HÍREK

Balatonaligán már az imádság is fizetős, kivéve ha gyalog megy az ember

A Club Aliga közelében fekvő templomnál fizetős a parkolás, így egy családnak akár 3000 forintjába is kerülhet, ha prédikációt akar hallgatni.

Link másolása

„Nemrég háromezer forintjába került a családunknak, hogy részt vehessünk a vasárnapi istentiszteleten” – panaszkodott a balatonvilágosi képviselő-testület rendkívüli ülésén Irénke néni a Népszava riportja szerint.

Minderre az a magyarázat, hogy a helyi temmplom és környéke ugyan a református egyházé, de megközelíteni csak a Club Aligán át lehet, és hiába ingyenes az áthajtás, ha a hosszabb tartózkodásért már fizetni kell.

A lap szerint hiába mondják a hívők, hogy nem a partra mennek, hanem istentiszteletre, tőlük is elkérik a parkolási díjat.

Mivel egy istentisztelet 15 percnél tovább tart, ezért a Club Aliga óránként 600 forintot kérnek a hívőktől, ők általában 1200 forintot fizetnek, autónként.

A helyiek szerint az önkormányzat tud a problémáról.

Takács Károly polgármester szerint az a megoldás, ha leteszik a kocsit és sétálnak, ám a járda használhatatlan, az autóforgalom nagy, a hívők egy része pedig idős, és nehezen mozog.

A Népszava kereste a református egyházat, a dunántúli püspökségnél érdeklődött, tud-e a problémáról, miért nem kezdeményezték, hogy a kedvezmények a hívőkre is vonatkozzanak, de egyelőre nem kaptak választ.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A békemenetelőknek üzent Karácsony Gergely: a saját szemükkel láthatják, mennyi hazugságot hordott össze a kormánypárti sajtó
Azt kérte tőlük, hogy vigyázzanak az évelő növényekre, ne tapossák le őket, és semmiképpen ne vágják le motoros fűkaszával.

Link másolása

Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere Facebook-videóban üzent a Békemenetelőknek. Elmondta, hogy örül annak, hogy a kormánypárt szimpatizánsai olyan útvonalon haladnak végig, amit Karácsonyék felújítottak az elmúlt öt évben.

„Budapest egy szabad város, ahol mindenkinek jár a politikai véleménynyílvánítás szabadsága, természetesen a kormánypárt szimpatizánsainak is” – mondta Karácsony Gergely videójában.

„Örülök annak, hogy a Békemenet útvonalán sétáló kormánypárti szavazók a saját szemükkel győződhetnek meg arról, hogy mi minden hazugságot hordott össze a főváros állapotáról a kormánypárti sajtó.

A menet a gyönyörűen felújított Lánchídtól indul, aztán a pesti alsó rakparton lehet sétálni. Azt is lehet majd látni, hogy az általunk felújított rakparton gyönyörűen zöldelnek azok a fák, amelyeket már temetett a kormánypárti sajtó. Majd a Margitszigetre érve valóban a béke zöld szigetét csodálhatják meg” – mondta a főpolgármester.

„Szeretettel látunk mindenkit a Margitszigeten, csak [...]

vigyázzanak az évelő növényekre, ne tapossák le őket, és semmiképpen ne vágják le motoros fűkaszával”

– zárta sorait Karácsony.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Elindult a Békemenet, ennyien vonulnak a rakparton – fotók
Bayer Zsolt, Pataky Attila és Semjén Zsolt vezeti a menetet, egy hatalmas „no war”-feliratú molinót tartanak maguk előtt.

Link másolása

Elindult a tizedik Békemenet a Széchenyi térről, a résztvevők a pesti alsó rakparton vonulnak végig, majd a Margit-hídon keresztül futnak be a Margitszigetre. Itt fog majd Orbán Viktor beszédet mondani 3 órától.

A menetet többek között Bayer Zsolt, Pataky Attila és Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes vezeti, és egy hatalmas „no war”-feliratú molinót tartanak maguk előtt.

Az eső néha elkezdett szemerkélni, de az előrejelzésekhez képest szerencséjük a volt a békemenetelőknek, nagy zuhé nem volt és végül a nap is kisütött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elmoshatja az eső a Békemenetet? Az egész országra figyelmeztetést adtak ki
Délnyugat felől érkezik majd a zuhé, viharos széllel és akár jégesővel. Pest megyében első fokú figyelmeztetés van érvényben zivatarok miatt.

Link másolása

Az egész országra első, illetve másodfokú figyelmeztetést adtak ki szombatra a zivatarok miatt.

A HungaroMet figyelmeztető előrejelzésében azt írja, hogy

a nap folyamán délnyugat felől újabb hullámban érkeznek záporok, zivatarok, melyek a délelőtt folyamán a Dunántúl északi, északkeleti felére, illetve a főváros térségébe helyeződnek át.

A zivatarokat szombat délelőttig erős, viharos, akár 50-80 km/h széllökések, intenzív, felhőszakadásszerű csapadék , illetve minimális eséllyel jégeső kísérheti. A késő délelőtti, déli óráktól nagyobb számban az ország északkeleti harmadán és északnyugaton alakulhatnak ki zivatarok, melyek északkeleti, keleti irányba haladnak.

A déli, délutáni órákban az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében helyenként heves zivatarok is előfordulhatnak. A késő délutáni órákra várhatóan északkeleten csökken a zivatarok számossága, az Észak-Dunántúlon, a főváros térségében és az Északi-középhegység nyugati részein viszont északnyugat felől egyre többfelé lehet számítani előfordulásukra. Az esti órákban fokozatosan mindenütt lecseng a zivatartevékenység az országban.

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szombatra hirdette meg a tizedik Békemenet.

A résztvevők 11 órától gyülekeznek majd a Széchenyi téren, maga a menet 14 órakor indul, és a menetelők a pesti rakparton és Margit-hídon keresztül futnak majd be a Margitszigetre.

Az HungaroMet előrejelzése alapján tehát elképzelhető, hogy pont dél körül fog majd leszakadni az ég a főváros felett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Fotók: már gyülekeznek a résztvevők a Békemenetre
A menet egykor indul majd, Orbán Viktor 3 órától fog majd beszédet mondani a Margitszigeten. A szervezők korábban az mondták: akkora tömegre készülnek, amelynek a hangja elhallatszik Brüsszelig.

Link másolása

Már gyülekeznek a tizedik Békemenet résztvevői a Széchenyi téren, ahonnan egy órakor indulnak majd a pesti rakparton és Margit-hídon keresztül a Margitszigetre. Orbán Viktor itt fog majd beszédet mondani 3 órától.

A résztvevők ezúttal a „Magyarország maradjon a béke szigete!”-mottóval vonulnak majd fel. A szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szóvivője korábban azt mondta:

akkora tömegre készülnek, „amelynek a hangja elhallatszik Brüsszelig”,

mert talán még soha nem kaptak ennyi visszajelzést a fővárosból, vidékről és a külhoni magyarság részéről.

Az időjárás azonban nem lesz kegyes a menetelőkhöz, zivatarok miatt az egész országra figyelmeztetést adtak ki.

A gyülekező elején elkezdett cseperegni az eső, így a jelenlévők benyomultak a híd alatti alagútba. Később azonban az eső elállt, és kisütött a nap, amit többen tapssal fogadtak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: