HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: Nem kerülhető el Európa felfegyverzése

A miniszterelnök szerint Magyarország a Nyugat része, de nem választja le magát a világ keleti részéről sem.


A miniszterelnök optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évnyitó rendezvényen azt mondta: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a sikeres gazdaságpolitika két feltétele - a helyzetet kezelni képes pénzügyi tárca és gazdasági minisztérium, valamint a gazdaságpolitika bázisát adó, a kormánnyal jól együttműködő kamarai háttér - adott, ezért optimista az előttünk álló két év gazdaságpolitikáját illetően.

Hangsúlyozta: miniszterelnök feladata pedig az, hogy a gazdaságpolitika mögül az egyszerű, józan paraszti megfontolások ne tűnjenek el.

A kormányfő négy ilyen tételt nevezett meg, ami fölött "őrködnie" kell. Az első, "egyszerű paraszti bölcsességnek" azt nevezte: mindig jobb, ha nekünk tartoznak, mint ha mi tartozunk másoknak, a második, hogy mindig többet kell keresni, mint amennyit elköltünk, a harmadik szempont, hogy jobb dolgozni, mint tengeni-lengeni, a negyedik tétel pedig az, hogy mindig jobb, ha mi keresünk másokon, mintha mások keresnek rajtunk.

Úgy értékelt: az egyszerű, józan paraszti ész alapján megfogalmazott tételek tekintetében, a gazdasági miniszter és a Pénzügyminisztérium együttműködésének tekintetében és a kamarával való együttműködés tekintetében a stabil gazdaságpolitika feltételei adottak.

A kormányfő azt mondta, felgyorsult a világ gazdasági és politikai térképének átszabása, emellett a világ nyugati és nem nyugati része homlokegyenest eltérő módon ítél meg mindent, a geopolitikai rivalizálás felülírja a piaci logikát is.

Orbán Viktor közölte, nem mindegy, hogy a vita hogyan zárul: az egyik lehetőség, amelynek erős szószólói vannak Nyugat-Európában, az a decoupling, vagyis hogy a Nyugat válassza le magát a világ többi részéről. Hozzátette: a másik gondolkodásmód szerint konnektivitásra, vagyis Nyugat és Kelet összekapcsolására van szükség.

A magyar gazdaságpolitika "arra fogad", hogy sikerül fenntartani a két világ közötti állapotot - fogalmazott.

Hozzátette: világos, hogy Magyarország a Nyugat része, de nem választja le magát a világ keleti részéről sem. Az ország tagja a Türk Tanácsnak, együttműködik Kínával, az oroszokkal való gazdasági együttműködést sem akarja feladni, csak azokban az esetekben, ahol ezt az európai szankciók kizárják - mondta.

Orbán azt is elmondta, hogy nem kerülhető el Európa felfegyverzése, de ezt a kormány mindenkinél előbb elkezdte, történelmi mértékben fejlesztik a haderőt. Szerinte világos, hogy a háborút, amit ő orosz-Nyugat proxyháborúnak tart, a Nyugat nem fogja megnyerni, de az oroszok sem. Ezért egyetlen megoldás van: béketárgyalások lesznek.

Orbán szerint Magyarország azon kisebbség része, amely szerint az oroszok oldalán van az idő. Egy módon lehet elkerülni, hogy az orosz határ kitolódjon Magyarország irányába: minél előbb békét kell kötni.

A miniszterelnök szerint az év európai választásai is kulcsfontosságúak lesznek. Szerinte egy jobboldali, „a valóságot jobban tisztelő” kormányzásra van szükség, amire most meg is van az esély a közelgő EP-választáson.

A kormányfő szerint az európai politikai helyzet változása nem hagyta érintetlenül a mi szövetségi rendszerünket, Orbán szerint a "V4-ben van még szufla". Emellett formálódik egy másik szövetségi rendszer is, a szuverenistáké, mondta, ebből kijöhet egy osztrák-magyar-szerb együttműködés, aminek gazdasági jelentősége is lesz.

Ebből kijöhet szerinte egy osztrák-magyar-szerb együttműködés, aminek gazdasági jelentősége is lesz.

Végül arról is beszélt, hogy neki is van egy „nünükéje”, ami beakadt, ez pedig a profitegyenleg, vagyis hogy mennyi pénzt visznek ki az országból, és mennyi jön haza.

Most 4-6 milliárd eurót visznek ki a külföldiek évente, amivel nem járunk rosszul, mert közben dolgoznak a magyarok, de azért jobb lenne, ha nem menne el ez a pénz. A profitkivitelt nem lehet megtiltani, mert akkor nem jönnek a beruházások, de a kifejtetési programot fel kell zárkóztatni emellé.

Szerinte az ingatlanos nagy cégek, a távközlés, az építőipar, lassan a hadiipar is alkalmas lesz arra, hogy profitot hozzon haza, ezek kellenek ahhoz, hogy helyrebillenjen a helyzet, ne legyen „szegényházi” hangulat, meglopottság, kizsákmányoltság érzése.

(via MTI, Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Villámárvíz öntötte el Debrecent, jégverés volt Hermánszegen
A csatornák nem bírták elvezetni a hirtelen lehulló csapadékot, a szélrohamokkal érkező vihar több települést is érintett.


Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.

A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.

Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: