HÍREK
A Rovatból

Orbán: „Magyarország el tudja látni magát gázzal, a nyugatiak nem. Miért kéne összeállni velük?”

A kormányfő szerint mi ügyesebbek vagyunk a gázbeszerzésben, ezért csak rosszul járnánk azzal, ha az Európai Unióval közösen vásárolnánk gázt.


Mindenki idegesebb volt a szokásosnál a múlt heti EU-csúcson Brüsszelben, minden országban nő a feszültség - mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjújában. Úgy véli, mindenki bajban van az energiaválság és az infláció miatt, ezért világos, hogy valami megoldást kellene találni erre a helyzetre.

„A józan ész előbb-utóbb teret nyer” - mondta a miniszterelnök, aki arra számít, hogy végül a tűzszünet és a béketárgyalások melletti közvélemény erősödni fog minden európai országban.

Szerinte Magyarországon eleve ez volt a kiindulópont, mert itt „józan emberek élnek”. Ugyanakkor még mindig vannak olyan vélemények Európában, amelyek szerint a háborút végig kell vinni, és akkor ér véget, ha valamelyik fél győz. A kormányfő úgy gondolja, hogy ez azt jelentené, hogy még hosszú évekig háború lenne.

Arról is beszélt, hogy „Brüsszel és a pénz viszonya kaotikus, nehezen átlátható”, szerinte nem lehet mérget venni arra, ha az Unióban mondanak egy összeget valamire. Orbán úgy látja, három nagy kiadás körvonalazódik most a háború ügyében. Finanszírozni kell

– a háború költségeit (fegyverek, eszközök, gazdasági kiadások)

– Ukrajna újjáépítésének költségeit (ezek beláthatatlan számok a kormányfő szerint, de az biztos, hogy komoly teher lesz az adományozó országoknak)

– az Ukrajna működéséhez szükséges költségeket (havonta 5 milliárd euró).

Orbán szerint legutóbbi a leginkább kínzó kérdés. Szerinte Ukrajna már a háború előtt is működésképtelen állam volt, most pedig még inkább az: nem tudja működtetni a gazdaságát, nem tud annyi pénzt előállítani, amennyi az állami feladatok (nyugdíj, közbiztonság, oktatás, egészségügy) ellátásához kellene. A miniszterelnök szerint az a kérdés, hogy az Ukrajna működéséhez szükséges havi 5 milliárd eurót ki fogja biztosítani, hogyan osszák meg a terheket Európa és az Egyesült Államok között. Mint mondta, Magyarországnak is döntenie kell arról, hogy adjon-e pénzt Ukrajnának, és ha igen, mennyit és milyen formában (az EU-val közösen, vagy külön, adományként vagy kölcsönként). Ebben a kérdésben a következő 2-3 hónapban látunk majd tisztán Orbán szerint.

Az interjúban szó volt az energiaárakról, illetve a gázbeszerzésről is. A kormányfő elmondta, hogy ma kevesebb energia érkezik az Európai Unió területére, mint amennyit egy évben el szoktunk fogyasztani. Két lehetőség van a hiányzó mennyiség pótlására: kevesebbet fogyasztunk, vagy máshonnan hozunk be, ennek viszont fizikai korlátai vannak.

„Macron elnök azt mondta, az nem barátság, ha az amerikaiak négyszer olyan drágán adják a gázt. Jól látszik, hogy mindenki megpróbálja kihasználni Európa szorult helyzetét”

- véli a miniszterelnök.

Elmondta, egyetlen megoldás van a magas energiaárakkal szemben: ha minél több gázt szállítunk be. Szerinte most átmeneti nyugalom van, aminek az az oka, hogy most mindenki feltöltötte a gáztárolóit. Amikor viszont a tél folyamán kitárazzuk a bepakolt mennyiségeket, akkor megint megindulnak felfelé az árak.

Orbán azonban megnyugtatott mindenkit: Magyarország olyan hosszú távú szerződést kötött Oroszországgal, ami garantálja, hogy a gázellátásunk rendben legyen. Az Északi Áramlat vezetékét „terroristák tönkretették”, de a déli vezeték működik, Magyarország pedig nem fogja hagyni, hogy azzal bármi történjen.

„Érkezik a gáz folyamatosan Magyarországra, nem lesz ellátási hiány. Télen fűteni kell, az iparnak működnie kell, ennek a feltételei adottak”

- mondta a miniszterelnök.

Arról is beszélt, hogy az EU-csúcson felmerült, hogy a tagállamok közösen vásároljanak gázt. Magyarország azonban nem akar részt venni ebben.

„Mi ügyesebbek vagyunk a gázbeszerzésben, ha önállóan lépünk, mintha másokra várnánk. Semmi okunk feladni ezt a képességünket egy reménybeli közös képességért cserébe, amelynek a létezéréséről egyáltalán nem vagyunk meggyőződve. Ma Magyarország el tudja látni magát gázzal, a nyugatiak nem. Miért kéne összeállni velük, hogy közösen szerezzünk be? Azzal mi csak rosszul járnánk”

- véli Orbán.

Azt is elmondta, hogy sikerült elérni azt, hogy ne legyen kötelező az uniós tagállamoknak beszállni a közös gázvásárlásba, önkéntesen csatlakozhassanak, ha akarnak. Magyarország számára ez így már elfogadható.

Mint mondta, Magyarország igyekszik kivonni magát a rossz uniós döntések következményei alól, de ha az EU-ban romlik a helyzet, azt mi is megérezzük a közös piac miatt, valamennyit mi is elszenvedünk belőle. Ismét elmondta, hogy azért magas az energia és a gáz ára Európában, mert szankciókat vezettünk be, ezért most szankciós felárat fizetünk.

Beszélt arról is, hogy mivel rengeteg pénz mozog a háttérben, megjelentek a spekulánsok is. Szerinte minden ország mögött ott vannak azok a spekulánsok, akik úgy gondolják, hogy ebben a zavaros helyzetben extra profitra tehetnek szert. „Emiatt a hnagulat még inkább ködös, rosszkedvű” - mondta a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lannert Judit: Nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
Az oktatási miniszter egy interjúban beszélt az állami és egyházi iskolák párhuzamos finanszírozásának problémájáról. A tárcavezető szerint a kormányzat egyeztetni fog az egyházakkal a hálózat racionalizálásáról.


Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Qubitnek adott interjújában arról beszélt, hogy az első száz napban a kormányzat célja a pedagógusok és az iskolai légkör megnyugtatása. „Azt remélem, hogy egy kicsit megnyugodnak a pedagógusok, és ettől kicsit nyugodtabb lesz az iskolai hangulat is. Tényleg azt gondolom, hogy ez nagyon fontos” – fogalmazott a tárcavezető.

Ennek érdekében több, azonnali hatállyal bevezetendő intézkedést is bejelentett.

„Például a kompetenciamérés-cunamit leállítjuk, a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét megszüntetjük. Minden, ami túl sok adminisztrációval jár, azon változtatunk, és a sztrájkjogokat visszaállítjuk” – sorolta Lannert.

A tanárok mindennapi munkáját érintő könnyítések mellett a kormány az oktatás egyik legfontosabb eszközéhez, a tankönyvekhez is hozzányúl. A miniszter lépéseket ígért a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé, és jelezte, hogy felülvizsgálják a korábbi kormánytól megörökölt, áprilisban kötött szerződést, amelyet az állami tankönyvellátó, a KELLO írt alá.

A Nemzeti alaptanterv átalakítása hosszabb folyamat lesz, de az új irány már körvonalazódik: az új tartalmak integráltabban jelennének meg. Lannert Judit szerint be kellene emelni az állampolgári ismereteket, az egészséges életre nevelést, a pénzügyi ismereteket és a médiaműveltséget is.

A miniszter a tanítási módszerek rugalmasságát is szorgalmazza, példaként említette, hogy a kis alsósok, ha elfáradnak, kimehessenek az udvarra játszani, vagy akár az erdőben is lehessen órát tartani.

A helyi szintű rugalmasság megteremtéséhez azonban a központi irányítás átalakítása is szükséges. A miniszter bejelentette a Klebelsberg Központ és a tankerületek teljes átvilágítását, ami akár azonnali személyi következményekkel is járhat.

Az állami fenntartású intézményrendszer átvilágításával párhuzamosan a kormány az egyházi iskolák helyzetét is napirendre tűzi, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket kezdeményeznek, a miniszter ezzel összefüggésben fogalmazott úgy: „az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára”.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalására reagált, amely a szerető család fontosságát hangsúlyozta.


A hétfői parlamenti ülésen a gyermekvédelem reformjáról beszélt Magyar Péter miniszterelnök, aki a bicskei és a Szőlő utcai intézményekben feltárt súlyos visszaélések után azonnali lépéseket ígért. A kormányfő hangsúlyozta a gyerekek mielőbbi családi elhelyezésének elsődlegességét, és egy ponton az érvelése középpontjába a „szerető család” elvét állította, jelezve, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll.

Erre a felszólalásra reagált kedden egy Facebook-posztban Hodász András, influenszer és egykori pap.

Bejegyzését egy hat évvel ezelőtti fotó bemutatásával indította, amely egy 777Offline eseményen készült, ahol a meleg párok örökbefogadási jogairól vitatkoztak.

Felidézte, akkor még amellett érvelt, hogy egy árva gyereknek jobb állami gondozásba kerülnie, mint egy meleg párnál felnőnie.

„Mondtam ezt azért, mert akkor úgy gondoltam, hogy a hitbeli meggyőződésem ezt kívánja tőlem, és nem vettem kellően figyelembe a rendelkezésre álló tudományos és emberi tapasztalatokat” – írta.

Hodász azt is elismerte, hogy talán a túlbuzgósága és az a tévhit mondatta vele, hogy a szülők szexuális orientációja meghatározza a gyerekét. Mindezt annak ellenére tette, hogy az Egyháznak nincs erre vonatkozó normatív tanítása.

Majd a posztot az alsó, a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásán készült képpel folytatta, és azt írja, hogy mára a kormányfő üzenetével azonosul.

„Azt mondta, hogy egy gyereknek elsősorban szerető családra van szüksége. Ma már vele értek egyet, és bánom, amit 18-ban mondtam.”

Azt is kifejtette, hogy nemcsak a bicskei és a Szőlő utcai botrányok miatt változott meg a véleménye, hanem azért is, mert azóta sok meleg párral találkozott, akik nagy szeretetben nevelik a gyerekeiket. Hozzátette, a tudományos kutatások is ezt támasztják alá, és ma már teológiailag sem látja indokolhatónak a korábbi álláspontját. Hodász azzal zárta sorait, hogy jó látni, minden jel szerint ezen a téren is változások lesznek idehaza.

Hodász Andrást 2022-ben saját kérésére mentették fel a papi szolgálat alól, miután nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorában őt is molesztálta egy pap. Azóta a gyermekvédelem ügyének egyik aktív szószólója lett.

Hétfőn a parlamentben éles vita alakult ki, miután az ellenzéki Rétvári Bence a kormány álláspontját próbálta megtudni a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának kérdésében. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy szerinte mindez csak terelés, és a Fidesz-KDNP nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, majd feltette a kérdést, hol lenne jobb helyen egy gyerek: meleg pároknál, vagy drogkartelleknél és emberkereskedőknél?

Magyar kedden az álláspontját valamelyest árnyalta a kérdésben, azt mondta, hogy a melegházasság- és örökbefogadás-kérdést a magyar társadalomnak kell eldöntenie, és nem a miniszterelnöknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A szervezet közleménye szerint a váltás a megújulási folyamat része, Győrfi Pál pedig a mentőszolgálat kötelékében marad.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 09.



Új korszak kezdődött az Országos Mentőszolgálat kommunikációjában: kedden bejelentették, hogy hosszú évek után már nem Győrfi Pál a szervezet szóvivője. A feladatot Szűcs Brigitta mentőtiszt vette át, miközben Győrfi a szervezet kötelékében marad. A döntést Constantinovits Miklós megbízott főigazgató hozta meg, a lépést pedig a szervezet megújulási folyamatának fontos állomásaként kommunikálták – írta az Index.

„Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli” – közölte a szervezet a hivatalos oldalán.

A közleményben kitértek a leköszönő szóvivőre is, akinek megköszönték az eddigi munkáját, és jelezték, hogy Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad.

Győrfi Pál is üzent a nyilvánosságnak, bemutatva utódját.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – búcsúzott a pozíciótól.

Az új szóvivő, Szűcs Brigitta komoly szakmai háttérrel érkezik a pozícióba. 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott a mentőszolgálathoz. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett.

A terepmunka mellett a háttérfeladatokból is kivette a részét: a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogadott, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és a bajtársak továbbképzését is támogatta. Szakmai elhivatottságát mutatja, hogy idén a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja, és jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran dupla árat fizetnek az alapanyagért.


A tejsavófehérje ára az ötszörösére drágult, és egyes beszállítók már az év végéig kifogytak a készletekből, miután a fogyókúrás gyógyszerek és a fehérjedús étrendek iránti globális kereslet az egekbe lökte az igényeket. A piacot olyan nyomás alá helyezte a helyzet, hogy több gyártó kénytelen olcsóbb keverékeket használni.

A 80%-os koncentrációjú tejsavófehérje tonnánkénti ára a 2023. júniusi 4302 fontról idén júniusra 23 751 fontra nőtt – írja a The Guardian. Északnyugat-Európában az élelmiszeripari minőségű savópor ára tonnánként 1700 eurót közelíti, ami történelmi csúcsnak számít, az év eleje óta pedig több mint 50 százalékkal emelkedett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy több beszállító már a teljes évre eladta a készleteit, egy gyártó pedig a nyár után várhatóan leállítja az egyik népszerű, 34%-os koncentrátum előállítását.

A robbanásszerű kereslet egyik fő motorja a GLP-1 típusú, Mounjaróhoz hasonló gyógyszerek terjedése. Mivel ezek a szerek csökkentik az étvágyat, az orvosok gyakran javasolnak megnövelt fehérjebevitelt az izomtömeg megőrzése érdekében.

Erika Tamayo, a Hermosa fehérjemárka alapítója szerint amint a GLP-1 készítmények népszerűek lettek, az emberek rájöttek a fehérje fontosságára. „Aztán a nagy szupermarketekben rengeteg termékhez kezdtek tejsavófehérjét adni – a popcornhoz, a chipsekhez, még a fehérjés fánkokhoz is. Mostanra szinte minden tartalmaz fehérjét, mert a diéták kerültek a fókuszba” – tette hozzá.

A kínálat azonban nem tud lépést tartani, mivel a tejsavófehérje a sajtkészítés mellékterméke, így a mennyisége a sajtpiac alakulásától függ.

A kialakult hiány miatt a kisvállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tamayo tapasztalatai szerint az elmúlt két évben negyedévről negyedévre nőttek az árak, a nagyobb cégek pedig könnyebben elnyelik a drágulást, miközben piaci részesedést szereznek.

„Tudunk ugyan fehérjét beszerezni, de a múlt negyedévhez képest dupla áron vásárolunk. Még van készletünk az előző rendelésből, és ezt nem azonnal hárítjuk át az ügyfeleinkre, de egy ponton muszáj lesz” – mondta.

A piac ugyanakkor reagál a kihívásokra. Jasper Endlich, a Vesper nevű piaci elemző platform munkatársa szerint bár egyértelmű a hiány, a megoldások már látszanak.

„A jó hír, hogy a piac reagál… Új üzemek nyílnak… Ahol korábban csak tejsavófehérjét tartalmaztak a termékek, ott most egyesek kisebb mennyiségű tejfehérjével kevert keverékeket használnak. Az összes fehérjetartalom nagyjából hasonló marad, miközben az összetevők költsége akár a felére vagy a harmadára is csökkenhet” – magyarázta az elemző.

A globális trendre Magyarországon is van már válasz: Szekszárdon a Tolnatej egy 26,1 millió eurós beruházás keretében épít új, automatizált tejsavófehérje-feldolgozó üzemet – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk