HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: 80 ezer forintos nyugdíjprémium érkezik novemberben

A miniszterelnök szerint olyan jól áll a magyar gazdaság, hogy futja erre.


„Teljes félreértés, hogy mi tartjuk el a nyugdíjasokat, ők tartottak el minket, amíg neveltek és iskoláztak minket” – kezdte szokásos heti interjúját Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, hozzátéve: a nyugdíj nem más, mint szüleink és nagyszüleink munkájának utólagos elismerése.

A nyugdíjasok helyzete az idősek világnapja alkalmából került szóba, a miniszterelnök pedig ennek kapcsán azt is bejelentette:

Novemberben jön a nyugdíjprémium, melynek összege 80 ezer forint lesz.

Orbán hozzátette azt is, több mint 400 ezer nyugdíjas az eredeti tervek szerint kevesebbet kapott volna ennél, a magyar gazdaság viszont jól áll, ezért mindenki megkapja a teljes összeget.

Sőt, mivel az infláció értékével is korrigálni fogják a nyugdíjat, sokan 100 ezer forint egyszeri kiegészítéshez juthatnak.

Emellett lesz 13. havi nyugdíj is, Orbán szerint ezzel szeretnék kijavítani azt, amit a Gyurcsány-Bajnai kormány annak idején tönkretett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter ismét beperli az Indexet, és árulónak nevezte a lapnak nyilatkozó volt tiszás aktivistát
A politikus kiakadt a volt önkéntesére, akit alkalmatlannak tartott. Szerinte Csercsa Balázs sértődésből adta el magát a korrupt hatalomnak. Orbán Viktor viszont már meg is osztotta az Index cikkét, amivel az utóbbi években egyre jobb a kapcsolata.


Magyar Péter szerdán egy Facebook-posztban reagált az Index cikkére, amelyben egy volt Tisza-aktivista nyilatkozott a pártból történt távozásáról. A politikus szerint a portál egy „szánalmas lejárató kampány” folytatásába kezdett. Posztjában úgy fogalmazott:

„A Mészáros Lőrinc által tulajdonolt és a Karmelitában szerkesztett Index nevű hazugsággyár ma nekilátott a már ismert és számtalanszor megbukott szánalmas lejárató kampánya folytatásának.”

Magyar Péter állítása szerint a TISZA-ból „sértődés miatt kiugrott” önkéntesnek állást kínáltak, cserébe pedig a Fidesz által korábban szó szerint megírt „propagandahazugságokat” mondatták vissza vele.

A bejegyzésben a politikus név szerint is megemlítette a volt aktivistát, Csercsa Balázst, akiről azt írta, hogy az egyházügyi munkacsoportban dolgozott önkéntesként, de munkája „rengeteg kivetnivalót hagyott maga után”. Magyar Péter szerint Csercsa ezután országgyűlési képviselőnek jelentkezett.

„Én magam hallgattam meg. Rögtön nyilvánvaló volt, hogy alkalmatlan lenne a feladatra, többek között azért, mert a TISZA álláspontjával teljesen ellentétes álláspontot képviselt több fontos területen. Ezt követően nyilvánvalóan sértődésből eladta magát a korrupt, aljas hatalomnak. Az általa az Indexnek elmondottakból egy szó sem igaz”

– áll a posztban.

Magyar Péter szerint Csercsa nem az első, és valószínűleg nem is az utolsó „áruló”, majd úgy folytatta:

„De van egy rossz hírem számára és az indexes propagandistáknak is: mindenki átlát a hazugságaikon és nem fog sikerülni ezekkel a nevetséges próbálkozásaikkal megállítani a rendszerváltást.”

A politikus bejegyzése végén közölte, hogy jogi lépéseket tesznek Csercsa Balázs és az Index ellen, és köszönetet mondott annak a több tízezer önkéntesnek, akik szerinte nem hajlanak meg a nyomás alatt.

Az Index szerdai interjújában Csercsa Balázs, a Tisza Párt egykori egyházügyi munkacsoportjának vezetője arról beszélt, miért hagyta ott a pártot. A többi között autokratikus vezetési stílust, valamint a nyilvános üzenetek és a belső programok közötti ellentmondásokat rótta fel. A cikkben említést tett egy „600 oldalas” gazdasági anyagról is, mint a Tisza belső dokumentumáról.

„Folyamatosak voltak a találgatások, hogy mi a helyzet ebben a kérdésben, azonban abban nagyjából mindenki egyetértett, hogy tartalmilag egyezik azokkal a gondolatokkal, amelyeket a párt gazdasági területétől már korábban is hallottunk”

- mondta a 600 oldalas "kiszivárgott" tervről, amire a kormány korábban egy 4 milliárd forintos kampányt húzott fel, majd további 8,29 milliárdot költött egy erről szóló konzultációra.

Ezt a dokumentumot szintén az Index hozta nyilvánosságra tavaly, a kormányoldal pedig azóta is a Tisza Párt megszorító csomagjaként hivatkozik rá. A Tisza Párt mindvégig tagadta, hogy az anyag tőlük származna, és mesterséges intelligencia által generált hamisítványnak nevezték. A Fővárosi Törvényszék január közepén első fokon ki is mondta, hogy az anyag nem köthető a Tisza Párthoz.

Csercsa az interjúban továbbá azt állította, a Tisza Párt belső működése és valós szándékai több ponton is eltérnek a nyilvános kommunikációtól. Szerinte a pártnak mindössze húsz-harminc tagja van, és egy

„szűk pártelit, amelybe nem véletlenül nem engednek be senki mást, a saját érdekeiért és meggazdagodásáért dolgozik”.

Azt is mondta, hogy az alulról szerveződő közösségek helyett a Tisza-szigeteknek és az önkénteseknek „szigorú rend szerint, pártutasításra kell működniük”. A jelöltállításról úgy vélekedett:

„A jelöltek személye a legtöbb választókörzetben előre eldöntött volt, akik mellé csak kirakatembereket kerestek, és a választást eljátszották. A jelölti kiválasztás során többünket méltatlan, megalázó helyzetbe hozták.”

Nem ez az első, hogy Magyar Péter lejáratással, és kormányközeliséggel vádolja az Indexet, amelyet a kormány a Telex 2023-as elemzése szerint precíziós propagandafegyverként használ és az objetktivitás látszatát fenntartva igyekszik kormánypropagandával befolyásolni a gyanútlan olvasókat.

Korábban ez a lap írt Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati lakásának ügyéről, ők szólaltatták meg Vogel Evelint, Magyar Péter exét, és szintén az Index mutatta be a 600 oldalas Tisza-adótervet.

Az Index függetlenségét kétségbe vonja az a jelenség is, hogy a kormány egyre szívesebben hivatkozik a lapra forrásként. Orbán Viktor az utóbbi időben többször is arról beszélt, hogy mit írt az Index, holott korábban a lapot "fake news"-nak, kvázi álhírgyárnak nevezte. A miniszterelnök már meg is osztotta az Index Tisza-aktivistás cikkét, és Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédével kommentálta azt: „Hazudtak reggel, éjjel, meg este!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Olyan lépésre készül a Shein, ami minden magyar vásárlót érint majd
Az online piactér egy harmadik féltől származó korhatár-ellenőrző eszközt telepít weboldalára. A lépés a Digitális Szolgáltatások Törvénye szerinti uniós nyomásgyakorlásra adott válasz.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 28.



Korhatár-ellenőrző eszközt vezet be a Shein online piactér, hogy a kiskorúak ne férhessenek hozzá a nem megfelelő termékekhez. A cég azután lépett, hogy tavaly novemberben óriási botrányt kavart, amikor gyerekszerű szexbabákat kezdtek árulni az oldalon – írta a Politico. A felháborodás és a szabályozói nyomás hatására az Európai Unió végrehajtó szerve magyarázatot követelt a cégtől, hogyan ellenőrzik a felhasználók életkorát.

„Természetesen teljesen elfogadhatatlan, ami történt” – mondta Zhu Yinan, a Shein főtanácsosa az Európai Parlament belső piaci bizottságának a botrányt kiváltó termékekre utalva.

A cég egy külső fejlesztésű megoldást vezet be a weboldalán, amelyet országonként élesítenek. Ennek lényege, hogy minden korhatáros termék egy külön ellenőrzés mögé kerül.

A Shein az uniós digitális szolgáltatásokról szóló törvény alapján „nagyon nagy online platformnak” minősül, mivel több mint 45 millió felhasználója van az EU-ban.

Ha megszegi a szabályokat, akár a globális éves bevételének 6 százalékára is megbírságolhatják.

A cég felügyeletét az Európai Bizottság látja el. A vállalat emellett teszteli a Bizottság saját életkor-ellenőrző alkalmazását, a „mini pénztárcának” is nevezett megoldást, amelyet jelenleg hat uniós országban próbálnak ki.

Zhu Yinan ugyanakkor hozzátette, hogy „nem ez az első alkalom, hogy ez egy piactérrel történt, sőt, több piactérrel is”.

A Sheint tavaly áprilisban minősítette az Európai Bizottság nagyon nagy online platformmá, ami szigorúbb kötelezettségekkel jár. Ősszel hat uniós tagállam közösen sürgette a digitális szolgáltatásokról szóló törvény keményebb végrehajtását az olyan piacterekkel szemben, mint a Shein és a Temu. A botrány után Franciaország uniós vizsgálatot is kezdeményezett, decemberben pedig egy párizsi bíróság úgy döntött, hogy bár a platform ideiglenes felfüggesztése aránytalan lenne, a felnőtt termékek árusítását csak megbízható életkor-ellenőrzés bevezetése után folytathatja. Eközben digitális jogvédő szervezetek adatvédelmi aggályaiknak adtak hangot az életkor-ellenőrző eszközökkel kapcsolatban, szerintük ezek komoly adatvédelmi kockázatokat hordoznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter hazugságbajnoknak nevezte Orbán Viktort, és felsorolta, szerinte miben nem mondott igazat a miniszterelnök Ukrajnától Hatvanpusztáig
A politikus kemény szavakkal ment neki a miniszterelnöknek a Facebookon. Azt is megkérdezte, reggel, délben vagy este hazudott a magyar nemzet szemébe.


Magyar Péter a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben Orbán Viktort „hazugságbajnoknak” nevezte, és több kérdést is feltett a miniszterelnöknek. A TISZA párt elnöke itt reagált Orbán nem sokkal korábbi posztjára, amiben a kormányfő csak annyit írt: „Hazudtak reggel, éjjel, meg este!"

Magyar Péter azzal kezdte, hogy megkérdezte Orbántól:

„Amikor ön támogatta, sőt kérte Ukrajna felvételét az Unióba és utána ezt letagadta - az reggel, délben vagy este volt?”

Magyar szerint a kormányfő az amerikai védőpajzsról is hazudott, és állítása szerint ebben maga Trump elnök buktatta le. A bejegyzésben ezután arról írt, hogy

Orbán Viktor a magyar nemzet szemébe hazudott, amikor azt állította, „hogy nincs az a pénz, hogy migránsokat engedjenek be - és eközben vendégmunkásokat telepít be tízezer számra és 2200 embercsempészt enged ki a börtönökből?”

Magyar Péter szerint aljas hazugság volt az is, amikor azt mondták, hogy nincs kiskorú áldozat.

Szégyenteljes hazugságnak nevezte a korrupcióval szemben meghirdetett zéró toleranciát is,

és feltette a kérdést, hogy nem hazugság-e az az állítása, hogy Hatvanpuszta “mezőgazdasági üzem”. A posztot Magyar azzal zárta, hogy az Orbán-rendszer dicstelen vége a napi szintű hazugság.

„Mint minden aljas rendszer, ez is pont ugyanúgy ér véget: hazugsággal, uszítással, és a nép szigorú, de igazságos döntésével.

Vége van.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Donald Trump üzent Iránnak: Fogy az idő!
A USS Abraham Lincoln vezeti a flottát, amely nagyobb, mint a venezuelai bevetésen részt vevő kötelék. Teheránnak le kell ülnie tárgyalni a nukleáris programjáról, különben jön a támadás.


„Fogy az idő” – ezzel a drámai figyelmeztetéssel üzent Donald Trump Teheránnak, miközben bejelentette, hogy egy hatalmas amerikai armada „nagy erővel, lelkesedéssel és céltudatossággal” halad Irán felé. A The Guardian szerint a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó által vezetett flotta nagyobb annál, amelyet a hónap elején Venezuelába küldtek Nicolás Maduro eltávolítása előtt, és „készen áll arra, hogy szükség esetén gyorsan és erőszakkal teljesítse küldetéseit”.

Az amerikai elnök a közösségi médiában részletezte az alku feltételeit és a fenyegetést is.

Remélhetőleg Irán gyorsan «leül az asztalhoz», és egy tisztességes és méltányos megállapodásról tárgyal – NINCS NUKLEÁRIS FEGYVER –, amely minden fél számára jó. Fogy az idő, valóban létfontosságú a gyorsaság!”

– írta, majd hozzátette: „Ahogy egyszer már mondtam Iránnak: KÖSSETEK ALKUT! Nem tették, és jött az «Éjféli Kalapács hadművelet», Irán súlyos pusztítása.

A következő támadás sokkal rosszabb lesz! Ne hagyjátok, hogy ez újra megtörténjen.”

Trump nemcsak Irán már szétzilált nukleáris programjának maradékát akarja megfékezni, hanem a nagy hatótávolságú rakéták indítására való képességét is. Az elmúlt hetekben azt is sugallta, hogy Ali Hamenei, az iráni legfőbb vezető távozzon a történelem színpadáról.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter közölte, nem hajlandó fenyegetések alatt tárgyalni, de kész feltételek nélkül egyeztetni, üzenetét közvetítőkön keresztül eljuttatta Trump különmegbízottjának, Steve Witkoffnak. Iráni tisztviselők katonai választ is kilátásba helyeztek.

„Ugyanazt a bázist és ugyanazt a pontot fogjuk célba venni, ahonnan ellenünk légi műveleteket indítanak, és nem támadunk meg országokat, mert nem tekintjük őket ellenséges országoknak. A védelmi készültségi szintünket az amerikai katonai felvonulással szemben a legmagasabb szintre emeljük. Ha az amerikaiak előre meghatározott kimenetel nélküli tárgyalásokat akarnak, Irán elfogadja.”

Az elmúlt 24 órában Aragcsi vagy az iráni elnök, Maszúd Pezseszkián szaúd-arábiai, katari és egyiptomi diplomatákkal tárgyalt a megbeszélések újraindításáról.

Hakan Fidan török külügyminiszter arra sürgette az Egyesült Államokat, hogy válassza le a nukleáris dossziéról a rakétaprogramra és a térségbeli milíciák támogatására vonatkozó követeléseit, mert szerinte Irán nem fog reagálni, ha minden tételt egyszerre tesznek az asztalra.

Az amerikai követelések szerint Iránnak fel kellene hagynia a hazai urándúsítási programjával, vissza kellene engednie az ENSZ nukleáris ellenőreit, és át kellene adnia magasan dúsított uránkészletét egy harmadik félnek, vélhetően Oroszországnak.

Irán mindig is ellenállt annak, hogy feladja a hazai urándúsítási kapacitását, de hajlandó volt szigorú korlátokat szabni készleteire.

Teheránban mély a bizalmatlanság az Egyesült Államokkal szemben, mivel a felek a múlt júniusban tárgyalások közepén voltak, amikor az Egyesült Államok felhatalmazást adott Izraelnek egy támadásra. A hadművelet célja az iráni vezetés lefejezése és a polgári nukleáris létesítmények megsemmisítése volt. A legutóbbi tárgyalási forduló egy izraeli és amerikai támadással zárult, amelyben ezer ember halt meg, és súlyos károk érték a kulcsfontosságú nukleáris létesítményeket. Azóta Iránt tovább gyengítette a zuhanó valuta és a száguldó infláció. Mivel a nukleáris létesítmények már megsérültek, a fő célpontok várhatóan Irán vezetői lesznek. Szinte valamennyi öböl menti állam, tartva az iráni megtorlástól, közölte, hogy nem hajlandó az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátani légterét vagy bázisait egy Irán elleni támadáshoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk