HÍREK

Orbán Viktor negyedmilliárd forintot utazott el összesen két év alatt

Kiderült, hogy a kormányfő legdrágább utazása az idén januári háromnapos indonéz kiküldetés volt. Ugyanakkor legtöbbször csak egynapos villámlátogatásokra utazik.


Összesen 256 millió forintot költöttek az adófizetők pénzéből tavaly és idén szeptemberig Orbán Viktor miniszterelnök és stábjának közügyekben végzett utazásaira – derült ki a Népszava adatigénylésére a Külügyminisztériumtól megkapott listából.

Az is kiderült, hogy a kormányfő utazásainak nagy része egynapos villámlátogatás volt, ezek során 149 millió forint ment el útiköltségre, míg szállásra 95 milliót költöttek el.

A Külügyminisztérium azt viszont nem adta meg, hogy ez összesen hány vendégéjszakából jött össze, illetve konkrétan hol szálltak meg. A Népszava szerint "a két napos utazások esetén egy vendégéjszakával kalkulálva (illetve háromnapos esetén kettővel) az jön ki, hogy Orbán Viktor és kísérői fejenként és átlagosan 78 ezer forintot fizet egy éjszakai szállásért. Hozzátéve: ez átlagos érték, a delegátusba a tolmácsokat és a biztonságiakat is beleszámítottuk, akik viszont nagy valószínűséggel nem ugyanolyan kategóriájú szállásra kerülnek, mint a miniszterelnök".

A lap azt is megjegyzi, hogy ugyan több mint egy tucat utazás csak egynapos volt, mégis számoltak fel szállásköltséget. Feltehetően azért, mert a küldöttség hajnalban, vagy jóval előbb érkezett, vagy a napközbeni tartózkodásra is béreltek szobákat.

Egy ilyen utazás volt például Orbán Viktor tavalyi, washingtoni útja is, amikor Donald Trumppal találkozott. A Népszava információi szerint ekkor - bár a látogatás ebben az esetben is csak egynapos volt - 9,6 milliós szállásköltséget számoltak el. Az Orbán Viktorral együtt 18 fős küldöttség után fejenként 533 ezer forintos szobaszámlát kellett kifizetniük egy éjszakára.

A kormányfő legdrágább utazása az idén januári háromnapos indonéz kiküldetés volt, amikor a 12 fős küldöttség 80 millió forintba került az államnak.

A Külügyminisztérium azt nem árulta el, hogy melyik esetben repült a kormányfő nemzetközi légitársaság gépével, és mikor volt olyan, hogy a "honvédségi csapatszállítónak" vásárolt – ám effektíve kormánygépként üzemelő - Airbus gépeket használták.

A tájékoztatás szerint

Orbán Viktor két év alatt 20 alkalommal repült a magyar honvédségi luxusrepülővel.

A Lap viszont megjegyzi, azt nem sikerült kideríteniük, hogy ez 20 le- és felszállást jelent-e, vagy húsz utazást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Mészáros Lőrinc személyesen adta át a 18 milliárdos kormánytámogatással épült alállomást
A fejlesztés az ipari park energiaigényei miatt indult, a kormány bőkezűen támogatta a munkálatokat.


A Nyíregyháza Ipari Park energiaellátása jelentősen fejlődött a „Nyíregyháza–Nyírjes” alállomás üzembe helyezésével – közölte az Opus Energetika, amely a Mészáros-csoporthoz tartozik. A fejlesztés első ütemének köszönhetően jelenleg 184 MVA villamos teljesítmény áll rendelkezésre az ipari parkban.

A közlemény szerint az új alállomás a megnövekedett ipari fogyasztói igények miatt valósult meg.

„Hatalmas léptékű, országos jelentőségű fejlesztés, ami 324 MVA teljesítmény biztosítására képes” – írták.

A hálózatfejlesztés első és második ütemét együtt a kormány több mint 18,2 milliárd forinttal támogatja.

Az átadáson részt vett Lantos Csaba energiaügyi miniszter, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa, valamint Torda Balázs, az OPUS TITÁSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Mészáros Lőrinc a közlemény szerint úgy fogalmazott:

„A mostani beruházás esetében is érvényesül az a célunk, hogy beruházásaink ne csak rövid távú előnyt, hanem valódi, hosszú távú értéket teremtsenek: munkahelyeket, stabil vállalkozási környezetet, fenntartható fejlődést, biztos jövőt minden magyar család és vállalkozás számára.”

Hozzátette: „Ezek az eredmények nem valósulhatnának meg – sem itt, sem országos szinten – az állam, a kormány, a helyi önkormányzatok, szakhatóságok és az energetikai szakma rendkívül elkötelezett szereplői, mérnökei, kivitelezői nélkül.”

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: 25 éve ismerem Magyar Pétert, világéletében egy lúzer volt
A Fidesz frakcióvezetője szerint a TISZA Párt vezetője egy „nárcisztikus, önimádó, hülye barom”.


Kocsis Máté egy rövid, de annál keményebb posztban osztotta ki ezúttal Magyar Pétert.

A Fidesz frakcióvezetője egyébként pénteken több posztot is szánt a TISZA Párt vezetőjének. Az egyikhez egy fotót is csatolt, amin Magyar épp egy falnál guggol a telefonját nyomkodva. Ehhez azt írta: „épp szervezi a Trump-Putyin találkozót”.

Nem sokkal később aztán egy rövid, tömör posztban szólt be a tiszás politikusnak.

„25 éve ismerem Magyar Pétert, világéletében egy lúzer volt. Egy nárcisztikus, önimádó, hülye barom”

- fogalmazott Kocsis.

A poszt csupán ennyiből állt, ehhez még fotót sem csatolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump szerint nemcsak Putyin, Zelenszkij is Budapestre jöhet
Az ukrán elnök azt reméli, hogy Trump engedélyezi a rakéták átadását, miközben Oroszország újra tárgyalni kezdett az amerikai elnökkel.


Volodimir Zelenszkij magyar idő szerint péntek este megérkezett a Fehér Házba, ahol Donald Trump amerikai elnök munkaebéden látja vendégül. Az ebéd előtti sajtótájékoztatón Trump úgy fogalmazott: „nagyon jól kijönnek egymással”, és „erős vezetőnek” nevezte az ukrán elnököt.

Trump azt mondta, hogy a magyarországi csúcstalálkozót „kettős találkozóként” képzeli el a három elnök egy egyidejű, háromoldalú, találkozója helyett.

„Ez a két vezető nem kedveli egymást, és mi mindenkinek kényelmessé akarjuk tenni a helyzetet”

– mondta Trump Zelenszkijről és Putyinról.

Miközben üdvözölte Zelenszkij elnököt, Trump elnök úgy tűnt, bólintott, amikor egy riporter azt kérdezte, meg tudja-e győzni Putyint az ukrajnai háború befejezéséről. Trump nem válaszolt egy másik kérdésre, ami az amerikai gyártmányú Tomahawk rakéták Ukrajnának történő szállításáról szólt, és amit Zelenszkij várhatóan a mai találkozón kér. Trump a hét elején azt sugallta, hogy kész biztosítani a fegyvereket, de miután csütörtökön telefonon beszélt Putyinnal a kérdésről, tétovázóbbnak tűnt, írta a New York Times.

Zelenszkij célja, hogy meggyőzze Trumpot Ukrajna légvédelmének megerősítéséről és nagy hatótávolságú Tomahawk rakéták átadásáról.

Ezekkel az ukránok akár az orosz hátország távoli területeit is elérhetnék, beleértve az Urál-hegységtől nyugatra fekvő régiókat is. A rakéták 6,1 méter hosszúak, szárnyfesztávolságuk 2,5 méter, hatótávolságuk pedig körülbelül 1600 kilométer.

Az amerikai elnök a hét elején még nem döntött arról, hajlandó-e ilyen eszközöket átadni Ukrajnának.

Csütörtökön Trump és Vlagyimir Putyin hosszú telefonbeszélgetést folytatott egymással. A hívást az orosz fél kezdeményezte. A beszélgetés után Trump bejelentette, hogy két héten belül Budapesten találkozik Putyinnal, és az is kiderült, hogy a Tomahawk rakétákról is szó esett a két vezető között.

Zelenszkij szerint a Kreml éppen azért kezdett sürgős egyeztetésbe Trumppal, mert felmerült a rakéták átadása – amit Oroszország nem nézne jó szemmel. Az ukrán elnök már csütörtökön megérkezett az Egyesült Államokba, ahol a Fehér Házban tartott találkozó előtt amerikai védelmi ipari vállalatok képviselőivel is egyeztetett.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump azért Magyarországon találkozik Putyinnal, mert mindketten kedvelik Orbánt
Az amerikai elnök szerint Orbán jó házigazda lesz, Magyarország pedig biztonságos hely egy ilyen találkozóra.


Donald Trump a Fehér Házban beszélt arról, hogy Budapesten találkozik majd Vlagyimir Putyinnal. Az amerikai elnök pénteken fogadta

Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Washingtonban, ahol a közös munkaebéd előtt válaszoltak az újságírók kérdéseire. Ekkor került szóba a magyar fővárosban tervezett csúcstalálkozó is.

Trump közölte, hogy azért Magyarországon találkozik az orosz elnökkel, mert mindketten kedvelik Orbán Viktort. Úgy fogalmazott: szerinte Magyarország biztonságos ország, Orbán Viktor pedig „nagyon jó munkát végez”.

Hozzátette: „náluk nincs sok olyan probléma, amik más országokban van”, illetve úgy vélte, a magyar kormányfő „nagyon jó házigazda lesz”.

Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy Zelenszkij is részt vesz-e a budapesti találkozón. Trump szerint ez még nem dőlt el, ugyanakkor megjegyezte, hogy Zelenszkij és Putyin között „rossz a viszony”. Hozzátette: szeretné, ha mindenki jól érezné magát.

Donald Trump csütörtökön jelentette be, hogy Budapesten találkozik majd Putyinnal. A találkozó pontos időpontját egyelőre még nem tűzték ki. A megbeszélés célja az ukrajnai háború lezárása.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET: