Őszre tervezik a következő szívárvány zászlós felvonulást Magyarországon
A pécsi Pride szervezői megerősítették, hogy 2025 őszén ismét megtartják a felvonulást, még akkor is, ha emiatt bírságot kell fizetniük, írja az Euronews. A rendezvény fő szervezője a Diverse Youth Network, amelynek igazgatója elmondta: bár a jogszabályi környezet megnehezíti a dolgukat, a szervezés ettől még nem lehetetlen.
Azt is hozzátette, hogy jó kapcsolatot ápolnak a hatóságokkal, akikkel júliusban leülnek egyeztetni. Mint mondta,
A szervezők szerint a felvonulást mindenképpen közterületen tartják meg, ahogy Budapesten is történt. Közölték: az sem fogja őket eltántorítani, ha végül bírságot kapnak. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a rendezvényt zárt térbe száműzzék, ahogy azt korábban a fővárosi esemény kapcsán javasolták.
Budapesten június 28-án, szombaton rendezték meg a harmincadik Pride felvonulást. A résztvevők a Deák Ferenc térről indultak, majd az Erzsébet hídon át a Műegyetem elé vonultak. A Mi Hazánk hídlezárási kísérlete, valamint a tiltások és fenyegetések ellenére az esemény békésen zajlott le, és több százezren csatlakoztak hozzá.
A korábbi pécsi felvonulásokon néhány ezren vettek részt. A lap állítása szerint jelenleg nincs tudomás arról, hogy más magyarországi településeken terveznének LMBTQ-jogok melletti felvonulást.