Orbán Viktor támogatja a kazah polgárok elleni lövöldözést, állítja a cseh parlament elnöke
Markéta Pekarová Adamová korábban azt is megfogalmazta, hogy reméli, Orbánt áprilisban leváltják. Emiatt az elnök az ottani oroszpárti ellenzéki kritikák kereszttüzébe került.
„Orbán Viktor ma de facto támogatta a kazah polgárok elleni lövöldözést és az orosz hadsereg érkezését. Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral, sok olyan állampolgár él ott is, akinek problémája van a hasonló kijelentésekkel. Támogatom őket, és mindig támogatni fogom”
– írta Twitterén Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament elnöke hétfőn. A HVG a Bloomberg beszámolóiból azonban úgy értesült, nem ez volt az első alkalom, hogy Pekarová Adamová élesen bírálta a magyar kormányfőt. Korábban például már azt is kifejezte, hogy reméli, a magyaroknak is sikerül a kormányváltás, ahogyan náluk sikerült.
„Fontos, hogy Magyarország a változásra szavazzon áprilisban, úgy, ahogy mi”
– mondta akkor. A tweetjei és kijelentései komoly felháborodást váltottak ki, volt olyan ellenzéki vezető, aki egyenesen a lemondását követelte. Milos Zeman, a cseh elnök szóvivője Twitteren „cseh állampolgárként” Orbán elnézését kérte a kijelentés miatt.
A cseh parlamenti elnök szavainak előzménye a magyar külügyminiszter nyilatkozata:
"Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke Közép-Ázsia stabilitása, ezért a kormány támogatja a béke és rend helyreállítását célzó erőfeszítéseket Kazahsztánban" - jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Türk Államok Szervezetének videokonferenciáján.
"Nekünk az az érdekünk, hogy Közép-Ázsiában béke és stabilitás legyen, a mi biztonsági érdekeinkkel teljes mértékben ellentétesek a destabilizációs kísérletek, az államcsínyek. Hiszen ezek következményeként általában több tér nyílik a terrorcselekményeknek vagy a radikális, szélsőséges ideológiák terjesztésének, amelyek nyomán általában komoly migrációs hullámok szoktak kiindulni egy-egy térségből" - húzta alá Szijjártó Péter.
„Orbán Viktor ma de facto támogatta a kazah polgárok elleni lövöldözést és az orosz hadsereg érkezését. Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral, sok olyan állampolgár él ott is, akinek problémája van a hasonló kijelentésekkel. Támogatom őket, és mindig támogatni fogom”
– írta Twitterén Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament elnöke hétfőn. A HVG a Bloomberg beszámolóiból azonban úgy értesült, nem ez volt az első alkalom, hogy Pekarová Adamová élesen bírálta a magyar kormányfőt. Korábban például már azt is kifejezte, hogy reméli, a magyaroknak is sikerül a kormányváltás, ahogyan náluk sikerült.
„Fontos, hogy Magyarország a változásra szavazzon áprilisban, úgy, ahogy mi”
– mondta akkor. A tweetjei és kijelentései komoly felháborodást váltottak ki, volt olyan ellenzéki vezető, aki egyenesen a lemondását követelte. Milos Zeman, a cseh elnök szóvivője Twitteren „cseh állampolgárként” Orbán elnézését kérte a kijelentés miatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Harcosok Klubja második alkalommal rendezi meg nagyobb szabású találkozóját a zánkai Erzsébet-táborban. A rendezvényen jobboldali politikusok és influenszerek is részt vesznek. Szombaton több felszólaló is színpadra lépett, köztük Lázár János és Menczer Tamás. A miniszterelnök 1500 jelenlévő előtt mondott beszédet.
Orbán Viktor vasárnap egy újabb videóban jelentkezett be a helyszínről. A felvételen azt mondta:
„Most vasárnap délelőtt van, ez a polgári világban egy konszolidált időpont, úgyhogy visszafogottságot, elmélyült gondolkodást és konzultációt várok.”
A kormányfő a szombat esti buliról is beszélt. Úgy fogalmazott: „az esti buli veszélyes volt, ledobták a láncot a fiatalok.” A videóban egy rövid részlet is látható a buliról, amelyen Orbán Balázs az Edda Álmodtam egy világot magamnak című dalának mulatós változatára táncol.
A Harcosok Klubja második alkalommal rendezi meg nagyobb szabású találkozóját a zánkai Erzsébet-táborban. A rendezvényen jobboldali politikusok és influenszerek is részt vesznek. Szombaton több felszólaló is színpadra lépett, köztük Lázár János és Menczer Tamás. A miniszterelnök 1500 jelenlévő előtt mondott beszédet.
Orbán Viktor vasárnap egy újabb videóban jelentkezett be a helyszínről. A felvételen azt mondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vasárnap egy észak-koreai katona Dél-Koreába szökött a szigorúan őrzött szárazföldi határon – írja az AP hírügynökség.
A dél-koreai hadsereg szerint
a férfi a határ középső szakaszán lépte át a vonalat, ezután őrizetbe vették. A katona jelezte, hogy Dél-Koreában akar letelepedni.
Ez az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 augusztusában egy észak-koreai törzsőrmester a keleti szakaszon jutott át Dél-Koreába.
A demilitarizált övezet 248 kilométer hosszú és 4 kilométer széles; aknamezők, harckocsiakadályok, szögesdrótkerítések és katonai alakulatok védik. Éppen ezért ritka, hogy valaki a szárazföldi határon próbáljon átszökni. 2017-ben egy menekülő észak-koreai katonának sikerült átfutnia a határon, akkor az északi katonák körülbelül 40 lövést adtak le rá, a dél-koreaiak pedig biztonságba húzták a sebesültet.
Az 1950–53-as koreai háború óta nagyjából 34 ezer észak-koreai érkezett Dél-Koreába, többségük Kínán keresztül, mert Kína Észak-Koreával hosszú, nehezen ellenőrizhető közös határon osztozik.
A 444 olvasója, Attila szombaton késő este ért haza budai, XII. kerületi otthonához, és nem várt események történtek a ház előtt.
„Leparkolás után gyanútlanul kiszálltunk az autóból, és körülbelül tőlünk 10 méterre,
pont a házunk bejáratánál találkoztunk szembe ezzel a vaddisznócsordával.
Gyorsan visszamenekültünk a kocsiba, a felvétel már onnan készült, ahogyan elmennek mellettünk” – írta a meglepett férfi, aki összesen 16 darab állatot számolt meg, a vaddisznók nem ijedtek meg, békésen haladtak tovább a budai éjszakában.
A váratlan esetről készült videót a 444 osztotta meg.
„Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.
A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítsanak”
– írta vasárnap este 20 órakor oldalán a MÁV.
„Pótlóbuszok szervezése, a forgalom átszervezése folyamatban” – közölték. Az Emma térképes keresőn szereplő adatok szerint több vonat már 15-30 perces késésben van, de akad olyan is, ami már egy vagy akár másfél óra késést is összeszedett az eredeti menetrendjéhez képest. Győrszentiván és Öttevény, Győrszabadhegy és Győr között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Fél hét körül még azt írták, hogy „Győrnél biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést. A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban késésekre, hosszabb menetidőre kell számítsanak”. Ezután
20 óra után érkezett a hír, hogy Győrben szünetel is a vonatközlekedés.
A Telex olvasói arról számoltak be, hogy a vasárnapi legfrekventáltabb időszakban teljes összeomlást tapasztalnak. „Vonatok maradnak ki, én személyesen 1+ órás késéssel várakozok a vonaton Győr állomáson. A vonatra már áttereltek másik, kimaradt vonatokról is embereket, teljes a káosz. Semmi tájékoztatás nem érkezik” – írták.
Másik arról számoltak be, hogy a Railjet, az IC, a Regiojet is régóta várakozik a vágányokon.