Óriási bejelentés – írta ki Facebook-oldalára szombat reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök minden bizonnyal a gazdasági szféra számára jelent be valamit. Erre utal, hogy kiderült: szombat délelőtt Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót.
A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy még az idén két újabb adócsomagot készít elő a kormány. Az első elemei már társadalmi egyeztetésre kerültek, a másodikra még várni kell.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.
Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.
„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”
– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”
Magyar posztjában kiemelte azt is:
„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”
Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”
Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.
„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”
– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.
A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:
„Ezúton tájékoztatom hivatkozva a 2025. július 02. napján e-mail útján benyújtott panaszával és észrevételével kapcsolatban, hogy a fenti számú nyomozás folyamatban van, a nyomozó hatóság folyamatosan adatokat és okiratokat szerez be, és azok elemzését végzi, illetve tanúkihallgatást folytat.”
Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.
A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Karácsony Gergely a Zsolti bácsizásról: Amikor a valódi ügyek is gyomorforgatók, akkor felesleges lyukra futni
A főpolgármester szerint a botrány elviszi a fókuszt a valós kérdésekről. A Népszavának adott interjújában a főváros pénzéről és a januári nyitásról is szót ejtett.
Karácsony Gergely a Népszavának beszélt a főváros pénzügyeiről és a kormánnyal folytatott egyeztetésekről.
„A kérdés azon áll vagy bukik, hogy Orbán Viktor mikor és mit dönt. Budapest bedöntése szolgálja jobban a politikai érdekeit vagy a működőképesség fenntartása”
– fogalmazott.
Elmondta, hogy a nyáron több alkalommal beszélt Gulyás Gergellyel, és találkozott Navracsics Tiborral, valamint Lázár Jánossal is. „Mind a hárman egyöntetűen úgy fogalmaztak, hogy a város működőképességét semmi sem veszélyeztetheti, illetve az állam semmilyen szolgáltatást nem akar átvenni, ami főként a közlekedési miniszter esetében fontos kijelentés” – tette hozzá.
Szerinte különféle pénzügyi lépésekkel talán kihúzzák év végéig, de az államháztartási törvény szerinti adósságmentes zárást így nem tudják teljesíteni. Úgy véli, ez azzal járhat, hogy a bank felmondja a folyószámlahitelt.
„ha nem lesz hitel, nem lesz miből nyitni a boltot januárban.”
Kijelentette, hogy Budapest csődje esetén sem mondana le. „Nem én idéztem elő ezt a helyzetet. A kormány fosztotta ki a várost. Ha azt a 400 milliárdot nem vették volna el, akkor most arról beszélgetnénk, hogy hol építünk új metrót Budapesten. Az én politikai felelősségem abban áll, hogy ezt a harcot végigharcoljam.”
Azt is mondta, meglepné, ha a kormány feloszlatná a Fővárosi Közgyűlést, mert „a pénzügyi gyámmal magára venné a kormány a politikai felelősséget is, amit aligha akar”. Úgy látja, a jelenlegi közgyűléstől akár az is elképzelhető, hogy feloszlatja magát, de egy új önkormányzati választás szerinte egyik oldalnak sem kedvezne. „A céltábla közepén nem én vagyok, hanem Magyar Péter. Nem én készülök beülni a kormányfői székbe, hanem ő.”
A Szőlő utcai javítóintézet ügyéről is nyilatkozott.
„Szerintem nincs is Zsolti bácsi. Hallottunk egy interjút erről, de senki nem tudja mi az igazság. De ennél is rosszabb, hogy elviszi a fókuszt a valós kérdésekről. Az persze felháborító, hogy Juhász Péternél házkutatást tartottak, csak mert elmondta a véleményét. De a lényeg mégiscsak az lenne, hogy nagyon sok mindent tudunk biztosan a gyermekvédelmi rendszerről, amelyek önmagukban kétségbeejtőek. Nekem, aki semmilyen módon nem vagyok érintett a 2026-os választáson, engedtessék meg felvetnem az ellenzéknek, hogy amikor a valódi ügyek is gyomorforgatók, akkor felesleges lyukra futni”
Karácsony Gergely a Népszavának beszélt a főváros pénzügyeiről és a kormánnyal folytatott egyeztetésekről.
„A kérdés azon áll vagy bukik, hogy Orbán Viktor mikor és mit dönt. Budapest bedöntése szolgálja jobban a politikai érdekeit vagy a működőképesség fenntartása”
– fogalmazott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Látó János, Juhász Péter Zsolti bácsis forrása is mikrofonhoz áll Puzsér vasárnapi tüntetésén
A demonstrációt 17 órára hirdették meg. 21 felszólaló lesz, köztük Látó János, aki egy nyilvánosságra került hangfelvételen említette először Zsolt bácsit.
Puzsér Róbert vasárnap 17 órára tüntetést hirdet a Kossuth térre „Elég a megfélemlítésből! – szolidaritási demonstráció Juhász Péter mellett” címmel. Az esemény oldalán ez olvasható: „csütörtök reggel az ügyészség házkutatást tartott Juhász Péternél, Kocsis Máté pedig Facebook-bejegyzésében nyilvánvalóvá tette, hogy ez kifejezetten az általa ígért megtorlás szándékával történt”.
A szervezők korábban Megbékélésmenet néven terveztek fővárosi demonstrációt. Juhász Péter is felszólalt volna, de a vele kapcsolatos fejlemények miatt elhalasztották.
„Polgári Ellenállás nem tehet mást, mint hogy válaszüzenetet küld a hatalomnak: nem félünk, és kiállunk fenyegetett bajtársunk, Juhász Péter mellett”
– írják.
A mostani rendezvényen 21 felszólaló szerepel, köztük Látó János. Ő a Juhász Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen említette először Zsolt bácsit.
Nem egyértelmű, pontosan mi a kapcsolata Juhász Péternek a Szőlő utcai javítóintézet őrizetbe vett igazgatójával kapcsolatos nyomozáshoz. A hatóságok házkutatást tartottak nála, majd kihallgatták. Annyi biztos, hogy a műsorában egy „névtelenséget kérő lelkész” beszélt „Zsolt bácsiról”, aki elmondások szerint egy Ózd környéki gyermekotthonhoz járt 10 évvel ezelőtt. Valószínűleg ez alapján kérdezte a DK a Parlamentben Semjén Zsoltot, hogy „ki az a Zsolti bácsi”. Semjén visszautasított minden rágalmazást.
A felszólalók között ott lesz még többek között Bogos Csaba (youtuber), Brumiko (dalszerző-előadó), Czutor Zoltán (énekes), Hadházy Ákos (független országgyűlési képviselő), Juhász Péter (expolitikus), Láng Balázs (aki korábban az MSZP környékén is feltűnt, illetve Márki-Zay Péter támogatója is volt), Nagy-Bandó András (humorista), Paizs Miklós, Pajor Tamás (zenész), Pankotai Lili (egyetemi hallgató), Pilz Olivér, Puzsér Róbert, Radics Péter (youtuber), Törley Katalin (egykori tanár, aktivista).