HÍREK
A Rovatból

Operatív törzs: majdnem 100 százalékban a brit mutáns vírus terjed

Szinte csak a veszélyesebb és fertőzöbb mutáns terjed jelenleg az országban. Az oltásra regisztráltak a mai naptól online felületen ellenőrizhetik státuszukat.
Forrás: MTI - szmo.hu
2021. március 25.


Link másolása

Elemi erővel tombol a járvány Magyarországon és Európa-szerte, aminek a brit vírusvariáns az oka - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.

Müller Cecília úgy fogalmazott:

teljessé vált a koronavírus angol mutációjának jelenléte az országban, vagyis a mintákból javarészt ezt a mutációt mutatják ki, és alig pár százalékban a cseh és egyéb mutációkat.

Ez azt jelenti - mondta -, hogy a brit variáns szaknyelven "kiválasztódott", és erre csak azon vírustörzsek képesek, amelyek erőteljesebben fertőznek, a túlélésre jobban képesek.

A szakember idézett egy, a Nature szaklapban megjelent tanulmányt, amelyben tavaly novembertől idén februárig kétmillió fertőzöttet vizsgálva elemezték a vírus viselkedését. Azt találták, hogy

a brit variáns nemcsak sokkal fertőzőképesebb, hanem sokkal súlyosabb megbetegedéseket is képes okozni, 55 százalékkal magasabb halálozási aránnyal.

E kutatás szerint míg a pandémia kezdetén az ismert fertőző törzsben megbetegedettek közül ezer 60 év körüli emberből hatan hunytak el, ez a szám az angol variáns esetében kilencre emelkedik a fertőzést követő négy héten belül.

Müller Cecília kiemelte, a védekezés két legfontosabb eleme a higiénés és járványügyi szabályok betartása és a védőoltások felvétele. "Minél többen válunk ellenállóvá a vírussal szemben a védőoltások révén, annál inkább megakadályozható a víruscirkuláció" - fogalmazott.

A sajtótájékoztatón az operatív törzs azt is bejelentette, hogy

ma indul el az az online felület a koronavirus.gov.hu-n belül, amelyen megtekinthető az oltásra regisztráltak státusza.

A TAJ szám és a születési dátum megadásával így visszaigazolást kaphatnak az oltásban még nem részesült, már regisztrált emberek, hogy a jelentkezés sikeres volt-e. Amennyiben azt a választ kapják, hogy "az ön vakcinaigény iránti regisztrációja még nem érkezett meg a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz", két lehetséges megoldás van: néhány napos regisztrációt követően érdemes még várni az adatok felvitelére, azonban akik már régebben regisztráltak, azoknál vélhetően nem stimmelnek az alapadatok. Ebben az esetben az [email protected] címre kell emailt írni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor: Magyar Péter egészségügyi adatainak kiszivárogtatása után minden állampolgár bizalma megrendülhet a rendszerben
Az egészségügyi szakértő szerint az adatokat nem az EESZT-ből tölthették le, a formája és tartalma miatt egy egészen más forrásra gyanakodik. Azt is megírta, hogy mire.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy Magyar Péter személyes egészségügyi adatai szivárogtak ki, egy korábbi eset kapcsán. A mentőszolgálat adatai kerültek nyilvánosságra. A Bors hozta nyilvánosságra azt a jelentést, amit az Országos Mentőszolgálat munkatársai írtak azon az estén, amikor Varga Judit mentőt hívott férjéhez, Magyar Péterhez.

Az eset után Kunetz Zsombor is megszólalt:

Az egészségügyi szakértő legfrissebb írásában azt elemezte, hogy az iratok honnan származhattak.

Első kérdése az volt, hogy honnan kerülhettetek ki a szigorúan védett egészségügyi adatok. Mint írja, a mentési adatok az EESZT-ben (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, népszerű nevén Felhő) találhatók meg. Ehhez maga az érintett vagy egy egészségügyi szolgáltató férhet hozzá. A letöltést viszont a rendszer naplózza.

Ám a Borshoz eljutott dokumentumok nem innen származhatnak, mert más a formája és tartalma is - írja a szakértő.

"Így könnyű belátni, hogy ez a rendkívül szigorúan védett személyes egészségügyi adatokat érintő adatszivárgás szinte biztosan az Országos Mentőszolgálattól eredhet"

- vélekedik Kunetz Zsombor.

Úgy véli, hogy a mentők kihívása nem a hétköznapi módon történt. Feltételezve, hogy Magyar Péter - akkor még - felesége nem a 112-t hívta, hanem egy VIP-vonalat, aki lehetett "akár Dr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár is, vagy a még jelen pillanatban a helyén levő mentőfőigazgató, aki szintén nem a 112-vel kezdett el bűvészkedni, hanem egyenesen kiadta egy akár egy Dr……. Péter nevű kollégájának a feladatot, hogy intézze. Így már érthetővé válik, hogy nagyon nagyon valószínű az, hogy a Dr………Péter személye nem azonos Dr. Magyar Péter személyével, sőt erősen bizonyos az is, hogy az egyik doktori cím az orvost a másik pedig jogászt takar. A fentiek csak megerősítik azt a tényt, hogy a Bors által közzétett mentési dokumentum az valós, ennek ellenkezőjét az Országos Mentőszolgálat sem állította, sőt a mai Kormányinfón maga Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tényszerűen elismerte, hogy jogsértés történt" -vélekedik.

A jogsértést tehát a kormány is elismeri, "míg az adatszivárgás a fentiek alapján nem történhetett meg máshol, mint az Országos Mentőszolgálatnál" - írja. Hozzáteszi, hogy ez az eset fontosabb annál, mint amit meg lehet oldani az OMSZ főigazgatójának menesztésével.

"Hiszen alapvetően rendülhet meg minden magyar állampolgárnak a bizalma abban, hogy az egészségügyi ellátórendszer adatkezelésében bízhat. Nem bízhat abban, hogy különleges személyes adata ne kerüljön ki akkor, amikor ez éppen az adatkezelőnek, vagy kormányak az érdekében állana".

Éppen ezért most azonnal véget kell vetni az ilyen fajta jogsértésnek - írja a szakember - "különben mindannyiunkra igen szomorú világ jön, és akár a legkiszolgáltatottabb állapotunkban is azon kell a gyógyulás helyett izgulnunk, hogy az ellenségünk mikor jut hozzá a különösen védett személyes egészségügyi adatainkhoz".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orosz Bernadett: Korábban a Fideszre szavaztam, de amikor majdnem halálra vert a volt párom, rájöttem, ebben a rendszerben nem az áldozatokat védik
Orosz Bernadett idén az LMP-s, illetve más ellenzéki pártok által támogatott képviselő-jelöltjeként indul a választáson, Miskolcon az egyik egyéni választókerületben már nyilvántartásba is vették. A beszélgetés során szóba került az is, hogy miért az LMP-t választotta.

Link másolása

A Népszavának adott interjút Orosz Bernadett, akit évekkel ezelőtt a volt párja olyan súlyosan bántalmazott, hogy maradandó egészségkárosodást szenvedett. Idén februárban a nőt bántalmazó férfit, K. Istvánt nem jogerősen egy év tíz hónap letöltendő börtönre ítélték.

„Én 2019 előtt a Fideszre szavaztam, de amikor 5 évvel ezelőtt egy bujáki osztálytalálkozón majdnem halálra vert a volt párom, hamar rájöttem, hogy ebben a rendszerben nem az áldozatokat védik”

- mondta az interjúban Orosz, aki úgy érezte, szembe köpik azzal, hogy Varga Judit volt igazságügyminiszter politikai hisztinek nevezte és nem ratifikálta a nők elleni erőszak visszaszorítását célzó Isztambuli Egyezményt.

Orosz Bernadett idén az LMP-s, illetve más ellenzéki pártok által támogatott képviselő-jelöltjeként indul a választáson, Miskolcon az egyik egyéni választókerületben már nyilvántartásba is vették.

A beszélgetés során szóba került az is, hogy miért az LMP-t választotta.

Orosz Bernadett elmondta, hogy azért, mert csak ők keresték fel.

„Engem sosem érdekelt a politika azon túl, hogy elmentem szavazni. Viszont miután majdnem megöltek, úgy döntöttem, valamit tenni kell, én tényleg mindenkinek írtam, hogy valami változzon, de csak semmitmondó válaszok érkeztek. A szakmai szervezeteket pedig jól láthatóan semmibe veszik. A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk”

– tette hozzá Orosz, aki felidézte a volt igazságügyi miniszter nagy port kavart interjúját is.

„Varga Judit volt igazságügyi miniszter a Hajdú Péternek adott interjújában hosszasan beszélt a lelki bántalmazásról, és arról, hogy a gyerekeik mit éltek át. El tudja képzelni, hogy az én gyerekeim mit éltek át, amikor meglátták a felismerhetetlenségig szétvert arcom?”

– tette fel a kérdést az interjúban a 2019-ben brutálisan megvert hatgyermekes nő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Poloskákra gyanakodtak, ezért megvizsgálták a kínaiaktól kapott modellvonatokat Lázár János minisztériumában a VSquare szerint
A kínai üzleti kultúrában bevett gyakorlatnak számít az ajándékozás. Ez így volt most is a modellvonatokkal.

Link másolása

Poloskát gyanítottak a kínaiaktól ajándékba kapott modellvonatokban a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztériumban - írta a VSquare oknyomozó oldal aktuális hírlevelében.

A kínai elnök háromnapos budapesti látogatása kapcsán kiküldött hírlevélben számoltak be arról, hogy a magyar kormánytisztviselők is gyanakodva állnak Kína magyarországi nyomulásához. Ennek egyik kiváló példája ez a konkrét eset, ami azért is érdekes, mert Orbánék a nyilvánosság előtt rendre tagadják, hogy nemzetbiztonsági kockázatai lennének a kínai térnyerésnek.

A kínai üzleti kultúrában bevett gyakorlatnak számít az ajándékozás, ez így volt most is a modellvonatokkal.

Lázár Jánosék minisztériumában azért a biztonság kedvéért megvizsgáltatták a modellvonatokat, nincs-e bennük rejtett lehallgatókészülék, de végül nem találtak sem poloskákat, sem pedig kamerákat.

Lázár János minisztériuma annyit reagált minderre a VSquare-nek, hogy a kínaiak sosem hoznak játékokat ajándékba, mivel a tárcánál csak komoly munkával foglalkoznak.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Így venné elejét a választási csalásoknak Magyar Péter: „Ismerjük a trükkjeiket”
Szavazatszámlálókat toboroz a Tisza Párt alelnöke. Szerinte ők segíthetnek garantálni, hogy a június 9-ei választások zökkenőmentesen és tisztán folyjanak le.

Link másolása

Magyar Péter péntek délelőtt osztotta meg posztját, melyben arra kér mindenkit, hogy csatlakozzon a szavazatszámláló csapatukhoz.

„Ismerjük a trükkjeiket: szavazólapok érvénytelenné tétele, láncszavazás, buszoztatás, Kubatov-lista, szavazatvásárlás, szociális- és idősotthonokban szavaztatás, fenyegetés, ígérgetés. Segíts megóvni a választás tisztaságát!

Mindannyiunknak fontos, hogy a választási folyamat átlátható és tiszta legyen. Szavazatszámlálóként Te is hozzájárulhatsz ehhez. A segítségeddel garantálhatjuk, hogy a választások zökkenőmentesen és tisztán folyjanak le”.

Magyar ezért arra biztatta a követőit, hogy regisztráljanak szavazatszámlálónak a Talpra magyarok! honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET: