Putyin megnyugtatta Orbán Viktort, hogy ha jól szavaz, nem eshet bántódása
Nyílt hadüzenetnek tartja Orbán Viktor, ha az Európai Unió kisajátítja a befagyasztott orosz vagyont és azt Ukrajnának adja, ezért a kormány szövetségeseket gyűjt a terv megakadályozására.
– írta a Népszava. A kormányfő szerint a következő napokban a „háborúpártiak” és a „békepártiak” összecsapása várható.
– hangoztatta Orbán Viktor.
A miniszterelnök jogsértőnek nevezte, hogy az EU megváltoztatta a befagyasztott orosz vagyonokról szóló döntések meghosszabbításának rendjét. Állítása szerint azzal, hogy az eddigi félévenkénti, egyhangú döntést határozatlan idejűre cserélték, elvették Magyarország vétójogát. „Ez nyílt jogsértés, nem fér ehhez kétség, jogi lépéseket is fogunk tenni” – jelentette ki.
Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy néhány hete levelet írt az orosz elnöknek, amelyben arról érdeklődött, lesznek-e válaszlépések az orosz vagyon elvétele esetén. A válaszban az szerepelt, hogy
Ennek kapcsán a miniszterelnök hangsúlyozta, Magyarország levédte magát a gazdasági válaszlépésekkel szemben.
– szögezte le.
A miniszterelnök szerint Németország kiszámíthatatlan és lépésről lépésre sodródik bele a háborúba. „Németország ma nagyon közel van ahhoz, hogy vezérszereplője legyen egy Európának Oroszországgal kirobbantott háborújában” – fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte „ténylegesen háborúra készül az Európai Unió”.
A vita középpontjában a nagyrészt Belgiumban, az Euroclear nevű pénzügyi szolgáltatónál kezelt, mintegy 210 milliárd eurónyi orosz jegybanki vagyon áll. Az EU tavaly májusban már döntött arról, hogy az ezeken az eszközökön keletkező rendkívüli nyereséget Ukrajna támogatására fordítja, féléves ütemezésben. December 12-én a Tanács egy újabb lépéssel ideiglenesen megtiltotta, hogy a befagyasztott eszközöket visszautalják Oroszországnak. A terv pénzügyi kockázatait jelzi, hogy a Fitch hitelminősítő kedden negatív megfigyelés alá helyezte az Euroclear Bank besorolását a javaslat lehetséges következményei miatt.
Via MTI