HÍREK
A Rovatból

Orvosi Kamara: Kérni fogjuk a törvény módosítását, katonák nem leszünk

Közleményben írták le álláspontjukat az orvosok béremeléséről szóló törvényről.


Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a parlament már el is fogadta az orvosok béremeléséről szóló törvényt, amely a hálapénzt is büntethetővé tette.

A Magyar Orvosi Kamara közleményben írta le az álláspontját az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről.

"A Magyar Orvosi Kamara álláspontja szerint egy ilyen társadalmi hatású törvény előkészítését és elfogadását csak az érintettekkel történő megfelelő egyeztetést követően, a mindenki számára elfogadható kompromisszumok megkötése után szabad keresztülvinni. A megfelelő törvény az orvostársadalom számára az, ahol a részletek egyértelműek, és a napi gyakorlatra vonatkozó útmutatás is előre ismert.

A béremeléssel, és azzal a szándékkal, hogy egy transzparens és korszerűbb szerkezetű egészségügyi ellátórendszer jöjjön létre: egyetértünk. A hálapénz eltörlése, a tiszta viszonyok megteremtése szakpolitikai és társadalmi fordulatot jelent.

Az előzetes egyeztetés nélkül benyújtott törvény egylépcsős, a törvényben meghatározott határidővel történő végrehajtása viszont súlyosan veszélyezteti az ellátórendszer működését és sérti az orvosok alapvető jogait. A jogviszonyok egylépcsős egységesítése és a másodállások szigorú korlátozása szakterületeket és intézményeket tehet működésképtelenné. Ezen felül az az adminisztratív feladat-tömeg, amely a több ezer orvos másodállásának ellátási érdek miatti engedélyeztetésével jár, nem hajtható végre a hatályba lépésig rendelkezésre álló idő alatt. Így számos szakrendelő, kórházi osztály orvos nélkül marad.

Nagy a veszély, hogy az orvosi léttől idegen korlátozások, a 2 évre elrendelhető kirendelés, és feltétel nélküli áthelyezés lehetősége miatt orvosok tömege inkább a magánellátást fogja választani. Megnyugtató együttműködés és lépések nélkül csökken a járvány elleni védekezés esélye, közvetlen veszélybe kerül a lakosság ellátásának biztonsága.

A törvény végleges szövegének elemzését és javaslataink kidolgozását követően kérni fogjuk a törvény módosítását és a végrehajtási rendeletek közös kidolgozását. Katonák nem leszünk.

A magyar orvostársadalom a fő céllal, a tiszta, átlátható egészségügy kialakításával egyetért, ezért azt gondoljuk, a kialakult helyzet szakmai alapon nyugvó valódi összefogással menthető".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Deutsch Tamás valószínűleg nem értette az angol nyelvű beszédet - felállva tapsolt a Fidesz-frakció az ukrán felszólalás után
A Tisza Párt elnöke szerint amíg a Fidesz-frakció az Európai Parlamentben felállva tapsol Ukrajna végső győzelemig tartó harcának, addig itthon aljas vádakkal és hazugságokkal uszít.
F. O. - szmo.hu
2025. március 12.



Magyar Péter osztotta meg Facebook-oldalán azt a videót, amin az látható, hogy a Fidesz frakció felállva tapsolt Ukrajna végső győzelemig tartó harcának és az ukrán nép bátorságának az Európai Parlamentben. A felvételből kiderül, hogy az ukrán és fehérorosz felszólalás után Deutsch Tamás, Dömötör Csaba és a Patrióták egyik vezetője, Gál Kinga tapsolt állva.

„A Fidesz teljesen hülyének néz mindenkit. Miközben tegnap az egész Fidesz frakció felállva tapsolt Ukrajna végső győzelemig tartó harcának és az ukrán nép bátorságának az Európai Parlamentben, addig itthon a legaljasabb vádakkal és hazugságokkal uszítanak”

– írta a Tisza Párt elnöke, majd megjegyezte, hogy „oké, Deutsch lehet, hogy nem értette az angol nyelvű beszédeket, de a többiek gondolom igen”.

Magyar még arra is felhívta a figyelmet, hogy „megint összenőtt, ami összetartozik”, ugyanis a hivatalos ülésrendtől eltérően a Mi Hazánk képviselője és a fideszesek egymás mellett ültek és együtt tapsoltak felállva. A videó itt tekinthető meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Meghalt Bényi Ildikó televíziós műsorvezető
Az Önök kérték! kívánságműsor emblematikus műsorvezetőjét 55 éves korában érte a halál.


Elhunyt Bényi Ildikó, a köztévé műsorvezetője. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövetét hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden érte a halál. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti – írja az MTI.

A népszerű tévés-rádiós műsorvezető néhány héttel 55. születésnapja után hunyt el.

Bényi Ildikó 1970-ben született Szikszón, magyar nyelv és irodalom terén végzett tanulmányait követően 1993-ban a Magyar Rádió bemondói-műsorvezetői, majd 1995-ben a Magyar Televízió műsorvezetői-riporteri tanfolyamának elvégzésével párhuzamosan indult szakmai pályafutása.

1997-ben az ő műsorvezetésével tért vissza a képernyőre a megújult Önök kérték! című emblematikus kívánságműsor. Azóta teljesítette töretlen lelkesedéssel a kívánságokat, hogy az örökzöld és mai slágerekkel, ikonikus kabarérészletekkel, nótákkal vagy éppen prózai művekkel örömet szerezhessen a nézőknek.

A közönségkedvenc Bényi Ildikót több más műsorban láthatták, hallhatták. 1993 és 1995 között a Szülőföldünk című műsort vezette a Magyar Rádióban, de háziasszonya volt öt és fél éven át a mai SzerencseSzombat elődjének számító Lottóshow-nak.

Magas színvonalú szakmai munkáját több neves díjjal is elismerték, 2001-ben Aphelandra-díjat kapott szép magyar nyelvhasználatát és példaképül szolgáló humanizmusát elismerve. A közmédia által, a példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként alapított szakmai díjak közül 2021-ben vehette át a szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerést, a Wacha Imre-díjat.

Méltatása szerint Bényi Ildikó életében fontos volt, hogy közéleti szerepvállalását jó ügy támogatására is fordítsa, 2006 óta volt a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati követe, munkásságát 2009-ben Vöröskeresztes Tevékenységért Arany fokozatú kitüntetéssel ismerték el. 2009-től rendszeresen, évente kétszer szervezte a közmédia véradó napjait, amelynek köszönhetően a vállalat 2015-ben a Véradóbarát Munkahely címet is elnyerte.

2010-ben az ’56-os Hűség a Hazához Érdemkereszt kitüntetést vehette át, az elismerést a rendszerváltozás óta tanúsított erkölcsi tisztaságáért, abból fakadó tiszteletet érdemlő magatartásáért, cselekedeteiért kapta.

A műsorvezetőt születésnapján, február 26-án kollégái egy kedves és megható videóval köszöntötték. Az erről szóló bejegyzés lett élete utolsó Facebook-posztja.

Bényi Ildikóról a közmédia szerda délután, a 13.45-kor kezdődő Családi kör adásában, majd a március 13-ai 15.30-as, március 14-én 14.55-kor kezdődő Önök kérték! című műsoraiban emlékezik meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Putyin egyelőre nem hajlandó elfogadni az USA 30 napos tűzszünetének feltételeit Ukrajnában
Az oroszok szerint minden béke csak Moszkva, nem pedig Washington feltételei szerint születhet meg. A Reuters beszámolója szerint azt szeretnék, ha alap kiindulópont lenne négy ukrajnai terület Oroszországhoz csatolása.


Vlagyimir Putyin egyelőre nem fogadja el az Egyesült Államok 30 napos tűzszüneti javaslatát Ukrajnában – erről orosz források számoltak be, értesült a Reuters. Moszkva szerint egy ilyen megállapodásnak figyelembe kell vennie az orosz hadsereg előrenyomulását, és biztosítania kell Oroszország számára bizonyos garanciákat.

Az orosz hadsereg hónapok óta fokozatosan halad előre Ukrajnában, és jelenleg az ország közel egyötödét ellenőrzi, ami mintegy 113 ezer négyzetkilométernyi területet jelent. Ukrajna augusztusban egy kisebb nyugat-oroszországi területet foglalt el, de az ottani pozíciói azóta gyengültek.

Egy magas rangú orosz tisztviselő szerint Putyin erős pozícióban van, mert az orosz csapatok folyamatosan előrenyomulnak. Egy másik forrás szerint Moszkva számára garanciák nélkül kockázatos lenne egy tűzszünet elfogadása, mivel ez gyengíthetné az orosz álláspontot, és a Nyugat végül Oroszországot tehetné felelőssé a háború folytatásáért.

Putyin korábban is elutasította a rövid távú fegyverszünet lehetőségét. Január 20-án a Biztonsági Tanács ülésén úgy fogalmazott:

„Nem egy rövid távú fegyverszünetre van szükség, nem egy szünetre az erők átcsoportosításához és újrafegyverzéséhez, hogy aztán a konfliktus folytatódjon, hanem hosszú távú békére.”

Tavaly júniusban azt is kijelentette, hogy Ukrajna NATO-csatlakozási terveiről való lemondása, valamint a négy olyan ukrán régióból való kivonulás, amelyet Oroszország követel magának, a békekötés feltételei közé tartozik.

Moszkva szerint Donyeck, Zaporizzsja, Herszon és Luhanszk régiók immár Oroszország részét képezik, és ezek a területek soha nem kerülhetnek vissza Ukrajnához. Kijev viszont törvénytelennek tekinti a területek orosz ellenőrzés alá vonását, és nem ismeri el Moszkva szuverenitását ezek felett.

A háború 2014-ben kezdődött, amikor Ukrajnában a Majdan-forradalom során megbuktatták az oroszbarát elnököt. Ezt követően Oroszország annektálta a Krím-félszigetet, majd oroszbarát szeparatisták csaptak össze az ukrán hadsereggel.

Az Egyesült Államok kedden úgy döntött, hogy újraindítja a katonai segélyeket és az információmegosztást Ukrajnával, miután Kijev jelezte, hogy kész támogatni a tűzszüneti javaslatot.

Egy orosz forrás szerint Washington ezt a döntést „tűzszüneti ajánlattal díszítette fel”.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy friss interjúban kijelentette, hogy Oroszország „nem fogadja el NATO-tagállamok csapatait semmilyen zászló alatt, semmilyen minőségben” Ukrajna területén. Az orosz Rosszija 24 állami televízió szerint Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentései, miszerint Ukrajna kész a tárgyalásokra, „meglehetősen naivnak” tűnnek. Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőházának külügyi bizottsági elnöke úgy fogalmazott: „Oroszország épp előrenyomul (Ukrajnában), és ezért más lesz a tárgyalási helyzet Oroszországgal.” Szerinte minden megállapodásnak Moszkva feltételei szerint kell létrejönnie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Több mint 600 ember lett rosszul Nagykőrösön az elmúlt napokban – még vizsgálják, mi lehetett az ok
A rejtélyes megbetegedések a múlt héten kezdődtek. Öt gyereket kiszáradással kórházba is kellett szállítani, őket azóta már hazaengedték.
Malinovszki András / Fotó: Parentingupstream/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2025. március 12.



Több százan lettek rosszul Nagykőrösön az elmúlt napokban – értesült a hvg.hu. Ezt időközben a Pest megyei kormányhivatal is megerősítette.

A lap megkeresésére a hivatal azt közölte:

több mint 600 embert érintett Nagykőrösön a hányással, hasmenéssel, hasi fájdalommal járó megbetegedés.

Öt gyereket kiszáradás miatt kórházba kellett vinni, de már mindegyiküket kiengedhették. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a megbetegedéseket, a hatóságok ugyanis még nem végeztek a vizsgálatokkal – írja a lap.

A kormányhivatal azt is közölte:

„A hatóság az érintett intézményekben megtette a szükséges lépéseket, többek között fertőtlenítő nagytakarítást rendelt el, amely a konyhaüzemekre is kiterjedt. Az esemény kivizsgálása jelenleg folyamatban van”.

A lap információi szerint a rejtélyes megbetegedések a múlt héten kezdődtek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: