SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Osváth Zsolt brutális fogyása: 4 hónap, 17 kiló mínusz

A diétája elején ki sem merte tenni a lábát otthonról, nehogy kísértésbe essen. Csak az edzőteremig ment, illetve az éttermeibe, de oda is csak úgy, hogy nem lépte át a konyha küszöbét.


Az ismert YouTuber és étterem-tulajdonos nagyon kemény hónapokat tudhat maga mögött: 17 kilót dobott le négy hónap alatt.

Zsolt már többször próbált megszabadulni a felesleges súlytól korábban, de soha nem sikerült pár kilónál többet leadnia. Most viszont teljesen rákattant a dologra: heti 2 edzés helyett 5-re növelte az adagját, és így 4 hónap alatt sikerült 17 kilótól megszabadulnia.

Az elhatározás egy nehéz időszakban született, az influenszer többek között erről is beszélt egy nemrég megjelent interjúban.

"Mi van, ha negyvenévesen be kell adni a kulcsot? Szeretnék úgy tükörbe nézni, hogy sovány és izmos vagyok"

– mesélte a Best magazinnak Zsolt, majd elárulta, hogy mi következett a nagy elhatározás után.

"Az első 3 hét brutál volt. Minden este kajával álmodtam"

– mesélte Zsolt, majd hozzátette: különösen nehéz dolga volt, mert hozzá volt szokva, hogy minden baráti összejövetel az evésről szólt. Éppen ezért most mindent megtett annak érdekében, hogy elkerülje a kísértést.

Nagyon szigorú diétát követett, ami többségében húsból és zöldségekből állt. Reggelire zabot evett joghurttal, gyümölcsöket és zöldségeket, vacsorára pedig fehérjeturmixot. De meg is lett a kitartó munka eredménye: szerinte ma már nem is kívánja a szénhidrátot, ami korábban az étkezése nagy részét kitette.

"Kezdetben ki sem mertem tenni a lábam otthonról, nehogy kísértésbe essek. Csak az edzőteremig mentem, illetve az éttermeinkbe, de oda is csak úgy, hogy nem léptem át a konyha küszöbét"

– magyarázta Osváth Zsolt a magazinnak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Válnak Nicole Kidmanék - fotókon a két 25 éves zenész, akik közül az egyikkel jöhetett össze a férje
Nyár eleje óta nem látták együtt őket. A papírok szerint lányaik 306 napot az anyjukkal, 59-et az apjukkal töltenek.


Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.

Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.

A szóbeszéd szerint

Keith Urban állítólagos barátnője, akivel egyes hírek szerint már össze is költözött, szintén a zenei világból érkezett. Emiatt két fiatal előadóra terelődött a figyelem, akik a nyáron együtt dolgoztak vele és színpadra is léptek vele: a 25 éves, szőke Karley Scott Collins énekesnőre és a 25 éves, barna hajú gitárosra, Maggie Baugh-ra.

A közös munka miatt mindketten sok időt töltöttek az énekessel. Urban az egyik koncertjén Maggie nevét beleszőtte egy olyan szerelmes dalba, amelyet eredetileg a feleségének írt.

A válási iratok szerint két lányuk, a 17 éves Sunday és a 14 éves Faith 306 napot az édesanyjukkal töltenek, és 59 napot az apjukkal. Mivel olyan korban vannak, amikor már beleszólhatnak egy ilyen döntésbe, ez a felosztás ezt is tükrözheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Krug Emília tizenkét év után távozik az ATV-től
November elejéig marad képernyőn. Közlése szerint új szakmai kihívásokat keres, döntését nem politikai vagy etikai ok indokolja.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 03.



Saját döntéséből távozik az ATV képernyőjéről Krug Emília, a Start meghatározó arca, írja az atv.hu. November elejéig még látható az ATV-n. A csatorna közleménye szerint a hétvégi, Civil a pályán című műsorban és a napi hírháttér műsor, az Aktuál csapatában is dolgozott. Korábban vezette az Egyenes beszédet, és a választási műsoroknak is oszlopos tagja volt.

A közlemény szerint Krug Emília megköszönte az ATV-nek, Németh S. Szilárd vezérigazgatónak a lehetőséget, és köszönetet mondott a nézőknek is.

„Most azonban úgy érzem, új szakmai kihívásokra vágyom, ezért döntöttem a váltás mellett. Mindig jó szívvel fogok visszagondolni erre a fantasztikus csapatra, akik napról napra fáradhatatlanul, hitelesen, becsülettel végzik a munkájukat és tájékoztatják a nézőket, és én is bármikor számíthattam rájuk. Döntésem hátterében nem áll politikai vagy etikai ok, békésen távozom az intézménytől. Sok sikert kívánok nekik ebben a hihetetlen izgalmas időszakban!”

– mondta.

Németh S. Szilárd a közleményben így fogalmazott: „több mint egy évtizedes intenzív munkája során mindent elért, amit csak lehetett. Szinte valamennyi műsorunkban dolgozott, többszáz interjút készített, a csatorna legnépszerűbb arcai közé emelkedett. Mindannyiunknak és biztos vagyok benne, hogy a nézőinknek is hiányozni fog. Az ATV nem csupán egy televízió, hanem egy összetartó közösség is, aminek mindig is a része marad. Köszönjük Krug Emíliának az ATV történetében betöltött fontos szerepét!”

A közlemény felidézi, hogy egy hónapja az ATV másik meghatározó arca, a kormányinfók egyik állandó kérdezője, Csuhaj Ildikó is távozott, ő nyolc évig dolgozott a csatornánál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, hol romantikázott Lakatos Márk 26 évvel fiatalabb férjével
A pár hónapokig nem jelent meg együtt. A tavaly ősszel kirobbant pedofilvádak miatt a stylist ritkán szólalt meg az elmúlt időszakban, sőt magánéletéről is visszafogottan kommunikál.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 03.



Lakatos Márk és a nála 26 évvel fiatalabb párja tavaly januárban ismerkedtek meg. Alain sokáig Kubában élt, ezért egy ideig távkapcsolatban voltak, ám nyár elején hivatalosan is összekötötték az életüket.

A stylist a Karib-térségben találkozott a szakáccsal, aki a kubai út után két hónapra Magyarországra érkezett. Ez idő alatt bejárták Márk kedvenc európai helyeit, több országba utaztak együtt.

Tavaly ősszel pedofilvádak érték Lakatos Márkot, ekkor külföldre utazott a párjához. A botrány óta ritkán nyilatkozott és kevesebbet is posztolt.

Most egy, az Instagramon egy napig elérhető szelfin pezsgőznek együtt. Alain történetéből kiderült, hogy Bécsben találkoztak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ezen a képen nem fogsz ráismerni Tóth Gabira – a követői szinte követelik, hogy maradjon ilyen a stílusa
A Megasztárban kapott hideget-meleget a merész szettjei miatt, de pár hete visszaszólt a bírálóknak. Most egy titokzatos dalt is ígér a Csináljuk a Fesztivált! színpadára.


Közel egy hónapja elindult a Megasztár új évada. A válogatókon Tóth Gabi rövid, szűk ruhában és áll alá érő fekete hajjal szerepelt. Többen kritizálták a külsejét, és egy videóban ő maga is bevallotta, hogy élőben teljesen másmilyennek tűnt a szett, mint amit a tévében látott.

A tehetségkutató mestere a közösségi oldalán egy fotóval jelezte, hogy idén ő is előad a Csináljuk a Fesztivált! című műsorban. Azt még nem árulta el, milyen dallal áll színpadra.

A friss képen egészen más stílusban látszik:

izgalmas szabású fekete ruhát visel, frizurája sötétbarna, hosszú loknikba göndörítve

– szúrta ki a 24.hu.

A változás a követőinek is feltűnt, a kommentszekcióban dicsérik az új külsejét, mi több: szinte követelik, hogy maradjon ennék a stílusnál, és dobja a megasztáros kinézetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: