HÍREK
A Rovatból

Országszerte tüntetnek szerdán az oktatásért: lesz élőlánc, hídfoglalás, flashmob és dudálás is

Már kora reggel megkezdődnek a tiltakozó akciók a fővárosban és a vidáki városokban is. Az események a tervek szerint estig tartanak.


Szerdára, október 5-re országszerte megmozdulásokkal készülnek a pedagógusok, diákok, szülők és a szakszervezetek is.

A pedagógusok világnapján a tüntetők meg akarják mutatni, hogy kiállnak a tanárokért.

Ennek különös jelentőséget ad az is, hogy múlt hét pénteken kirúgtak öt tanárt a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, mert részt vettek a polgári engedetlenségben, nem tartottak órát, hogy így tiltakozzanak a hazai oktatási rendszer mostani állapota ellen. A tanárok elleni fellépés kedden is folytatódott, a budapesti Szent István Gimnáziumban három tanár kapta meg írásban a tankerülettől az utolsó figyelmeztetést szintén a polgári engedetlenség miatt.

Az egyik szerdai tiltakozás Diák-szülő élőlánc a tanárokért megmozdulás lesz Budapesten 7:45 és 9:00 között a Kossuth Lajos utca–Rákóczi úton (páros oldal) a Ferenciek terétől a Keletiig.

A szervezők azt írják: "IDŐ VAN! CSELEKVÉS KELL! Ha szülőként és diákként nem állunk ki a tanáraink mellett, akkor elbukik mindaz, amit eddig elértek a pedagógusok. Mutassuk meg a tanárainknak, hogy mellettük állunk! Mutassuk meg az oktatáspolitikai vezetőknek, hogy a diákok és szülők a tanáraik mellett állnak! Nem rúghatják ki a tanárokat! Vonják vissza a már kirúgottak felmentését! Élhetőbb körülményeket a tanároknak és a diákoknak!" A részletes tudnivalókat ITT találod.

A szervezők kiírása szerint már 49 iskola csatlakozott a felhíváshoz, és kommentben jelezték például egy óvoda csatlakozását is. Az élőlánc beosztását is közzétették: négy útszakaszra osztották be a regisztrált iskolákat, Erzsébet híd (északi oldal), Ferenciek–Astoria, Astoria–Blaha, Blaha–Keleti. Végül azt írják: "Legyen nagyon klassz, és sikeres a holnap reggel! Mindenki vigyázzon magára és a társaira! Legyetek hangosak, vérmérséklet és hangulat szerint dühösek vagy vidámak, a lényeg: A TANÁROKKAL VAGYUNK! JOBB OKTATÁSI RENDSZERT AKARUNK! NE LEGYEN MEGFÉLEMLÍTÉS! NE RÚGJÁK KI A TANÁRAINKAT! VONJÁK VISSZA A FELMENTÉSEKET"

Budapest több iskolájánál is lesznek reggel élőláncok, például Csepelen, a VI. kerületben, a XVIII. kerületben, Kőbányán is. Reggel 8 órától a Széll Kálmán téren a I., II. és XII. kerület, vagyis a Közép-Budai Tankerület több iskolájából 145 tanár demonstrál majd.

Szegeden is lesz élőlánc 7:00-7:30-ig, itt a Deák Ferenc Gimnázium tanulói és oktatói demonstrálnak. 7:30-tól a Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium előtt is élőlánc lesz. 7-től 8-ig pedig a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumnál.

16 órakor pedig Veszprémben a Kossuth Lajos Általános Iskola előtt tiltakoznak majd.

Meghirdették a Tanári tiltakozás október ötödikén akciót is. A szervezők azt írják: "Az Európai Bizottság jelentése szerint az Európai Unióban Magyarországon a legalacsonyabb a tanárok bérezése és egyszersmind legmagasabb az óraszáma. Ezek a feltételek elriasztják a pályától a pedagógusjelölteket, és egzisztenciális kilátástalanságba sodorják a pályán lévőket – a tanárhiány káros hatásait mindannyian érzékeljük, az oktatási rendszer immáron képtelen ellátni alapvető feladatait. Sztrájkjogunkat kiüresítették, a polgári engedetlenségben résztvevő kollégák a tankerületektől fenyegető levelet kaptak, melyben rendkívüli felmentésüket helyezték kilátásba. Hiszünk abban, hogy összefogással változást érhetünk el! Bízunk minden felelősen gondolkodó magyar polgár támogatásában!"

A program szerint munkabeszüntetés és tiltakozás lesz Budapesten a Széll Kálmán téren 8:00-kor, a Madách téren 9:00-kor, Óbudán a Fő téren 15:00 órakor, Budaörsön a Város Önkormányzatánál a Szabadság út 134-nél 14:30-kor, Sopronban a Széchenyi téren 17:00-kor, Budakalászon a Kárpátok őre szobornál 16:15-kor, Szombathelyen a Kanizsai Dorottya Gimnáziumnál 7:10-kor.

További események:

Kőbányán, a Szent László Gimnáziumnál 8-9 óra között lesz tüntetés.

Budapesten Radnóti Miklós Gimnázium és a Szent István Gimnázium diákjai és tanárai flashmobot tartanak 9:30-tól az Abonyi utcába, a Szent István sportpályájánál.

12 órától Budapesten, a Bajza utcai általános iskolánák a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sajtótájékoztatót tart a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetével (TBDSZ), az Egységes Közlekedési Szakszervezettel (EKSZ), a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetével (BRDSZ) és a Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetével (MKKSZ).

14:30-kor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egy petíciót ad át az Állampolgári Jogok Biztosának hivatalánál, a Falk Miksa utcában. 15.30-kor Miskolcon szintén az állampolgári jogok biztosának hivatalánál adnak át petíciót a PDSZ tagjai, Pécsen pedig ezt 15-kor órakor teszik meg.

Hídfoglalás a tanárokért címen 16:30-19.00-ig tüntetnek a diákok, a tervek szerint blokád alatt tartják majd a Margit hidat. A szervezők azt írják: "újból megmutatjuk a kormánynak, hogy a tanárok jelenlegi helyzete tarthatatlan, és hogy joguk van sztrájkolni, hiszen a sztrájk alapjog. Október 5. a pedagógusok világnapja. Ennek a napnak a minket tanító pedagógusok ünnepléséről és megbecsüléséről kéne szólnia, de ezt a jelenlegi politikai intézkedések lehetetlenné teszik. Tüntetni fogunk tanárainkért, hogy valóban meg legyenek becsülve, hiszen ha nincs tanár, nincs oktatás és akkor jövő sincsen! A sorozatos kiállások, sztrájkok és szolidaritási megmozdulások folytatódnak és nem hagyjuk, hogy tiltakozásaink, kiállásaink következmények nélkül maradjanak".

Pécsen a Szent István téren 18:30-tól lesz tüntetés. Több iskolából is érkeznek tanulók és tanárok, és szolidaritást vállalnak a Miskolci Herman Ottó Gimnázium felmentett igazgató-helyettesével.

16 órától Veszprémben, Dunaújvárosban majd Debrecenben is lesz élőlánc. Győrben 17 órától flashmobot tartanak. 18 órától Szegeden Klebelsberg Kunó szobránál lesz nagygyűlés.

19 órától Budapesten a Kossuth Lajos téren lesz demonstráció TANÍTANÉK x noÁr - Szolidaritási koncert a Pedagógusainkért! 2.0 címen. "Álljunk ki együtt a gyerekek jövőjéért, az oktatásban dolgozók megbecsüléséért és a sztrájk jogáért!" - írják az eseményhez a szervezők. A koncertek ingyenesek, de adománnyal tudod támogatni a tiltakozó tanárokat és az esemény megvalósítását. A befolyt adományból pótolni tudjuk a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusok kieső bérét, és fedezni tudjuk a tüntetés szervezési költségeit.

A BKV is támogatja a pedagógusokat. A BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet azt kéri, hogy 12 órakor minden hivatásos és civil járművezető szerte az országban dudaszóval jelezze, hogy kiáll a tüntetők mellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere, hanem annak beismerése, hogy az intézményvédő reflexek helyett új, transzparens kommunikációra van szükség a mentőknél.


Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.

Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.

„Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg”

írta a miniszter a Facebookon.

A poszt szerint

a hallgatás és a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen a bizalmat rombolja.

Ehhez új kommunikációra van szükség, mert a valódi szakmai fordulathoz nem elég vezetőket cserélni, meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény a hibáiról, a betegekről és a nyilvánosságról beszél.

Szűcs Brigitta megjelenése ebben lehet fontos lépés, aki egy „tisztább hangként” lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja „végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon”.

Ez az esély azonban csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság és a hibák őszinte feldolgozása.

Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere, hanem „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”.

A bizalom ugyanis nem a hibák kimagyarázásából, hanem az azokkal való szembenézésből születik. Hegedűs elismeri Győrfi Pál több évtizedes, példamutató szolgálatát, de úgy zárja gondolatait: „Mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el.”

Múlt szerdán szűnt meg az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak a megbízatása, helyére pedig Constantinovits Miklóst nevezték ki megbízott vezetőként. Ezt követően, kedden jelentették be, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt lesz a szervezet új szóvivője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk