeznie a milliós tartozását

A történet 2007-ig nyúlik vissza, amikor a fénytechnikus, Vona Károly és az énekesnő akkori menedzsere együtt dolgoztak a NOX turnéján. Vona állítása szerint azonban a munkájáért járó fizetséget sosem kapta meg, ezért fordult bírósághoz.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. november 22.



Drámai jelenetek játszódtak le csütörtök délelőtt Péter Szabó Szilvia budapesti házánál: végrehajtóval és jogi képviselőjével felszerelkezve érkezett meg a fénytechnikus Vona Károly, hogy 16 éve húzódó tartozását próbálja behajtani az énekesnőn.

A tartozás összege – a végrehajtói és ügyvédi költségekkel együtt – mostanra közel 29 millió forintra nőtt. Az események azonban messze nem úgy alakultak, ahogy Vona remélte.

Az énekesnő, aki annak idején a NOX frontembereként robbant be a köztudatba, állítólag egy szobába zárkózott, amikor Vona és csapata megérkezett. Az ügyet tovább bonyolítja, hogy Szilvia ügyvédje és párja határozottan állították: az énekesnőnek sem ingósága, sem vagyona nincs, amiből akár egy fillért is tudna törleszteni. A fénytechnikus szerint viszont ez teljes képtelenség.

„Szerettem volna végre pontot tenni az ügy végére. Azt reméltem, hogy a végrehajtók segítségével megállapodunk, és visszakapom a pénzemet, de az egész egy rossz komédia volt. Szilvia bezárkózott a hálószobába, a párja és az ügyvédje próbáltak meggyőzni arról, hogy semmije sincs. De hogy lehet ez? Mindenki láthatja, hogy folyamatosan szerepel, koncertezik, és most is egy nagy show-ra készül. Akkor mégis miből él?”

- mondta a fénytechnikus a lapnak.

A történet 2007-ig nyúlik vissza, amikor Vona és az énekesnő akkori menedzsere együtt dolgoztak a NOX turnéján. Vona állítása szerint azonban a munkájáért járó fizetséget sosem kapta meg, ezért fordult bírósághoz. 2023-ban másodfokon is kimondták, hogy Péter Szabó Szilvia 15 napon belül köteles visszafizetni a tartozást, de ez a mai napig nem történt meg.

„Nevetséges az egész” – fakadt ki Vona, aki egyelőre nem látja, hogyan juthatna hozzá a pénzéhez. A történet folytatása azonban szinte biztosra vehető – a kérdés csak az, hogy ezúttal is egy zárt ajtó mögött ér-e véget.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez volt a legjobb dolog, ami történt velem” – Jennifer Lopez megszólalt a válásáról
Az énekesnő meglepő őszinteséggel beszélt arról az időszakról, amikor tönkrement a házassága Ben Affleckkel.


Jennifer Lopez vasárnap az amerikai CBS tévécsatorna Sunday Morning című műsorában vendégeskedett, ahol legújabb filmjét reklámozta. A Pókasszony csókja (Kiss of the Spider Woman) – amely a tervek szerint október 10-én kerül a mozikba – az énekes-színésznő és volt férje közös projektje volt, hiszen Ben Affleck producerként vett részt benne.

A tévés interjúban Lopez meg is köszönte az Oscar-díjas színész és produkciós cége munkáját: „A film nem készül el, ha nincs ő és az Artist Equity – és ezért az elismerést mindig megadom neki.” Azt is mondta, hogy Affleck lehetővé tette számára „a szerepet, amire születtem”.

A műsorban természetesen szóba került a válása, és az is, hogyan élte meg ezt a nehéz időszakot. Amikor megkérdezték, hogyan bírta egyszerre a magánéleti történéseket és a munkát, így felelt:

„Épphogy! Nehéz volt, nehéz időszak volt – nagyon nehéz időszak volt.”

Arra a kérdésre, hogy menedéket jelentett-e a filmszerep, ezt mondta: „Igen, száz százalék. Nehéz volt nem ezen gondolkodni, de egyben a legjobb és a legrosszabb idők voltak, mert minden pillanat a forgatáson, minden pillanat, amikor ezt a szerepet játszottam... Nagyon boldog voltam, aztán otthon nem volt túl jó, és csak az járt a fejemben, hogy oké, ezt hogyan egyeztetem össze? De túl lehet jutni rajta.”

Végül így fogalmazott:

„Őszintén szólva azt kell mondanom, hogy ez volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem, mert megváltoztatott. Nem is megváltoztatott – segített úgy fejlődni, ahogy szükségem volt rá, hogy tudatosabb legyek. Most más ember vagyok, mint tavaly, azt hiszem, másfél évvel ezelőtt.”

Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata 2002-ben indult, az eljegyzés után azonban 2004-ben szakítottak. 2021-ben jöttek össze újra, 2022-ben pedig össze is házasodtak Las Vegasban, majd Georgiában tartottak még egy ceremóniát. Az 56 éves énekesnő tavaly augusztusban adta be a válókeresetet, a második házassági évfordulójuk után. A bírósági iratok szerint viszont már 2023 áprilisában külön éltek.

Via Unilad


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Az igazságérzetem nem engedi, hogy én jussak tovább” – Pápai Joci visszalépett a Sztárboxban, mert Kocsis Dénesnek kiugrott a válla
A negyedik, egyben utolsó menetre a sérülés miatt a színésznek elfogyott az ereje. A bíró Pápait hozta ki győztesnek, aki így nem akart továbbjutni.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 29.



A Sztárbox idei évadának utolsó negyeddöntőjében, a férfi középsúlyban Kocsis Dénes színész és Pápai Joci énekes lépett ringbe. Ők voltak a vasárnap esti műsor utolsó párosa. A versenyzők 4×1,5 percet bokszolnak, és már az első menet után gond akadt: Kocsisnak kiugrott a válla, miután Pápai nekiment.

Kocsis visszament a ringbe. Sokan aggódtak a nézőtéren, a bíró és a kommentátorok pedig meglepődtek, amikor a második menetben megint kiment a válla. Az orvosok ismét segítettek rajta, a színész pedig új energiával kezdte a harmadik menetet. A kommentátorok ekkor úgy fogalmaztak, hogy „gyakorlatilag szétverte a ringben Pápai Jocit”.

A negyedik, egyben utolsó menetre a sérülés miatt elfogyott az ereje. A bíró Pápait hozta ki győztesnek.

A meccs után Ember Márk, az idei évad egyik műsorvezetője kérdezte Kocsist. A színész nem volt csalódott, megköszönte a nézők támogatását.

Ekkor Pápai átvette a mikrofont, és bejelentette döntését a bíróknak: „Az igazságérzetem nem engedi, hogy én jussak tovább, Kocsis Dénes fog tovább versenyezni a Sztárboxban, a sportszerűség miatt visszalépek.”

A Sztárbox szakmai vezetője, Kovács Kokó István szerint ilyen még nem fordult elő a sportág történetében. Úgy ítélte meg, hogy Pápai gesztusa becsületes és szép, és ha az énekes nem kívánja folytatni a versenyt, Kocsis lesz az automatikus továbbjutó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Dráma a TV2 műsorában: megvan a Sztárban Sztár All Stars TOP12-es mezőnye – két énekes búcsúzott
A zsűriben Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Hajós András és Stohl András pontozott. A négy vigaszágas előadó újabb produkciót mutatott be, ezután a szavazatok és pontszámok döntöttek a folytatásról.


A negyedik élő show végén két versenyző búcsúzott: Halastyák Fanni és Varga Viktor kiesett, így jövő héten már nem lépnek színpadra a Sztárban Sztár All Starsban.

Vasárnap nyolc énekes két csoportban állt színpadra. Mindkét kör után pontozott a zsűri, a nézők pedig szavaztak. A csoportok két legtöbb pontot szerző versenyzője egyenes ágon bekerült a TOP12-be, ketten-ketten pedig a vigaszágra kerültek.

Az első csoportnál a zsűri sorrendje így alakult: Péterffy Lili, Varga Viktor, Szandi, Vastag Csaba. A közönségszavazás végül Vastag Csabát és Péterffy Lilit juttatta a TOP12-be, Szandi és Varga Viktor a vigaszágon folytatta.

A második csoportban a zsűri ezt a sorrendet jelölte ki: Janicsák Veca, Mészáros Árpád, Halastyák Fanni, Horváth Tamás. A nézők voksai alapján Janicsák Veca és Mészáros Árpád Zsolt jutott tovább, Halastyák Fanni és Horváth Tomi a vigaszágra ment. A vigaszágas produkcióknál Fanni Dér Heniként, Tomi pedig Dashként tért vissza.

A zsűriben Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Hajós András és Stohl András pontozott. A négy vigaszágas előadó újabb produkciót mutatott be, ezután a szavazatok és pontszámok döntöttek a folytatásról.

A szeptember 21-i, harmadik fordulóban már a zsűri szavazatai is számítottak. Akkor Freddie, Dér Heni, Nótár Mary, Vásáry André, Vavra Bence és Veréb Tomi jutott tovább a TOP12-be, Völgyi Zsuzsi és Király Viktor kiesett. Most hozzájuk csatlakozott Vastag Csaba, Péterffy Lili, Janicsák Veca és Mészáros Árpád Zsolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pápai Joci elárulta, miért lépett vissza a Sztárboxban: Ha nem így döntöttem volna, egy sötét szobába sírtam volna két hétig
Joci üzent ellenfelének is: „Valamikor az önös célok eltörpülnek egy nemesebb cél érdekében. Mostantól Kocsis Dénes szurkoló leszek és kívánom szívből, hogy találd meg a békédet az elkövetkező időszakban”.


Mi is beszámoltunk róla, hogy a Sztárbox vasárnapi mérkőzésén a győztesnek megválasztott Pápai Joci visszalépett ellenfele, Kocsis Dénes javára. A színész-énekesnek az első negyedben kiugrott a válla, így sérülten bokszolta végig a meccset. Az ereje azonban az utolsó negyedben elfogyott, így Jocit hozták ki győztesenek a bírák. Ám ő a végén elkérte a mikrofont, és azt jelentette be: "Az igazságérzetem nem engedi, hogy én jussak tovább, Kocsis Dénes fog tovább versenyezni a Sztárboxban, a sportszerűség miatt visszalépek.”

„Én nagyon-nagyon tudom, hogy a Dénes mennyire küzdött, és hogy mennyit is számít neki ez a verseny. Azt gondolom, az igazságérzetem nem engedi, hogy én menjek tovább. Ha számít ez valamit, ha nem: Dénes, én ezt átadom neked, hiába én voltam a jobb” – közölte még.

Pápai Joci hétfőn reggel Balázséknak a rádióban elmondta:

"Ha nem így döntöttem volna, egy sötét szobába sírtam volna két hétig, ismerem magam. És ma olyan jól vagyok, hogy így döntöttem, nagyon boldog vagyok. Láttam, hogy mit jelent ez neki, tudom, hogy sírva kezdte a bokszot, első edzője vissza is lépett. Nem tudom, ezt elmondhatom-e, de arra kérték, hogy mondja vissza a Sztárboxot".

De látta, hogy Kocsis Dénesben hatalmas erő van. Mikor kiugrott a válla, akkor is csodálkozott, hogy nem vitték el a mentők. Úgy vlte:

"Lehet, hogy én voltam a jobb, lehet, hogy az ütőerőm az egyik legjobb volt a mezőnyben, de én így nem tudtam volna tovább menni nyugodt szívvel".

Azt is elmesélte, hogy nemrég megint covidos volt, két hétig feküdt, és még most is azt érzi, hogy a tüdeje szétszakad, mert valószínűleg tüdőgyulladása van. Így azt tervezi, hogy pihen. Az edzést azonban majd folytatja, nem tartja kizártnak, hogy egyszer majd játszanak Kocsis Dénessel egy visszavágót - írja a 24.hu.

Pápai Joci hétfőn délután egy fotót is megosztott közösségi oldalán, melyet Kocsis Dénesnek címzett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: