HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: „Kína béketervét is fontosnak tartjuk és támogatjuk”

A tavaszi ülésszak első napján beszélt a kormányfő a Parlamentben. Orbán nem csak a háborúra, hanem az inflációra és a „gender propagandára” is kitért, amit szerinte nem szabad viccként kezelni.


Kína béketervét is fontosnak tartjuk és támogatjuk - mondta Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben a tavaszi ülésszak első napjának elejére tervezett, de végül csak a frakciók napirend előtti felszólalásai után elmondott beszédében. A miniszterelnök támogatja, hogy az Országgyűlés határozatban rögzítse, hogy békepárti kíván maradni, és ki akar maradni a háborúból.

Az egy év kezdődött orosz-ukrán háború kapcsán a miniszterelnök azt mondta, hogy ez „veszteséget okoz mindenkinek”.

„Rossz az ukránoknak, rossz az oroszoknak, rossz a magyar embereknek, rossz Európának, sőt egyre világosabb, hogy rossz az egész világnak.”

Orbán szerint egész Európa lépésről-lépésre belesodródik a konfliktusba, de „a magyarok a nemzeti konzultációval úgy döntöttek, a magyaroknak ki kell maradnia a háborúból”. Úgy fogalmazott, hogy „ezzel a háborúval senki sem tud győzni”, és ha folytatódik, akkor egyre többen halnak meg, állandósul a hiperinfláció és a gazdasági összeomlás fenyegetése, a világon pedig senki sem érezheti magát biztonságban, és könnyen világháború is lehet belőle.

Szerinte ezért tűzszünet, és béketárgyalások kellenek.

Magyarország minden nemzetközi fórumon a békét szorgalmazza, és úgy látom, a világ nagy többsége is a békét támogatja. Magyarország nem szigetelheti magát a világ nagyobbik részétől, amely békét akar. Ezért Kína béketervét is fontosnak tartjuk és támogatjuk.”

Peking február 24-én hozta nyilvánosságra 12 pontos béketervét. Erről Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn azt mondta, hogy „a Kreml figyelemre méltónak tartja és alapos elemzésnek veti alá”. Peszkov ugyanakkor azt is hozzátette, hogy Oroszország jelenleg nem látja az Ukrajna körüli helyzet békés rendezésének előfeltételeit, ami a "különleges hadművelet" folytatását teszi szükségessé.

Orbán hétfői beszédében azt is elmondta, hogy háború kitörésének egyéves évfordulóján Magyarországnak érdemes világossá tennie, hogy nem változtat korábbi álláspontján, ezért támogatja a Fidesz-KDNP frakciók javaslatát, hogy az Országgyűlés határozatban rögzítse, hogy békepárti kíván maradni, és ki akar maradni a háborúból.

A miniszterelnök a beszédben kitért az inflációra is, amit szerinte „ebben az évben nem tudjuk megszüntetni, mert az okai nem Magyarországon vannak, hanem Brüsszelben, a szankciós inflációval”. Azonban úgy látja, hogy

„év végére egyszámjegyűre vissza tudjuk vágni” az inflációt.

Orbán ezután arról beszélt, hogy a családok védelme érdekében eddig húsz intézkedést hozott a kormány: tíz döntés a munkahelyeket védi, tíz pedig a családokat és a nyugdíjasokat. Itt példaként említette az energiaintenzív vállalatok támogatását, a minimálbéremelést és a 13. havi nyugdíjat is.

A kormányfő kitért arra is, hogy az utóbbi hetekben a kormánynak „megdöbbentő és felháborító pedofil üggyel is foglalkoznia kellett”. Orbán szerint Magyarországon a gyerekpornográfia száma erőteljesen nő, négy-öt év alatt 2022-re a számuk 260-ra. Mint mondta, a kormány világos utasítást adott a hatóságoknak: az összes ilyen esetet derítsék fel.

Orbán elvárja a tankerületi vezetőktől és az iskolai igazgatóktól is, hogy „minden ilyen esetnek legyen következménye”.

„Az ilyen gyalázatos esetek azt mutatják, hogy ezt az egész gender ügyet, gender propagandát nem szabad félvállról venni, és nem szabad viccként kezelni” - mondta Orbán, majd utal a tavaly április népszavazásra is, amelyen szerinte az emberek egyértelműen nemet mondta a gender propagandára, „érkezzen akár Brüsszelből is”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szalay-Bobrovniczky Kristóf új alapítványának célja a miniszter és családja anyagi jólétének biztosítása
Az okirat alapján az alapítvány különféle vagyoni juttatásokat nyújthat a kedvezményezettek számára, ezek közé tartoznak például egészségügyi szolgáltatások.


Per Ensem néven hozott létre alapítványt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter – derült ki a HVG cikkéből. Az alapító okirat szerint

az alapítvány célja, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf és közeli hozzátartozói anyagi jólétét „generációkon átívelően biztosítsa”.

Az okirat alapján az alapítvány különféle vagyoni juttatásokat nyújthat a kedvezményezettek számára. Ezek közé tartoznak például egészségügyi szolgáltatások, kulturális és sportprogramok, valamint olyan tevékenységek és javak, mint a vadászat, tenisz, vízi és lovassportok, hajók, lovak, fegyverek, utazás, étkezés, ruházat, berendezési tárgyak, járművek és „egyéb, életszínvonalat biztosító, illetve növelő vásárlások és szolgáltatások”.

Az alapítvány kuratóriumát Király András vezeti, aki a miniszter egyik vagyonkezelő cégének is az ügyvezetője. A vagyonellenőri feladatokat Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő és volt nemzetfejlesztési miniszter lánya látja el.

Az alapítvány nevének jelentése – „kard által” – Szalay-Bobrovniczky egyik felmenőjének címeréből származik. A miniszter ezzel szeretné hangsúlyozni „a családi hagyományok és értékrend megőrzésének és továbbvitelének fontosságát”.

Szalay-Bobrovniczky az elmúlt években több olyan birtokot is megvásárolt, amelyek korábban a család tulajdonában voltak.

Így került hozzá 2023-ban a Badacsonytomaj és Káptalantóti határán fekvő, 1,4 hektáros terület is, amely egykoron apai dédapja, Szalay Bálint birtoka volt. A területen 1896-ban épült fel a Tölgyes Kúria, amelyben hosszú ideig a Badacsony Borászati Szövetkezet működött. A birtokot később két pénzügyi szakember vásárolta meg, tőlük szerezte vissza a miniszter. Az ingatlant 750 millió forintos értéken bevitte a Per Ensem alapítványba, amely azóta annak kezeléséről is gondoskodik.

A HVG megemlíti azt is, hogy a Per Ensem alapítvány ügye azért is érdekes, mert korábban a kormány többször is bírálta Ruszin-Szendi Romuluszt, a honvédség volt parancsnokát. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint az ő szolgálati villája körülbelül egymilliárd forintból épült fel, prémium kategóriás berendezésekkel. A beszerzésekről azonban Ruszin-Szendi nem dönthetett egyedül, azokat más kormányzati szereplőknek is jóvá kellett hagyniuk.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Igaz, hogy pedofil vagy?” – Lázár János durván beszólt Szabó Bálintnak
A volt képviselő teljesen kiborult, és már a feljelentést is megtette. Azt mondja, ilyen vádat még soha senki nem hozott vele kapcsolatban.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 01.



Szabó Bálint büntetőfeljelentést tesz Lázár János ellen, miután a politikus a múlt heti soproni Lázárinfó előtt azt kérdezte tőle: „Igaz, hogy pedofília miatt üldöznek téged? Igaz, hogy pedofil vagy?” Lázár hozzátette: „Szombathelyen és Szegeden is ezt beszélik.”

A volt szegedi képviselő ezek után a 444-nek nyilatkozott az esetről. Azt mondta,

semmilyen büntetőügyben nem szerepelt a neve pedofíliával kapcsolatban, és soha nem is hozták hírbe ilyesmivel.

„Nincsen semmi. Kurva nagyot hibázott szerintem János. A gyerekével kapcsolatos dolog kihozta a sodrából. Vissza próbált támadni és elbaszta” – fogalmazott Szabó Bálint a lapnak.

A politikus szerint „ennél aljasabb rágalmat” nehezen tudna elképzelni.

Úgy gondolja, ha a kormány valóban komolyan veszi, amit az elmúlt napokban hangsúlyozott az alaptalan vádaskodásokkal kapcsolatban, akkor „Lázár Jánosnak évekig börtönben kell majd rohadnia.”

A történet előzménye, hogy Szabó Bálint a Lázárinfó előtt szóba hozta az öngyilkos hódmezővásárhelyi rendőrkapitány ügyét, majd megkérdezte Lázártól, hogy most is magával hozta-e a fiát „a kék villogós autóval”. Ezután kérdezett vissza neki Lázár a pedofíliáról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Szentképekkel felszerelkezett ellentüntetők várták Hadházyékat a Ferenciek terén
A független képviselő közölte: megállapodott a ferencesekkel, és jövő héttől nem a templom előtt fognak demonstrálni.


Kedden délután ellentüntetők jelentek meg a budapesti Ferenciek terén, ahol Hadházy Ákos tartott demonstrációt. A mintegy 20–25 fős csoport a ferences templom bejárata előtt sorakozott fel, szentképeket és rózsafüzéreket hoztak magukkal. A rendőrség sorfalat állított fel, hogy elválassza őket a járókelőktől, írta a 24.hu.

Az egyik ellentüntető a Kontroll.hu élő közvetítésében úgy fogalmazott, hogy

szerintük a múlt héten „súlyos bűncselekmény” történt, amire békés kiállással szerettek volna reagálni.

A fiatal férfi azt mondta: „Általános jelleggel is fontosnak tartjuk azt, hogy bárki, akik úgy gondolja, hogy templomokra támad, papokra támad – mint ahogy sajnos a történelem során számos alkalommal megtörtént Magyarországon is –, akkor mi ott leszünk, és megvédjük a templomainkat.” Hozzátette, hogy jelenlétük békés, és adott esetben imádságra is sor kerülhet.

Hadházy Ákos a tüntetésen arról beszélt, hogy hitre törekvő embernek tartja magát, és majdnem minden nap imádkozik.

Kiemelte, hogy mélyen érinti, amikor „bizonyos futballszerető emberek ki vannak vezényelve”, hogy megvédjék tőle a templomot.

A demonstráción arra kérte azokat a résztvevőket, akik magukat szintén hitre törekvő embereknek tartják, hogy mondják el vele a Miatyánkot.

A mostani tüntetést megelőzően Hadházy Ákos és Reisz Péter Pál ferences szerzetes múlt héten szóváltásba keveredett a téren, miután a templom harangja körülbelül húsz percen keresztül szólt a demonstráció ideje alatt.

Az esetre Orbán Viktor miniszterelnök is reagált. A Facebook-oldalán azt írta: „Magyarországon mindenki ott tüntet, ahol akar. Össze lehet jönni, lehet tiltakozni. De egy szerzetest szidalmazni a templom kapujában, amiért az harangozni merészel, az nem tüntetés. Az inkább szégyen. Aki ilyet tesz, aki másokat erre biztat, az pedig nem a falu bolondja, szimplán gonosz ember. Lelke rajta.”

A keddi tüntetésen Hadházy közölte, hogy megállapodott a ferencesekkel, és jövő héttől nem a templom előtt fognak demonstrálni. Azt mondta, hogy a Ferenciek tere másik oldalán, „Orbán török barátjának szállodája előtt, a buszmegállóban” tartják majd a megmozdulást. A politikus aljas hazugságnak nevezte azt az állítást, miszerint „aki a kormányt bírálja, az egyházat támadja”.

A ferences templom harangja kedden, a tüntetés ideje alatt nem szólalt meg.

A demonstráció végén a résztvevők a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz vonultak, ahol este hétkor megemlékezést tartottak. Három évvel ezelőtt ezen a napon bocsátottak el több olyan pedagógust, akik részt vettek a tanártüntetésekben és a polgári engedetlenségi akciókban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Még a 2026-os választás után is maradna a háborús veszélyhelyzet
A kabinet szerint a háborús helyzet miatt továbbra is szükség van a különleges intézkedésekre. 180 nappal hosszabbítanák meg, ami azt jelenti, hogy május közepéig velünk maradna.


A kormány újabb 180 nappal meghosszabbítaná a háborús veszélyhelyzetet az orosz–ukrán háború miatt – derült ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes törvényjavaslatából. A javaslat szerint a különleges jogrend fenntartása lehetőséget biztosítana arra, hogy Magyarország gyorsan és hatékonyan reagálhasson a háború következményeire.

A kabinet szerint a szomszédban zajló konfliktus a második világháború óta nem tapasztalt humanitárius helyzetet idézett elő, és jelentős hatással van az európai gazdaságra is.

A kormány célja, hogy biztosítsa a menekültek ellátását, csökkentse a gazdasági károkat, és enyhítse a háborús hatásokat.

A törvényjavaslat értelmében a fideszes többségű Országgyűlés az Alaptörvény 51. cikk (3) bekezdése alapján adhatná meg a felhatalmazást a kormánynak, hogy a veszélyhelyzetet 2026. május 13-ig meghosszabbítsa. A kormány ezzel a háborús veszélyhelyzet megszűnéséig felfüggeszthetne egyes törvényeket, illetve eltérhetne a törvényi rendelkezésektől.

A törvénymódosításra azért is van szükség, mert 2026. január 1-jén hatályba lép az Alaptörvény tizenötödik módosítása, amely átalakítja a veszélyhelyzeti jogalkotás szabályait. E szerint a kormány a jövőben csak az Országgyűlés megfelelő többségű felhatalmazásával hozhat majd törvénytől eltérő rendeleteket. A védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló törvény alapján ez a felhatalmazás általános érvényű lenne.

Orbán Viktor 2022-ben, a választási kampány idején jelentette be, hogy a háború miatt stratégiai nyugalomra van szükség.

A kormány az eskütétel után, egy Facebook-videóban hirdette ki a háborús veszélyhelyzetet, miután az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény tizedik módosítását, amely ezt lehetővé tette.

A 2026-os választás kiírásáról Sulyok Tamás köztársasági elnök dönt majd. Orbán Viktor szerint a szavazás várható időpontja április 12. lehet. A jelenlegi javaslat értelmében a háborús veszélyhelyzet addig is érvényben maradhat.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: