HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: Donald Trump mentheti meg az egész emberiséget

A miniszterelnök eddig sem rejtette véka alá szimpátiáját az ex-elnök felé, most szintet lépett a volt vezető dicséretében.


Interjút adott az ismert amerikai konzervatív újságírónak, Tucker Carlsonnak Orbán Viktor. Az X (korábban Twitter) közösségi oldalon megjelent videóra még Elon Musk is felhívta a figyelmet. A Fox Newstól tavasszal távozott újságíró azzal indokolta az interjút, hogy Orbán Viktor igazán képben van az orosz-ukrán háborúban.

A beszélgetésben a miniszterelnök úgy fogalmazott: „Nagyon veszélyes időket élünk. A harmadik világháború ott kopogtathat az ajtónkon”. „Mindig ezt üzenem Amerikának is, például a NATO-csúcstalálkozón: legyenek óvatosak!” – tette hozzá.

Kifejtette: ha bármely nyugati ország katonát küldene a harcmezőre, az közvetlen háborút jelentene a Nyugat és Oroszország között, és akkor „rögtön benne találnánk magunkat egy harmadik világháborúban”. Tehát ez most egy nagyon veszélyes pillanat – tette hozzá.

Orbán Viktor a béke mellett érvelve kiemelte: Ukrajna területén él egy jelentős, több mint 150 ezres magyar kisebbség. „Magyar katonák halnak meg Ukrajnáért ukrán állampolgárokként. (...) a magyar nemzet, mi is naponta veszítünk el életeket” – mondta.

Orbán Viktor megerősítette álláspontját, hogy a jelenlegi amerikai elnök, Joe Biden stratégiája, amely „valamilyen módon szét akarja zúzni az oroszokat”, nem fog működni. Kifejtette: e stratégia szerint az ukrán katonák harcolnak, a NATO bizonyos tagországai pedig pénzzel finanszírozzák, és katonai eszközökkel támogatják ezt a harcot. „Mi, magyarok a legelejétől kezdve egyértelművé tettük az álláspontunkat: ez rossz stratégia; és most, másfél évnyi háború után, egyértelmű, hogy ez rossz stratégia” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Kijelentette: „a harctéren végül a katonák száma fog számítani. És az oroszok ebben sokkal erősebbek, jóval többen, sokkal többen vannak, mint az ukránok” – fűzte hozzá.

„Meg kell értenünk, hogy nem tudjuk őket a jelenlegi módszerrel legyőzni. Lehetetlen. Nem fogják meggyilkolni a vezetőjüket. Sosem fogják feladni. Egyben fogják tartani az országot és meg fogják védeni”

– mondta Oroszországról, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnökről.

„A megoldás az Önök kezében van; csak az Egyesült Államok képes erre, senki más, az ukránok ezt nem tudják megoldani. Persze mindez az ukránokról szól, nem lehet őket figyelmen kívül hagyni, be kell őket vonni, de az igazi tényező nem Ukrajna, hanem az Egyesült Államok akarata” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

„Hívjuk vissza Trumpot! Ez az egyetlen kiút”

– jelentette ki Orbán Viktor, összehasonlítva Joe Biden, valamint elődje és kihívója, Donald Trump külpolitikáját.

Az elmúlt néhány évtized legjobb külpolitikája volt az övé. Nem kezdett semmilyen új háborút. Jól kezelte az észak-koreaiakat és az oroszokat, még a kínaiakat is. Olyan politikát folytatott, mely a lehető legjobb volt a Közel-Kelet számára – fejtette ki Trumpról a magyar kormányfő.

„Tehát Trump az, aki megmentheti a nyugati világot, és talán az emberiséget is az egész Földön. Ez, ez az én személyes meggyőződésem.”

Magyarország és az USA viszonyáról és az ország helyzetéről Orbán azt mondta: „Nem könnyű a helyzet, mivel sokkal könnyebb lenne együttműködni az Egyesült Államok kormányával. Sokkal szebbek a kilátások, ha jók a kapcsolatok, de ezek nélkül is megvagyunk, túl tudjuk élni ezt az időszakot, és nőni is tudunk”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Putyintól megkérdezték, mikor hagyja abba az ukrajnai civilek meggyilkolását, így reagált az orosz elnök
Az alaszkai csúcstalálkozón azt is megkrédezték az orosz elnöktől, hogy miért kellene Trumpnak megbíznia benne.


Alaszkában találkozott egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin. A két elnök az anchorage-i Elmendorf–Richardson támaszponton tartott, közel háromórás megbeszélésük után közösen tartott sajtótájékoztatót. Ez azonban mindössze 12 percig tartott. Az újságírók pedig kérdezni sem tudtak a tájékoztató után, sőt a két elnök a tárgyalás előtti fotózáson sem válaszolt a sajtó kérdéseire.

A Sky News felvételén ugyanakkor látszik, hogy a fotózás végén felbolydultak a riporterek, és többen is bekiabálva próbáltak kérdéseket feltenni Trumpnak és Putyinnak. Hallani azt is, hogy

az egyik riporter azt kérdezte az orosz elnöktől: hajlandó-e tűzszünetre, majd azt is, mikor hagyja abba az ukrajnai civilek meggyilkolását.

A kérdező hozzátette: „miért kellene Trump elnöknek bíznia magában”.

Putyin egyik kérdésre sem felelt. Ahelyett, hogy válaszolt volna, a szájából tölcsért formálva mondott valamit, talán azt, hogy nem hallja a kérdéseket.

Trump és Putyin csúcstalálkozója végül anélkül ért véget, hogy bármiben is megállapodtak volna.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Videó: Trump egy B-2-es lopakodó bombázót zúgatott el Putyin feje fölött, aztán F-22-es vadászgépek és harci helikopterek sora mellett autóztatta el Alaszkában
Nem akármilyen fogadtatásban volt része az orosz elnöknek az anchorage-i Elmendorf–Richardson támaszponton.


Donald Trump amerikai elnök pénteken Alaszka egyik légibázisán fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt egy látványos „légibemutatóval”, amelyen ugyanazokat a bombázókat és vadászgépeket vonultatták fel, amelyeket júniusban Irán nukleáris létesítményeinek megtámadásakor használtak - írja az ABC News.

Az amerikai és az orosz elnök a Joint Base Elmendorf–Richardson támaszponton találkozott, ahol vörös szőnyegen vonultak végig, a fejük felett pedig négy F–35-ös és egy B–2-es lopakodó bombázó húzott el.

A támaszponton végig F–22-es vadászgépek és harci helikopterek alkottak sorfalat, ami mellett Putyin autós konvojának is el kellett haladnia.

Két tisztviselő tájékoztatása szerint a pénteki csúcstalálkozó előtt két B–2-es bombázót vezényeltek a bázisra, az F–35-ösök pedig az alaszkai Eielson légibázisról érkeztek. Az F–22-esek helyben állomásoztak Elmendorfban.

Az viszont nem derült ki, hogy Trump személyesen rendelte-e el a bombázók és a vadászgépek jelenlétét a légibázison, afféle erődemonstrációként az Oroszországgal – amely szintén nukleáris hatalom – folytatott tárgyalásai előtt.

A B–2-es egyébként az amerikai erő szimbóluma, mivel a bombázók megállás nélkül képesek a világ bármely pontjára elrepülni, és hagyományos, illetve nukleáris fegyvereket is hordozhatnak. A lopakodó B–2-eseket az Egyesült Államok a júniusi „Éjféli Kalapács Hadműveletben” is bevetette: akkor hét ilyen gép indult a Missouri állambeli Whiteman légibázisról, és 36 órán át tartó repülés után érték el Iránt, ahol több mint egy tucat bunkerromboló bombát dobtak le.

Az elmúlt hetekben Trump többször is dicsérte a B–2-esek erejét és a pilóták szakértelmét. „Ez egy elképesztő gép” – fogalmazott korábban az amerikai elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kyiv Independent a Trump-Putyin csúcstalálkozóról: Undorító, szégyenletes, és végül is haszontalan
Az ukrán lap szerkesztőségi cikke szerint Trump nem kapta meg az alaszkai találkozón, amit akart, Putyin viszont biztosan.


Szerkesztőségi cikket közölt Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai csúcstalálkozója után Kyiv Independent. A véleménycikkben azt írták, ezek a jelzők jutottak eszükbe, miközben az amerikai és az orosz elnök találkozóját nézték:

„Undorító. Szégyenletes. És végül is haszontalan”.

A cikk szerzői úgy fogalmaztak:

„képernyőinken egy vérben úszó diktátor és háborús bűnös királyi fogadtatásban részesült a szabadság földjén – miközben drónok tartottak a városaink felé”.

A cikkben felidézték, hogy Trump előzetesen arról beszélt: tűzszünetet akar, és Putyinnak komoly következményekkel kell majd számolnia, ha nem megy bele ebbe. A két és fél órás találkozóról ugyanakkor úgy jöttek ki, hogy semmiféle nem állapodtak meg semmiben.

A Kyiv Independent szerint Trump a találkozón nem kapta meg, amit akart.

„De Putyin? Ő biztosan megkapta”

– tették hozzá.

A szerzők szerint feltűnően kontrasztos volt Putyin fogadtatása ahhoz képest, ahogy Trump fél évvel ezelőtt Volodimir Zelenszkijt fogadta az Ovális Irodában.

„Ukrajna elnöke nyilvános megszégyenítést kapott, Oroszországét pedig kényeztették. Mindkét eset szégyenletes volt”

– fogalmaznak.

A szerkesztőség szerint Trump nem tanulta meg, hogy Putyin nem köt megállapodásokat, „ő csak elvesz”, és addig folytatja, amíg erőszakkal meg nem állítják.

Emlékeztettek arra is, hogy az orosz delegáció gúnyolódott a tárgyalásokon. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter például Szovjetunió feliratú felsőben érkezett.

Az ukrán újságírók szerint Putyin azért is mosolygott, mert a találkozó minden amerikai szövetséges számára nyugtalanító és kellemetlen üzenetet küldött. A cikk szerint pedig stratégiai szempontból a transzatlanti szövetség gyengítése még Ukrajna megszerzésénél is fontosabb lehet Putyin számára.

„Putyin győztesen tért vissza az alaszkai csúcstalálkozóról, ám nem olyan elsöprő győzelemmel, mint amilyet elérhetett volna”

– írják a a szerzők, akik szerint hogy ha a két elnök nem jutott megállapodásra, az azt jelenti, Trump nem hagyta jóvá Oroszország követeléseit Ukrajnával kapcsolatban.

A szerkesztőségi cikk végül arra is kitért, hogy ha lesz újabb találkozó, akkor oda kell engedni Ukrajnát is az asztalhoz, és Trumpnak Ukrajna szövetségeseként kell fellépnie, nem pedig mint egy bírónak két hadakozó fél között.

„Csak így kerülhetjük el, hogy ismét olyan helyzet álljon elő, amelyben a szabad világ vezetője egy véreskezű diktátort kényeztet – 340 millió amerikai nevében. Végtére is az Oroszországgal kötött megállapodások nem tartanak sokáig. De azok a képek, amelyeken az amerikai katonai díszőrség letérdel, hogy vörös szőnyeget terítsen egy gyilkos elé? Azok megmaradnak. És senki sem fog erre a találkozóra hosszabb ideig – vagy élénkebben – emlékezni, mint az ukránok” – zárják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Trump hosszan telefonált Zelenszkij ukrán elnökkel az alaszkai csúcstalálkozó után
Az ukrán elnöki hivatal szerint „hosszú telefonhívás volt, amely kezdetben Zelenszkij és Trump elnökök között zajlott, majd az európai vezetők is csatlakoztak”.


Donald Trump hosszas telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel az Alaszkából Washingtonba tartó repülőútja alatt - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője.

A telefonbeszélgetést Ukrajna is megerősítette.

„Hosszú telefonhívás volt, amely kezdetben Zelenszkij és Trump elnökök között zajlott, majd az európai vezetők is csatlakoztak”

- közölte az ukrán elnöki hivatal.

A Fehér Ház szerint Trump ezt követően a NATO vezetőivel egyeztet majd.

Mint azt mi is megírtuk: az alaszkai csúcstalálkozó - amelyen az ukrán elnök nem vett részt - anélkül ért véget, hogy Trump és Putyin bármiben megállapodtak volna. Az anchorage-i Elmendorf–Richardson támaszponton tartott, közel háromórás megbeszélésük után közösen tartott sajtótájékoztatót a két elnök. Ez azonban mindössze 12 percig tartott. Trump viszont utalt arra, hogy akár Moszkvában is folytatódhatnak a tárgyalások.

(via BBC)


Link másolása
KÖVESS MINKET: