HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor az európai vezetői csúcsról: Az ide látogató vezetők egy nagy népnél, nagy kultúránál jártak

Szerinte a magyaroknak nincs okuk szégyenkezni az ország mérete vagy befolyása miatt, mert „ez egy nagy nemzet”.


Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban magabiztosan kijelentette, hogy a magyarok szervezési készsége példaértékű, és Budapest ismét bizonyította, hogy kiváló házigazda – ezúttal az Európai Politikai Közösség (EPC) csúcstalálkozójának és a mai informális EU-csúcsnak a szervezésével a Puskás Arénában. A miniszterelnök megköszönte a szervezők és a budapestiek munkáját, és azt is hozzátette, hogy „itt minden úgy megy, mint a karikacsapás”.

Budapesten most 47 ország delegációi, illetve a 27-ek vezetői gyűltek össze, köztük olyan fontos politikusok, mint a NATO-főtitkár, Mark Rutte, Emmanuel Macron, Ursula von der Leyen és Charles Michel. A mai EU-csúcs vendége Mario Draghi, akiről Orbán elismerően beszélt, mondván, hogy az ő jelenléte „intellektuálisan lenyűgözővé” teszi az eseményt.

Orbán szerint az ide látogató vezetők egy „nagy népnél, nagy kultúránál” jártak, és elismeréssel beszélt Budapestről és a magyar történelemről. „Itt ezer év halmozódott föl, egy nagy kultúra vendégei voltak” – jelentette ki, hozzátéve, hogy mindenki úgy távozik majd, hogy egy különleges helyen járt.

Orbán a reggeli interjúban a Magyarország és Kína közötti gazdasági együttműködésről is beszélt, hangsúlyozva, hogy Magyarország saját érdekeit követi a nagyhatalmi érdekek között is. „Mi vagyunk a magyarok” – jelentette ki, majd kifejtette, hogy szerinte a magyar önérdeket kell szem előtt tartani, és nem kell máshoz kötni az ország érdekeit.

A miniszterelnök hozzátette, hogy nem ért egyet azzal, amikor Magyarország méretét hozzák fel korlátozó tényezőként.

„Nem vagyunk kicsik, ez egy nagy nemzet”

– mondta, kiemelve, hogy más, hasonló méretű országok is sikeresen képviselik saját érdekeiket a világban, és ezzel gazdasági előnyöket érnek el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Maga ellen tervez támadást a Fidesz, akár tiszás civileknek öltözve
Magyar szerint így „terelik el a figyelmet a miniszterelnök által szított, a TISZA önkéntesei ellen elkövetett egyre súlyosabb erőszakról”.


„A Fidesz szervezett provokációra és hamis zászlós műveletre készül a saját »országjárásán« ” - írta Facebook-posztjában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke szerint „akár már pénteken sor kerülhet az egyik ilyen megrendezett támadásra vagy rendzavarásra Pátyon gróf batidai Lázár János és Orbán udvari bolondjának a közterületre szervezett fórumán”.

„A tervük az, hogy úgy terelik el a figyelmet a miniszterelnök által szított, a TISZA önkéntesei ellen elkövetett egyre súlyosabb erőszakról, hogy maguk ellen rendeznek támadást, akár tiszás civileknek öltözve. Már a teljes propaganda ki van rendelve a ma 17:30-as szeánszra megfelelő videós anyag készítésére”

– fogalmazott Magyar Péter, aki hangsúlyozta: sem a TISZA Párt sem a szigetek részéről nem vesz részt senki a Fidesz rendezvényein, „így ha bármilyen rendbontásra kerül sor, akkor az a Fidesz saját hamis zászlós művelete”.

„A TISZA továbbra is határozott és békés kormány- és rendszerváltásra hív mindenkit és elvárja az összes párt vezetőjétől és a köztársasági elnöktől, hogy ítéljék el a TISZA civiljei ellen elkövetett fideszes verbális és fizikai erőszakot!” – zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Donald Trump szerint csak „könyvelési hiba” az, ami miatt Marine Le Pent elítélték
Az amerikai elnök szerint a francia politikus ellen is olyan boszorkányüldözés zajlik, mint korábban ellene.


Donald Trump pénteken a saját közösségi oldalán, a Truth Socialon fejtette ki véleményét Marine Le Pen ügyéről. Az amerikai exelnök a francia politikus védelmére kelt, és azt írta: „Free Marine Le Pen!”, azaz „Szabadságot Marine Le Pennek!” Bejegyzésében hozzátette:

„Nem ismerem Marine Le Pent, de értékelem, milyen keményen dolgozott annyi éven át. Veszteségeket szenvedett el, de tovább folytatta, és most a nagy győzelem előtt elkapják egy kisebb váddal, amiről valószínűleg semmit sem tudott – nekem »könyvelési« hibának hangzik”.

Trump szerint a francia szélsőjobboldali politikus elleni eljárás nagyon hasonlít arra, amit ő is megtapasztalt korábban. Szerinte Le Pen is egyfajta boszorkányüldözés áldozata lett.

A francia bíróság a közelmúltban bűnösnek mondta ki Marine Le Pent és több párttársát. A döntés szerint 2004 és 2016 között az Európai Parlament költségvetéséből olyan embereket fizettek, akik a Rassemblement National nevű pártnak dolgoztak, nem pedig az EP-nek. Az ügyészség szerint a vádlottak ezzel összesen 2,9 millió eurós, azaz mintegy 1 milliárd 168 millió forintos kárt okoztak.

A vád szerint előfordult, hogy a fizetett munkatársak fizikailag nem is jártak Brüsszelben vagy Strasbourgban, és akadt köztük olyan is, aki soha nem találkozott azzal a képviselővel, akinek papíron a személyi asszisztense volt.

A magyar miniszterelnök is kiállt Le Pen mellett. Orbán Viktor egy rövid üzenetben ezt írta: „Je suis Marine!”.

(via CNN, 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kivágta a MÁV Zugló egyik legnagyobb fáját, szerintük nem volt más megoldás
A több mint százéves, 28 méter magas fekete nyárfa még a második világháborús légifelvételeken is látszott. A MÁV szerint belül korhadt volt, ezért kellett eltávolítani.


Kivágták Zugló egyik legnagyobb fáját, egy hatalmas fekete nyárfát a Mogyoródi út keleti végén, írja a Telex. A jókora kivágott fáról fotót is küldött a lapnak, de a Redditen is keringenek már képek.

A fa igazán különleges volt: több mint 28 méter magasra nőtt, törzsének kerülete elérte a 6 métert, és még vízszintesen a földre fektetve is 2 méter magas volt. Egyes becslések szerint több mint százéves lehetett, és már a Brit Királyi Légierő 1944-es légifelvételein is jól látható volt.

A fa kivágása sokakat meglepett. A zuglói főkertész, Megyeri Szabolcs a lap kérdésére elmondta, hogy nem a kerület rendelte el a kivágást, mivel a terület a MÁV-hoz tartozik, így ők erre eleve nem is adhattak engedélyt.

A MÁV-ot is megkereste a Telex:

„Mindent elkövettünk, hogy a fa – legalább részben – megmenthető legyen, de a szakemberek azt állapították meg, hogy a növény nemcsak koros, de beteg is. Belsejében bélkorhadás lépett fel, így annak statikai állapota folyamatosan romlott. A megtartására sajnos nem maradt lehetőség”

– írta válaszában a közlekedési vállalat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kína bekeményített: 34 százalékos kiegészítő vámot vetnek ki minden amerikai árura
A pekingi vezetés április 10-től lépteti életbe az intézkedést. Emellett több amerikai céget is feketelistára tettek, és korlátozzák a nyersanyagok kivitelét.


A kínai pénzügyminisztérium pénteken, Pekingben jelentette be, hogy április 10-től 34 százalékos kiegészítő vámot vetnek ki minden amerikai árura. Az intézkedés válasz Donald Trump szerdai döntésére: az amerikai elnök ugyanekkora mértékű vámot jelentett be a kínai termékekre, tudósított a Reuters.

A vámemelés mellett több korlátozó intézkedés is életbe lép.

A kínai kereskedelmi minisztérium 16 amerikai szervezetet felvett az exportellenőrzési listára, és korlátozza bizonyos közepes és ritka földfémek kivitelét az Egyesült Államokba.

A Kínai Államtanács Vámbizottsága közleményében úgy fogalmazott: „Az Egyesült Államok ezen gyakorlata nincs összhangban a nemzetközi kereskedelmi szabályokkal, súlyosan aláássa Kína törvényes jogait és érdekeit, és tipikus egyoldalú zaklatás.”

Ezen kívül 11 entitás került fel a „megbízhatatlanok” listájára. Ez lehetőséget ad a kínai kormánynak arra, hogy büntetőintézkedéseket vezessen be külföldi cégekkel és szervezetekkel szemben.

A bejelentést követően az európai tőzsdék és az amerikai határidős jegyzések is hirtelen esni kezdtek.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: