HÍREK
A Rovatból

Orvosi kamara: A helyzet rendkívül súlyos, ezért mindenki csak indokolt esetben mozduljon ki otthonról

A Magyar Orvosi Kamara közleményében azt kérik a döntéshozóktól: rendeljék el a plázák, bevásárlóközpontok bezárását és azonnal korlátozzák az üzletekben egyidejűleg tartózkodó vásárlók számát.


A COVID-19 betegség minden eddiginél erősebben támad. A baj nagy, és ha nem vigyázunk, még nagyobb lesz. A népességarányos halálozási mutatókban napok óta elsők vagyunk a világon, a kórházi osztályok túlnyomó része már COVID-osztály, az intenzív osztályok sokszoros terhelés alatt vannak, a műtők leálltak, az ott lévő lélegeztetőgépeken is már COVID-betegek küzdenek az életükért. A vezényelhető egészségügyi dolgozók elfogytak, a kórházak önkénteseket keresnek a kórházi munka segítésére - írja hétfői közleményében a Magyar Orvosi Kamara.

Hozzátették:

járvány legyőzése, az ország kinyitása, a negyedik hullám megelőzése az oltási program gyors, eredményes végrehajtásán múlik.

Ebben kifejezetten jól állunk, de az, hogy most, a harmadik hullám csúcsán hányan kerülnek kórházba, hány honfitársunkat veszítjük el, az a korlátozó intézkedéseken és a lakosság önfegyelmén, szabálykövetésén múlik. Ezért egyszerre kell erőltetett menetben folytatni az oltási programot és erősíteni a személyes védekezést, távolságtartást, kapcsolat-minimalizálást.

A helyzet rendkívül súlyos, ezért a Magyar Orvosi Kamara elnöksége mindenkitől azt kéri, hogy csak rendkívül indokolt esetben mozduljon ki otthonról

- írják a közleményben.

A MOK azt javasolja a lakosságnak, hogy

• tervezzék meg a bevásárlást, lehetőség szerint hetente maximum 1 alkalommal menjenek boltba,

• közeledik a tavasz, az egyedül végzett kerti munka veszélytelen, de ne a barkácsáruház legyen az új pláza, ahol közösségi életünket éljük,

• aki teheti, mellőzze a tömegközlekedési eszközöket,

• ne látogassuk szeretteinket, ne találkozzunk barátainkkal, jelenleg ezzel vigyázunk a legjobban rájuk,

• ne menjenek hétvégén a közkedvelt parkokba, tavakhoz, kirándulóhelyekre,

• kerüljenek minden halasztható utazást, belföldön is,

• idén maradjon el a húsvéti rokonlátogatás, locsolkodás, hogy jövőre is meglocsolhassuk szeretteinket.

A találkozások csökkentése, a távolságtartás, a helyes maszkviselés és a kézmosás most emberéletek számában mérhető személyes felelősség

- fogalmaznak.

A közleményben azt is hozzáteszik: tudják, hogy mindez sok lemondással jár, és mindenki vágyik a szabadabb, korlátozás nélküli életre, de idő előtti lazítással ne tegyük eredménytelenné az eddigi korlátozásokat.

Ma Önökön múlik, hogy az intenzív osztályokra olyan terhelés hárul-e a közeljövőben, ami már korlátozza az ellátás biztonságát

- fogalmaznak.

A Magyar Orvosi Kamara arra kéri a döntéshozókat, hogy

• azonnal korlátozzák az üzletekben egyidejűleg tartózkodó vásárlók számát,

• tiltsák meg közterületen 3 főnél nagyobb beszélgető csoportok kialakulását, ez alól kivételt csak az egy háztartásban élők jelenthessenek,

• rendeljék el a plázák, bevásárlóközpontok bezárását, azokban kizárólag az élelmiszerbolt és gyógyszertár tarthasson nyitva, és a közösségi tereket kizárólag a boltok megközelítésére lehessen használni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

Magyar posztjában kiemelte azt is:

„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
93 nap után egyetlen mondatban válaszolt a rendőrség Tordai Bencének az MNB-alapítványok ügyéről
A politikus július 2-án érdeklődött a nyomozás állásáról. A közölt szöveg szerint „a fenti számú nyomozás folyamatban van”.


Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.

A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:

„Ezúton tájékoztatom hivatkozva a 2025. július 02. napján e-mail útján benyújtott panaszával és észrevételével kapcsolatban, hogy a fenti számú nyomozás folyamatban van, a nyomozó hatóság folyamatosan adatokat és okiratokat szerez be, és azok elemzését végzi, illetve tanúkihallgatást folytat.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Egy utas elkezdte megenni az útlevelét, megszakította útját a Ryanair járata
Az egyik utas az útlevelét próbálta lehúzni a vécén, a másik meg is kóstolta a sajátját. A gépen pánikhangulat alakult ki, végül a rendőrség intézkedett.


Furcsán viselkedett két utas a Ryanair Milánóból London-Stanstedbe tartó járatán – írta a Daily Star. A beszámolók szerint az eset a felszállás után 15-20 perccel történt, nem sokkal azután, hogy kialudtak a biztonsági övek becsatolását jelző fények.

Az egyik férfi az útleveléből kezdte kitépni a lapokat, és megpróbálta megenni őket. A másik szintén az úti okmányával viselkedett szokatlanul: megpróbálta lehúzni a dokumentumot a vécén.

A fedélzeti személyzet egyik tagja a vécéajtót csapkodva próbálta megakadályozni ezt, és folyamatosan ismételte, hogy a férfi ne húzza le az útlevelet a vécékagylón.

„Ez volt életem legfélelmetesebb 15 perce”

– mondta az egyik utas. A beszámoló szerint a gépen több utas is pánikba esett, mert nem értették, mi zajlik körülöttük.

A személyzet később egy „nyers és lényegretörő” bejelentésben közölte, hogy a járat megszakítja útját, és Párizsban landol. A két férfit a francia rendőrség letartóztatta. A gép végül kétórás késéssel érkezett meg a londoni Stansted repülőtérre.

Az Aviationa2z.com szerint

a leszállást az utasok és a személyzet biztonsága érdekében rendelték el, mert a helyzet kiszámíthatatlanná vált.

Azt nem tudni, miért akarta a két férfi megsemmisíteni az útlevelét.

Az egyik utas megdicsérte a személyzetet a helyzet kezeléséért. „A Ryanair zseniális volt abban, ahogy kezelte a helyzetet. A repülés vége felé, amikor Stansted felé mentünk, italokat osztogattak” – mondta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor óriási bejelentésre készül szombaton
A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be szombat délelőtt.


Óriási bejelentés – írta ki Facebook-oldalára szombat reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök minden bizonnyal a gazdasági szféra számára jelent be valamit. Erre utal, hogy kiderült: szombat délelőtt Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót.

A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy még az idén két újabb adócsomagot készít elő a kormány. Az első elemei már társadalmi egyeztetésre kerültek, a másodikra még várni kell.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: