Otthagyta a parlamentet az ellenzék, és a Nyugdíjfolyósító Főigazgatósághoz vonultak
Az ellenzék hétfőn délután a parlamentből a Nyugdíjfolyósító Főigazgatósághoz vonul - írja az Index. Hozzáteszik: a Nyugdíjfolyósítóban is bevezették a napi 9 órás munkaidőt, ezért választották ezt a helyszínt.
Az akcióval kapcsolatban Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő az ellenzék sajtótájékoztatóján így fogalmazott:
"Nem vagyunk hajlandóak asszisztálni a Fidesz propagandahétfőjéhez".
Más ellenzéki politikusok is szót emeltek az ügyben. A DK-s Arató Gergely "közszolgálati rabszolgatörvénynek" nevezte a kormányzati igazgatásról szóló új jogszabályt, és hozzátette: azt meg fog támadni az ellenzék az Alkotmánybíróságon.
Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője úgy fogalmazott: Orbán Viktor "magasról tesz az ellenzékre, semmibe veszik a választókat, rabszolgává tették a magyar munkavállalókat, és most már az állami dolgozókat is ki akarják zsigerelni." Hozzá csatlakozott a jobbikos Kepli Lajos, aki szerint a kormány négyévente némi kedvezménnyel édesgeti magához a különböző választói csoportokat, majd a választások után beléjük rúg.
A független Szél Bernadett szerint a közszolgálati rabszolgatörvény negyvenezre embert érint, és elsősorban a dolgozó nőket sújtja.
Péntektől lépett érvénybe a központi hivatalok tisztviselőjét érintő jogszabály, amely szerint a közszférában dolgozóknak mostantól
• legalább napi 9 órát bent kell lenniük a munkahelyükön az eddigi 8 óra helyett,
• a félórás ebédszünet már nem számít bele a munkaidőbe,
• a megyei és fővárosi kormányhivatali dolgozóknak már nem jár cafeteria,
• az alapszabadság 25 napról 20 napra csökken
• már nem a munkában töltött idő, hanem a pozíció határozza meg a további szabadnapok számát
• ellentétezés nélkül terjeszthető ki 12 órára a napi munkaidő, a túlórákat pedig nem fizetik ki.
A változás érinti a Magyar Államkincstár valamennyi kormánytisztviselőjét, ügykezelőjét, a minisztériumok és háttérintézményeik, a kormányhivatalok, a járási hivatalok és a nyugdíjfolyósító alkalmazottait, akik március 1-től kormányzati szolgálati jogviszonyban dolgoznak