A Politico kedden írt arról, hogy Magyarország adja be a leglassabban a rendelkezésre álló vakcinaadagot az EU-s tagállamok közül.
A téma felmerült Orbán Viktor vasárnapi rádióinterjújában is. Nagy Katalin műsorvezető azt mondta: "hiába jelent meg az a nyugati sajtóban, hogy Magyarország Európa-bajnok az oltakozásban, úgy tűnik, hogy az ellenzék talált egy olyan nézőpontot, amelynek a végeredménye nem ennyire kedvező. Ők azt mondják, hogyha azt vesszük alapul, hogy hány vakcina van rakáron egy országban és megnézzük, hogy ebből mennyit használtak fel, az mutatja a hatékonyságot. És szerintük ez az arány Magyarországon az utolsó előtti helyen van".
"Ez egy sunyi hazugság"
- vágta rá Orbán Viktor, majd úgy folytatta,
"A valóság a következő: ugye oltási hetekben gondolkodunk. Beérkezik egy szállítmány, keddtől keddig van az oltási hét. Amikor beérkezik a szállítmány, azt azonnal 1-2 napon belül eloltjuk.
A beérkezett szállítmányt először is meg kell vizsgálni, hogy rendben van-e, itt van egy biztonsági tűzfal teszt, ezen át kell jutnia a szállítmánynak. Az orvos szakemberek, járványügyi szakemberek végzik ezt a munkát. És utána rögtön eloltjuk.
Ami raktáron van, azért van raktáron, mert a következő 1-2 napon lesz eloltva, vagy azért, mert ez a párja annak az oltásnak, mint második oltás, amiből az elsőt már megkapták az emberek"
- fogalmazott a miniszterelnök.
A Politico keddi cikkében azt vizsgálta, hogy az Európai Bizottság sokat kritizált vakcinabeszerzési gyakorlatán kívül, mi okozza az oltások beadásának lassúságát az EU-n belül. A lap szerint jelentős tényező a folyamatban a tagállamok saját oltási programjainak a hiányossága, amire a rendelkezésre álló vakcinaadagok kihasználatlansága mutat rá egyértelműen.
Ebben a tekintetben Magyarország február végén a lista utolsó helyén állt, az akkori vakcinakészletünk mindössze 56 százalékát adtuk be.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai szerint azonban ez az arány azóta változott.
A március 14-ei információk alapján összesen 2 191 210 adag vakcina érkezett Magyarországra, és ebből 1 586 105 adagot oltottunk el. Vagyis a jelenlegi állás szerint a vakcinakészletünk 72,4 százalékát adtuk be.
A többi EU-s ország adatait tekintve hozzánk hasonlóan áll Belgium (72,9 százalékkal), Horvátország (72, 1 százalékkal) és Ausztria (71, 7 százalékkal). A legrosszabb eredményt most Liechtenstein tudja felmutatni: 56,4 százalékkal, a legjobb eredményt pedig Litvánia: 100 százalékkal.
A Politico kedden írt arról, hogy Magyarország adja be a leglassabban a rendelkezésre álló vakcinaadagot az EU-s tagállamok közül.
A téma felmerült Orbán Viktor vasárnapi rádióinterjújában is. Nagy Katalin műsorvezető azt mondta: "hiába jelent meg az a nyugati sajtóban, hogy Magyarország Európa-bajnok az oltakozásban, úgy tűnik, hogy az ellenzék talált egy olyan nézőpontot, amelynek a végeredménye nem ennyire kedvező. Ők azt mondják, hogyha azt vesszük alapul, hogy hány vakcina van rakáron egy országban és megnézzük, hogy ebből mennyit használtak fel, az mutatja a hatékonyságot. És szerintük ez az arány Magyarországon az utolsó előtti helyen van".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter szerint információik vannak arról, hogy visszavonták az összes műtő működési engedélyét a szentesi kórházban - erről beszélt a politikus hétfő reggel a Magyar Infóban.
Azt is elmondta:
úgy tudja, hétfőtől nem lehet műtéti ellátást végezni az intézményben. Hozzátette, állítólag egy raktárnak használt helyiséget próbálnak megnyitni, de az nem tűnik alkalmasnak. Azt mondta, a dolgozók annyi tájékoztatást kaptak, hogy „hétfőig kuss”.
A politikus szerint a helyzetért Takács Péter egészségügyi államtitkár és Pintér Sándor belügyminiszter felel. A szentesi kórház a térség mintegy 120 ezer lakosának egészségügyi ellátásáért felel.
A hétfő reggeli Magyar Infóban Magyar bejelentette: mostantól nem lesz megállás, elindítják a kampányt. Elmondta azt is, hogy kéthetente 4-5 oldalas újságokat küldenek majd több millió magyar háztartásba.
Szóba került az aszály is. Magyar úgy fogalmazott, hogy a kormány késve reagált a helyzetre, pedig ez nem új jelenség. Szerinte 15 éve csak ígéretek hangzanak el. Azt mondta, Olaszországban zöldellő kukoricatáblákat, valamint jég- és madárvédelemmel ellátott gyümölcsösöket látott, miközben Magyarországon az uniós fejlesztési források ellenére sem történt érdemi előrelépés. Úgy fogalmazott, hogy a pénz propagandára és Áder János alapítványára megy. Szerinte a kormány miatt idén 30 százalékkal kevesebb lesz a gabonatermés a korábbiakhoz képest.
Hozzátette:
„Orbánék minden évben rácsodálkoznak a klímaváltozásra, és minden évben mást hibáztatnak.” Szerinte a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara csak asszisztálnak ehhez, miközben valódi segítségre és vízgazdálkodásra lenne szükség.
Magyar beszélt a pedagógushiányról is. A KSH adatai alapján 2025 első negyedévében 6800 betöltetlen álláshely volt. Szerinte már most látszik, milyen gondok lesznek szeptembertől az oktatásban. Azt mondta, visszaadják az iskoláknak a szabadságot, megszüntetik a Klebelsberg Központ jelenlegi formáját, és létrehoznak egy önálló oktatási minisztériumot.
A politikus szerint miközben Orbán Viktor fizetése két év alatt 30 százalékkal emelkedett, addig a nyugdíjasok 3,2 százalékos emelést kaptak, és több területen megszorítások vannak.
Az MNB-üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a tolvajok továbbra is élvezik az ellopott pénzt, holott az a magyar emberek pénze. Felszólította ismét az új legfőbb ügyészt, hogy haladéktalanul intézkedjen.
Azt mondta, egyre több oligarcha helyezkedik, de ők nem állnak szóba velük.
Ordas Eszter távozásáról azt mondta, hogy már régóta fontolgatta a döntést, és megköszönik neki az eddigi munkáját. Hozzátette, hogy ha más területen is, de szívesen látják viszont.
Magyar Péter azt is bejelentette, hogy augusztus 20-án ismét megszervezik a Tisza Pikniket a Margitszigeten.
Magyar Péter szerint információik vannak arról, hogy visszavonták az összes műtő működési engedélyét a szentesi kórházban - erről beszélt a politikus hétfő reggel a Magyar Infóban.
Azt is elmondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az éjjeli, délelőtti zivatarok nem sok vizet zavartak, veszélyes kísérőjelenségek szerencsére nem társultak hozzájuk. Ugyanez viszont nem mondható majd el a kora délután érkező, hidegfronthoz kapcsolódó zivatarokról - írja az Időkép.
A Horvátországi radarképükön már szépen látszanak a front mentén felsorakozó, a délnyugati határ felé közeledő cellák.
A kelet felé araszoló hidegfront mentén újabb és újabb, főként rendszerbe szerveződő zivatarok várhatóak a délután folyamán, melyeket már heves események is kísérhetnek. A legfőbb veszélyforrást az erősen viharos, orkán erejű kifutószél jelenti,
akár 110-120 km/órás széllökés sem kizárt.
Emellett néhol nagyobb méretű jégeső, illetve felhőszakadás is előfordulhat. A várható heves zivatarok miatt a HungaroMet az északnyugati vármegyék kivételével az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki.
Az éjjeli, délelőtti zivatarok nem sok vizet zavartak, veszélyes kísérőjelenségek szerencsére nem társultak hozzájuk. Ugyanez viszont nem mondható majd el a kora délután érkező, hidegfronthoz kapcsolódó zivatarokról - írja az Időkép.
A Horvátországi radarképükön már szépen látszanak a front mentén felsorakozó, a délnyugati határ felé közeledő cellák.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
KEHI: Ruszin-Szendi Romolusz 18 milliós magaságyást, 2 milliós franciaágyat és 7,8 milliós jakuzzit rendelt a szolgálati villájába
A KEHI jelentése szerint több mint egymilliárd forintba került Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati lakása. Azt is írták, hogy a ház berendezései jóval meghaladták a szükséges szintet.
Egymilliárd forintot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt honvédségi vezérkari főnök számára kialakított dunakeszi szolgálati ingatlan kapcsán a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata - írja az MTI.
A KEHI hétfői közleményében azt írta: a ház helyét eleve a volt vezérkari főnök határozta meg saját kényelmi szempontjai szerint; prémium kategóriás és egyedi berendezési tárgyakat vásároltatott közpénzre, amelyek egy átlagos szolgálati lakásban indokolatlanok, kirívóan drágák, önmagukban is több milliós tételek.
A most közzétett jelentés fotókat és tételes kiadási listát is tartalmaz, a vizsgálat alapján a Dunakeszi, Vereckei utca 4. szám alatti szolgálati lakás berendezésére és felszerelésére számos, a rendeltetésszerű használatot messze meghaladó, luxus kategóriájú tétel került beszerzésre - ismertették, hozzáfűzve, hogy a vizsgálat egyértelművé tette, hogy a volt vezérkari főnök saját kényelmére fordított luxusköltések mértéke és jellege kiemelkedően magas, a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és indokoltságát súlyosan megkérdőjelezi.
A tájékoztatás szerint az ingatlant a HM EI Zrt. 2022 márciusában 235 millió forintért vásárolta meg Ruszin-Szendi Romulusz kérésére, majd az ő igényeire további 652,5 millió forint értékben hajtottak végre azon beruházásokat.
Az ingatlan fejlesztésével a teljes bekerülési költség 896,9 millió forint lett, amelyhez még bruttó 132,2 millió forint értékű ingóságok - bútorok, eszközök - beszerzése társult - tudatták.
A KEHI jelentésében kiemelték, hogy a beszerzések jelentős része nem a szolgálati lakás alapvető funkcióját szolgálta, hanem a volt vezérkari főnök és felesége személyes kényelmét, egyedi igényeit elégítette ki, tekintettel arra, hogy igényeik alapján számos prémium és egyedi gyártású bútor, illetve berendezési eszköz került beszerzésre, amelyek messze túlmutattak a rendeltetésszerű használathoz szükséges eszközök körén. A volt vezérkari főnök által megrendelt egy-egy berendezés, eszköz önmagában több milliós tétel volt - hangsúlyozták.
A KEHI vizsgálati jelentése tételesen felsorolja, hogy
Ezek mellett robotporszívót, gőzállomást alakítottak ki, több sminkasztalt és televíziót vásároltattak, illetve prémium szórakoztató elektronikai eszközök és playstation beszerzését kezdeményezték közpénzen - írja az MTI.
Azon túl, hogy magas minőségű, drága berendezési tárgyakat szereztettek be, emellett még fürdőruhákat, férfi fürdőnadrágokat, köntöseket, ágyneműket, egyedi tapétákat, baldachint, hálószobai plafontükröt és prémium matracokat is kértek. A kert és terasz is prémium szintű felszerelést kapott, kültéri konyhát alakítottak ki, napozóágyakat, függőszéket vásároltak - közölte a KEHI.
A hivatal jelentése megrendelő e-maileket is tartalmaz Ruszin-Szendi Romulusztól és feleségétől, a volt vezérkari főnök például egy e-mailjében azt írja, hogy "szeretnénk egy whiskys hordót dizájnként a billiárdasztalhoz és egy kisebbet a dolgozószobába szerviz asztalként", emellett Ruszin-Szendi Romulusz a tetőteraszra párna- és köntöstárolót is kért.
Arra azonban a jelentés nem tér ki, hogy az állami tulajdonú cég miért teljesítette ezeket a kéréseket, és miért állta a költségeket.
A szolgálati lakást a volt vezérkari főnök 2023 januárjától a leváltásáig, 2023 májusáig használta, majd kiköltözött. Ruszin-Szendi nem vásárolta meg az ingatlant, aminek új bérlőt sem találtak, így a HM EI Zrt.-nek bevétele nem származik belőle, miközben a fenntartási és karbantartási költségek 2023. január 1. és 2025. április 30. között összesen 10,3 millió forintot tettek ki - áll a KEHI jelentésében.
Az üggyel kapcsolatban Ruszin-Szendi korábban azt közölte: nem ő nem ő rendelte meg a villát, hanem a Honvédelmi Minisztérium cége.
Az ügyben azután indult vizsgálat, hogy Ruszin-Szendi a Tisza Párt szakértőjeként tűnt fel. Egy hete a KEHI egy másik jelentésében arról írt, hogy a volt vezérkari főnök állami pénzből végeztetett zsírleszívást, amelyet a jelentés szerint a Honvédkórház állt.
Egymilliárd forintot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt honvédségi vezérkari főnök számára kialakított dunakeszi szolgálati ingatlan kapcsán a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata - írja az MTI.
A KEHI hétfői közleményében azt írta: a ház helyét eleve a volt vezérkari főnök határozta meg saját kényelmi szempontjai szerint; prémium kategóriás és egyedi berendezési tárgyakat vásároltatott közpénzre, amelyek egy átlagos szolgálati lakásban indokolatlanok, kirívóan drágák, önmagukban is több milliós tételek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint azt mi is megírtuk: dr. Kulja András orvos, a Tisza Párt Európai Parlamenti képviselője nemrég arról írt a Facebook-oldalán, hogy „csótányok lepték el a Péterfy Sándor Utcai Kórház műtőit, kórtermeit és nővérszobáit. A rovarok nemcsak a folyosókon, hanem a műtőkben található eszközökön is szabadon mászkálnak”. Kulja fotókat is posztolt.
Később az intézmény közleményben reagált, amelyben cáfolja a tiszás politikus vádjait és közölték, hogy feljelentik Kulját.
A téma a múlt csütörtöki kormányinfón is előkerült. Vitályos Eszter kormányszóvivő azt mondta, bárhol, akár a tiszás EP-képviselő otthonában is készülhettek azok a fotók, amiket Kulja posztolt.
A tiszás EP-képviselő erre reagálva úgy döntött, hogy elmegy a Péterfy Sándor Utcai Kórházba és videókat is készít az ottani állapotokról. A felvételeket hétfőn közzé is tette.
„Két éjszakán át jártam az intézmény nyitott részeit, hogy ne zavarjam az ellátást. Amit láttam, megdöbbentő volt. A folyosókon, az udvaron, a lépcsőházban és az alagsorban hemzsegtek a csótányok. Mindez a Péterfy kórház igazgatósági épülete előtt is megtapasztalható volt – ott is nyüzsögtek a rovarok”
- fogalmazott hétfői posztjában Kulja, aki szerint nem a csótányokkal volt csak gond.
„A Csecsemőosztály bejáratánál pedig véres, váladékkal átitatott törlőkkel, fertőző anyagokkal teli zsákokat találtam, amelyek a 35 fokos melegben elmondhatatlan bűzt árasztanak. Ismétlem (!) A csecsemőosztály ajtaja előtt, ahol kórházi dolgozók, sőt látogatók is közlekednek”
- tette hozzá.
„Ez történik ott, ahol emberek életéért dolgoznak az egészségügyi dolgozók – erejükön felül, elhivatottan, méltatlan körülmények között” - jegyezte meg a politikus, aki ezután Vitályos Eszternek és az egészségügyi államtitkárnak is üzent.
„Kedves kormányszóvivő asszony és az Ön szoknyája mögött rejtőzködő Takács »nem tudom mi van a kórházakban« Péter, ez nem »otthoni« csótány, hanem egy állami kórház mindennapi működése, ahol emberek életéért küzdenek orvosok, ápolók – méltatlan körülmények között. A magyar egészségügy állapota nem mém, hanem nemzeti tragédia.
Kedves Vitályos Eszter, gyenge terelések és átlátszó hazugságok helyett ideje szembenézni a valósággal. Felszólítom, hogy kérje fel Takács »nem tudom mi van Szentesen« Péter egészségügyi államtitkárt: Ne Facebook-kommentekben próbáljon mellébeszélni, elfedni a valóságot, hanem menjen el a kórházakba, és nézze meg, mi történik ott valójában! Államtitkár úr, legyen bátor, dolgozzon végre, menjen el Orbán Viktorhoz, csapjon az asztalra, és mondja ki: Az egészségügy több forrást, több tiszteletet és sokkal több felelősséget érdemel! Mert amit most látunk, az nem kormányzás. Ez cserbenhagyás!”
- fogalmazott.
Kulja a videót is mellékelte a poszthoz.