HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor sem tudja, hogy mikor jön Trump Magyarországra

A miniszterelnök szerint egyedül az őt támogatásáról biztosító amerikai elnökön múlik, mikor látogat hazánkba. Péntek reggeli rádióinterjújában hosszan beszélt a TISZA Pártról is, azzal vádolta Magyar Péteréket, hogy hazudnak a választóiknak.


Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút, ahol Donald Trump támogatásától a Tisza Párton át a háborús veszélyekig számos témát érintett.

A beszélgetés előtt Donald Trump egy bejegyzésben támogatásáról biztosította Orbán Viktor újraválasztását. A miniszterelnök szerint

ez egy fordulat a négy évvel ezelőtti helyzethez képest, amikor állítása szerint egy „amerikai baloldali kormány a magyar baloldali ellenzék támogatását tartotta fontosnak”.

Úgy véli, régi szövetség van közte és az Egyesült Államok régi-új elnöke között, aminek alapja a békepártiság. Állítása szerint Európában csak Magyarország képviseli azt az álláspontot, hogy Trump elnöksége alatt nem tört volna ki az ukrajnai háború. „Nem mi vagyunk a legnagyobb ország Európában, de mi vagyunk az egyetlen szövetséges az Egyesült Államoknak a béke ügyében, és erre büszkék is lehetünk” – fogalmazott.

Azt is hozzátette, hogy Trump elnöksége alatt számos felső kategóriás amerikai technológiai befektetés érkezett Magyarországra, és szerinte az amerikai tőkét nem hazaviszik innen, hanem idehozzák. Orbán azt mondta, egyelőre nem tudja, hogy Trump ellátogat-e Magyarországra, valamint, ha igen, akkor mikor.

„Az amerikai elnök politikai stratégiájának fontos része, hiszen az üzletből érkezik, hogy előre senki semmit nem tudhat biztosan. Majd, amikor ő ezt eldönti”

– fejtette ki a bizonytalanság okát a miniszterelnök.

A gazdasági kérdésekkel kapcsolatban, a béremelések fedezetét firtató kérdésre Orbán Viktor azt mondta, a magyar gazdaság stabil és kiszámítható, a tavalyi és idei 5 százalékos költségvetési hiány és 73-74 százalékos államadósság szerinte az európai középmezőnybe tartozik.

Elismerte, hogy a gazdaság „szenved a háborútól”, de szerinte még az 1 százalék alatti növekedés mellett is képes komoly teljesítményre,

példaként a 11 százalékos minimálbéremelést, a kamattámogatott hiteleket és a családi adókedvezmény megduplázását említette. Kijelentette: „a valóság az, hogy a magyar gazdaság még egy 1 százalékos növekedés mellett is képes erre a teljesítményre.” A célja az, hogy a következő négy évben befejezzék a magyar gazdaság átállítását egy „családalapú működésre”.

A 13. és 14. havi nyugdíjjal kapcsolatban az azt bíráló ellenzéki szakértők véleményét „nyilvánvaló szamárságnak” nevezte. Szerinte a nyugdíjasoknak jár a magasabb juttatás, a kormány feladata pedig, hogy ezt a gazdaság előteremtse. Állítása szerint Brüsszel minden ilyen intézkedést ellenez, és a magyarországi kritikusok is Brüsszel kérésére fogalmaznak meg bírálatokat.

„Nekem ezt mindig meg kell állítani, nemet kell rámondanom, hogy a 13. havi nyugdíjat ebben a formájában, hogy mindenki kapja, töröljük el. A 14-től meg epét hánynak Brüsszelbe”

– mondta a miniszterelnök. Szerinte Brüsszelben „eretnek gondolat”, hogy a kormány megadóztatja a multinacionális cégeket, és a pénzt az embereknek adja. Úgy véli, Brüsszel azt szeretné, ha ezt a pénzt inkább Ukrajnába küldenék. „Erre mi nemet mondunk, mert azt mondjuk, hogy jobb helyen van a pénz a magyar családoknál, mint Kijevben” – jelentette ki.

A Tisza Pártról szólva a miniszterelnök azt állította, az egy „brüsszeli kreálmány”, amelyet azért hoztak létre, hogy egy bábkormányt alakítsanak Magyarországon.

Ezt a kormányfő a volt Tiszás-aktivistával készített interjúval igyekezett alátámasztani: „Most valamelyik nap láttam egy kiugrott tiszás szakértőt, aki kerek-perec megmondta, hogy hát van egyfajta (...) népvakítás, vagy parasztvakítás (...) és van a valóság, két programmal dolgoznak.” Szerinte a pártot „Brüsszelből, meg Kijevből” finanszírozzák, és a céljuk egy ukránpárti kormány felállítása, amely a magyarok pénzét Brüsszelbe és Kijevbe küldené. Orbán Viktor szerint a pártnak két programja van: egy a magyarok, egy pedig Brüsszel felé. Az is állította, hogy a Tisza Párt tudatosan hazudik a választóknak.

„Tehát ők úgy védekeznek a csalás és a hazugság vádja ellen, hogy az elején megmondták, hogy így lesz. Tehát megmondták, hogy mi nem áruljuk el, hogy mi az igazi programunk, mert úgy nem lehet választást nyerni. (...) Bejelentik, hogy csalni fognak, ezért nem is lehet rajtuk számon kérni, hogy nem mondanak igazat. Ez a Tisza stratégiája.”

A rezsicsökkentés fenntarthatóságával kapcsolatban kijelentette, hogy azt meg fogják védeni. Szerinte az orosz energia nélkül a magyar családok „öt-hatszázezer forinttal többet fizetnének”. Ebből következően hazugságnak tartja a Tisza Párt azon állítását, hogy az orosz gázról és olajról való leválás mellett is fenntartható a rezsicsökkentés.

„Aki azt állítja, hogy orosz olaj és gáz nélkül is lehetséges fenntartani a rezsicsökkentést, az nem mond igazat, vagy mert nem tudja, hogy mi a helyzet, nem ismeri a helyzetet, vagy hazudik” – fogalmazott.

A háborús veszélyekről szólva két szakaszt különített el: a jelenlegi veszély szerinte az, hogy a magyarok pénzét Ukrajnába viszik, a következő pedig az, hogy a magyar fiatalokat besorozzák. Egy közös európai hadsereg ötletét elfogadhatatlannak nevezte, mert „valaki más rendelkezne majd a besorozott magyar fiatalok bevetéséről”. A nyugati katonák esetleges ukrajnai állomásoztatásáról azt mondta, az oroszok katonai célpontnak tekintenék őket. „Az azt jelenti, hogy ha katonákat küldünk Ukrajnába úgy, hogy erről nincs megállapodás az oroszokkal, az azt jelenti, hogy európai hadsereg, európai katonák harcolnak az oroszokkal Ukrajna területén” – vázolta a legsötétebb forgatókönyvet.

Ukrajna uniós tagságát is ebben a kontextusban értékelte, szerinte az „azonnali háborút jelent Oroszországgal”, mert egy háborúban álló országot vennének fel a tagok közé.

A kárpátaljai magyarok kényszersorozásával kapcsolatban elmondta, a kormány három felelősnek tartott ukrán vezetőt kitiltott Magyarországról. Bár elismerte, hogy ez „olyan nagyon nagy riadalmat nem okoz” Kijevben, jelzésnek fontosnak tartja. Kritizálta Brüsszelt, amiért szerinte nem védi meg az ukrajnai magyarokat. „Nem érdekli őket a magyarok sorsa. Ez csak nekünk fontos” – jelentette ki, hozzátéve: „ne reméljék abban, hogy ez büntetlenül folytatható.”

Végezetül a nemzeti petíció jelentőségéről szólva értékelte Magyarország lehetőségeit. Szerinte irreális elvárás, hogy Magyarország egyedül megváltoztassa a nagy európai országok háborús politikáját. „Magyarország méretei, ereje ilyen ambíciót nem tesznek reálissá.” A cél ezért nem Európa megváltoztatása, hanem a kimaradás. „Miután nem tudjuk jó dologra változtatni, ezért az az ambíciónk, hogy a rossz dologból kimaradjunk. Az is nagy jó, ha nem vagyunk benne rosszban, így is mondhatnám.” Ehhez szerinte konfliktust kell vállalni Brüsszellel, amire csak egy nemzeti kormány képes, nem pedig egy „brüsszeli bábkormány”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lannert Judit: Nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
Az oktatási miniszter egy interjúban beszélt az állami és egyházi iskolák párhuzamos finanszírozásának problémájáról. A tárcavezető szerint a kormányzat egyeztetni fog az egyházakkal a hálózat racionalizálásáról.


Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Qubitnek adott interjújában arról beszélt, hogy az első száz napban a kormányzat célja a pedagógusok és az iskolai légkör megnyugtatása. „Azt remélem, hogy egy kicsit megnyugodnak a pedagógusok, és ettől kicsit nyugodtabb lesz az iskolai hangulat is. Tényleg azt gondolom, hogy ez nagyon fontos” – fogalmazott a tárcavezető.

Ennek érdekében több, azonnali hatállyal bevezetendő intézkedést is bejelentett.

„Például a kompetenciamérés-cunamit leállítjuk, a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét megszüntetjük. Minden, ami túl sok adminisztrációval jár, azon változtatunk, és a sztrájkjogokat visszaállítjuk” – sorolta Lannert.

A tanárok mindennapi munkáját érintő könnyítések mellett a kormány az oktatás egyik legfontosabb eszközéhez, a tankönyvekhez is hozzányúl. A miniszter lépéseket ígért a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé, és jelezte, hogy felülvizsgálják a korábbi kormánytól megörökölt, áprilisban kötött szerződést, amelyet az állami tankönyvellátó, a KELLO írt alá.

A Nemzeti alaptanterv átalakítása hosszabb folyamat lesz, de az új irány már körvonalazódik: az új tartalmak integráltabban jelennének meg. Lannert Judit szerint be kellene emelni az állampolgári ismereteket, az egészséges életre nevelést, a pénzügyi ismereteket és a médiaműveltséget is.

A miniszter a tanítási módszerek rugalmasságát is szorgalmazza, példaként említette, hogy a kis alsósok, ha elfáradnak, kimehessenek az udvarra játszani, vagy akár az erdőben is lehessen órát tartani.

A helyi szintű rugalmasság megteremtéséhez azonban a központi irányítás átalakítása is szükséges. A miniszter bejelentette a Klebelsberg Központ és a tankerületek teljes átvilágítását, ami akár azonnali személyi következményekkel is járhat.

Az állami fenntartású intézményrendszer átvilágításával párhuzamosan a kormány az egyházi iskolák helyzetét is napirendre tűzi, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket kezdeményeznek, a miniszter ezzel összefüggésben fogalmazott úgy: „az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára”.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalására reagált, amely a szerető család fontosságát hangsúlyozta.


A hétfői parlamenti ülésen a gyermekvédelem reformjáról beszélt Magyar Péter miniszterelnök, aki a bicskei és a Szőlő utcai intézményekben feltárt súlyos visszaélések után azonnali lépéseket ígért. A kormányfő hangsúlyozta a gyerekek mielőbbi családi elhelyezésének elsődlegességét, és egy ponton az érvelése középpontjába a „szerető család” elvét állította, jelezve, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll.

Erre a felszólalásra reagált kedden egy Facebook-posztban Hodász András, influenszer és egykori pap.

Bejegyzését egy hat évvel ezelőtti fotó bemutatásával indította, amely egy 777Offline eseményen készült, ahol a meleg párok örökbefogadási jogairól vitatkoztak.

Felidézte, akkor még amellett érvelt, hogy egy árva gyereknek jobb állami gondozásba kerülnie, mint egy meleg párnál felnőnie.

„Mondtam ezt azért, mert akkor úgy gondoltam, hogy a hitbeli meggyőződésem ezt kívánja tőlem, és nem vettem kellően figyelembe a rendelkezésre álló tudományos és emberi tapasztalatokat” – írta.

Hodász azt is elismerte, hogy talán a túlbuzgósága és az a tévhit mondatta vele, hogy a szülők szexuális orientációja meghatározza a gyerekét. Mindezt annak ellenére tette, hogy az Egyháznak nincs erre vonatkozó normatív tanítása.

Majd a posztot az alsó, a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásán készült képpel folytatta, és azt írja, hogy mára a kormányfő üzenetével azonosul.

„Azt mondta, hogy egy gyereknek elsősorban szerető családra van szüksége. Ma már vele értek egyet, és bánom, amit 18-ban mondtam.”

Azt is kifejtette, hogy nemcsak a bicskei és a Szőlő utcai botrányok miatt változott meg a véleménye, hanem azért is, mert azóta sok meleg párral találkozott, akik nagy szeretetben nevelik a gyerekeiket. Hozzátette, a tudományos kutatások is ezt támasztják alá, és ma már teológiailag sem látja indokolhatónak a korábbi álláspontját. Hodász azzal zárta sorait, hogy jó látni, minden jel szerint ezen a téren is változások lesznek idehaza.

Hodász Andrást 2022-ben saját kérésére mentették fel a papi szolgálat alól, miután nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorában őt is molesztálta egy pap. Azóta a gyermekvédelem ügyének egyik aktív szószólója lett.

Hétfőn a parlamentben éles vita alakult ki, miután az ellenzéki Rétvári Bence a kormány álláspontját próbálta megtudni a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának kérdésében. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy szerinte mindez csak terelés, és a Fidesz-KDNP nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, majd feltette a kérdést, hol lenne jobb helyen egy gyerek: meleg pároknál, vagy drogkartelleknél és emberkereskedőknél?

Magyar kedden az álláspontját valamelyest árnyalta a kérdésben, azt mondta, hogy a melegházasság- és örökbefogadás-kérdést a magyar társadalomnak kell eldöntenie, és nem a miniszterelnöknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A szervezet közleménye szerint a váltás a megújulási folyamat része, Győrfi Pál pedig a mentőszolgálat kötelékében marad.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 09.



Új korszak kezdődött az Országos Mentőszolgálat kommunikációjában: kedden bejelentették, hogy hosszú évek után már nem Győrfi Pál a szervezet szóvivője. A feladatot Szűcs Brigitta mentőtiszt vette át, miközben Győrfi a szervezet kötelékében marad. A döntést Constantinovits Miklós megbízott főigazgató hozta meg, a lépést pedig a szervezet megújulási folyamatának fontos állomásaként kommunikálták – írta az Index.

„Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli” – közölte a szervezet a hivatalos oldalán.

A közleményben kitértek a leköszönő szóvivőre is, akinek megköszönték az eddigi munkáját, és jelezték, hogy Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad.

Győrfi Pál is üzent a nyilvánosságnak, bemutatva utódját.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – búcsúzott a pozíciótól.

Az új szóvivő, Szűcs Brigitta komoly szakmai háttérrel érkezik a pozícióba. 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott a mentőszolgálathoz. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett.

A terepmunka mellett a háttérfeladatokból is kivette a részét: a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogadott, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és a bajtársak továbbképzését is támogatta. Szakmai elhivatottságát mutatja, hogy idén a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja, és jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran dupla árat fizetnek az alapanyagért.


A tejsavófehérje ára az ötszörösére drágult, és egyes beszállítók már az év végéig kifogytak a készletekből, miután a fogyókúrás gyógyszerek és a fehérjedús étrendek iránti globális kereslet az egekbe lökte az igényeket. A piacot olyan nyomás alá helyezte a helyzet, hogy több gyártó kénytelen olcsóbb keverékeket használni.

A 80%-os koncentrációjú tejsavófehérje tonnánkénti ára a 2023. júniusi 4302 fontról idén júniusra 23 751 fontra nőtt – írja a The Guardian. Északnyugat-Európában az élelmiszeripari minőségű savópor ára tonnánként 1700 eurót közelíti, ami történelmi csúcsnak számít, az év eleje óta pedig több mint 50 százalékkal emelkedett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy több beszállító már a teljes évre eladta a készleteit, egy gyártó pedig a nyár után várhatóan leállítja az egyik népszerű, 34%-os koncentrátum előállítását.

A robbanásszerű kereslet egyik fő motorja a GLP-1 típusú, Mounjaróhoz hasonló gyógyszerek terjedése. Mivel ezek a szerek csökkentik az étvágyat, az orvosok gyakran javasolnak megnövelt fehérjebevitelt az izomtömeg megőrzése érdekében.

Erika Tamayo, a Hermosa fehérjemárka alapítója szerint amint a GLP-1 készítmények népszerűek lettek, az emberek rájöttek a fehérje fontosságára. „Aztán a nagy szupermarketekben rengeteg termékhez kezdtek tejsavófehérjét adni – a popcornhoz, a chipsekhez, még a fehérjés fánkokhoz is. Mostanra szinte minden tartalmaz fehérjét, mert a diéták kerültek a fókuszba” – tette hozzá.

A kínálat azonban nem tud lépést tartani, mivel a tejsavófehérje a sajtkészítés mellékterméke, így a mennyisége a sajtpiac alakulásától függ.

A kialakult hiány miatt a kisvállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tamayo tapasztalatai szerint az elmúlt két évben negyedévről negyedévre nőttek az árak, a nagyobb cégek pedig könnyebben elnyelik a drágulást, miközben piaci részesedést szereznek.

„Tudunk ugyan fehérjét beszerezni, de a múlt negyedévhez képest dupla áron vásárolunk. Még van készletünk az előző rendelésből, és ezt nem azonnal hárítjuk át az ügyfeleinkre, de egy ponton muszáj lesz” – mondta.

A piac ugyanakkor reagál a kihívásokra. Jasper Endlich, a Vesper nevű piaci elemző platform munkatársa szerint bár egyértelmű a hiány, a megoldások már látszanak.

„A jó hír, hogy a piac reagál… Új üzemek nyílnak… Ahol korábban csak tejsavófehérjét tartalmaztak a termékek, ott most egyesek kisebb mennyiségű tejfehérjével kevert keverékeket használnak. Az összes fehérjetartalom nagyjából hasonló marad, miközben az összetevők költsége akár a felére vagy a harmadára is csökkenhet” – magyarázta az elemző.

A globális trendre Magyarországon is van már válasz: Szekszárdon a Tolnatej egy 26,1 millió eurós beruházás keretében épít új, automatizált tejsavófehérje-feldolgozó üzemet – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk