Orbán Viktor: Zelenszkij elvetette a sulykot Davosban, fordítva ül a lovon
Miután csütörtökön Volodimir Zelenszkij beszólt Orbán Viktornak, és ezt a miniszterelnök sem hagyta szó nélkül, a kormányfő most a Facebook-oldalán írt arról, hogy szerinte az ukrán elnök Davosban „elvetette a sulykot”.
– írta posztjában.
Beszámolt róla, hogy Brüsszel erre azzal válaszolt, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök este bemutatta az Ukrajna fejlődését megalapozó útitervet. „Ebben minden ukrán igényt befogadtak a brüsszeliek. 800 milliárd dollár Ukrajnának, gyorsított uniós csatlakozás 2027-ig, további támogatások, egészen 2040-ig” – részletezte a miniszterelnök.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, idáig jutottunk, és szerinte „miközben Zelenszkij elnök fordítva ül a lovon, a brüsszeliek fizetnének, mint a katonatiszt”. A bejegyzés végén a miniszterelnök bejelentette, hogy ehhez a magyar kormánynak is lesz néhány szava, és egy nemzeti petíciót indítanak, amellyel megüzenhetik Brüsszelnek, hogy „mi nem fizetünk”.
– jelentette ki a kormányfő.
Orbán csütörtök éjjel, az európai uniós vezetők csúcstalálkozója után a sajtónak nyilatkozva azt is mondta, „az ukránok aktív szereplői lesznek a magyar választási kampánynak, mert elemi érdekük fűződik hozzá, hogy Magyarországon kormányváltás legyen”.