HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktort „atombomba jellegű mellberúgás” érte Brüsszelben: egy titkos dokumentumot kapott Ukrajnáról

A miniszterelnök szerint az uniós csúcson egy olyan papírt tettek elé, ami tönkreteheti az EU-t. Azt is mondta, hogy szerinte az ukránok azon dolgoznak, hogy kormányváltás legyen Magyarországon.


Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki EU-csúcs után, a sajtónak nyilatkozva arról beszélt, hogy egy olyan dokumentumot látott, amely „atombomba jellegű mellberúgás” volt számára.

Elmondása szerint kapott egy papírt, amit nem jogosult nyilvánosságra hozni, és ami arról szól, hogy „befogadták az ukránok 800 milliárd dolláros igényét”.

A kormányfő állítása szerint van egy ukrán igény arra, hogy az Európai Unió a következő tíz évben 800 milliárd dollárt adjon Ukrajnának, a látott dokumentum pedig lényegében jóváhagyja ezt, és terveket is felvázol az összeg előteremtésére. Szerinte ez lényegében eladósodást jelent, és a dokumentum arról is ír, hogy a 800 milliárdon felül további 700 milliárdos hadi kiadási szükséglet is lesz a következő tíz évre.

„Nem tudom, hogy ez eredmény, de mindenképpen atombomba jellegű mellberúgás volt, mert azt hittük, hogy az ukránoknak van egy ilyen igényük, az Unió meg majd próbál esetleg valamit csökkenteni, de nem” – fogalmazott Orbán, hozzátéve: „Úgy, ahogy jött Ukrajnából az igény, befogadták az egészet.”

A miniszterelnök szerint a megbeszélés fő napirendi pontja nem is ez volt, hanem az újonnan létrejött Béketanács. Úgy látja, az EU-ban zavart okozott, hogyan viszonyuljanak egy olyan új testülethez, „ami bevallottan azért jött létre, mert a régiek már nem működnek, viszont baj van a világban, és valakinek békét kell teremteni”. Állítása szerint az unióban csak Magyarország és Bulgária támogatta a kezdeményezést.

„Ketten voltunk csak, akik támogatták, a bolgárok meg mi, akik azt mondtuk, hogy ez egy jó cél. Valóban a régi szervezetek nem működnek. Akkor próbáljunk meg valami újat”

– mondta. Kifejtette, hogy az amerikaiak vezetik a szervezetet, amelyben a válságtérségek országai, mint Szaúd-Arábia, Katar, Törökország és Azerbajdzsán is részt vesznek. Úgy érzi, ebből „kijöhet valami”, és szerinte „mindenképpen több esélye van ennek a szervezetnek a sikerére és a békére, mint a régieknek, amelyek kudarcot vallottak”. Az EU-s tagállamok hezitálásával kapcsolatban megjegyezte:

„Tehát nem a mi gondunk, hanem az ő gondjuk. Mi rendben vagyunk, tudjuk, hogy mit akarunk.”

Arra a hírre, hogy Amerika, Oroszország és Ukrajna között találkozó jöhet létre, Orbán Viktor azt mondta, ők is dolgoznak ezen. „Előbb-utóbb lesz békecsúcs Budapesten. Nem tudjuk még, hogy pontosan mikor és milyen szereplőkkel, de ez nem került le a napirendről” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ez az amerikaiak és a magyar kormány jegyzeteiben is szerepel.

A davosi ukrán elnöki kijelentésekkel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, ehhez hozzá kell szokni, mert kampány van. Szerinte „a választásoknak a legnagyobb tétje Magyarországon kívül Ukrajnában van”. Ezt azzal indokolta, hogy az általa korábban említett dokumentum azt is leírja, hogy 2027-ben Ukrajnának csatlakoznia kell az Európai Unióhoz, amit Magyarország ellenez.

„Tehát szerintem a következő száz évben nem lesz olyan parlament Magyarországon, amely az ukránok mellett szavazna, hogy beüljenek az Európai Unióba”

– vélekedett. Állítása szerint az ukránok úgy gondolják, a magyar akadályt egyetlen módon lehet elhárítani: ha ukránbarát kormány lesz Magyarországon.

„És ezen dolgoznak. [...] Ezért tudomásul kell vennünk, hogy az ukránok aktív szereplői lesznek a magyar kampánynak, mert elemi érdekük fűződik hozzá, hogy Magyarországon kormányváltás legyen”

– mondta Orbán, majd hozzáfűzte: „Ez nem valami szép dolog, de érthető. Majd megküzdünk ezzel is.”

A TISZA Párt szavazási távolmaradásával kapcsolatos kérdésre úgy reagált: „Én a régi iskolához tartozom. Tehát ha van egy ügy, akkor bút vagy bát kell mondani. Ha sunyog, csak ráfázik.”

Az Ukrajnának szánt további uniós hitelekkel kapcsolatban a kormányfő egy brüsszeli tervről beszélt. Szerinte a 90 milliárd euróból a 2026-os és 2027-es évet oldanák meg, majd 2028-ban egy új költségvetésből, a magyar kormány „félretolásával” már nem külön hitelből, hanem az unió költségvetéséből adnának rengeteg pénzt Ukrajnának. „Ez az ő tervük. Mi ezt szeretnénk megakadályozni” – szögezte le. Azt javasolja, hogy aki pénzt akar adni Ukrajnának, tegye meg az EU-n kívül, önkéntes alapon.

„De miért kell ezért tönkretenni az Európai Uniót?”

– tette fel a kérdést. Arra a felvetésre, hogy Kijev jelezte-e valaha a háláját Magyarországnak, a miniszterelnök úgy felelt: „Ez nem része az ukrán karakternek. Ilyen az élet.”

Az interjú végén Orbán Viktor Európa helyzetét értékelte. Kijelentette: „Minden vezető tudja Európában, hogy az önállósághoz erő kell, és ez ma nem áll rendelkezésre.”

Úgy látja, „Európa egy olyan kontinens, amely ma nem tudja magát katonailag megvédeni”, csökken a versenyképessége, demográfiai problémákkal küzd, és a migráció is destabilizálja.

Ebből azt a következtetést vonta le, hogy „Európa egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy biztonságban elgondolhassa a saját jövőjét az amerikaiakkal való együttműködés nélkül”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az Orbáni oligarchák 10 milliárdos értékben menekítik a vagyonukat, a Mészáros család Dubajba repül
A leendő miniszterelnök szombat este arról számolt be, hogy értesülései szerint a kormányközeli üzletemberek és családjaik elhagyhatják az országot. A politikus felszólította a hatóságok és a szolgálatok vezetőit, hogy tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek.


Magyar Péter egy Facebookon beszélt arról, hogy már majdnem két hét telt el azóta, hogy a magyar emberek győzelmet arattak a „Nemzeti Együttbűnözés rendszere felett”. Hozzátette, pártja gőzerővel készül a kormányzásra. „A Tisza gőzerővel készül a kormányzásra és a működő, emberséges Magyarország építésére. De közben a háttérben a maffia sem tétlenkedik.” Szerinte, miközben Orbán Viktor elkerüli a felelősségvállalást, a háttérben az ország elhagyását és a vagyonok kimenekítését készítik elő.

„Az Orbáni oligarchák 10 milliárdos értékben utalják ki a pénzt az Egyesült Arab Emirátusokba, Uruguayba, az Egyesült Államokba és más távoli országokba.”

A politikus azt állítja, pontos információi vannak arról, hogy a NAV felfüggesztett több, Rogán Antal köréhez köthető nagyértékű utalást a bankok pénzmosásra utaló jelzései alapján.

„Felszólítom a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit a lopott pénzek haladéktalan zárulására. és ismételten felszólítom a legfőbb ügyészt, az országos rendőrfőkapitányt és a NAV elnökét, hogy vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnözőket, és ne hagyják őket a Tisza-kormány megalakulása előtt olyan országokba menekülni, ahonnan egyelőre nincs kiadatás.”

Magyar Péternek tudomása van arról is, hogy a kormányközeli üzletemberek áron értékesítenék a TV2-t és más médiumokat. Azt is állítja, hogy eladó „a 100 milliárdos rogáni gyűlöletpropaganda anyahajója, a Lange Event Kft. is.”

„Felhívom a becsületes hazai és külföldi befektetőket, hogy tartózkodjanak a maffia vagyonelemeinek átvételétől, ellenkező esetben ők is a nemzeti vagyon visszaszerzési és védelmi hivatal előtt találhatják magukat.”

A politikus arról is beszélt, hogy információi szerint több oligarcha család már elhagyta az országot, „és a napokban a Mészáros család is Dubajba repül.” Állítása szerint a hírek arról szólnak, hogy több befolyásos család már kivette a gyermekeit az iskolából, és a távozáshoz testőrséget szervez.

„Úgy tűnik, hogy miután a bátor kapitány Orbán Viktor elhagyta a sülyedő hajót, a janicsárok talpa alatt is forró lett a talaj.”

Magyar Péter felszólította a hatóságok és a szolgálatok vezetőit, hogy tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek. „Arra szólítok fel minden rendőri, ügyészi, banki és napvezetőt, valamint a szolgálatok irányítóit, hogy tegyék a törvényi kötelezettségüket és akadályozzák meg a bűnözők lelépését és a magyar emberektől lopott vagyonok külföldre menekítését.” Figyelmeztetett, hogy aki ezt nem teszi meg, az maga is bűncselekményt követ el.

Kijelentette, hogy a magyar nép ítélete egyértelmű, és a kormány kiszolgálóinak szembe kell nézniük a felelősségükkel.

„A magyar emberek forintjait elrablók között nincs különbség. Nincsenek kicsit, vagy nagyon felelősök. Mindenki, aki szem volt a láncban, számoljon a következményekkel.”

A posztot azzal zárta: „A bűnöket felfogjuk tárni, a vagyonokat vissza fogjuk szerezni, aki pedig jogtanul gazdagodott meg a magyar emberek pénzéből, az mind a független magyar igazság szolgáltatás előtt fog felelni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Földrengés a KDNP-ben: Semjén Zsolt és két tapasztalt társa sem veszi fel a mandátumát
A KDNP elnöke, Semjén Zsolt, Latorcai Jánossal és Soltész Miklóssal együtt nem veszi fel listás parlamenti mandátumát. Lépésük Orbán Viktor azon bejelentését követi, hogy a választási vereség után át kell alakítani a frakciót.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



A KDNP három vezető politikusa, Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós nem veszi fel a listás helyért járó parlamenti mandátumát. Az információt Latorcai János, az Országgyűlés eddigi kereszténydemokrata alelnöke erősítette meg a 24.hu-nak.

A 81 éves politikus azt mondta,

a fiatalítás jelszavával adták át a helyet másoknak.

A döntés illeszkedik Orbán Viktor azon korábbi bejelentéséhez, miszerint a választási vereség miatt újra kell gondolni és át kell alakítani az ellenzéki szerepre készülő Fidesz–KDNP-frakciót.

A lépés nem előzmény nélküli. Pénteken Semjén Zsolt pártelnök a választási vereségre hivatkozva felajánlotta lemondását, amit az Országos Elnökség titkos szavazással, egyhangúlag nem fogadott el.

„Ugyanakkor meggyőződésem, hogy generációváltásra, személyi és politikai megújulásra van szükség.”

Ezt Semjén a döntés után írta, miután kifejtette, hogy a választási vereségből következik a személyes felelősségvállalás.

A frakció átalakításának terve sajtóértesülések szerint a KDNP-ben feszültséget okozott, a párt a katolikus egyház mozgósításával próbált volna nyomást gyakorolni.

A mostani döntés a Fidesz–KDNP országos listájának élvonalát érinti: a 63 éves Semjén Zsolt Orbán Viktor után a második, a 2010 óta alelnökként dolgozó Latorcai János a tizedik, míg Soltész Miklós államtitkár a harminckilencedik helyen szerepelt.

A pártelnök Semjén Zsolt, a 81 éves Latorcai János és Soltész Miklós államtitkár együttes visszalépése komoly átrendeződést jelez.

A döntés éles váltás a választás napján mutatott magabiztossághoz képest.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Audiencián fogadta XIV. Leó pápa a Tisza képviselőit
Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője úgy fogalmazott: a szentatya legfontosabb gondolata a politika szerepéről szólt. XIV. Leó szerint a politika a legnemesebb szolgálata az embereknek.


Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy az Európai Néppárt képviselői egy pápai audiencián vettek részt. A  képviselőket XIV. Leó pápa fogadta. A képviselő tolmácsolásában a szentatya legfontosabb gondolata a politika szerepéről szólt.

Mint írta: „Legfőbb üzenete felénk az volt, hogy a politika a legnemesebb szolgálata az embereknek.”

Kollár Kinga leírása alapján a pápa hangsúlyozta, hogy ehhez a politikusoknak jelen kell lenniük az emberek között, és meg kell hallgatniuk azokat, akiket képviselnek. A poszt szerint a pápa úgy véli, az ideológiák ezzel szemben ártalmasak és megosztó hatásúak. Kollár Kinga úgy fogalmazott: az ő pártjuk már ezen elvek szerint működik.

Azt írta: „A TISZA már bizonyította, hogy képes ezen elvek mentén tevékenykedni, nem hiába arattunk elsöprő győzelmet.”

A bejegyzését azzal zárta, hogy „Az elkövetkező munkánkat innentől a pápa áladásával is végezzük, ami különleges megtiszteltetés.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
KÉPGALÉRIA - Így búcsúzott Vitézy Dávid a Lázár-korszaktól egy lezárt vasútvonalon
A közlekedési miniszterjelölt a Dombóvár és Komló közötti, bezárt vasútvonalon utazott. A szimbolikus úton ígéretet tett a vidéki vonalak fejlesztésére és a Lázár János nevével fémjelzett „vasútrombolás” lezárására.


Vitézy Dávid szombaton a Dombóvár és Komló közötti vasúti különmenetről jelentkezett be, és elmondta, hogy ez az első útja közlekedési és beruházási miniszterjelöltként. Állítása szerint ez egy szimbolikus helyszín, Lázár János vasútrombolásának a jelképe.

„2023-ban zárt be a most távozó kormány 10 vidéki vasútvonalat, csodálatos vasútvonalakat is, és szüntette meg sok magyar városnak, így Komlónak is egyébként a kapcsolatát a magyar vasúti hálózattal” – közölte.

Vitézy Dávid felidézte, hogy már 2023-ban is a helyszínen volt, hogy tiltakozzon az akkori intézkedések ellen. „Most pedig arra kaptam felkérést Magyar Péter leendő miniszterelnöktől, hogy a TISZA programjának megfelelően fejlesztjük a magyar vidék közlekedését, vessünk véget tehát a Lázár János nevével szimbolizált vasútrombolásnak” – jelentette ki.

Hozzátette, hogy

el kell jönnie a vasútfejlesztések korszakának, többek között annak is köszönhetően, hogy hazahozzák az Európai Uniós forrásokat.

Elmondása szerint a különmenetet, amin éppen utazik, vasútbarátok, utasok és vasutasok szervezték, akiknek fontos a vonal sorsa. „Tehát ez most nem egy menetrendszerinti vonat, itt pótlóbuszok, lázárjános vasútpótlók, vonatpótló buszai járnak. Egyébként a kacskaringós útvonalon és a vonatoknál jóval lassabban jelenleg” – mondta Vitézy. Úgy fogalmazott:

„Ez most egy olyan külön menet, amin itt vagyunk több százan, hogy őrizzük a lángot a magyar vasúti közlekedés fejlesztése érdekében. Tehát a vasútfejlesztésé a jövő.”

Vele tartott a térség újonnan megválasztott országgyűlési képviselője, dr. Kovács Áron is, aki a kampányában szintén kiállt a vasútfejlesztés mellett. Vitézy Dávid szerint nemcsak a komlói, hanem a pécsi vasútvonal fejlesztése is napirenden van.

„A pécsi Intercity lassabb, mint valaha, szörnyű pályaállapotok vannak, rengeteg teendőnk van abban, hogy a magyar vasúti közlekedés fejlesztését megkezdjük, és lezárjuk azt a kort, ahol a vidéki közlekedés leépítése, visszafejlesztése és a vasútrombolás volt jellemző.”

Vitézy Dávid úgy véli, ennek a kornak volt a szimbóluma többek között a komlói vasútvonal bezárása is. „És ezen a szemléleten most változtatunk, ennek véget vetünk, és jön a vasútfejlesztés, illetve általánosabban is a magyar vidék közlekedésének fejlesztésének és megújításának kora” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk