A Magyar Orvosi Kamara szerint óriási a baj, így számolnák fel az orvosbárók rendszerét
A boríték helyét átvették a pozíciók és a kapcsolati hálók – a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az úgynevezett orvosbárói hatalom a hálapénz kivezetése után nem tűnt el, csupán átalakult, és ma a köz- és a magánegészségügy határterületein termeli újra magát.
A szervezet egy kedden közzétett vitairatban tett le konkrét javaslatcsomagot a szerintük rendszerszintű torzulásokat okozó struktúrák lebontására – derül ki a MOK oldalán megjelent anyagból.
A Kamara szerint az orvosbárói hatalom három fő pilléren nyugszik: a pozíció-, a tudás- és az eszközmonopóliumon.
Emellett szorgalmazzák az átlátható, érdemeken alapuló kinevezési rendszert, a felső vezetők számára nyilvános vagyonnyilatkozatot, valamint a beszerzések és a pályázati források elosztásának független auditját. A tudásmonopóliumok megtörésére a tudásmegosztás intézményesítését, a független, alulról szerveződő etikai rendszer létrehozását sürgetik.

A megkérdezettek közel fele számolt be arról, hogy a karrierjét már negatívan befolyásolta ezen szereplők jelenléte, és közel 90 százalékuk várja el a döntéshozóktól a visszaszorításukat.
A felmérés szerint az elmúlt három évben a leggyakoribb torzító hatás az autoriter döntéshozatal, a rokoni kapcsolatok által befolyásolt előmenetel és a betegutak irányítása volt.
A kormányzat korábbi lépése, a hálapénz kriminalizálása és a jelentős béremelés a Kamara szerint történelmi jelentőségű volt, de önmagában nem számolta fel a torz hatalmi viszonyokat.
Az állami várólisták növekedése egyenesen üzletfelhajtó erőként szolgálja az orvosbárókat, miközben az állami pozíciójukat és kapcsolataikat megtartják a betegutak és a kollégák feletti kontroll érdekében.
Sőt, egyes állami intézmények alapítványokon, belsős cégeken keresztül alakítanak ki informális magáncsatornákat. A Kamara szerint mindez súlyos következményekkel jár a betegbiztonságra és az orvosi utánpótlásra nézve.
A MOK szerint a megoldás a strukturális garanciák kiépítése, amelyek megakadályozzák a hatalom informális koncentrációját.