Pankotai Lili a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanul tovább – Orbán Balázs külön üdvözölte a politikai aktivistát
Pankotai Lili a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) diákja lett szeptembertől – ez az ellenzéki aktivista közösségi oldaláról derült ki. A bejegyzése szerint
A hírre még Orbán Balázs is reagált a közösségi médiában, külön poszttal köszöntötte Pankotait az egyetemen.
– fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója, aki hozzátette, hogy a tanórák mellett Pankotai Lili értékes tapasztalatot szerezhet minisztériumoknál, és más állami, hon- és rendvédelmi szerveknél, valamint ha szeretne, a tudományos munkába is bekapcsolódhat.
Pankotai Lilit 2022-ben ismerte meg az ország, amikor az október 23-án megtartott pedagógustüntetésen a Szent Gellért téren előadott egy kormánykritikus verset, amely helyenként obszcén kifejezéseket tartalmazott. A tüntetés után kormánypárti médiumok és több kormánypárti közszereplő a pécsi gimnazista kirúgását követelte.
A Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziumának igazgatója, Nyisztor Zsolt másnap közleményben elhatárolódott a fellépéstől. Pankotai Lili ezután távozott a gimnáziumból, és 2022 decemberétől a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban folytatta tanulmányait.