HÍREK
A Rovatból

Orbán: „A NATO csak akkor jelent védelmet, ha mi is képesek vagyunk megvédeni magunkat”

A kormányfő a háború kapcsán még megemlítette, hogy az Oroszországot érő szankciókat továbbra sem tartja hatékonynak, de ez a Nyugat döntése, és „mi a Nyugat részei vagyunk”.


A miniszterelnök szerint fel kell készülni a harcok terjedésére, továbbá Magyarországnak humanitárius és nemzetbiztonsági feladatai is vannak. A Kossuth rádiós interjúban volt szó ukrajnai menekültekről, Magyarország védelméről, de belefért egy kis koronavírus és egy kis brüsszelezés is.

Orbán azokról a menekültekről beszélt, akik nem határontúli magyarok és nem is ukránok. Szerinte az ilyen, harmadik országbeli embereknek a 70-80 százaléka tovább fog menni, nem maradnak nálunk.

„Én nem tudom önnek megmondani, mi a jóistent csinál Brüsszel”

- kezdte az Unió kritizálását a miniszterelnök. Ő úgy látja, hogy a nemzetállamok, így Magyarország is cselekszik, de Brüsszelben csak beszélnek. Szerinte nem lehet uniós támogatásra várni, "elvégre a határkerítésre sem adtak pénzt".

Orbán már korábban is hangsúlyozta, hogy csak a NATO csak akkor jelent védelmet, ha mi is képesek vagyunk megvédeni magunkat. Most ismét erről beszélt: „a NATO akkor véd meg bennünket, ha mi is készen állunk arra, hogy megvédjük magunkat. Aki azt gondolja, hogy a NATO megvéd minket, az téved”. Itt említette azt is, hogy

„elég erősek vagyunk, hogy mi magunk és a szövetségeseink biztosítani tudjuk a biztonságunkat.”

A háború kapcsán az ellenzéknek is odaszúrt, ő ugyanis úgy látja, hogy a baloldal a háború oldalán áll. „Katonákat vagy fegyvert küldeni azt jelenti, hogy részese leszünk a háborúnak. Észnél kell lenni” – tette hozzá.

Ezeken túl Orbán elmondta, hogy háború idején nem a kampány a legfontosabb, azt várja a kormány tagjaitól, hogy eszerint járjanak el. A háború kapcsán még megemlítette, hogy az Oroszországot érő szankciókat továbbra sem tartja hatékonynak, de ez a Nyugat döntése, és

„mi a Nyugat részei vagyunk”.

Azt is elmondta, hogy a háború átrendezi majd az európai gazdasági viszonyokat, de hogy pontosan mi lesz, azt még nem látni. „Minden attól függ, hogy mikor ér véget a háború. Minél hamarabb ér véget a háború, annál kisebb lesz a bajunk. A magyar érdek, hogy békepártiak legyünk.”

Végül a koronavírusról beszélt, erről elmondta, hogy az ötödik hullám már nagyjából véget ért. Szerinte az is elképzelhető, hogy ez volt a járvány utolsó hulláma, de a szakemberek továbbra is figyelnek, és egyből cselekednek majd, ha beindul egy hatodik hullám.

„Legyőztük a koronavírus-járvány ötödik hullámát, levittük a földre.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktornak: Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter?
Szerinte Nagy Márton poszton tartása árt a magyar gazdaságnak, miközben „amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”


Magyar Péter most épp Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterbe szállt bele legújabb Facebook-posztjában. A Tisza Párt elnöke kérdéseit ennek ellenére a miniszterelnöknek fogalmazta meg.

Mint írja: „Nagy Márton miközben éppen bedöntötte a teljes magyar gazdaságot és rászabadította a magyarokra az Európa-rekorder inflációt, most éppen mindent befagyasztana.”

Hozzáteszi: „Milyen érdekes, hogy amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”

Ezután szólítja meg Orbán Viktort:

„Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter? Ki felel az elszabaduló inflációért, a zuhanó gazdaságért? Mivel fogják pótolni a gazdaság összeomlása miatt az egészségügyből, a közlekedésből, a fizetésekből, a nyugdíjakból hiányzó 2 ezer milliárd forintot?”

– teszi fel a kérdést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Az ingatlan megvásárlása magáncélú, befektetési célú ügylet” – Megszólalt az olasz luxusingatlan tulajdonosa
A vevő az Influentia Kft. lett, amely a Progressus Magántőkealap tulajdonában áll. A cég szerint a magántőkealapnak „nincs és soha nem is volt olyan befektetési jegy tulajdonosa, aki Magyarországon, vagy bárhol a világon kormányzati tisztséget viselt volna.”


Hétfőn olasz sajtóhírek alapján derült ki, hogy egy magyar kormányközeli kör tagjai egy luxusvillát vásároltak az olasz–svájci határ közelében fekvő Varesében. A Domani című lap arról írt, hogy az ingatlan 4,3 millió euróba, azaz nagyjából 1,7 milliárd forintba került, és a vevő az Influentia Kft. lett, amely a Progressus Magántőkealap tulajdonában áll.

A céget Balogh András képviseli, aki több mint harminc éve ismert szereplő a magyar vállalati szektorban. Korábban a Magyar Telekom egyik felső vezetője volt, az utóbbi időben pedig olyan ügyekben jelent meg, amelyek Garancsi Istvánhoz, Habony Árpádhoz vagy Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köthetők – például a Magyar Vagon vasúti vállalat esetében is.

Az olasz lap „Orbán-villaként” emlegette az ingatlant, azonban a beszámolók szerint nem a miniszterelnök, hanem inkább Habony Árpád környezete lehet a magántőkealap végső haszonhúzója. Orbán Viktor néhány órával a cikkek megjelenése után a közösségi oldalán reagált: „Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van. Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”

Kedden közleményt adott ki az Influentia Kft., amelyben azt írta: „Az ingatlan 100%-os tulajdonosa az Influentia Kft.

A társaságot tulajdonló magántőkealapnak nincs és soha nem is volt olyan befektetési jegy tulajdonosa, aki Magyarországon, vagy bárhol a világon kormányzati tisztséget viselt volna.”

A cég hangsúlyozta: „Az ingatlan megvásárlása magáncélú, befektetési célú ügylet, ezért annak semmilyen politikai vonatkozása nincs és nem is lehet.” Hozzátették azt is: „Minden ezzel ellentétes híresztelés hazugság. Ezek a valótlanságok súlyosan sértik társaságunk jó hírnevét, ezért a megfelelő fórumokon meg fogjuk tenni a szükséges jogi lépéseket.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Így gyülekeztek a résztvevők Hadházy Ákos legújabb tüntetésére – sorozatban a nyolcadikra
Ezúttal ismét a Ferenciek terére hívta híveit a politikus, akit kitiltottak a Parlamentből. Szerinte nem üresedtek még ki a tüntetések, és legközelebb is kinn lesz az utcán.


Zsinórban nyolcadik alkalommal is tüntet Hadházy Ákos és néhány híve Budapesten. A május 1-jei, Kossuth téri megmozdulás után a helyszín ezúttal is a Ferenciek tere, ahova korábban nem engedélyezték a demonstrációt.

Színpad ezen a héten nincs, csak egy hangszóró. Hadházy Ákos ezúttal egy Szabad választást, szabad hazát! feliratú molinóval érkezett.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a tüntetés kezdetén pár száz fő körülire becsült tömeg mit tervez a későbbiekben. Két hete szerették volna elfoglalni a Szabad sajtó út-Kossuth Lajos utcai úttestet, ám ezt a rendőrség nem engedte. Ehelyett néhány tucatnyian körülbelül egy órán át blokkolták a Szabadság híd forgalmát, mielőtt a rendőrök feloszlatták volna a tömeget.

A Szeretlek Magyarország képei a helyszínről (a képre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Polt Péterről: Orbán Viktor haladéktalanul valljon színt!
A TISZA párt szerint Polt Péternek nincs helye az Alkotmánybíróság élén. Magyar Péter szerint az ügyész eddig csak fedezte a Fidesz embereit.


Ahogy arról nemrég írtunk, Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyész lehet az Alkotmánybíróság elnöke – a 24.hu értesülései szerint.

Magyar Péter szerint Orbán Viktornak haladéktalanul színt kellene vallania arról, valóban azt tervezi-e, hogy Polt Pétert, „a világ legnagyobb bankrablását végigasszisztáló” legfőbb ügyészt ülteti a fideszes bábként jellemzett Alkotmánybíróság élére – írta a Facebookon a Tisza Párt elnöke.

Úgy véli, elfogadhatatlan lenne, ha egy olyan „bukott legfőbb ügyész” kerülne az egyik legfontosabb intézmény élére, aki hivatalban töltött ideje alatt – állítása szerint – egyetlen fideszes politikus letartóztatását sem kezdeményezte, viszont azon dolgozott, hogy az ügyészség „ne emeljen vádat Rogán Antal ellen a végrehajtó maffia ügyében”.

Szerinte az sem megmagyarázható, hogyan vezethetné az Alkotmánybíróságot egy olyan személy,

„aki nyugodtan végignézte, hogy a világ legnagyobb bankrablásának elkövetői lelépjenek Magyarországról magukkal víve a lopott szajrét”.

Magyar hangsúlyozta, hogy a TISZA párt a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy az Alkotmánybíróság és a Legfőbb Ügyészség élére „újabb Orbán-janicsárokat” nevezzenek ki. Hozzátette: a TISZA biztosít minden magyar állampolgárt arról, hogy a választások után „nem maradhatnak Orbán-bábok a legfontosabb nemzeti intézményeink élén”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: