HÍREK
A Rovatból

Összecserélték két beteg műtétjét a szegedi klinikán: Egy tüdődaganatos beteg beavatkozását végezték el egy érfestésre érkezett férfin

Az esetről jegyzőkönyv is készült. A kórház ebben azt állítja, hogy a váróteremből nem az a beteg jött be, akit hívtak. Azt elismerik, hogy nem ellenőrizték a személyazonosságát, de azzal védekeznek, hogy a beteg nem tiltakozott a felesleges beavatkozás ellen.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. január 26.



Összecseréltek egy visszér problémával küzdő és egy tüdődaganatos beteget a szegedi egyetemi klinikán, így az érfestésre érkezett betegen a tüdődaganatos férfinek szánt beavatkozást hajtották végre – számolt be az RTL Híradó.

Egy 77 éves mezőtúri férfi azért ment orvoshoz, mert fájt a bal vádlija. A korábban pincérként dolgozó férfinek az évek alatt a sok állástól visszeres lett a lába, az orvosok pedig érfestést javasoltak a problémára. A beavatkozásra január 14-én került sor.

A műtét reggelén ketten ültek a váróban. „Mondta nekem a doktornő, hogy akkor ő lesz az első, ez a bácsi, mert ő tüdődaganatos, én meg kisebb műtéten leszek, hadd haladjunk” – mesélte a férfi.

Nem sokkal később egy betegszállító érkezett hozzá, és azt mondta neki, hogy ő következik. A férfi így emlékezett vissza a pillanatra: „Konkrétan rám néz ez az úr, hogy maga következik. Én meg ránézek a bácsira, hát ő is csak így néz, én is nézek, és akkor azt mondja, mondom, hogy maga következik. Én bementem.”

A férfi elmondása szerint a vizsgálóban jelezte, hogy érfestésre jött, de csak annyit mondtak neki, hogy feküdjön az asztalra.

„Senki nem kérdezte meg, hogy én ki vagyok, mi vagyok, miért jöttem. Senki nem szólt hozzám semmit. Majd olyan 40 perc múlva egyszer megszólal ez a doktor úr, hogy ivott maga eleget? Hát, mondom, ittam, bevettem a gyógyszereket, meg ami kell. Hát itt, a bal oldalon nem találni az ereket meg mit tudom én, miket”

– mesélte a férfi az RTL-nek.

Mire végeztek a műtéttel, kiderült, hogy a tüdődaganatos beteg számára előírt beavatkozást végezték el rajta.

Az orvosok elnézést kértek, és azt mondták, hogy ha már ott van, megcsinálják az érfestést is.

Az esetről jegyzőkönyv is készült.

„Mai napon beszólítottuk a haemoport beültetésre várakozó beteget, helyette azonban az egyik pelveo-femoralis vizsgálatra váró beteg állt fel, és jött be a vizsgáló helyiségébe. Személyazonosságát nem ellenőriztük még egyszer, abban a hiszemben, hogy a megfelelő beteget látjuk el. A beteg a beavatkozás ellen nem tiltakozott”

– áll a jegyzőkönyvben, amellyel a férfi a klinika vezetőjéhez fordult. Amikor elmesélte, hogy mi történt vele, akkor a vezető elnézést kért, és azt mondta, hogy ő nem tehet róla.

A férfi azóta ügyvédet fogadott, mert a beavatkozás óta fájdalmai vannak, és a sebei lassan gyógyulnak. Mocsai Gergely ügyvéd szerint a férfinak kártérítés jár, mert a történtek megfelelnek a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tényállásának.

Az RTL kereste a klinikát is, de azt írták, hogy a történteket még vizsgálják, és a betegjogok miatt nem árulhatnak el részleteket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Több mint 150 ezer háztartás maradt áram nélkül – drámai a helyzet a villamos hálózatban is a vihar után
Az E.on közleménye szerint több megyében is szolgáltatáskiesést tapasztaltak a felhasználók. Az MVM is komoly vezetékszakadásokról ír,


A vasúthálózaton és a légiközlekedésen kívül az elektromos hálózatokat is megtépázta a hétfői vihar. Az E.on közösségi média oldalán úgy fogalmazott:

„A vihar ma Nyugat-Magyarország felől erős, 90-100 km/h-t is meghaladó széllökésekkel és heves esőzéssel többek között Somogy, Baranya, Tolna, Zala, Vas, Fejér, Veszprém és Pest vármegyében is szolgáltatáskiesést okozott”.

„Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a meteorológiai szolgálattal, így a mai napon is megerősített készenléttel, megemelt szerelőszámmal készültünk. Az érintett területeken azonnal megkezdtük a hibák felderítését és javítását. A legtöbb probléma vezetékszakadás miatt történik, amelyet kidőlt fák, leszakadó ágak okoznak.”

„Azon dolgozunk, hogy a szolgáltatás a lehető leghamarabb helyreálljon”

– áll a közleményben.

Címlapképünkön egy alsónémedi felsővezeték vihar utáni állapota látható az Időkép fotóján.

Nem sokkal később az MVM is közleményt adott ki. Ők azt írták: az országban számos helyen 100 km/h-t meghaladó orkán erejű szél és a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és helyenként jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak számos helyen vezetékszakadást idéztek elő, amely az MVM Démász ellátási területén Baja és Kecskemét, illetve Szeged környékén okozott kiesést a szolgáltatásban, továbbá az MVM Émász ellátási területén Gyöngyös és Eger környékén is jelentős károk keletkeztek.

„A vihar miatt eddig 150 ezer ügyfelünk maradt áramszolgáltatás nélkül, a középfeszültségű hálózaton mintegy 80 üzemzavar keletkezett. Munkatársaink azonnal megkezdték a károk felmérését, és a bajai régióban már zajlik a szolgáltatás helyreállítása”

– tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Brutális károkat szenvedtek a balatoni vitorlások is – több Kékszalag-induló hajó is súlyosan megrongálódott
A Balatonra lecsapó óriási vihar nem kímélte a kikötőben horgonyzó hajókat. Többek indulása is veszélybe került a legendás versenyen.


[sz]Malinovszki András / Fotó:

Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.

A Principessa Sailing Team a Facebookon azt írta:

„Sajnos mi sem úsztuk meg... Fájó szívvel osztjuk meg veletek, hogy a Principessa ma súlyos sérüléseket szenvedett – a parton tomboló szél felborította a hajónkat. A Principessa most egy kis pihenőre kényszerül... de visszatérünk”

– szúrta ki az Index.

A helyzet azért is különösen súlyos, mert a megrongálódott hajók közül több indulna a csütörtökön rajtoló legendás Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon is.

A kamaszokból álló Raffica csapat hajója szintén nem úszta meg károk nélkül a vihart:

„Orkánerejű szél tombolt végig Balatonfüreden… Sajnos mindkét hajónkat felborította, a károk felmérése következik. Sajnos nem csak mi jártunk így…”

– írják.

Így járt a LISA501 is: „Sajnos a 150-170 km/h széllel érkező front minket sem kímélt. LISA-t állványostul döntötte fel, a parthoz való lekötések ellenére. Árbócunk 3 darabban. A károk felmérése következik. Szomorúak vagyunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lázár: Soha nem látott vihar bénította meg a vasúti közlekedést – fegyverszünetet kért a miniszter
Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.


Több videós poszttal is jelentkezett a hétfői vihar után Lázár János. Ahogy arról korábban írtunk, az országon végigsöprő zivatar akkora károkat okozott, hogy a MÁV arra kérte az utasokat, ha tehetik, még kedden is inkább a Volán buszjáratait vegyék igényben az utazáshoz, vagy halasszák el azt.

A közlekedési miniszter szerint jelenleg nincs olyan vasúti fővonal Magyarországon, amit ne ért volna kár. Lázár a többek között MÁV-Volán-csoport Havária Központjából jelentkezett be, ahol folyamatosan dolgoznak a viharkárok elhárításán és a közlekedés helyreállításán.

A politikus elmondta, hogy elsőként a fővonalakat próbálják felszabadítani, de a vasúti közlekedés helyreállítása napokat is igénybe vehet. Kiemelte, hogy minden rendelkezésre álló szabad autóbuszt mozgósítottak, jelenleg 200 busz segíti a MÁV-os közlekedést az országban.

Lázár hangsúlyozta, hogy senki nem sérült meg a közlekedési vonalakon, de minden közlekedési eszközt és pályát érintett a baj. A legtöbb gondot a sínekre dőlt fák és a leszakadt villamosvezetékek okozzák.

„A politikustársaimtól és a közélet résztvevőitől fegyverszünetet kérek és javaslok, tekintettel arra, hogy most arra van szükség, hogy mindenki támogassa a MÁV-nál és Volánnál dolgozókat”

– mondta.

A miniszter arra kérte az embereket, hogy mielőtt elindulnának, tájékozódjanak arról, milyen eszközzel tudnak célba érni. Hozzátette, hogy újabb viharzóna közelít Magyarország felé, és a következő napokban is erős viharokra kell számítani.

„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja: soha nem látott vihar tarolta le Magyarország nyugati, majd keleti részét”

– fogalmazott Lázár. „Senkit nem hagynak az út szélén, mindenkit el fognak szállítani, ám ezzel együtt türelmet kér.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a MÁV Budapest és a Balaton térségét
Felsővezeték-szakadások és ledőlt ágak is nehezítik a vonatközlekedést. A vasúttársaság azt is kéri az emberektől, hogy kedden inkább buszozzanak.


A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága – tájékoztatta a Mávinform hétfőn szerkesztőségünket, hozzátéve, hogy a vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza későbbre.

A közleményben kiemelték, hogy a hétfői brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.

Az országos haváriaközpont a teljes MÁV-buszflottát bevetette, jelen pillanatban több mint 150 MÁV-busz szállítja az utasokat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszokat nem vezényelték át a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.

„A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ”

– írták.

A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához e napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség; például felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni.

Ezért a MÁV-csoport nyomatékosan arra kérte az utasokat, hogy keddre Volán-busszal és ne vasúttal tervezzék utazásukat, illetve ha arra lehetőségük van, akkot az utazásukat halasszák a következő napok valamelyikére.

A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasok továbbutazását a haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei az esti órákban is szervezik.

Hétfő éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek – áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: