HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor kitalálta, kikkel fizetteti meg a Magyarországra kiszabott hatalmas uniós bírságot

A Mercedes titkos, új fejlesztéseiről, európai lakosságcseréről és Mark Rutte támogatásáról is beszélt a kormányfő a Kossuth Rádióban.


A magyar uniós elnökségről folytatott tárgyalásokat a német kancellárral, ezt megelőzően pedig a Mercedes vezetőivel találkozott, mondta Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában, amit az Infostart szemlézett. A megbeszélések során a Mercedes új, kecskeméti beruházásáról is szó esett, amely több ezer új munkahelyet teremt majd.

„Az egész német ipar nagy átalakuláson megy keresztül. A kérdés az, hogy ebben lesz-e helye a magyaroknak vagy sem” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette, hogy szigorú titoktartást fogadva engedték be az üzembe, ahol a legújabb fejlesztéseket is láthatta.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Berlinben tartózkodva elsősorban a gazdasági együttműködés megerősítésére fókuszál a német kancellárral. „Ők ugyanabban a cipőben járnak, mint mi, számukra is kulcskérdés a világgazdaság nyitottsága, és az, hogy a termékeiket el tudják adni a világpiacon” – fogalmazott Orbán.

A magyar uniós elnökséggel kapcsolatban Orbán kiemelte, hogy a versenyképesség ügyében kell tárgyalni. Az uniós csúcsvezetők megválasztásáról szólva elmondta, hogy a brüsszeli informális találkozón jogi értelemben nem születhetett döntés, de a baloldali pártok már szétosztották a pozíciókat. „Nem az a kérdés, hogy a döntés elfogadható, hanem az, hogy mihez van erő, hány szavazatod van, és kivel tudsz összefogni” – mondta a miniszterelnök.

Orbán szerint Brüsszelben háborús koalíció jött létre, amelynek gondolkodása merőben eltér a békepárti magyarokétól.

„Ez egy háborús koalíció, nyíltan beszélnek erről. Az, hogy militarista hangulat uralkodjon Németországban, három éve még elképzelhetetlen volt”

– fejtette ki.

A migráció kérdésével kapcsolatban Orbán kijelentette:

„Lakosságcsere történik Európában, radikálisan nő a muszlimok száma, a háborúpárti koalíció pedig ráadásul nem piacbarát, az adóemelés pártján áll.”

Véleménye szerint az EP-választásokon sokan inkább a mérsékelt pártokra voksoltak, amit a Néppárt képviselt. „Az ő dicstelen szerepük abban állt, hogy begyűjtötték ezeket a szavazatokat, és átvitték a baloldalra – ezért nem jött létre a jobboldali többség.”

Mark Rutte NATO-főtitkári támogatásával kapcsolatban Orbán elmondta, hogy az USA Oroszország legyőzésére törekszik, és Ukrajna megtámadása után most lehetőséget kapott a nyugati világ, hogy ezt az ukrán katonákon keresztül megvalósítsa. „Ez a háború arról szól, hogy Szevasztopolban a NATO zászlaja, vagy orosz zászló lesz” – fogalmazott.

Orbán szerint reménytelen megnyerni a háborút az oroszok ellen, mert az ár túl magas. „Lassan egymillió gyereknek nincs édesapja, fel fog nőni egy nemzedék, akiknek kilátástalan lesz az élete” – mondta. Megismételte, hogy a választás a háború és béke kérdéséről szólt, és a magyarok világosan kifejezték, hogy nem akarnak részt venni a háborúban.

„Mi erről a háborúval tartó vonatról leszálltunk, most az kell, hogy a masinisztát is meggyőzzük. Ezt nem tudtuk megtenni, de majd Donald Trump megteszi” – tette hozzá.

Manfred Weberrel kapcsolatban Orbán kijelentette, hogy Weber egyetlen célja Magyarország ártása, és amíg ő ott van, semmi jóra nem számíthat az ország. Utalt a Brüsszel által kiszabott bírságra is, mondván, hogy

azokat fogják megterhelni, akik a legtöbbet profitálnak a migrációból és háborúból.

„Ezt a weberi támadást ki fogjuk védeni” – tette hozzá.

Orbán hétfőn az olasz miniszterelnökkel, szerdán pedig a francia elnökkel is tárgyalni fog.

A teljes interjút itt lehet meghallgatni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A hajánál fogva rángatta, majd rá is térdelt 2 éves kislányára egy baranyai anyuka
A nő most zokogva védekezik, miközben terhes azzal a férfitól, aki rögzítette a videót. A férfi attól retteg, hogy a születendő kisfiukkal is ez történhet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Egy kétéves kislányt saját édesanyja rángatott a hajánál fogva Baranyában, majd rá is térdelt, miközben a gyerek kétségbeesve sírt. A jelenetről videó is készült, amit a kislány nevelőapja rögzített, mert senki nem akarta elhinni neki, hogy a nő bántalmazza a gyermeket, derül ki a Tényekből.

A felvételen jól látható, hogy

a kislány próbál kiszabadulni, de az anyja tovább rángatja a hajánál fogva.

A nevelőapa végül véget vetett a bántalmazásnak, majd feltöltötte a videót az internetre, és feljelentést tett a rendőrségen.

A férfi a Tények stábjának elmondta, hogy attól tart, volt párja a születendő közös gyermekükkel is így fog bánni. Bár nem szeretné, hogy az anyát meghurcolják vagy letartóztassák, úgy érzi, szakember segítségére lenne szüksége, mert indulatkezelési problémái vannak. A nevelőapa attól is tart, hogy a nő nem fog szólni neki, ha beindul a szülés.

A Tények riporterei megszólaltatták a várandós nőt is, aki zokogva azzal magyarázta a történteket, hogy a kislány nem szereti, ha összefogják a haját. A nő jelenleg a szüleinél lakik, és a nevelőapa gyermekét várja, de már szakítottak.

A történet azonban itt nem ért véget. Egy idegen férfi lincseléssel fenyegette meg a nőt. Azt mondta neki, hogy társaival meg fogja keresni, mert tudja a lakcímét.

A kislány nagymamája is megszólalt az ügyben. Szerinte a gyerek hisztis, akaratos és nagyon el van kényeztetve. A hírműsor információi szerint a kislány vér szerinti édesapja szeretné magához venni Eperkét. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást indított.

A térdelésről készült videót a Tények riportjában lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pottyondy Edina Rogán-Szendrei Cecília utazásáról: Magyarországon elkezdték fapadosra kényszeríteni az oligarchákat
A humorista egy hosszú posztban kommentálta a Chanel-bőrönddel utazó egykori miniszterfeleség esetét. Hadházy Ákos keddi videója bejárta a netet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Hadházy Ákos egy követője videóját tette közzé még kedden a közösségi oldalán. A felvételen Rogán-Szendrei Cecília látható, amint egy Ryanair-járatról száll le.

A képsorok azért keltettek feltűnést, mert Rogán Antal korábbi felesége korábban a luxus világában mozgott otthonosan, most viszont fapados repülőgéppel utazott. Ráadásul egy négymillió forintos Chanel-bőrönddel érkezett a mikonoszi repülőtérre.

A történtekre Pottyondy Edina is reagált a saját közösségi oldalán.

„Rogán Cecíliát is egy Ryanair-járaton észlelték, méghozzá a négymilliós bőröndjével. Banyek! Nem azért fizetem az adót, hogy szegény Cili és a Chanel-bőrönd egy fapadoson nyomorogjon Míkonosz felé! Sokan kiáltottak barbárságot, amikor a Fidesz leépítette az oktatást, vagy mikor moslékkal etetik a kórházi betegeket, vagy mikor Rákay Philipből filmrendezőt csináltak. Én viszont most vesztettem el a türelmem! Szegény asszony hordár nélkül kénytelen lebotorkálni a fapados lépcsőn?! Nem várta limuzin, és ki tudja, mennyit kellett rugdosni azt a nyomorult négymilliós Chanel-táskát, hogy beférjen a méretező keretbe. Hát ezért mondtunk le a MÁV-ról és az Európai Unióról?!”

A humorista így folytatta:

„Hszi Csin-ping börtönbe veti az oligarcháit, ha elpofátlanodnak. Putyin kihajítja őket egy ablakon. Magyarországon meg elkezdték fapadosra kényszeríteni őket.”

Szerinte különösen szürreális látvány, ahogy a milliárdos üzletasszony a Ryanair lépcsőjén egyensúlyozik.

„Komikus, egyben végtelenül szánalmas, ahogy a milliárdos asszonyság kászálódik kifelé a tömegturizmus marhavagonjából, és mint az önérzetének utolsó szilánkját hurcolja magával a négy milliós szatyrát. Pedig tudhatná, hogy a Ryanair a repülés kolbászfesztiválja, oda nem megyünk négymilliós Chanel-bőrönddel. A pórnépnek meg marad a konklúzió: Pénzért méltóságot nem lehet venni. A Chanelben olyat nem árulnak.”

Nem ez az első eset, hogy a politikai elit tagjai fapados járattal utaznak. Néhány nappal korábban Orbán Viktor és Lévai Anikó is fapadossal indult Brüsszelbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Lengyelország végleg hazarendelte a magyarországi nagykövetét
A diplomáciai kapcsolat szintje hivatalosan is leértékelődött. A magyar kormány szerint ez átmeneti helyzet, és továbbra is nyitottak a párbeszédre.


Lengyelország végleg hazarendelte budapesti nagykövetét – jelentette be a Facebookon Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese.

A diplomáciai kapcsolatokat hivatalosan is alacsonyabb szintre helyezték, amihez Magyar Levente szerint „a politikai viszony fokozatos romlása vezetett”. Hozzátette:

ez a lépés „példa nélküli a közép-európai partnereinkkel ápolt kapcsolatok történetében”.

A magyar kormány továbbra is bízik benne, hogy a két ország közötti történelmi barátság nem sérül. Magyar Levente erről személyesen is beszélt Jacek Śladewski ügyvivőnek a lengyel nagykövetségen.

„Az aktuális politikai viták ellenére mi készek vagyunk a párbeszéd fenntartására, készülve arra, hogy jönnek még szép idők országaink szövetségében” – írta Magyar.

Lengyelország már tavaly decemberben visszahívta budapesti nagykövetét, akkor még határozatlan időre. Ennek oka az volt, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowskinak, aki korábban miniszterhelyettesként dolgozott Lengyelországban, és jelenleg a lengyel igazságszolgáltatás elől bujkál.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Legkésőbb szeptemberben bejelentjük a Tisza első miniszterjelöltjét
Magyar Péter szerint a párton belül kevesen akarnak kormányzati szerepet. A politikus azt mondja, szakértői csapatra van szükség.


Szerdán elindult Magyar Péter újabb országjárása, ami ezúttal 80 napig tart majd. A politikust arról is kérdezte a HVG, hogy kik lehetnek tagjai majd egy esetleges Tisza-kormánynak.

„Legkésőbb szeptemberben be fogjuk jelenteni az első miniszterjelöltjét a Tiszának, de önmagában ez egy kicsi párt, mert elsősorban nem pártot építünk”

- mondta Magyar, aki azt is hangsúlyozta, hogy nem hagyományos pártot építenek, hanem egy több tízezer fős civil és szakmai közösséget.

A politikus elmondta, hogy a Tisza Párton belül jelenleg kevés olyan ember van, aki vállalná vagy alkalmas lenne kormányzati pozícióra.

„Relatíve kevés olyan ember van a Tisza Párton belül, aki akár akarna, akár alkalmas lenne egy kormányzati pozíciót betölteni, úgyhogy mi inkább a szakemberekre és az igaz magyar emberekre hagyatkozunk” – fogalmazott a lapnak Magyar Péter.

Hozzátette, hogy lesznek párttagok és szakemberek is a jelöltek között, de biztos abban, hogy minden területre találnak megfelelő embert.

„Ahogy megyünk előre, egyre több [lehetséges] minisztert fogunk bemutatni, és én nagyon örülök, hogy egyre több elismert szakember csatlakozik a Tiszához” – mondta Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET: