SZEMPONT
A Rovatból

„Akkor se mernék visszamenni Ukrajnába, ha vége lenne a háborúnak” – riport Tiszabecsről

A határ menti kis faluban, ahová csütörtök óta tömegével érkeznek a menekültek, egy emberként fogott össze mindenki. Helyiek mellett kárpátaljaiakkal, ukránokkal és a segélyszervezetek munkatársaival is beszélgettünk.


Tiszabecs alig 1400 fős, rendes körülmények között álmos település közvetlenül a magyar-ukrán határon, Budapesttől bő három órányi autóútra. Egy hete ilyenkor aligha gondolta bárki, hogy rövidesen hazai és nemzetközi stábok sokasága dolgozik majd itt, tudósítva a krízishelyzetről és az ennek nyomán kibontakozó páratlan összefogásról.

A háború kitörése egyik pillanatról a másikra állította feje tetejére a helyi lakosok életét, akik közül szinte mindenki kiveszi a részét valamilyen módon az újonnan adódott feladatokból: vagy a szállításban segít, vagy ételt-italt oszt, tolmácsol, esetleg szállást ad a rászorulóknak, akár a saját házában is.

Az egyik önkormányzati dolgozó kérdésünkre két esetet tudott felidézni, amikor hasonló összefogás kellett: az 1998-as, majd a 2001-es nagy árvizet. De most talán még annál is keményebb munkára van szükség, hiszen sokkal több ember élete és jólléte forog kockán, mint amennyien Tiszabecsen és környékén élnek.

A falu „szívcsakrája” most egyértelműen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, amit teljesen a menekültek fogadásának rendeltek alá: az előtérbe kihelyezett asztalokon enni-inni kaphatnak, a tornateremben sorban egymás mellé leterített matracokon pihenhetnek, a rendezvényterem pedig óriási raktárrá alakult át. Itt helyezik el az ország minden részéből érkezett rengeteg adományt, amelyet szortírozni is hatalmas kihívás.

Az iskola igazgatójától, Borbély Pétertől megtudtuk, hogy hétfőtől három nap igazgatói szünetet rendelt el, de a dolgok állását nézve nem sok esélyt ad rá, hogy csütörtökön helyreáll a rend.

„Nem tudjuk, mikor vehetjük ismét birtokba az épületet, hiszen ha mindenki elment, még fertőtleníteni is kellene az egészet. Úgy számolok, hogy a héten itt már nem lesz tanítás” – mondja, hozzátéve: folyamatos kapcsolatban vannak a tankerülettel, próbálják megszervezni a digitális oktatást, hogy legalább ilyen formában tanulhassanak a gyerekek.

Borbély is azt látja, hogy mindenki megmozdult a jó ügyért: a tantestület és az iskolai dolgozók nagy része beállt önkéntesnek, de még a hetedikes-nyolcadikos diákok közül is sokan jönnek segíteni, szüleikkel együtt.

„Házat, kocsit, mindent otthon hagytunk”

Az iskola előcsarnokában várakozó menekültek közül először egy két nőből és két kisgyerekből álló társaságot szólítottunk meg, akik Szőlősgyuláról érkeztek, nem messze a határ túloldalától. Magyarországi testvértelepülésük a Tolna megyei Tengelic, jó a kapcsolatuk, korábban is többször jártak már egymásnál látogatóban. Most szintén őket várták, hogy elvigyék és elszállásolják őket.

„Még nem tudjuk, kinél fogunk lakni ott, de valaki biztosan befogad, gyakorlatilag az egész falu felajánlotta a segítségét. Még külön élelmiszergyűjtést is szerveztek nekünk” – meséli az egyik középkorú asszony. Ők hétfő reggel indultak útnak, az első néhány napban még remélték, hogy nem kell menekülniük, de végül a gyerekek miatt nem kockáztattak, hiszen „az ő életük felett nincs jogunk dönteni...”

Bár kérdésünkre azt felelték, bíznak benne, hogy akár már 2-3 nap múlva hazatérhetnek, az arcukon és hangjukon érződött, hogy ők maguk sem fűznek ehhez túlzott reményt.

Utánuk a Beregszászról érkezett, 30 éves Józsival beszélgettünk, aki kettős állampolgár, így elméletileg gond nélkül be kellett volna jutnia az országba. Mégse így történt: hiába mutatta fel magyar útlevelét az ukrán oldalon, meg se nézték, csak közölték vele, hogy nem engedik ki.

Ezután Beregsuránynál próbálkozott, de ott is visszafordították, végül harmadjára, Tiszabecshez visszatérve járt sikerrel. Feleségével és gyerekével Magyarországon szeretnének letelepedni, ezen belül mindegy nekik, hogy hol, hiszen a teljes ismeretlenbe érkeztek, senki nem várja őket.

„Nem érdekel semmi, csak az a lényeg, hogy biztonságban legyünk. Akkor se mernék visszamenni Ukrajnába, ha vége lenne a háborúnak. Bármikor kitörhet újra, még jobban, mint most.”

Ők még szerdán sem adtak volna rá semmi esélyt, hogy tényleg háború lesz, ehhez képest a legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Most úgy gondolják, annál bármi jobb opció, minthogy visszatérjenek.

Egy idősebb, de még bőven 60 év alatti, szintén beregszászi férfi hasonlóan járt: péntektől hétfő reggelig négyszer kellett megpróbálnia, mire kifogott egy olyan műszakot a határon, akik átengedték.

Most már az egész, közel 20 főt számláló családjuk Magyarországon van. A tervük az, hogy megpróbálnak munkát keresni Budapesten, és ha sikerül nekik, tartósan is ott maradnak.

„Házat, kocsit, mindent otthon hagytunk, de engem már nem érdekel. Ha meg tudunk élni itt, soha többé nem megyünk vissza Ukrajnába.”

Józsi eredeti szakmája bádogos, de azt mondja, bármilyen munkát szívesen elvállal, cserébe azért, hogy új életet kezdhessenek. Szerinte egészen biztos, hogy Kárpátaljáig is elér a front, akár már napokon belül.

„Mindenki menekül onnan, még az idős asszonyok sem maradtak otthon. Olyan lett Beregszász, mint egy szellemváros” – teszi hozzá, majd azt is elmondja, mennyire hálásak Orbán Viktornak és a magyaroknak azért, hogy befogadták őket.

„Isten áldjon meg minden egyes magyart: élelmet, szállást biztosítanak nekünk, a nők és a gyerekek ráadásul útlevél nélkül, személyi igazolvány és keresztlevél felmutatásával is átjöhettek. Ez óriási segítség nekünk és az ukránoknak.”

„Az első gondolatom az volt, hogy most azonnal el kell hagynom az országot”

A húszas éveik elején járó Alina és Katarina unokatestvérek, a nyugat-ukrajnai Lviv közeléből származnak. Helyzetük abból a szempontból speciális, hogy mindketten elköltöztek már hazájukból: Alina 7 éves kora óta Brüsszelben él édesanyjával, Katarina pedig tavaly óta Bécsben tanul.

Most családlátogatásra érkeztek haza, múlt hétvégére megvolt a visszaútra szóló repülőjegyük, azonban a járatokat törölték, így mindent újra kellett tervezniük.

„Persze tisztában voltunk a helyzettel, de Ukrajnában már 2014 óta háborús állapot van. Számunkra ez mindig nagyon távolinak tűnt: mi az ország nyugati felébe tartottunk, úgy gondoltuk, odáig semmiképp nem érhet el a front” – indokolták, miért nem mondtak le a hazaútról az elmúlt hetek történéseit olvasva sem.

Csütörtök reggel a konkrét harci zajokból még semmit nem hallottak, csak a híreket olvasva szembesültek vele, mi történt. Mindkettőjük első gondolata az volt, hogy most azonnal el kell hagyniuk az országot.

Először a lengyel határ felé próbálkoztak, mivel ez volt nekik közelebb. Egy családi barátjuk vitte el őket autóval a csütörtökről péntekre virradó éjjel, de odaérve hamar rájöttek, hogy ez nem lesz egyszerű menet.

„Akkora kocsisor volt, hogy legalább egy napba telt volna, mire sorra kerülünk, így inkább kiszálltunk, és gyalog mentünk tovább” – idézik fel. Összesen 18 kilométert gyalogoltak majdnem 6 óra alatt, de odaérve azzal szembesültek, hogy gyalogosan is több ezren várnak az átkelésre.

Újabb 6 órát vártak a hidegben, de ez alatt legfeljebb 200 métert haladtak előre. Óránként 10 embernél többet nem engedtek át a határőrök. „Pánikhangulat alakult ki, a gyerekek sírtak, a nők jajgattak. Rájöttünk, hogy itt esélytelen átjutnunk” – mesélik.

Úgy döntöttek, nem érdemes tovább várni, inkább a magyar határ felé indultak, ahová kalandos körülmények között, egy rokonuk segítségével és stoppolva jutottak el. Itt már simán ment az átkelés is, elmondásuk szerint a tiszabecsi határt jóval kevesebben ismerik az ukránok közül, mint a Lviv közelében lévő átkelőket. Mindketten Budapest felé vették az irányt, Alinának már megvolt a repülőjegye Brüsszelbe, Katarina pedig vonattal ment tovább Bécsbe.

„Persze, aggódunk az itthon maradt rokonainkért, de nagyon bízunk benne, hogy ott később sem lesznek harcok” – mondják. Mindketten azt remélik, 1-2 hónapon belül újra biztonságosan hazalátogathatnak majd.

„Tegnap reggel érkeztem, azóta semmit nem aludtam”

Ahogy fentebb szó volt róla, a menekültek ellátását a helyi református gyülekezet és a tiszabecsi lakosok kezdték, de hamarosan a hivatásos segélyszervezetek is megérkeztek.

Az első napokban elég nagy kavarodás volt azzal kapcsolatban, ki hol segítsen, vasárnap viszont a kormány leosztotta a határátkelőket az egyes szervezetek között.

Tiszabecset a Baptista Szeretetszolgálat kapta, akik azelőtt Lónyán és Nyíradonyban dolgoztak, most viszont már ide koncentrálják erőforrásaik nagy részét. Nagyjából 15-en vannak itt egyszerre, egy csapat 2-3 napot marad, ezután leváltják őket. Sok önkéntesük és környékbeli munkatársuk is csatlakozott hozzájuk, ők végzik az operatív munka javát.

„Az első napokban két helyszínünk volt, az iskola mellett a határon is fogadtuk, eligazítottuk az érkezőket. Vasárnap éjfélkor viszont megváltoztak a szabályok, azóta mindenkit buszra tesznek egyből a határátlépés után, és az iskolához szállítják őket” – meséli Révész Szilvia, a Baptisták egyik helyi koordinátora.

Az önkéntesek már a buszok érkezésekor, a megállóban fogadják a menekülteket, átadnak nekik egy-egy szendvicset és csokit, majd útbaigazítják őket. Szilvia szerint ide jelenleg sokkal több ukrán érkezik, mint kárpátaljai magyar, nagyjából 80-20 százalék lehet az arány.

A többség vonattal érkezik Belső-Ukrajnából, és rövid idő múlva mennek is tovább a rokonaikhoz, például a Csehországban vagy Ausztriában dolgozó férjhez. Vannak, akiket rögtön várnak, amint leszálltak a buszról. Akikért csak később jönnek, azok az iskolában pihennek meg, de az éjszaka közepén is sokan kelnek útra, estétől reggelig a matracok nagy része gazdát szokott cserélni a tornateremben. Akiknek pedig nincs hova menniük, az önkéntes szállítókban bízhatnak: ők sokszor csak elkiáltják magukat, mi a célállomásuk, és várják a jelentkezőket.

Bár a határon vasárnap óta mindenkit azonnal buszra tesznek, így is vannak néhányan, akik már itt segítenek az érkezőknek. Például az Áthidaló Alapítvány három munkatársa, akik minden érkezőnek összepakolnak egy csomagot, szendviccsel, édességgel, ásványvízzel, szükség esetén pelenkával és popsitörlővel.

„Tegnap hoztam egy autónyi adományt, azóta dolgozom. Egész éjszaka ébren voltam és ma sem aludtam eddig semmit. Egyelőre jól bírom, hajt az adrenalin” – mondja a szervezet kuratóriumi elnöke, Holló Ágnes.

Vasárnap reggel még volt egy nagy sátruk és több asztaluk is, de a rendőrség utasítására mindent le kellett bontaniuk. Ezzel párhuzamosan azt is megtiltották „felsőbb utasításra”, hogy autóval közelítsék meg a határt, így akiért megérkezett a hozzátartozója, annak majdnem egy kilométert kellett gyalogolnia. Ágnes elmondása szerint olyan is előfordult, hogy ő vitte valakinek a csecsemőjét. Az autós megközelítést azóta újra engedélyezték, de így sem ideálisak a körülmények, mégis mindenki kitart.

Holló Ágnes (jobb szélen) és segítői a határon

„Most kaptam szállást a szomszéd falu lelkészétől, szóval ma már tudok majd aludni. Hogy meddig maradok? Szerdán szerintem már megyünk haza, mert nincs több váltás ruhánk, de otthonról továbbra is próbálunk segíteni.”

Ennél is többször hallottuk azt a választ a fenti kérdésre, hogy „ameddig szükséges, mert ez most nem rólunk szól.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Alföldi Róbert: Ordítva és felháborodva kikérem magamnak, hogy háborúpártinak és hazaárulónak kiáltanak ki, mert nem rájuk szavazok
A Jászai-díjas színész-rendező szerint a háború támogatójának kiáltják ki őt és még több millió magyar honfitársát. Amiatt, mert nem a Fideszre szavaznak.


A Jászai-díjas színész-rendező, Alföldi Róbert a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait az október 23-ai budapesti eseményekről.

„Nézem, hallgatom, persze hogy nézem és hallgatom a mai nap eseményeit.

Október 23-a van, az 1956-os forradalom évfordulója.

Nézem a két tábort, nézem a két tömeget.

Nem érdekel, melyik volt nagyobb,

mindkettő releváns és valóságos.

(Legyünk nagyvonalúak, és hagyjuk most a buszoztatást.)

Elhatároztam, hogy kvázi objektíve ránézek a két táborra, meghallgatom a beszédeket és figyelek,

és nem fognak befolyásolni az indulataim, a fájdalmaim, a reménytelenségem.

Csak figyelek…

…de nem tudok….

…azt hallom, azt hallgatom, azt kell hallgatnom az egyik oldal főszónokától, a tömegben megszólaltatott honfitársaimtól, a kormányon lévő politikustoktól, a kormányhű média - hát tényleg létezhet ilyen egy demokráciában? - képviselőitől, a kultúrában dolgozó, kvázi kollégáimtól, hogy én hazaáruló vagyok és háborúpárti.

Csak azért, mert nem nálunk menetelek, mert nem rájuk szavazok!

Így kimondva, vállalva, hogy egy olyan szégyenteljes bűncselekménnyel vádolnak, amiért nagyon sokszor a történelem során halál járt.

Tehát, hogy hazaáruló vagyok csak azért, mert nem rájuk szavazok, mert elméletben nem velük vonulok.

És

háborúpártinak, a háború támogatójának kiáltanak ki engem és még több millió magyar honfitársamat, csak azért, mert szerintük nem rájuk szavazok, csak azért, mert nem egy olyan Magyarországot képzelek, mint ami most van.

Azt az égbekiáltó, pofátlan, aljas jelzőt aggatják rám, hogy támogatok egy háborút.

Hogy támogatom a gyilkosságokat, a nemi erőszakokat, az emberek megcsonkítását, a gyerekek lebombázását. A pusztítást!

KIKÉREM MAGAMNAK!

NAGYON HANGOSAN,

ORDÍTVA ÉS FELHÁBORODVA, KIKÉREM MAGAMNAK!

Magyar állampolgár vagyok, felnőtt, adófizető állampolgár, aki tisztességesen végzi a munkáját, aki megpróbál lehetőségeihez mértem felelősséget vállalni honfitársaiért, aki egész életében a magyar kultúrát képviselte itthon és külföldön, aki egész életében felelős értelmiségiként próbálta építeni ezt az országot.

A Hazámat.

Akinek egyetlen bűne, hogy nem a Fideszt támogatja.

És ezért hazaáruló és háború párti!

Nagyon nehéz nem káromkodni….

De tényleg KIKÉREM MAGAMNAK!

Aztán hallgatom az esti beszédet, ahol a főszónok arról beszél, hogy nincs ilyen vagy olyan magyar, magyar van, hogy nem az a fontos, hogy kire szavazol, hogy mindegy milyen pártot támogatsz, mert az a fontos, hogy most már végre együtt, egymást szeretve, szépen, kedvesen tényleg kezdjünk már el építeni egy demokráciát.

Hogy egyek vagyunk magyarok, és együtt tudunk csak előre menni.

Teljesen objektíve gondoljuk át, hogy akkor kire is szavazunk jövőre!

Mély főhajtás '56 hőseinek!

2025. október 23.” – írta Alföldi Róbert a Facebookon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
László Róbert: A miniszterelnök elismerte, hogy a Magyar Péter vezette ellenzéki párt ellépett a Fidesztől, magyarul előnyben van
A Political Capital elemzője szerint a kormányfő üzenete arra utal, hogy nemcsak a meglévő, hanem az elvesztett szavazókat is meg akarják szólítani. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa.


Orbán Viktor a Kossuth téren tartott beszédében arról beszélt, hogy „öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról. (…) De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le, mert minden magyar felelős minden magyarért.” László Róbert választási szakértő szerint ez a kijelentés fontos fordulatot jelez a kormánypárt politikájában.

A Political Capital elemzője a 24.hu-nak azt mondta, a Fidesz még 2024-ben is úgy gondolta, hogy elegendő a saját szavazóit mozgósítania, és nem szükséges új választókat megszólítania. Ehhez képest jelentős változás, hogy most a kormányfő azok felé is nyitna, akik korábban nem a Fideszt támogatták.

Az elemző úgy látja, hogy

Orbán Viktor közvetetten elismerte: a Magyar Péter vezette ellenzéki párt előnybe került. László Róbert szerint ez ellentmond azoknak az adatoknak, amelyeket a kormányközeli intézetek közvélemény-kutatásaikban publikálnak.

A szakértő emlékeztetett arra is, hogy a miniszterelnök a hét elején kiszivárgott zánkai beszédében azt mondta, „nem állnak jól”, vagyis nincsenek elegen. László Róbert szerint ez is azt mutatja, hogy a kormányoldal most már olyan választók megszólítására készül, akik az utóbbi időszakban elfordultak tőlük. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa – tette hozzá.

Az elemző szerint ez a helyzet több szempontból is eltér a 2022-es választás előtti időszaktól, amikor az ellenzék nem tudta tartósan meghaladni a Fidesz támogatottságát.

A mostani kampányban viszont a korábban még fideszes, de azóta más pártokhoz pártolt szavazók lehetnek a célkeresztben.

László Róbert nem számít jelentős változásra a kampány stílusában vagy hevességében, de szerinte

elképzelhető, hogy fiataloknak szóló üzenetekkel is megpróbálnak új szavazókat megszólítani.

Úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök egyszerre próbált erőt és magabiztosságot sugározni, miközben arról is beszélt, hogy új választói rétegeket kell elérni. A szakértő szerint ez azért fontos, mert több százezer olyan bizonytalan szavazó is van, akiknek a támogatása döntő lehet, és ők elsősorban az erőt, a magabiztosságot kereshetik a politikai szereplőkben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Szabó Andrea politológus: Közel kétszer annyian lehettek a Tisza, mint a Fidesz rendezvényén
A politológus és hallgatói tömegfigyeléssel mérték a csütörtöki rendezvényeket. A számításokat online modellezéssel is megerősítették.


Szabó Andrea politológus szerint jóval többen vettek részt a Tisza Párt csütörtöki rendezvényén, mint a Fidesz Békemenetén. Az ELTE oktatója a Facebook-oldalán azt írta, hogy

a különbség akár kétszeres is lehetett.

Szabó Andrea és hallgatói több csoportban voltak jelen mindkét eseményen. Mint írta, „a nap folyamán folyamatosan kapcsolatban álltunk egymással, pontosan tudtuk, hogy melyik hallgatói csapat hol van, és kísértük a tömegeket, az elején, a közepén és a végén is”.

A politológus az így gyűjtött adatokat a MapChecking nevű tömegszámláló alkalmazás segítségével is elemezte.

Eredményei alapján a Békemeneten körülbelül 85–92 ezer ember vett részt, míg a Tisza Párt megemlékezésén 160–170 ezren lehettek

Szabó Andrea úgy fogalmazott: ezek a becslések szerinte konzervatívnak számítanak, de abban biztos, hogy „az Orbán Viktor által is hangoztatott kétszeres fideszes többség nem igaz”.

via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán október 23-ról: Orbán Viktor már inkább a kisebb körhöz szól, és ez így már veszélyes számára
Orbán Viktor a harcias kommunikációjával lemond a bizonytalanok és a Fideszen kívül maradók megszólításáról, miközben Magyar Péter hétköznapi problémákkal foglalkozó témái várhatóan nagyobb visszhangot váltanak ki a választók körében - mondja a szakértő.


Máris kitört a számháború: a Fidesz vagy a Tisza rendezvényén voltak többen október 23-án. Öt és fél hónappal a választások tervezett időpontja előtt nyilvánvalóan tétje volt a napnak: ki tud több embert mozgósítani. A hatást azonban nem csak az befolyásolja, ténylegesen melyik párt mekkora tömeget vihetett ki az utcára, hanem az is, mit látnak ebből a neten. A Tisza szerint a kormány nem véletlenül próbálta megakadályozni, hogy drónképek készüljenek a Nemzet Menetéről, és az sem véletlen, hogy a fideszes drónvideók már a Békemenet alatt kikerültek a kormánypárti politikusok oldalaira.

1956 szokás szerint csak aprópóként szolgált a politikai üzenetek közvetítéséhez. Míg Orbán Viktor beszédében gondosan kerülte, hogy az oroszok szerepe szóba kerüljön, Magyar Péter kifejezetten rájátszott az áthallásokra az akkori forradalom, és a mostani helyzet között. Mit tudhattunk meg mégis a tegnapi seregszemlékből, és mit a két pártvezető beszédéből? Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk.

– A kormánypárti média szerint, beleértve az állami televíziót is, minden idők legnagyobb békemenete volt a mostani, kétszer annyian vettek részt rajta, mint Magyar Péter Nemzeti Menetén. Vezet ez valahová a számháború a saját tábor lelkesítésén túl?

– A törzsszavazókon túl sok olyan választó is van, akinek számít a mozgósítás ereje és a tömeg nagysága. A Fidesz most ezt a versenyt akarja megnyerni: demonstrálni, hogy ki tud több embert megmozgatni, és ezzel egyben üzenni a saját táborának is, hogy „sokan vagyunk”. Az utóbbi időszakban érzékelhető volt némi csalódottság a bázisban,

mintha fogyatkozna a tábor, ezt kívánja ellensúlyozni Orbán Viktor aktív jelenléte a magyar politikában.

Ehhez a munkához kell az erő felmutatása, amelyet az is szolgált, hogy még a Békemenet hivatalos rajtja előtt a miniszterelnök a Facebook-oldalán kijelentette: ez lesz a valaha volt legnagyobb Békemenet. Sőt, olyan összehasonlító képet is közzétett később, amelyen az ellenzéki rendezvény és a Fidesz-esemény résztvevői voltak egymás mellé téve, azt sugallva, hogy náluk többen voltak. Ez egy miniszterelnöktől szokatlan gesztus: neki elvileg az egész nemzethez kellene szólnia, nem pedig úgy kommunikálnia, hogy a választókat egymással szembeállítja.

Arra épít, hogy a saját, általa többséginek gondolt táborához beszél, és akkor mindegy, hogy ezzel a kisebbséget megbántja. A gyakorlatban azonban inkább a kisebb körhöz szól, és ez így már veszélyes számára. Ezzel ugyanis lemond a bizonytalanok és a Fideszen kívül maradók megszólításáról.

A számháború tehát nem puszta öncél: eszköz a tábor megerősítésére és a mozgósítási képesség demonstrálására, de közben szűkíti a kormányfői szerep hagyományos horizontját.

– Orbán Viktor és Magyar Péter beszéde is hozta a kötelezőt, nagy újdonságok nélkül.

– Formailag valóban mindketten a megszokott panelekkel érkeztek, csakhogy a politikai környezet időközben elmozdult. Orbán Viktor „Brüsszelt” bírálta, és az Egyesült Államokhoz viszonyítva igyekezett magát pozicionálni, miközben Amerika vonatkozásában új fejlemények kerültek elő a napokban: Trump nem csak lemondta a Putyinnal való esetleges találkozót, új szankciókat is bevezetett, köztük két nagy orosz olajtársaság ellen is, és kijelentette, hogy Putyinnal nem lehet megbízható megállapodást kötni.

Erre a fontos változásra a miniszterelnök nem reagált, miközben az Egyesült Államok Brüsszel mellé sodródott a Fidesz szerinti „háborúpártiságban”.

Magyar Péter mindeközben a belpolitikai fókuszt vitte: az állami szolgáltatások állapotát, a hétköznapi működési gondokat, a polgárok mindennapi tapasztalatait helyezte a fókuszba. Ez utóbbi témák közvetlenebbül kapcsolódnak a választók életéhez, ezért várhatóan nagyobb visszhangot is váltanak ki.

– A Fidesz korábban még tudta, hogy külpolitikával ritkán lehet választást nyerni...

– Most viszont úgy tűnik, a hazai narratívák megfogyatkoztak, marad az osztogatás. Ez politikailag hatásos is lehet, de az évi mintegy 5000 milliárd forintos költségvetési hiány mellett valahol és valamikor, például az inflációban később visszaüthet. Ezzel párhuzamosan a TISZA Párt vezetője újabb országjárást indít:

célja, hogy a legkisebb körzetekbe is eljussanak, tartós jelenléttel építsenek kapcsolatokat,

elmondják közvetlenül az álláspontjukat. Az eddigi tapasztalat az, hogy több olyan körzetben is erősödött az ellenzék, ahol korábban gyenge volt, melyben kulcsszerepe volt az országjárásoknak és a terepmunkának.

– Talán ehhez kapcsolódhat egy közvetlen az ünnep előtt történt fejlemény: Pilisborosjenőn végül eltanácsolták Menczer Tamást az október 23-i beszédtől, az ott lakók Menczerrel szembeni tömeges tiltakozására hivatkozva. A település eddig biztos Fidesz-bázis volt.

– Orbán a Harcosok Klubjában világossá tette, hogy „igazi harcosokra” van szüksége a szelídebb, konfliktuskerülő Digitális Polgári Körökkel szemben. Menczer Tamás ennek a harcos karakternek a mintapéldája: konfrontatív, nyomásgyakorló, a lojalitást és az erő felmutatását tekinti elsődlegesnek. Ebben a logikában a morális megfontolások háttérbe szorulnak, így elhangozhat az is, hogy egy település kimarad a fejlesztésekből, ha a politikus ott nem mondhat beszédet. Ilyen közegben egy polgármester mozgástere beszűkül: ha a helyi béke megőrzéséért azt kéri, egy megosztó szereplő ne szólaljon fel, könnyen nyílt nyomásgyakorlás lehet erre a válasz.

– Ez lehet intő jel a kormánypárt számára, hogy a szolidabb, konfliktuskerülő közösségek ebből a „harcosságból” nem kérnek?

– Igen, de ugyanakkor létezik a másik olvasat is: példamutatás a többi település felé, hogy lássák, milyen következménye lehet a „nem”-nek. A jelenség mindkét értelmezése jelen van, és mindkettő azt mutatja, hogy a konfrontatív stílus ára közösségi szinten is megjelenik.

– A TISZA elnökének beszédéből számomra a „megbékélési törvény” terve volt a legérdekesebb. Lehet-e törvénnyel megbékélést kikényszeríteni? Hogyan béküljünk a társadalom felével, ha az nem akar megbékélni?

– Magyar Péter értelmezése az, hogy akikkel nem lehet és nem is szabad megbékélni, az a Fidesz felső vezetése és a legbefolyásosabb oligarchák, azokat felelősségre kell vonni. A Fidesz-szavazók többségét ez nem érinti. Célzott elszámoltatást ígér, nem a tábor kollektív megbélyegzését.

A megbékélés az ő logikájában így néz ki: rendteremtés és a legfelső körök felelősségre vonása, amely megnyitja a lehetőséget a társadalmi normalizáció előtt.

Személyes véleményem, hogy az oly áhított „nemzeti megbékélés” kulcsa, hogy minden fontos társadalmi csoport és értékrend arányosan legyen jelen az Országgyűlésben, és a politikai együttműködés kényszere intézményesen épüljön be a rendszerbe. A társadalmi béke nem a konfliktusok hiányát jelenti, hanem azt, hogy a viták szabályozott, átlátható keretek között zajlanak, és a döntések ezen viták alapján születnek. Ezt egy arányos választási rendszer segíthetné elő, mert az ilyen rendszer a képviselet sokszínűségét erősíti, és tárgyalásra kényszerít.

Ezzel szemben Orbán a Harcosok Klubjának edzőtáborában elmondta, kifejezetten az „erős kézben”, a kétharmados, centralizált kormányzásban látja a kormányzati hatékonyságot, és úgy véli, a versengő demokráciák nem tudnak jól intézni politikai ügyeket.

Ez a felfogás nem a megbékélést szolgálja, mert kompromisszumkeresés helyett a többségi akarat automatikus érvényesítését tekinti normának.

– Hogyan jutunk el a megbékélésig, ha a „főkolomposok” a következő parlamentben is ott ülnek? Van esély visszatérni a nyolcvanas évek végi–kilencvenes évek eleji vitakultúrához?

– Most ezt nem lehet bizonyossággal megmondani. A tapasztalat mégis arra utal, hogy súlyos ügyek kerülhetnek napvilágra. Ha valódi politikai akarat lesz a rendteremtésre, és ez célzottan a legfelső Fidesz-kört érinti, tehát a szavazókat nem, akkor egy új politikai vezetés ezt végre tudja hajtani.

A siker feltétele, hogy világos legyen a különbségtétel a felelősségre vonandó döntéshozók és a választói közösség között.

Orbán Viktor láthatóan érzékeli ennek a tétjét; ezért is dolgozik kiemelkedő intenzitással, hogy a hatalom ne kerüljön olyan kézbe, amely rendszerszintű változtatásokat hajtana végre, és ezzel az eddigi működést megkérdőjelezné. A politikai harc most abban nyilvánul meg, hogy a kormányzati oldalról a konfrontatív, mozgósításra építő stratégia stabilizálja a saját tábort, ellenzéki oldalról pedig a belpolitikai-kritikai fókuszú, szolgáltatás- és intézménycentrikus tematika erősödése valós társadalmi igényre rezonál. Hogy a két irány közül melyik bizonyul meghatározónak, illetve ezek mennyiben fognak változni, azt a következő időszak terepmunkája, mozgósítása, az azokra adott intézményes reakciók, és a később megjelenő újabb politikai ügyek együttesen döntik majd el.


Link másolása
KÖVESS MINKET: