HÍREK
A Rovatból

Matolcsyék alapítványa kérlelte az Állami Számvevőszéket, hogy ne hozzák nyilvánosságra a jelentést

A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány szerint a jelentés nyilvánosságra hozatala nemcsak az ország megítélését, de a forint stabilitását is veszélyeztetheti. Az ÁSZ szerint óriási összegek vesztek el.


A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) próbálta megakadályozni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által március 19-én nyilvánosságra hozott jelentés publikálását, írta a Telex. Az alapítvány arra hivatkozott, hogy

a jelentésben szereplő megállapítások súlyosan befolyásolhatják Magyarország nemzetközi megítélését, kormányközi kapcsolatait, és sérthetik az ország nemzetbiztonsági érdekeit.

Az ÁSZ jelentése szerint az alapítvány közel 500 milliárd forintnyi vagyont kezelt, amelyből 407 milliárd közpénzből származott.

A számvevőszék szerint a gazdálkodást „lényegében átláthatatlan, a valós vagyon értékelését szinte ellehetetlenítő” struktúrában hajtották végre.

Az alapítvány vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. két külföldi ingatlancégbe fektette be az összegeket, amelyek azóta jelentősen vesztettek értékükből.

A PADME azzal érvelt, hogy az ÁSZ megállapításai közül sok már nem aktuális, vagyis módosítást igényel, mert azóta több változás is történt. Az alapítvány korábban döntött egy átfogó pénzügyi konszolidációról, amely szerintük hat hónapot vesz majd igénybe. Ezért azt kérték az ÁSZ-tól, hogy függesszék fel az eljárást ugyanennyi időre.

Az alapítvány több indokkal is próbálta megakadályozni a jelentés nyilvánosságra hozatalát.

Szerintük a dokumentum számos olyan titkot tartalmaz, amelyeket törvények védenek, és amelyek az érintett jogi személyekre és befektetőkre vonatkoznak. Azt is kiemelték, hogy az Optima tulajdonában álló lengyel Globe Trade Centre S.A. (GTC) és a svájci Ultima Capital S.A. tőzsdén jegyzett társaságok, így a jelentés nyilvánosságra hozatala hatással lehet a részvények árfolyamára.

A PADME szerint a jelentés publikálása „növelheti a forint elleni spekulációs támadások kockázatát a devizapiacon”. Az alapítvány arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelentésben szereplő megállapítások olyan összefüggés látszatát kelthetik, amelyek a forint árfolyamának stabilitására és az ország pénzügyi védelmi képességére vonatkoznak.

A jelentés a PADME gazdálkodásával kapcsolatos további problémákra is rávilágít. Az ÁSZ megállapította, hogy az Optima egy rendkívül bonyolult céghálót épített fel, amelyet nem tudtak racionális indokokkal alátámasztani. Emellett az alapítvány kurátorai nem dolgoztak ki megfelelő kontrollrendszert az Optima gazdálkodásával kapcsolatban.

Az alapítvány állítja, hogy a befektetési döntések hátterében az állt, hogy az Európai Központi Bank 2015-ben felszólította az MNB-t, hogy ne használja az alapítvány forrásait állampapírok vásárlására.

Emiatt az alapítvány inkább jövedelemtermelő eszközökbe fektette vagyonát.

Az ÁSZ jelentése szerint az alapítvány vagyona jelentős részben eltűnt, az események idején 266 milliárd, jelen értékén közel 460 milliárd forintnyi alapítói vagyon veszett el. A számvevőszék több bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett, a Legfőbb Ügyészség pedig megkezdte a nyomozást az MNB-alapítványok ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ez azért megüti az embert” - Borbély Alexandra azt állítja, őt és Nagy Ervint is lehallgatják
A színésznő szerint a politikai szerepvállalás óta éberebbnek kell lenniük. A bizalmas beszélgetéseik idejére már a telefonjukat is elteszik.


Borbély Alexandra őszintén mesélt arról, hogyan változott meg az élete azóta, hogy férje, Nagy Ervin politikai szerepet vállalt. A színésznő a Spirit FM Kult-ÓRA című műsorában beszélt a mindennapjaikat átszövő új kihívásokról, és arról is, hogy miként próbálják megóvni a családi élet nyugalmát ebben a helyzetben, írja az atv.hu.

Mint mondta, ez az egész még számukra is új, ezért folyamatosan tanulnak és figyelnek. „Az embernek annyi a dolga szerintem, hogy óvja a családját közben amennyire lehet egy ilyen helyzetben, és próbáljon meg nagyon éber lenni” – fogalmazott.

Borbély Alexandra az interjúban egy megdöbbentő részletet is megosztott. Azt mondta, tudomásukra jutott, hogy lehallgatják őket.

„Nyilván azt vonja maga után, hogy eldugjuk a telefont, amikor olyan dolgokról beszélünk” – árulta el. Hozzátette: „Lehet, hogy ez nem nagy dolog, de közben (…) azt gondolod, hogy hú, ez csak a filmekben van, és amikor hirtelen lesz egy ilyen az életedben, akkor az azért megüti az embert.”

Azt is elmondta, hogy valaki szólt nekik erről, így tudták meg, hogy figyelhetik a beszélgetéseiket.

Szóba került az is, hogyan viszonyult férje döntéséhez, amikor Nagy Ervin politikai szerepvállalásra készült. Alexandra akkor még próbálta visszatartani. Később azonban úgy érezte, nem akar az lenni, aki „mindig-mindig gátat szab ennek”, mert ez csak veszekedéshez vezetne, és „ez megmérgezi a kapcsolatunkat”.

Végül Magyar Péter megjelenése hozott fordulatot. A színésznő szerint olyan személyiségről van szó, „aki képes legyőzni azt, ami most van”, és úgy érezte, mellette érdemes kiállni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy mi okozhatta az országos áramszünetet Spanyolországban és Portugáliában
A baj Granadából indult, de pillanatok alatt Badajoz és Sevilla is érintett lett. Több millió adatpont elemzése alapján térképezik fel a rendszerhiba pontos hátterét.


Április 28-án szinte egész Spanyolország, sőt, még Portugália egyes részei is órákra áram nélkül maradtak. Mostanra körvonalazódik, mi állhatott a háttérben: egy granadai alállomás hibája indította el azt a láncreakciót, amely végül a nagyszabású áramszünethez vezetett, írja a Reuters.

Sara Aagesen energiaügyi miniszter a parlamentben számolt be a történtekről. Mint mondta,

az első problémák Granadában jelentkeztek, majd néhány másodperccel később Badajoz és Sevilla térségében is üzemzavarokat tapasztaltak.

A három incidens összesen 2,2 gigawatt kiesést okozott, ami komoly hálózati zavarokat indított el.

A spanyol szakemberek kizárták, hogy kibertámadás, a kereslet-kínálat felborulása vagy a hálózati kapacitás elégtelensége állt volna az események mögött. „Folyamatosan haladunk az áramkimaradások helyszíneinek azonosításával, már tudjuk, hogy Granada, Badajoz és Sevilla voltak az első érintett területek” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy jelenleg is több millió adatpont elemzése zajlik.

A történtek újra fókuszba helyezték Spanyolország energiapolitikáját is. A megújuló energiaforrások aránya egyre nagyobb az országban, miközben a kormány 2035-re teljesen kivezetné az atomenergiát. Aagesen ugyanakkor kiemelte:

„A megújuló energiaforrások magasabb aránya csökkenti a külső kockázatokat, lehetővé teszi a váratlan helyzetek előrejelzését, a rugalmas alkalmazkodást és a gyors reagálást.”

A miniszter nyitottságot mutatott az atomerőművek élettartamának meghosszabbítása iránt, de hangsúlyozta, hogy ehhez három feltételnek kell teljesülnie: az üzemeltetőknek garantálniuk kell a biztonságot, elérhető árakat kell kínálniuk, és bizonyítaniuk kell, hogy ezzel növelhető az ellátásbiztonság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Több százmilliós kártérítésre lenne jogosult a gránátrobbanásban mindkét kezét elvesztő kormánytisztviselő, állítja egy ügyvéd
A 29 éves áldozat élete végéig ingyen lakhatást és teljes körű ellátást kap. Az ügyészség vizsgálja, hogyan történhetett meg a baleset.


Március végén egy 29 éves kormánytisztviselőnő súlyos sérülést szenvedett egy honvédelmi képzésen, ahol egy gránát felrobbant. A fiatal nő mindkét kezét elvesztette, arca is megsérült. A képzést a kormánytisztviselők számára szervezték, és éles gránátot használtak, nem gyakorlóeszközt.

Az Újdörögdön történtek után a Miniszterelnöki Kabinetiroda rendelettervezetet készített. Ennek értelmében hősi juttatásokat adnának azoknak a kormányzati tisztségviselőknek, akik önkéntes honvédelmi képzésen legalább 50%-os egészségkárosodást szenvednek. A juttatások visszamenőleg is érvényesíthetők.

A sérült nő élete végéig térítésmentesen használhat majd egy állami lakást, és jogosult egészségkárosodási ellátásra, valamint kiegészítő rokkantsági támogatásra. Emellett a Honvédkórház minden egészségügyi szolgáltatását ingyenesen igénybe veheti.

A Honvédelmi Minisztérium közleményben jelezte: kiemelt tisztelet illeti meg a megsérült tisztviselőt, és minden rendelkezésre álló támogatást megadnak számára.

Gulyás Gergely a Házon Kívül című műsorban beszélt arról, hogy: „Tartjuk a családdal, vele is a kapcsolatot napi, sőt napi rendszerességgel. Munkahelyi balesetnek minősül a jogszabályok szerint. Mindent, amit megadhatunk, hogy a felépülése a legteljesebb legyen, azt eddig is megtettük, ezután is meg fogjuk tenni.”

Az ügyben Sipos Balázs Tihamér ügyvéd is megszólalt az RTL Híradónak. Véleménye szerint a nő több százmillió forintos kártérítésre is jogosult lehet.

„Jogosult sérelemdíjra, ami jelen esetben minimum ott kell hogy kezdődjön, hogy 80–100 millió forint, és jogosult költségekre is. Őneki egy életen keresztül havi egy vagy többmillió forintos költséggel kell számolni... Ápolás, gondozás, háztartási kisegítő. Rehabilitáció, gyógyszerköltség... Ha lehet protetizálni, akkor jogosult lesz a legeslegjobb művégtagra, és még lehetne folytatni a sort”

– fogalmazott.

A baleset pontos körülményeit, valamint a felelősség kérdését jelenleg az ügyészség vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor titkos klubja miatt át kellett helyezni egy régóta szervezett sportversenyt
A Harcosok Klubja első eseményét vasárnap délután tartják a létesítményben. A sportlövők már tavaly óta egyeztettek a májusi versenyről.


Vasárnap délutánra hirdette meg Orbán Viktor a Harcosok Klubja első rendezvényét a fővárosi BOK Csarnokba. A miniszterelnök már hajnalban sejtelmes bejegyzéssel jelentkezett a Facebook-oldalán, amin csak ennyi állt: „HK”. Később egy logó is kikerült, majd gyorsan kiderült, miről van szó.

A rendezvény miatt azonban módosítani kellett egy másik, korábban meghirdetett esemény helyszínét, írja a Telex. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) sportlövő versenyét eredetileg szintén a BOK Csarnokban tartották volna május 18-án, de végül áthelyezték a Fehér úti Nemzeti Lőtérre.

A Magyar Sportlövő Szövetség szombaton tette közzé a változásról szóló bejegyzését a Facebookon. Molnár László, a szövetség kommunikációs igazgatója a lap megkeresésére azt mondta: „a létesítmény más irányú foglaltsága miatt nem tudnak helyet adni a Főiskolai Országos Bajnokságnak”. Mint mondta,

már tavaly ősszel elindították az egyeztetéseket a helyszínről, és akkor még szabad volt a csarnok az adott napon. A verseny törléséről végül „valamivel több, mint egy hónapja” kaptak értesítést.

A BOK Csarnok a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) Zrt. fenntartásában működik, amely a Honvédelmi Minisztérium alá tartozik. A csarnok 2006-ban épült, és az NSÜ weboldala szerint az ország egyik legkorszerűbb rendezvényhelyszíne, ahol nemcsak sporteseményeket, hanem koncerteket, konferenciákat és kiállításokat is rendszeresen tartanak.

A Harcosok Klubja nevű kezdeményezésről február elején posztolt először Orbán Viktor. Akkor ezt írta: „Menczer Tamással indítottuk a napot. Csatákat csak feltűrt ingujjal lehet nyerni. A győzelemhez kellenek a harcosok.”

A klub egy zárt online közösség, ahol a tagok napi üzeneteket és feladatokat kapnak a miniszterelnöktől és Menczer Tamástól. Erről a pilisvörösvári fórumon is beszélt Orbán, ahol elmondta, hogy minden napot együtt indítanak a Fidesz kommunikációs igazgatójával, és közösen küldik ki a napi hírlevelet a tagoknak.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a technológiai fejlődés új helyzetet teremtett a politikában. „Hiába vagyunk mi a legszervezettebb politikai közösség egész Európában, ha csak ezt a hagyományos politikát folytatjuk, nem biztos, hogy elég lesz a győzelemhez” – fogalmazott. Szerinte a „technológiai változás nem a mi malmunkra hajtja a vizet”, de „ez egy olyan kihívás, amivel egy olyan közösségnek, mint ami mi vagyunk, szembe kell nézni”.

A Harcosok Klubja rendezvényére múlt péntekig lehetett regisztrálni. A meghívóban ez állt:

„Kedves harcostársam. Ezúton meghívlak egy olyan eseményre, amilyen még nem volt Magyarországon.”

A BOK Csarnok és a Nemzeti Sportügynökség titkárságát is megkereste a Telex, de egyelőre nem kaptak választ kérdéseikre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: