HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: Minden állami alkalmazott sorra fog kerülni, vagy fizetés nélküli szabadságra megy, vagy felveszi az oltást

Orbán Viktor szerint a kormány nem tudott több embert meggyőzni az oltásról. A Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában azt mondta, az embereknek egymással kell beszélniük.


Orbán Viktor az állami rádiónak adott interjújában megismételte, az oltottak nincsenek veszélyben, az oltatlanok viszont életveszélyben vannak. „Aki nincs beoltva, azt megtalálja a vírus, és kórházba kerül, akár lélegeztetőgépre is kerülhet, de még rosszabb is lehet a sorsa” - mondta.

Az oltások kapcsán úgy fogalmazott, a kormány nem tudott több embert meggyőzni, és nem is fog.

Ugyanakkor egy általános kötelező oltás elrendelése szerinte már túlvan azon a tűréshatáron, amit a magyarok elfogadnak. Mint mondta, „azt talán könnyebben elfogadják, ha egy munkahelyi közösségben a kollégáik írják elő számukra” az oltást.

„A közösségekben van egy ilyen igény, hogy ők valamit tehessenek, azokkal is hadd beszéljenek, méghozzá komoly következményekkel, akik nem akarják a munkahelyen felvenni az oltást.”

Szerinte a méréseik azt támasztják alá, hogy az emberek ezt támogatják.

Az állam maga is sokakat foglalkoztat, így a miniszterelnök szerint mint munkáltató, nekik is dönteniük kell. Elsőként az ügyfélszolgálatokon dolgozóknak teszik kötelezővé a vakcinát, de itt nem állnak meg.

„Minden állami alkalmazott előbb-utóbb sorra fog kerülni, és szembekerül azzal a dilemmával, hogy vagy elmegy fizetés nélküli szabadságra, vagy felveszi az oltást.”

A következő kérdés a minimálbérre vonatkozott. Orbán Viktor azt mondta, hogy csak kevesen ismerik Magyarországon a pontos mechanizmusát annak, hogyan is határozzák meg a minimálbért. Mint elmondta: a munkaadók és a munkavállalók állapodnak meg egymással, nem pedig a kormány mondja meg a mértéket. A kabinet csak közvetít – jelentette ki, majd hozzátette, hogy egy radikális, rosszul meghatározott emelés nagy munkanélküliséggel járna, ugyanis a vállalkozó nem bírná kifizetni a terheket. A szakszervezetek magas, 20 százalékos növelést akartak egy év alatt, de ezt a vállalkozók nem bírták volna ki, ezért lépett közbe a kormány.

Végül a megállapodás szerint a munkavállalók utáni tb-járulékot csökkenti a kormány, ha a vállalkozók vállalják a 20 százalékos emelést. A pénzügyminiszter vállalta az adócsökkentést, ezért a kisvállalkozói adót 10 százalékra csökkentettük” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: „lelke rajta, reméljük, jól számolt a pénzügyminiszter”.

A rezsicsökkentés kapcsán Orbán Viktor úgy fogalmazott: bolond dolgok történnek Európában. Nem túlzás azt mondani, hogy rezsiválság van. Itthon azonban szerinte egy hatalmas vitát követően sikerült szakítani azzal a gyakorlattal, hogy a multik igényeit kielégítve folyamatosan emelték a gázárat a kormányok.

„Hiába megy most fel két-háromszorosára a gáz ára Európában, Magyarországon nem változik addig biztosan, amíg a mi kormányunk van hatalmon”

– mondta.

A miniszterelnök ezután a klímavédelemről beszélt, és elmondta: ahogy azt Brüsszel csinálja, csak tovább emeli az árakat. „Rossz a brüsszeli klímapolitika. Az fontos, hogy legyünk takarékosak, ez jó felhívás, de olyan mértékig felemelni az árakat, ahogy a brüsszeli bürokraták csinálják, az már szükségtelen beavatkozás az emberek életébe. Brüsszelnek megfontoltabb politikát kéne folytatnia” – mondta. Decemberben miniszterelnöki csúcs lesz, a kormányfő úgy fogalmazott: ott majd kiderül, hogy melyik álláspont győz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Kocsis Máté: 25 éve ismerem Magyar Pétert, világéletében egy lúzer volt
A Fidesz frakcióvezetője szerint a TISZA Párt vezetője egy „nárcisztikus, önimádó, hülye barom”.


Kocsis Máté egy rövid, de annál keményebb posztban osztotta ki ezúttal Magyar Pétert.

A Fidesz frakcióvezetője egyébként pénteken több posztot is szánt a TISZA Párt vezetőjének. Az egyikhez egy fotót is csatolt, amin Magyar épp egy falnál guggol a telefonját nyomkodva. Ehhez azt írta: „épp szervezi a Trump-Putyin találkozót”.

Nem sokkal később aztán egy rövid, tömör posztban szólt be a tiszás politikusnak.

„25 éve ismerem Magyar Pétert, világéletében egy lúzer volt. Egy nárcisztikus, önimádó, hülye barom”

- fogalmazott Kocsis.

A poszt csupán ennyiből állt, ehhez még fotót sem csatolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Trump azért Magyarországon találkozik Putyinnal, mert mindketten kedvelik Orbánt
Az amerikai elnök szerint Orbán jó házigazda lesz, Magyarország pedig biztonságos hely egy ilyen találkozóra.


Donald Trump a Fehér Házban beszélt arról, hogy Budapesten találkozik majd Vlagyimir Putyinnal. Az amerikai elnök pénteken fogadta

Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Washingtonban, ahol a közös munkaebéd előtt válaszoltak az újságírók kérdéseire. Ekkor került szóba a magyar fővárosban tervezett csúcstalálkozó is.

Trump közölte, hogy azért Magyarországon találkozik az orosz elnökkel, mert mindketten kedvelik Orbán Viktort. Úgy fogalmazott: szerinte Magyarország biztonságos ország, Orbán Viktor pedig „nagyon jó munkát végez”.

Hozzátette: „náluk nincs sok olyan probléma, amik más országokban van”, illetve úgy vélte, a magyar kormányfő „nagyon jó házigazda lesz”.

Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy Zelenszkij is részt vesz-e a budapesti találkozón. Trump szerint ez még nem dőlt el, ugyanakkor megjegyezte, hogy Zelenszkij és Putyin között „rossz a viszony”. Hozzátette: szeretné, ha mindenki jól érezné magát.

Donald Trump csütörtökön jelentette be, hogy Budapesten találkozik majd Putyinnal. A találkozó pontos időpontját egyelőre még nem tűzték ki. A megbeszélés célja az ukrajnai háború lezárása.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Aki nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz
A Tisza Párt elnöke szerint ők nyitottak más pártok módosító indítványaira is, de kizárta a koalíciós együttműködést.


Magyar Péter pénteken Nyíregyházán tartott fórumot, ahol arról is beszélt, hogyan képzeli el a Tisza Párt működését a parlamentben. A párt elnöke hangsúlyozta, hogy

nem terveznek koalícióra lépni más politikai erőkkel.

Mint fogalmazott: „Mi a magyar választókkal kötünk koalíciót” - írja a 444.

A politikus szerint a választások előtt bemutatnak egy tízpontos javaslatcsomagot, amely a választójogi törvény módosítására vonatkozik.

Hozzátette, hogy ebben más pártok és képviselők javaslataira is nyitottak, akár a Mi Hazánktól, akár a Demokratikus Koalíciótól érkeznek.

Magyar elmondta, hogy

a Tisza frakciójába nem egyszerű szavazógombokat keresnek, hanem olyan embereket, akik kiállnak saját településeikért, és képesek vitatkozni is.

A fórumon azt is elmondta, hogy szerinte nem sok párt fog bejutni a parlamentbe, de ha mégis, akkor megvizsgálják a javaslataikat. „Ha szükség van akár egy Alaptörvény-módosításhoz, akár a választójogi törvény módosítására, akár korrupcióellenes jogszabály megváltoztatására, akkor mi elő fogjuk terjeszteni a javaslatunkat, és várjuk az ellenjavaslatokat és a módosító javaslatokat” – fogalmazott.

„Koalíciót nem szeretnénk kötni.

A magyar emberek azt várják, hogy egy teljesen új garnitúra legyen, hogy egy valódi rendszerváltás legyen.

Majd meglátjuk, hogy kik lesznek bent. Én nagyon remélem, hogy az emberek bölcsek, és látják, hogy aki ma nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz” – mondta Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Jön a hidegfront a hétvégére: megerősödik a szél, vasárnap hajnalban pedig -4 fok is lehet
Szombaton szinte mindenhol erősen felhős, borult lesz az ég. Kora délután általában 12 és 18 fok közötti értékeket mérhetünk. Vasárnap viszont már csak 15 fok lehet a maximum.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. október 18.



Szombat délelőtt szinte országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól észak felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti és délnyugati országrészben még este is maradhatnak felhősebb területek - íjra a HungaroMet. Elsősorban az északkeleti tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, futó zápor.

Egyre többfelé megélénkül, helyenként olykor meg is erősödik az északnyugati szél. Kora délután általában 12 és 18 fok közötti értékeket mérhetünk.

Késő estére 2 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Éjszaka még felhős tájakon is csökken a felhőzet. Hajnalra legfeljebb kisebb körzetekben képződhet rétegfelhőzet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is mérséklődik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4 fok között alakul.

Vasárnap a hajnalra foltokban képződő köd, és rétegfelhőzet feloszlik, és napközben nagyobbrészt derült, északkeleten gomolyfelhős, napos idő várható, majd nyugat felől fátyolfelhőzet is érkezik. Csapadék nem lesz. Csak helyenként élénkül meg a délire forduló szél.

A hőmérséklet délután 11 és 15 fok között alakul.

Hétfőn a hajnalra képződő köd, valamint rétegfelhőzet feloszlik. Az átmenetileg meg is vastagodó magasszintű felhőzet mellett főként szűrt napsütésre számíthatunk, majd délután a nyugati megyék fölött fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban -4 és +4, délután általában 12 és 16 fok között valószínű.


Link másolása
KÖVESS MINKET: