HÍREK
A Rovatból

Orbán: „A haza véd meg bennünket minden bajtól és veszélytől”

A kormányfő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatási ünnepségén azt is mondta, hogy „a kormány egyre jobb feltételeket tud biztosítani a rendvédelemben dolgozóknak a hivatásuk ellátásához.”


Nekünk magyaroknak szükségünk van a hazánkra, mert a haza véd meg bennünket minden bajtól és veszélytől - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztavatási ünnepségén.

A kormányfő úgy fogalmazott: "erősnek, felkészültnek és egységesnek kell lennünk, mert a közösségünkre leselkedő veszélyeket csak így leszünk képesek elhárítani, a magyar emberek békéjét és biztonságát csak így tudjuk megvédeni".

Hozzátette: veszélyek szép számmal vannak, hiszen migránsok százezrei ostromolják Magyarország határait, Nyugat-Európa nagyvárosait terrortámadások rázzák meg, két évig halálos vírus fenyegetett, és most kitört a háború a szomszédban.

Orbán Viktor kiemelte: az állam legfontosabb feladata a közrend védelme. Az a kormányzat, amelyik nem képes szavatolni az élet és a vagyon biztonságát, elveszti a jogot, hogy a polgároktól együttműködést várjon.

Felidézte, voltak olyan idők, amikor félkatonai szervezetek "masíroztak" az utcákon, és magyar állampolgárok ellen hajtottak végre szervezett sorozatgyilkosságokat, de ma már más idők járnak.

A rendszerváltás, vagyis 30 év óta 2021-ben követték el Magyarországon a legkevesebb bűncselekményt, így mára Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országává, Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb fővárosává vált. Érdemes ezt megbecsülni - mondta, rámutatva: a következő évtizedekben egy ország rendezettsége és biztonsága lesz a legnagyobb előny a nemzetközi versenyben. "A biztonság árfolyama folyamatosan emelkedik, a rend és a biztonság Magyarország legkeményebb valutája" - értékelt.

Hozzátette: a szomszédban zajló háború mutatja, hogy fel kell készülni minden lehetséges forgatókönyvre.

A végzős hallgatókhoz szólva a miniszterelnök azt mondta:

az anyagi fedezet rendelkezésre áll, a kormány egyre jobb feltételeket tud biztosítani a rendvédelemben dolgozóknak a hivatásuk ellátásához. Tovább emelik a rendészeti állomány megbecsültségét, felszereltségét, képességét és felkészültségi szintjét is

- sorolta.

Hozzátette: a hivatás, amire az új tisztek felesküdtek, az egyik legnemesebb és legnehezebb hivatás, amihez "jó egészséget és erőt" kívánt, majd arra kérte a tiszteket, maradjanak hűek az esküjükhöz, és szolgálják erényesen Magyarországot.

A végzett hallgatók a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a kormányfő, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, valamint a tábornoki kar jelenlétében tették le a tiszti esküt a Kapisztrán téren.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter nyilvánosságra hozta „Rogán Antal egyik szűkkörű megbeszélésének jegyzőkönyvét”
„Sok minden kiderül belőle” - fogalmazott Magyar Péter, majd részletezte is, mire gondol pontosan. Sőt, még folytatást is ígért.


„Íme Rogán Antal egyik szűkkörű megbeszélésének a jegyzőkönyve” - írja kedd reggeli posztjában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke fotókat is közölt a jegyzőkönyvből, amelyet ő is kielemezett.

„Sok minden kiderül belőle”

- fogalmazott Magyar, majd részletezte is, mire gondol pontosan.

„Ahogy eddig is sejtettük, a köztársasági elnök csak egy báb. Nem ő határozza meg, hogy mikor lesz az országgyűlési választás, hanem a Fidesz kampányfőnöke”

- írja a Tisza Párt vezetője, aki szerint a jegyzőkönyvből az is kiderül, hogy „Orbánék nem kormányzati teljesítménnyel, hanem kizárólag digitális »harcosokkal«, fizetett zsoldosokkal akarnak választást nyerni”.

„Ízlelgessük ezeket a szavakat egy 15 éve kétharmaddal kormányzó párttól: digitális holdudvar, digitális gerilla hadviselés, hibrid hadszíntér, digitális tér napi mérése, mennyi like, mennyi megosztás, digitális közhangulat befolyásolása”

- sorolja az általa megosztott papíron látható szövegből kiemelve.

De Magyar szerint „az is kiderül, hogy elirigyelték a több ezer aktív TISZA Szigetet és a polgári körök 15 éve történt leselejtezése után most polgári csoportokat hoznának létre központilag”.

„És persze az is látszik, hogy a Karmelitában is sokan várják a rendszerváltást és csak valamilyen kényszerből tagjai a maffiának, hiszen az ilyen összefoglalók és információk is rögtön nálunk kötnek ki”

- zárta a politikus, aki azt ígérte „folytatás következik”.

A Tisza Párt vezetője azt ugyanakkor nem részletezte, és az általa megosztott papírokon sem látható, hogy pontosan mikor, hol készült a jegyzet, és, hogy ki készítette azt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Tisza Párt Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati villájának felújításáról: Nem látott árakat
Reagált a Tisza Párt a KEHI-jelentésre. Szerintünk nem igaz, hogy Ruszin-Szendi egyedi készítésű és prémium kategóriás luxuscikkeket kért a szolgálati házba a felújításkor.


Ruszin-Szendi Romulusz nem tudta, hogy pontosan mennyi volt az általa kért beruházások és beszerzések ára, amikor felújították az egykori vezérkari főnök rendelkezésére bocsátott szolgálati ingatlant – közölte a Tisza Párt sajtóosztálya a Telex megkeresésére.

Mint arról mi is írtunk: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) hétfőn közzétett jelentésében arról írtak, hogy több mint egymilliárd forintba került Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati villája. A részletes jelentés szerint többek között 18 milliós magaságyást, 2 milliós franciaágyakat, 4 milliós biliárdasztalt és 7,8 milliós jakuzzit is rendelt a Honvédelmi Minisztérium cége a volt vezérkari főnök házába.

A Tisza Párt a Telexnek azt írta: Ruszin-Szendi nem látta a jelentést, de annak állításai közül több sem igaz. Szerintük ugyanis

nem Ruszin-Szendi határozta meg, hogy Dunakeszin legyen a vezérkari főnöki rezidencia. A villa megrendelője maga a Honvédelmi minisztérium volt, és a minisztérium alá tartozó beszerző cég – a HM EI Zrt. – intézte az ingatlan beszerzését is.

A lap azt is megkérdezte, hogy valóban meghaladta-e az egymilliárd forintot a ház körüli munkálatok költsége.

„Nem látott árakat. Nem közölték vele, hogyan történt az árképzés és a beszerzés”

– válaszolták.

A Tisza Párt válaszában tagadta, hogy Ruszin-Szendi egyedi készítésű és prémium kategóriás luxuscikkeket kért a házba. Szerintük az ezekkel kapcsolatos költségeket sem a volt vezérkari főnök hagyta jóvá, hisz nem a honvédség parancsnoka a jóváhagyó egy ilyen esetben. Emellett nem jelezte sem a honvédelmi miniszter, sem a minisztérium beszerző cége, a HM EI Zrt. részéről hivatalos személy Ruszin-Szendinek, hogy a kiadások túl vannak egy költséghatáron – tették hozzá.

Azt is megjegyezték, hogy

„az ingatlan nem Ruszin-Szendi Romulusznak, hanem a mindenkori vezérkari főnöknek épült. Azt érdekes módon a Kehi nem vizsgálta, hogy a tábornok úr jogellenes lemondatása óta miért áll kihasználatlanul az ingatlan, amivel évi több tízmillió forint kárt okoz az Orbán-kormány a magyar adófizetőknek”.

A Tisza Párt válaszában azt is kiemelte, hogy a KEHI-jelentés lejáratási céllal jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ismét földrengés volt Csongrád közelében
A lakosság az epicentrum közelében ezúttal is érezhette a rengést.


Földmozgást regisztráltak Csongrád közelében, a rengést a lakosság is érezhette - közölte a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma és a katasztrófavédelem az MTI-vel kedden hajnalban.

A Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint

02:34 perckor 2.8-as magnitúdójú földrengés keletkezett Magyarországon, Csongrád térségében.

Mint írták,

a lakosság az epicentrum közelében érezhette a rengés,

a szeizmológia obszervatóriumba ezidáig Csongrádból öt bejelentés érkezett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor is megszólalt a hétfői viharról
A miniszterelnök felsorolta, mely régiókban zajlott a legnagyobb pusztítás. Sok helyen kell még elhárítani az útakadályokat, helyreállítani a közszolgáltatásokat és biztosítani a közösségi közlekedés feltételeit.


Orbán Viktor rövid Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy a tegnap érkezett hatalmas erejű és nagy kiterjedésű vihar az ország mely régióiban okoz gondokat még a keddi nap folyamán is.

A legnagyobb károkat Észak-Magyarországon, a Balaton környékén, a budai agglomerációban és az Alföldön okozta az ítéletidő – írja a miniszterelnök.

Az E.On hétfőn azt írta, „a vihar ma Nyugat-Magyarország felől erős, 90–100 km/h-t is meghaladó széllökésekkel és heves esőzéssel többek között Somogy, Baranya, Tolna, Zala, Vas, Fejér, Veszprém és Pest vármegyében is szolgáltatás-kiesést okozott”.

A kormányfő posztja szerint tegnap este több százezer olyan háztartás lehetett hazánkban, ahol áramkimaradások vannak, ezért egész este egyeztetett a helyreállításban érintett vezetőkkel.

A katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a MÁV, a Magyar Közút és az áramszolgáltatók munkatársai egész éjjel és a következő napon is azon dolgoznak, hogy eltakarítsák az útakadályokat, helyreállítsák a közszolgáltatásokat, és biztosítsák a közösségi közlekedés feltételeit – osztotta meg Orbán. A rend kedvéért arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenki, akinek segítségre van szüksége, hívja a 112-es segélyhívó számot.

„Vigyázzunk egymásra!” – fűzte hozzá zárásként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk