Orosz katona a feleségének: „Sírtak, könyörögtek az életükért az ukrán civilek, de én csak lőttem őket”
Az ukrán hírszerzés lehallgatta egy orosz katona és felesége telefonbeszélgetését. A nő el sem tudja képzelni, hogyan élhetnek tovább a történtek után.
Gyökeresen megváltoztathatja az orosz katonák lelkivilágát a háború az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint. A hírszerzés mindezt azután közölte, hogy lehallgatták egy orosz katona és felesége telefonbeszélgetését, írja a Daily Star.
A felvétel idején a férfi a dél-ukrajnai Herszon megyében volt bevetésen. A biztonsági szolgálat közleménye szerint az orosz katona részletesen beszélt arról, hogyan „alázta meg az ukrán civileket, lőtt rájuk (leggyakrabban fejbe), még akkor is, amikor kegyelemért könyörögtek”.
A hírszerzők szerint a férfi a beszélgetés során elismerte, hogy teljesen bekattant.
Amikor a felesége aggódva megkérdezte, hogyan tudnak ezután tovább élni együtt, a katona azt mondta, hogy „ez nem igazán érdekli”. A háborúban történtekről többek között ezeket mondta a feleségének:
„Egy igazi g.ci lettem, teljesen megőrültem.”
„Civilek voltak, civileket dobtam a lövészárkokba.”
„Mindenkit fejbe lőttünk, megöltük őket.”
„Sírtak, könyörögtek, de én csak lőttem őket”
A biztonsági szolgálat azzal zárja közleményét, hogy remélik, a felvételen hallható orosz katona „trágyaként” végzi az ukrán földben. Ha mégsem, akkor tettei miatt nemzetközi bíróság elé állítják, mivel a beismerő vallomással felérő telefonbeszélgetés mellett már sikeresen beazonosították a katonát.
Gyökeresen megváltoztathatja az orosz katonák lelkivilágát a háború az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint. A hírszerzés mindezt azután közölte, hogy lehallgatták egy orosz katona és felesége telefonbeszélgetését, írja a Daily Star.
A felvétel idején a férfi a dél-ukrajnai Herszon megyében volt bevetésen. A biztonsági szolgálat közleménye szerint az orosz katona részletesen beszélt arról, hogyan „alázta meg az ukrán civileket, lőtt rájuk (leggyakrabban fejbe), még akkor is, amikor kegyelemért könyörögtek”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.
„Sajnos mi sem úsztuk meg... Fájó szívvel osztjuk meg veletek, hogy a Principessa ma súlyos sérüléseket szenvedett – a parton tomboló szél felborította a hajónkat. A Principessa most egy kis pihenőre kényszerül... de visszatérünk”
A helyzet azért is különösen súlyos, mert a megrongálódott hajók közül több indulna a csütörtökön rajtoló legendás Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon is.
A kamaszokból álló Raffica csapat hajója szintén nem úszta meg károk nélkül a vihart:
„Orkánerejű szél tombolt végig Balatonfüreden… Sajnos mindkét hajónkat felborította, a károk felmérése következik. Sajnos nem csak mi jártunk így…”
– írják.
Így járt a LISA501 is: „Sajnos a 150-170 km/h széllel érkező front minket sem kímélt. LISA-t állványostul döntötte fel, a parthoz való lekötések ellenére. Árbócunk 3 darabban. A károk felmérése következik. Szomorúak vagyunk.”
[sz]Malinovszki András / Fotó:
Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.
A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.
A hatóságok azóta megkezdték a kár felmérését és a terület biztosítását.
Videón a döbbenetes eset:
Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.
A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lázár: Soha nem látott vihar bénította meg a vasúti közlekedést – fegyverszünetet kért a miniszter
Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.
Több videós poszttal is jelentkezett a hétfői vihar után Lázár János. Ahogy arról korábban írtunk, az országon végigsöprő zivatar akkora károkat okozott, hogy a MÁV arra kérte az utasokat, ha tehetik, még kedden is inkább a Volán buszjáratait vegyék igényben az utazáshoz, vagy halasszák el azt.
A közlekedési miniszter szerint jelenleg nincs olyan vasúti fővonal Magyarországon, amit ne ért volna kár. Lázár a többek között MÁV-Volán-csoport Havária Központjából jelentkezett be, ahol folyamatosan dolgoznak a viharkárok elhárításán és a közlekedés helyreállításán.
A politikus elmondta, hogy elsőként a fővonalakat próbálják felszabadítani, de a vasúti közlekedés helyreállítása napokat is igénybe vehet. Kiemelte, hogy minden rendelkezésre álló szabad autóbuszt mozgósítottak, jelenleg 200 busz segíti a MÁV-os közlekedést az országban.
Lázár hangsúlyozta, hogy senki nem sérült meg a közlekedési vonalakon, de minden közlekedési eszközt és pályát érintett a baj. A legtöbb gondot a sínekre dőlt fák és a leszakadt villamosvezetékek okozzák.
„A politikustársaimtól és a közélet résztvevőitől fegyverszünetet kérek és javaslok, tekintettel arra, hogy most arra van szükség, hogy mindenki támogassa a MÁV-nál és Volánnál dolgozókat”
– mondta.
A miniszter arra kérte az embereket, hogy mielőtt elindulnának, tájékozódjanak arról, milyen eszközzel tudnak célba érni. Hozzátette, hogy újabb viharzóna közelít Magyarország felé, és a következő napokban is erős viharokra kell számítani.
„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja: soha nem látott vihar tarolta le Magyarország nyugati, majd keleti részét”
– fogalmazott Lázár. „Senkit nem hagynak az út szélén, mindenkit el fognak szállítani, ám ezzel együtt türelmet kér.”
Több videós poszttal is jelentkezett a hétfői vihar után Lázár János. Ahogy arról korábban írtunk, az országon végigsöprő zivatar akkora károkat okozott, hogy a MÁV arra kérte az utasokat, ha tehetik, még kedden is inkább a Volán buszjáratait vegyék igényben az utazáshoz, vagy halasszák el azt.
A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága – tájékoztatta a Mávinform hétfőn szerkesztőségünket, hozzátéve, hogy a vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza későbbre.
A közleményben kiemelték, hogy a hétfői brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.
Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.
Az országos haváriaközpont a teljes MÁV-buszflottát bevetette, jelen pillanatban több mint 150 MÁV-busz szállítja az utasokat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszokat nem vezényelték át a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.
„A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ”
– írták.
A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához e napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség; például felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni.
Ezért a MÁV-csoport nyomatékosan arra kérte az utasokat, hogy keddre Volán-busszal és ne vasúttal tervezzék utazásukat, illetve ha arra lehetőségük van, akkot az utazásukat halasszák a következő napok valamelyikére.
A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasok továbbutazását a haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei az esti órákban is szervezik.
Hétfő éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek – áll a közleményben.