HÍREK
A Rovatból

Orbán: A Fidesz „európai politikai agglegény” lett, miután már nem volt keresnivalója az Európai Néppártban

Azt is mondta, hogy Magyarországot az elmúlt években többször is megpróbálták „keresztre feszíteni” az Európai Parlamentben.


Soha nem látott méreteket öltött az Európai Unióban az ideológiai nyomásgyakorlás - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, miután a Karmelita kolostorban fogadta Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés elnökét.

A magyar kormányfő, a Fidesz elnöke Marine Le Pennel közös nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta: az Európai Bizottság a szerződések őréből ideológiai központtá vált, a Brezsnyev-doktrína modernizált, európai uniós formáját tapasztalja meg Lengyelország és Magyarország is naponta.

Orbán Viktor azt mondta: a megbeszélésen szomorúan állapították meg, hogy az Európai Unión belül az ideológiai nyomásgyakorlás soha nem látott méretet öltött. A migráció és a nyílt társadalom propagálása soha nem látott mértéket ért el, és a bizottság a szerződések őréből ideológiai központtá alakult át - tette hozzá.

A Brezsnyev-doktrína a Szovjetunió világrendszerében azt jelentette, hogy ha valamelyik tagállam eltért a központilag megszabott ideológiától, akkor a szocialista tábor többi tagja jogosulttá vált arra, hogy beavatkozzon az érintett állam belső ügyeibe - jelentette ki. Hozzátette: kétségkívül nem mindegy, hogy mi a beavatkozás formája, hiszen a szovjet tankokkal történő beavatkozás sokkal brutálisabb, mint a jogállamisági eljárás, de ettől még beavatkozás marad.

"És ennek a Brezsnyev-doktrínának a modernizált európai uniós formáját látjuk most, amelyet nemcsak Lengyelország, hanem Magyarország is naponta megtapasztal" - fogalmazott.

Kijelentette: Magyarországot az elmúlt években többször is megpróbálták "keresztre feszíteni" az Európai Parlamentben. Köszönetet mondott Marine Le Pennek, amiért minden egyes alkalommal, amikor az Európai Parlamentben igazságtalanul támadták Magyarországot, akkor ő és pártja is mindig kiállt Magyarország mellett.

Közölte: a tárgyalásokon megállapították, hogy nagy kihívások előtt állnak, az EU versenyképessége csökken a világgazdaságban, és nincs kellő politikai befolyása és ereje a nemzetközi térben. Hangsúlyozta: nem tudták megoldani az unióra nehezedő migrációs nyomást. Ez - fogalmazott - "egy élő seb", folyamatos tehertétel és kihívás. Kitért arra is, hogy nem tudnak megküzdeni az unió szintjén az energiaárak elszabadulásával sem.

Orbán Viktor kijelentette: ellenezik, hogy bármifajta európai szuperállam jöjjön létre.

A kormányfő közölte: megállapították azt is, hogy egész Európában a hagyományos pártstruktúrák átalakulófélben vannak, és ebben az átalakulásban együtt akarnak működni egymással.

Az európai jobboldal mindenképpen megújulásra szorul, és a Fidesz érdekelt abban, hogy létrejöjjön egy új csoportosulás - mondta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke úgy fogalmazott: pártja "európai politikai agglegény" lett, tekintettel arra, hogy az Európai Néppárt "olyan mértékben a főáramú baloldali ideológia hálójába került", hogy ott már nem volt keresnivalója a Fidesznek.

Orbán Viktor emlékeztetett: az új csoportosulás döntő lépését már korábban megtették, hiszen július elején 15 európai párt, a Fidesz és a francia Nemzeti Tömörülés is aláírt egy közös nyilatkozatot. Szerinte ez volt a "jégtörés", azóta építik az együttműködést, és ennek fontos állomása ez a találkozó is. Hozzátette: a következő hetekben és hónapokban szeretnék, ha ez a folyamat felgyorsulna.

Kérdésre válaszolva kiemelte: kifutott a talaj azon pártszövetségek alól, amelyek az elmúlt 30-40 évben létrejöttek, egy új korszak jön, ezért keresi azokat a partnereket, akikkel ebben az új korszakban együtt tudnak működni.

Marine Le Pen és pártja potenciális szövetséges - mondta, majd hozzátette: a tárgyalások elején vannak, ezért nem tud válaszolni arra, milyen formát fog majd ölteni az együttműködés, de a szándék megvan, az biztos.Közölte: szolidárisak Matteo Salvini volt olasz belügyminiszterrel, aki "rendkívül igazságtalan" eljárás alatt áll.

"Salvini a mi hősünk", aki belügyminiszterként bebizonyította, hogy még a tengeren is meg lehet állítani a migrációt - mondta a miniszterelnök, aki szerint az ilyen emberek az európai politikában elismerést és tiszteletet érdemelnének, nem jogi eljárásokat.

Kérdésre válaszolva leszögezte: az Európa jövőjéről szóló vitában a magyar vélemény középpontjában a migráció, a szuverenitás és a szabadság áll majd. Hangsúlyozta: az intenzitás, ahogyan a migránsok érkeznek Európa határaihoz változik, de a "seb ugyanúgy nyitott", ez a kérdés nincs elrendezve, nincs válasz arra, hogy Európa mit akar kezdeni a migrációval. Tiszta vizet kell önteni a pohárba - folytatta, kijelentve, hogy a magyar álláspont szerint a migráció rossz dolog, ezért alapvetően védekezni kell ellene.

Arra a kérdésre, hogy melyik francia elnökjelöltet támogatná, a magyar kormányfő azt mondta: Magyarország tiszteli a francia népet, és egyáltalán nem gondolja, hogy állást kellene foglalnia bármilyen rá tartozó döntésben, különösen nem akkor, ha az egy személyre vonatkozik.

Szintén kérdésre válaszolva leszögezte: európai démosz nincsen, ezért nem is lehet a népakaratot európai szinten kifejezni, csak nemzetállami szinten. A szuperállam brüsszeli elképzelései tévutat jelentenek - tette hozzá.

A kormányfő arra is kitért: az EU asztalán lévő "klímavédelminek mondott" szabályozási csomag tönkre fogja tenni az egész európai középosztályt, ezért minden eszközt be kell vetni, hogy ezt megakadályozzák.

Közölte: arra kérte Marine Le Pent, hogy tegyen meg mindent azért, hogy Franciaország is álljon ki a középosztályt megvédő, a mostani magas energiaárakra adott kormányzati válaszok mellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, miért mondta Brüsszelben, hogy „adadada”
Komoly választ adott a miniszterelnök, amiben egy kisebb problémáját is elárulta. Ugyanakkor az egyáltalán nem érdekli, ha mémmé válik egy-egy megnyilvánulása.


Interjút adott az Ultrahang YouTube-csatornának Orbán Viktor. A miniszterelnöknél Király Tamás riporter rákérdezett arra is, hogy miért mondta azt néhány hete Brüsszelben kamerák előtt, hogy „adadada”. Ahogy arról korábban mi is írtunk, Orbán egy kérdésre felelve találta nehezen a szavakat, és ekkor válaszolta elsőre ezt a mémmé vált hangsort.

A kormányfő elmondta, hogy öt gyereke miatt ismeri a mém kifejezést, de az egyáltalán nem érdekli, hogy ha valamelyik megszólalásából mém válik. A konkrét esetről a miniszterelnök azt mondta:

„Küzdök a hangszálaimmal.”

Hozzátette: „Igyekszem ezt megtartani magamnak, nem tartozik ez senkire, de szerintem elhasználódtak. Ezért néha megfeszül, és akkor várnom kell egy kicsit, hogy meg tudjak indulni. Mondjuk ha sokan vannak, és nagy a nyilvánosság, akkor ezt nehéz eltitkolni.”

Orbán Viktor viszonylag keveset beszél közel negyven éves politikai pályafutása nehézségeiről és megpróbáltatásairól, de legutóbb egy interjúban már szóba hozta utódlását is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor nem akar Hatvanpusztára költözni: Nem kívánom édesapám halálát, 85 éves, jó erőben van, és az övé
A miniszterelnök szerint a legendás birtok édesapja gazdasága, amit ő nem szeretne használni, hiszen neki nem olyan messze onnan van saját háza.


Ahogy arról korábban is írtunk, Orbán Viktor interjút adott az Ultrahang YouTube-csatornának, ahol beszélt többek között közeli ismerősei és politikai szövetségesei meggazdagodásáról is. Ugyan a miniszterelnök kijelentette, hogy „egy politikus ne foglalkozzon üzleti ügyekkel, maximum gazdaságpolitikával és gazdaságfejlesztéssel”, de azért válaszolt a Hatvanpusztával kapcsolatos kérdésre.

Igaz, először álkérdésnek titulálta a felvetést, de aztán elmondta:

„Nem kívánom édesapám halálát, hogy tisztázzuk a dolgot. 85 éves, jó erőben van, dolgozik, és az övé.”

Hozzátette: „Nekem van Felcsúton saját házam, amiben lakom, ez körülbelül hat kilométerre lehet Hatvanpusztától.”

Újabb riporteri kérdésre megerősítette, hogy a birtok Orbán Győzőé, és kifejtette: „Az egy gazdaság, amit édesapám alkotott meg. Egy régi, állami gazdaság volt – én gyerekkoromban egyébként még ott dolgoztam diákmunkán. Az lerohadt, szétesett, édesapám megvásárolta, és csinált belőle egy gazdaságot, és az az övé.”

„Nézze, 62 éves vagyok. Van egy saját házam Budán, ott lakunk a feleségemmel, és van egy vidéki házam. Mire is volna még szükségem?”

– fogalmazott a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Végignéztem az összes általános- és középiskolai osztálytársamat, hát én ott egy milliárdost se látok
Orbán Viktor az Ultrahangnak beszélt Mészáros Lőrincről és az oligarchákról. Azt is elmondta, mit gondol a nemzeti tőkésosztályról és a gazdagodás hátteréről.


Orbán Viktor az Ultrahang YouTube-csatornának adott interjújában többek között arról beszélt, mit gondol a milliárdosokról, az oligarchákról és Mészáros Lőrincről.

A miniszterelnök azt mondta, megnézte, mi lett az általános és középiskolai osztálytársaiból. Mint fogalmazott: „Én ott egy milliárdost sem látok.”

Hozzátette, hogy három dolgot vár el azoktól, akik sok pénzt keresnek: tartsák be a törvényeket, fizessék be az adókat, és adjanak munkát az embereknek.

Arra a kérdésre, hogy sokak szerint az oligarchák világa teljesen eltávolodott a társadalom többségétől, Orbán azt válaszolta, neki nincs konkrét elképzelése arról, hogy milyen legyen a nemzeti tőkésosztály.

Azt is mondta, hogy „szamárság”, hogy a családtagjai és közeli barátai állami megrendelésekből gazdagodtak volna meg. Szerinte csak véletlen, hogy Mészáros Lőrinc lett Magyarország leggazdagabb embere.

Úgy látja, hogy a mai magyar tőkések körülbelül fele még 2010 előtt szerezte a vagyonát, ezért nem igaz az, hogy az ő kormányzása alatt jött volna létre a teljes magyar tőkésosztály.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ezüst hernyóselyem body, csipke széllel – ez is Novák Katalin államilag fizetett ruhatárában volt, amit ingyen megkapott
A volt köztársasági elnök két év alatt 32,5 milliót költött állami pénzből ruhákra. A Direkt36 szerint alig fizetett valamit, mégis vihette haza a méregdrága holmikat.


Ahogy arról korábban írtunk, Novák Katalin 2024 februári lemondása után megtarthatta azokat a ruhákat, amelyeket elnöksége idején vásároltak számára állami pénzből. A Direkt36 kiderítette, hogy 2022 júniusa és 2024 februárja között összesen 32,5 millió forintot költöttek a volt elnök ruhatárára.

Ezüst színű hernyóselyem body csipkés széllel – ez is szerepelt azok között a ruhák között, amiket Novák Katalin állami pénzből kapott. Csak 1,9 millió forint értékű ruháért kellett fizetnie, de ezekért is mindössze 575 ezer forintot kért tőle az állam.

Az RTL Híradója szerint kiderült az is, hogy a korábbi államfő a pápai audiencián nagy valószínűséggel azt a 210 ezer forintos fátylat viselte, ami szerepel a ruhalajstromban. II. Erzsébet királynő temetésére pedig egy 190 ezer forintos alkalmi kalap kerülhetett a fejére.

A beiktatása idején egy protokollszakértő szerint „nagyon rosszul öltözött, nagyon előnytelenül öltözött”, és valószínűleg nem voltak még meg a segítői.

A volt köztársasági elnök azóta kerüli a nyilvánosságot. Egy júniusi pódiumbeszélgetésen azt mondta: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem egy pokoli másfél év van mögöttem.” Ekkor egy olyan ruhát viselt, amit annak idején 120 ezer forintért vásároltak neki.

A titkársága az RTL Híradónak azt írta, hogy a megvásárolt ruhák többségét „anonim módon eladományozta”. Azt is közölték, hogy „költségvetési forrásból soha nem vásárolt magán használatú ruházatot”, és hogy a használt ruhákért „a Sándor palota által megállapított értéken” fizetett.

A Direkt36 azt is megtudta, hogy Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnök egy év alatt összesen 2 millió forintot költött öltözködésre.

A lemondott államfőnek egyébként a törvény szerint élete végéig jár a köztársasági elnöki fizetés, ami jelenleg bruttó 5,7 millió forint. Ezen kívül kérhet szolgálati lakást, autót, három fős titkárságot, és ingyenes egészségügyi ellátást is kap.

Az RTL Híradó teljes riportja Novák Katalin ruhatáráról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: