Öt gyerekkel indult neki a világnak a magyar pár – nem is sejtették, hogy Írországban kötnek ki
Trixi és párja már családosként döntött úgy, hogy új életet kezd egy másik országban. A nyelv és az időjárás miatt Máltára mentek, de hamar rájöttek, hogy nem ezt keresték. Hat éve Dublinban élnek, már kinti barátaik vannak, gyerekeik pedig a Télapó helyett Santa-t várják.
Hogyan lehet beilleszkedni egy más kultúrába, milyen az iskolarendszer, milyenek a hétköznapok, hogy lehet élni az állandó esőben-szélben, igazak-e az írekről szóló sztereotípiák – mindezekről beszélgettünk Trixivel, aki fotósként dolgozik, és egy nagy családot menedzsel.
Öt gyerekkel, negyven fölött nem egyszerű az újrakezdés
Mindig is imádtam utazni és érdekeltek más kultúrák és emberek. Már a gimnázium után Ausztráliába akartunk költözni egy barátnőmmel, de az élet akkor máshogy intézte. Végül nem elsősorban az anyagi okok miatt (bár az is szempont volt) indultunk neki a világnak. Sokáig terveztük, mert öt gyerekkel, negyven fölött nem könnyű az újrakezdés.
Mivel imádtam a nyarat és a meleget, ezért a keresésnél ez is fontos feltétel volt. A párom és a gyerekek is angolul tanultak,
így olyan országot kerestünk, ami ennek a két szempontnak megfelel. Így lett Málta az első állomás.
Málta nem lett az igazi, Írország átmenetileg jó megoldásnak tűnt
Sajnos elég hamar kiderült, hogy Málta nem az, amit mi kerestünk. Egy év után döntöttünk úgy, hogy váltunk. Az ember egy más nyelvű országban, ahol ráadásul senki sincs, akire támaszkodni lehetne, hamar felismeri, ha valami nem jó. És arra is rájön, hogy csak maga tehet ellene, nem lehet kifogást keresni, másra mutogatni, egyszerűen lépni kell.
Máltát végül is azért hagytuk el, mert a helyiek nem szerették annyira a külföldieket. Itt Írországban már más volt a helyzet.
Mi Észak-Amerikába, vagy Kanadába szerettünk volna menni, de sajnos legális opció nem volt, amellyel mindannyian mehettünk volna. Így maradt Európa. Mivel kevés angolul beszélő ország maradt, ezért Anglia és Írország versenyzett nálunk. Egy ismerősünk ajánlotta Dublint.
Utánanéztünk, és úgy tűnt, átmeneti megoldásnak jó lesz. Aztán szép lassan jó pár év lett belőle.
Eleinte tetszett is, anyagilag is megérte.
Ma már más a helyzet, így úgy érezzük, lassan eljön az idő, hogy elinduljunk a végállomás felé.
Az első váltás volt a legkörülményesebb
Mikor útnak indultunk Máltára, mindenkit ki kellett jelenteni a hivatalos helyekről. A gyerekek még egy évig maradtak magyar diákok, magántanulóként. Addig amíg nem láttuk, hogy mi a helyzet velük, addig maradtak így, majd ezt is lezártuk.
A hivatalos ügyek intézésénél jó, ha helyben van egy ismerős, aki segít az első időben.
Hiszen egy idegen országban kell regisztrálni magunkat többféle helyen és formában.
Ami fontos tapasztalat volt: kell, hogy legyen anyakönyvi kivonat eredeti példánya, erkölcsi bizonyítvány is (biztos, ami biztos). Minden fontosabb iratot – a válástól a gyerekelhelyezésig, bizonyítványokig – hivatalos fordítással együtt célszerű magunkkal vinni. A munkavállaláshoz kint egészen másfajta önéletrajz (CV) kell.
Ezekben az országokban nem az ezerféle diploma a legfontosabb, sokkal inkább a valódi tudás, a megszerzett gyakorlat, és persze az angol nyelv ismerete.
Ami nélkül pedig nem szabad elindulni, az az anyagi tartalék, ami legalább 2-3 hónapra elegendő összeget jelent.
De persze mégis az elköltözésben a legnehezebb a lelki része.
Nehéz a család és a munka összehangolása
Mikor Máltára érkeztünk, akkor én még az egy éves kislányommal és két általános iskolás fiammal foglalkoztam főleg. Az angolom sem volt az igazi, a nullánál alig több, így tudtam, hogy az első időben az én részem az otthoni élet szervezése lesz. Fél év múlva kezdtem el fotózni egy cégnek és magánembereknek, így ezzel párhuzamosan a családot is tudtam menedzselni.
A páromnak szerencsére jó szakmája van, amivel elég hamar bárhol el tud helyezkedni.
Írországba már úgy mentünk, hogy vállalkozóként fotóztam és szerencsére hamar sikeres is lettem. De ez elég sok időt elvett a családtól, így nemrég váltottam és szabadúszóként dolgozom most cégeknek. Így van önállóságom is, és mégis kisebb a bizonytalanság.
A gyerekeim így külföldön nőttek fel, Magyarországon már nincs családunk, ingatlanunk. Az biztos, hogy mindenképpen maradunk, de tervezünk egy újabb, nagy váltást.
Egészen más az iskolarendszer, főleg hasznos dolgokat tanítanak
Az általános iskolát négy évesen kezdik a gyerekek, de az eleje inkább játékos jellegű. Ugyanúgy az iskolába járnak, tanáraik vannak az első két évben. Ezt követően lesznek 1. osztályosok. De nincs a hazai értelemben vett felelés, dolgozatírás, osztályzás, lecke.
Házi feladatot annyit kapnak, amit fél óra alatt meg lehet csinálni. Hétvégére, szünetekre nem adnak semmilyen tanulnivalót. Ugyanakkor rengeteg pozitív megerősítést kapnak év közben.
A magyar oktatáshoz képest felületesebbnek tűnik a tanítás, pedig inkább csak nem terhelik túl a gyerekeket. Mindenki a saját tempója szerint tud haladni. Persze így is rengeteget tanulnak, de sok, valóban hasznos dolgot, olyat, ami hasznos az életben.
A középiskolás osztályokon belül külön csoportok vannak a tudásszintek alapján. Egy évben kétszer írnak tesztet, és nem buktatnak meg senkit. A tanítás reggel 9-kor kezdődik és nincs nulladik óra.
Furcsa még, hogy nincs hagyományosan vett étkeztetés. Év elején kell egy papírt kitölteni, azon lehet kiválasztani, hogy mit adjanak a gyereknek, például szendvicset, joghurtot vagy gyümölcsöt lehet kérni.
Az iskolákban szinte mindenhol kötelező az egyenruha. Nem a régi magyarországi iskolaköpeny, hanem rendes ruházat. A gyerekek szívesen hordják, és a diákoknak, szülőknek is praktikus megoldás.
Az ír iskolákban teljesen felkészültek az olyan diákokra is, akik egyáltalán nem, vagy csak alig beszélik az angol nyelvet. Ha valakinek nehezebben megy az angol, annak külön tanár segít az iskolában.
A középiskolásoknak az egyik évben a pénteki napjukon nincs tanítás, hanem egy cégnél töltik az időt, így megtapasztalják, milyen az igazi munka.
De megtanulnak például önéletrajzot írni, vagy gyakorolják, mit csináljanak egy interjún.
Arra viszont fel kell készülni, hogy elég drága az oktatás, még az ingyenes állami is.
Élet a hétköznapokban: nehéz közlekedni, de pubokból van bőven
Máltán és Írországban sem jó a tömegközlekedés. Dublinban három villamosvonal van, és egy Dartnak nevezett hév-szerű járat, meg buszok. Ugyanakkor drágák és megbízhatatlanok, ezért aki csak teheti, kerékpározik vagy gyalog jár. Ha messzebb lakik, akkor pedig marad az autó. Mivel Dublin egy kis város, nem ennyi emberre méretezték, ezért az utóbbi egy-két évben egyre inkább kezd kaotikussá válni a helyzet.
Kulturális téren is kicsit szegényesebb, bár vannak jó koncertek. A kültéri rendezvények pedig a sokszor rossz időjárás miatt nem annyira élvezhetőek. Beltéri rendezvény, főleg a gyerekeknek, kevés.
A felnőtteknek viszont ez maga a paradicsom, hiszen 700 pub található itt.
Az ír marha mindent visz
Éttermekből van bőven, éhen senki nem hal, az biztos. Sok a pubbal összekapcsolt hely, ahol hamburger, csirkeszárny és társai kaphatóak. A választék éttermekben igen széles, az össze nemzet konyhája fellelhető a városban. A minőségük változó, hol jobb, hol kevésbé jó.
Viszont egyetlen háztartást sem terhel meg, ha beülnek egy étterembe, általában elfogadható áron kínálják az ételeket.
Nagy divat a kávé és a fánk. Sajnos pékáruból és péksüteményből már nem olyan jó a kínálat. Az ír konyha alapvetően az angol konyhára épül (bár ezt a helyiek biztos cáfolnák). A tipikus ír reggeli a Yorkshire-puding, ami nem egy édesség,hanem marhahússal és szósszal eszik.
Mikor ideköltöztünk, mi főleg csirkés ételeket készítettünk.
A marhát nem igazán kedveltük. Aztán kipróbáltuk az ír marhát, ami mindent vitt… 
Azóta szinte mindent abból főzünk. Aki nem kóstolta még, az el sem tudja képzelni a különbséget. Persze lehet kapni itt is a híres fish and chipset, de én nem itt ettem a legjobbat.
Az egészségügy nem olcsó, de legalább segítőkészek
Az írországi egészségügy kicsit más rendszer, és fizetős. Van egy GP, ami amolyan körzeti orvosnak megfelelő orvos. Leginkább mindent ő csinál, és semmit sem csinál…
Egy komolyabb vizsgálatért itt is hosszú a várólista. Viszont kedvesek, segítőkészek.
A kórházakban pedig nem egy zsemlét adnak vajjal (bár ezt másoktól tudom). A magánrendelők viszont szintén csillagászati összegekért dolgoznak.
Sztereotípia: az írek barátságosak és ivósak
Mindkét dolog igaz. Bár itt is van egy réteg, egy bizonyos iskolázottsági szinten, akik segélyekből élnek, és szürke nadrágban járnak (ezt inkább az itt élők értik). Ők főleg önkormányzati telepeken laknak, és igaz rájuk, hogy a kocsmába előbb ütnek, aztán kérdeznek.
Az írek többsége mégis (hiába a szomorú múlt) vidám, barátságos népség. Szeretik a sportot, szeretnek zenélni és táncolni.
Mi hat éve élünk itt, és azt látjuk, hogy sok minden változott az utóbbi egy-két évben. Telítödött Dublin, és nem jó értelemben vett emberekkel. Ezért már kevésbé barátságos a légkör, hanyatlott a közbiztonság, a tisztaság. De az biztos, hogy ha állsz egy megállóban, akkor mindig akad valaki, aki beszélgetést kezdeményez majd.
Toleránsak, de kell a nyelvtudás
Aki régebben indult el Magyarországról, annak sokkal egyszerűbb volt még. Nem kellett feltétlenül beszélnie a nyelvet a boldoguláshoz. Persze most is toleránsak és elfogadják, ha kevésbé beszélsz jól angolul, de egy jobb, magasabb szintű munkához kell a stabil nyelvtudás.
Vagy megszokod az időjárást, vagy otthon ülsz
Írországnak sok érdekes és szép tája van, itt van például Európa legnagyobb parkja is, és persze van sok szép tengerpart is.
Viszont az időjárás nem túl kegyes, így vagy megszokod, hogy hidegben, szélben, esőben mászkálsz, vagy otthon ülsz egy évben 9-10 hónapot.
Ha mégis kimerészkedsz, akkor élvezheted a sokszínű forgatagot. Nagy hagyománya van errefelé az utcai zenélésnek is, amit az írek mesteri fokra fejlesztettek.
Mivel már elég régóta vagyunk itt, ezért vannak itteni barátaink, sőt igazából főleg azok vannak. Az internet ugyan megkönnyíti a kommunikációt a hazaiakkal, de aki huzamosabb időt tölt más helyen, az más szokásokat, életritmust vesz fel, és egyre jobban eltávolodik a régi ismerősöktől.
Aki külföldön él, annak a régi beidegződéseket el kell engednie
Mi egy évben általában egyszer szoktunk Magyarországra utazni, Gyakrabban csak akkor, ha hivatalos dolgokat kell intézni. A gyerekeknek is már itt vannak barátaik, így nyáron csak a nagyszülőkhöz mennek.
Mikor elköltöztünk, az első pár hónapban sok minden rettenetesen hiányzott. Máltán szinte minden más volt, Írország azért kicsit közelebb áll az európai élethez. Aztán persze átállt az agyunk is az új életre, és úgy gondoltuk, ahhoz, hogy beilleszkedjünk, el kell engedni a régi berögződéseket.
Már nem hozunk ide semmit, mindent megkapunk itt is, amire szükségünk van.
Az első időkben lelkesen ugrottunk bele az itteni magyar csoportokba is. Aztán rájöttünk, hogy csak azért, mert valaki ugyan ott született, ahol mi, azért még nem kell feltétlenül ismerkedni vele. Magyarországon is megválogattuk, kiket akartunk magunk körül látni, és itt is így működik ez. Persze vannak jó kezdeményezések, például a magyar hétvégi iskola, vagy hagyományőrző néptánc csoportok. De az biztos, hogy ha már elég jól beszéled a nyelvet, lassan egyre több lesz a más nemzetiségű barátod.
A legkisebb gyerekem egy éves volt, mikor elindult velünk a nagyvilágba. Neki ma már természetesebb az angol nyelv és az itteni szokások. Főleg, mióta már iskolás, azóta igyekszünk a dolgokat úgy alakítani, ahogy azt az itteniektől látja. A Télapó már Santa és karácsonykor jön. Az Anyák napja is máskor van, és megtartjuk a St Patrick Day’s-t.
Írországban az esernyő felejtős, a napon viszont öt perc alatt leégsz
Azt gondolhatnánk, hogy az időjárás nem annyira fontos szempont egy ország kiválasztásában, és az életünkben, pedig de… Hallom, látom, hogy mások is küzdenek ezzel a problémával pár év eltelte után. Messziről ezt nehéz átérezni, hiszen máshol is van kifogásolható időjárás.
Itt esik, sőt az eső elképzelhetetlen formáit éli meg az ember: van például permet, vagy van az, amikor szinte vízszintesen esik, és semmi sem véd meg tőle.
Az esernyő itt felejtős, még próbálkozni sincs értelme. Mert nem elég, hogy esik, de 365 napból 360-ban fúj a szél. És hát a szél sem csak annyi, hogy fúj, hanem képzelj el egy jó nagy szélvihart, és azt szorozd fel… Na itt ez a kicsi szellő.
Viszont nyár sajnos nincs. Az időjárás némileg változott, mert van már tél, sőt hóvihar is és mínuszok. De nyár még mindig nincs. Most, így május vége felé is nagykabátban, sapka-sálban járunk és tízen… fokok vannak.
Van egy vicces mondás, ami itt véresen komoly: Írországban a nyár egy szombati napra esett…
Ha a nap néha kisüt, akkor viszont olyan erős, hogy öt perc alatt leégsz.
Mindezekért cserébe a zöld százféle árnyalatát kapod, ami azért hosszútávon nem vigasztal, és néha szívesebben lennél egy kopár sivatagban.
Az időjárás miatt van pár alapdarab, amire szükség van az öltözködésben: jó minőségű esőkabát, napszemüveg (igen!), mert bár szinte sosem süt a nap, mégis furán bántó a fény. Kell még jó edzőcipő, mert valószínűleg sokat fogsz gyalogolni.
Dübörög a gazdaság, de túl sok lett az ember
Írják, hogy dübörög az ír gazdaság, de a hétköznapi ember ebből nem sokat észlel, és nem a jó oldalát kapja. Az ország, és főleg Dublin kicsit túlvállalta magát, túl sok embert engedett be. Az infrastruktúrát nem erre a létszámra tervezték, és még nem tud lépést tartani a fejlődéssel.
Az ingatlanpiac is bajban van, nem épülnek új lakások, és alig van kiadó ingatlan. Ami van, az horror áron kapható, mégis ezrek harcolnak érte. Sajnos még fontosabb az Angliából áttelepülő cégeknek irodaházakat építeni, mert az jobban megéri, mint a bennük dolgozóknak lakásokat építeni.
Emellett a közlekedés is drága és katasztrofális.
Emiatt egyre több család, akinek így már nehéz a megélhetés, hagyja el az országot, és ez a folyamat egy ideig valószínűleg nem áll meg. Akiket ismerek, azok egy része már vagy elment, vagy erre készül. A 30-as korosztály sem itt képzeli már el a családalapítást.
Sokan mondják, hogy nem csak Dublinból áll az ország, és a városon kívül olcsóbban is lehet lakni. De nem biztos, hogy a közelben találni munka, a bejárás viszont nehézkes. Még autóval sem jó megoldás, mert nagy a dugó, a biztosítás pedig igen drága.
Azt hiszem, ha nem változnak a dolgok, akkor Írország csak átmeneti állomás lesz sokak számára.
Trixi fotós honlapját ITT találod, az Instagram-oldalát ITT követheted.
