HÍREK
A Rovatból

„Ön most nem mond igazat, elnök úr!” – fél órán át vitatkozott egymással Magyar Péter és a közmédia riportere

Császár Attila is elment a Tisza Párt elnökének vecsési fórumára, ahol a kötcsei rendezvény is szóba került. Az M1 riportere szerint megpróbáltak odamenni Magyarhoz, de nem engedték be őket az eseményre.
Fotó: SZMO/Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 09.



Az MTI hétfőn arról írt, hogy az M1 riporterét, Császár Attilát halálosan megfenyegették a Tisza Párt kötcsei rendezvényén vasárnap.

Császár ugyanakkor Magyar Péter hétfő esti, vecsési fórumán is megjelent - derült ki a Tisza Párt elnökének oldalán közzétett közvetítésből. A riporter az érkező politikustól kérdezett, Magyar pedig még a színpadról is köszöntötte, sőt, üzent is neki.

„Legyen szíves átadni a propagandagyár vezetőinek, hogy kérjük vissza a gyémánt fél krajcárt”

- fogalmazott a Tisza Párt elnöke, aki ezután a kötcsei rendezvényről kezdett el beszélni.

Magyar elmondta, hogy majdnem az egész falut lezárták, rengeteg rendőrt vezényeltek oda, a sajtó képviselőit pedig elzárták, így nem tudtak közvetíteni a rendezvényről. A politikus ezután megkérdezte Császárt, hogy ő mit szól ehhez.

„Szerettem volna bemenni az Ön rendezvényére...

- fogalmazott Császár, mire Magyar megkérdezte tőle:

„Hogyan próbált meg bemenni? Bárki bemehetett, egy méterre előttem ott álltak az emberek.

Ezután a következő párbeszéd hangzott el:

Császár: Tényleg? Hát bennünket kitiltottak.

Magyar: Nem, uram.

Császár: Bennünket elvtársaztak!

Magyar: Uram, uram! Ez egy aljas hazugság

(…)

Császár: Mi szerettünk volna bemenni.

Magyar: Szerkesztő úr (…) Ott a felvétel!

Császár: Hadd válaszoljak a kérdésre!

Magyar: Ott állt pár méterre tőlem.

Császár: Hadd válaszoljak a kérdésére. Nem engedtek be bennünket a Tisza rendezvényére.

Magyar: Az egy nyitott rendezvény volt, mint ez a tér!

Császár: Tudja, hogy hol voltunk? A kordonon kívül.

Magyar: Nem volt kordon szerkesztő úr.

Császár: De volt.

Magyar: Elbontattuk.

Császár: Elnök úr!

Magyar: Miért hazudik a vecsésieknek?

Császár: Én hazudok?

Magyar: Ott voltak az emberek, nem voltak kordonok.

Császár: Elnök úr, Ön nem mond most igazat.

A szájkarate ezután még egy jó negyed óráig folytatódott, igaz, a riporter mikrofonját egy idő után kikapcsolták.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nincs megállás: Bayer Zsoltot is feljelentették, mert Krúbi elleni erőszakra buzdította az olvasóit
Krúbit már feljelentették az Orbán Viktor akasztására vonatkozó sorai miatt. A publicista sem úszta meg a Mit is kellene lenyomni Krúbi torkán? című cikke miatt.


Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, feljelentették Krúbit, aki pénteki koncertjén Orbán Viktor akasztásáról rappelt. Az előadó az Orbán, verd ki a Ferinek című számának végét aktualizálta, benne azzal az Orbánra vonatkozó mondattal: „Összeszorul a szívem, megsajnálom a kis ducit. Amikor majd felakasztjuk, küldök neki gyógypuszit”. (Nem sokkal ezelőtt Gyurcsány Ferenc "elmenetelén" gúnyolódott.)

Tényi István ügyvéd és gyakorlott feljelentő „emberölésre irányuló előkészület gyanúja miatt” tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI).

Most az Index írta meg, hogy egy dunaújvárosi férfi két héttel ezelőtt a helyi ügyészségen tett feljelentést Bayer Zsolt publicista ellen. Az ok a Mit is kellene lenyomni Krúbi torkán? című írás, ami 2025. augusztus 25-én jelent meg a Magyar Nemzetben. A feljelentő az Alapvető Jogok Biztosának korábbi állásfoglalására hivatkozik, és három bűncselekmény miatt kéri az eljárást:

internetes agresszió, emberölés előkészülete és garázdaság.

A férfi szerint Bayer írása fenyegető kijelentéseket tartalmaz Krúbira nézve, például „csoportosan elkövetett megölésére felszólító, azt kifejezetten kívánó” sorokat. A többes számú megfogalmazás értelmezése szerint csoportos cselekmény előkészítésére utal.

A szövegben Bayer Krúbi édesanyjára is tett szexuális erőszakra vonatkozó utalásokat. A publicistát különösen az a mondat dühítette fel: „szavazni csak azért megyek, hogy Viktornak jövőre legyen egy szar napja”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: a nemzeti konzultáció a Fidesz egyik legnagyobb ajándéka TISZA Pártnak
A politológus szerint az újabb konzultáció azt is mutathatja, hogy a kormánypárt elképzelhetőnek tartja az ellenzéki párt kormányra kerülését.


Orbán Viktor a kötcsei beszédében jelentette be, hogy újabb nemzeti konzultációt indítanak, ezúttal a TISZA Párt adóterveiről. A beszéd végén azt mondta: „Nemzeti konzultációt indítunk a kiszivárgott tiszás adóemeléssel kapcsolatban.”

A hírre Magyar Péter is reagált: a TISZA Párt az új nemzeti konzultációval párhuzamosan több tízezer önkéntessel újabb pultozós kampányt indít, amellyel az adócsökkentési programjukat népszerűsítik majd – közölte.

A kormánypárt konzultációs elképzelését Török Gábor a közösségi oldalán elemezte.

A politológus azt írta:

„Vajon jó ötlet-e egy kormánypárttól, hogy a politikai kommunikációjának középpontjába a kihívójának programját helyezi?

Utoljára talán Horn Gyula és az MSZP stratégiája volt ez az 1998-as kampányban, amikor folyamatosan a Fidesz akkori programját (7 százalékos gazdasági növekedés, adócsökkentés stb.) próbálta meg hitelteleníteni. Az emlékezetes Horn-Orbán vitán is ezzel próbálkozott az akkori miniszterelnök, folyamatosan kétségbe vonva az ellenzéki párt ígéreteinek realitását, megalapozottságát” – emlékezetteett Török.

Szerinte a Fidesz most másképp csinálja, mert nem a megvalósíthatóságról beszél, „hanem a Tisza által cáfolt állítólagos adóemelési terveket ("Tisza-adó") erősíti fel minden lehetséges fórumán. Ugyanakkor a mechanizmus mégis hasonló: az ellenzéki párt programjáról szóló beszéd – miközben az adóemelés vádja természetesen veszélyes és ártalmas a Tisza számára –, még ebben a formában is segítséget nyújt Magyar Péter pártjának” – véli a szakértő.

Török Gábor szerint a Fidesz konzultációja lehetőséget ad a TISZA Pártnak arra, hogy

„nagyobb figyelem mellett mondhassa el saját programját, másrészt indirekt módon a Fidesz is azt üzeni az ellenzéki párt programjáról való beszéddel (és különösen azzal, hogy csodafegyverét, a konzultációt is erre használja), hogy elképzelhetőnek tartja a kormányra kerülésüket, márpedig ez minden "kormányszűz" pártnak az egyik legnagyobb ajándék”.

A politológus úgy véli, hogy nem volt véletlen, hogy a kormánypárt korábban nem az akkori ellenzék programjával kampányol, hanem például a rezsicsökkentéssel, majd a migrációval, legutóbb pedig a háborúval. „Ha tehát tartalmilag nem is, de ennyiben megállhat az 1998-as párhuzam” – teszi hozzá Török Gábor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter ellenkampányt indít Orbán Viktor nemzeti konzultációjával szemben
A kötcsei pikniken megígért Tisza-alkalmazást is bemutatta kedden Magyar Péter. Hamarosan több helyen felbukkannak majd a Tisza pultjai, ahol az adócsökkentési programjukat népszerűsítik majd.
Fotó: SZMO/Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 09.



Magyar Péter kedden egy sajtótájékoztatón jelentette be a kötcsei pikniken megígért Tisza-alkalmazást. Elmondta, tavaly ősszel először látták be, hogy szükségük van egy online rendszerre, mert annyian vannak, hogy az analóg kapcsolattartás már nem működik.

Arról is beszélt, hogy

az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett új nemzeti konzultációval párhuzamosan a Tisza több tízezer önkéntessel újabb pultozós kampányt indít, amellyel az adócsökkentési programjukat népszerűsítik.

A pártelnök szerint mivel Orbánék sok tízmilliárd forintért újabb nemzeti konzultációt indítanak „egy hazug dokumentumra hivatkozva”, a hétvégétől a Tisza önkéntesei kint lesznek a településeken.

„Nyolcszáz pulttal igyekszünk az ország minden településére eljutni és elvinni a Tisza adócsökkentési terveit, a valóságot”

– fogalmazott Magyar.

„Elvisszük annak a hírét is, hogy az Orbán-kormány 2010 óta mintegy hatvan darab adónemet vezetett be vagy emelt meg vagy törölt el adókedvezményeket vagy olyan kedvezményes adókat, mint a KATA-t”

– mondta, és hozzátette: ezt a kampányt már az új Tisza-applikáció segíti.

Újságírói kérdésre azt mondta: a kampány legalább október 23-ig tart.

A Tisza-applikációról Radnai Márk beszélt. Azt mondta, immár 2200 Tisza-sziget működik, de az elmúlt húsz évben a demokrácia annyira nem volt jelen, hogy a helyi kiskirályok, a propaganda és az információhiány megnehezíti a működésüket. Szerinte a választások után is szükség lesz az aktivistákra, ehhez is segítséget nyújthat majd az alkalmazás. Az applikáció fő funkciói a feladatkiosztás, az információáramlás, a visszacsatolás és az elismerés.

Magyar Péter hangsúlyozta, hogy továbbra is „hús-vér emberekkel” fognak dolgozni, az applikáció csak egy eszköz. A friss inflációs adatokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy továbbra is „elképesztően magas a drágulás”, és az árrésstopok ellenére a kormány nem tudta megfékezni az inflációt. A helyzetet veszélyesnek nevezte.

Orbán Viktor a múlt hétvégén, a kötcsei pikniken jelentette be az újabb nemzeti konzultációt, ezúttal arról, amit a Fidesz és a médiagépezete Tisza-adónak nevez. Ennek alapja, hogy az Index nemrég egy dokumentumra hivatkozva arról írt, hogy a Tisza kormányváltás esetén adóemelésre készül. A dokumentum hitelességét az ellenzéki párt tagadja, és erre válaszul adócsökkentési programmal kezdett kampányolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Börtönkosztot kapnak a gyerekek a Balmazújvárosban, mert még mindig nem tudtak megegyezni a politikusok
A börtönkonyháról érkező étel állítólag friss és változatos, húslevestől a tejberizsig minden került az asztalokra. A kicsik napi háromszor-négyszer kapnak ételt.


A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet biztosítja átmenetileg a napi étkezést Balmazújváros 11 közintézményében: három általános iskolában, öt óvodában és két bölcsődében - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel kedden.

Makula György ezredes, a BvOP kommunikációs főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta:

a következő időszakban a tiszalöki büntetés-végrehajtási intézet gondoskodik arról, hogy a Balmazújvárosban található bölcsődékbe, óvodákba és iskolákba járó közel 1400 kisgyermek mindennap tápláló és finom ételt kapjon.

Hozzátette: az intézeti konyha napi háromszori, illetve néhány intézményben napi négyszeri étkezést biztosít a gyerekeknek, amelyből az előírásoknak megfelelően egy meleg étel.

Hétfőn reggelire, tízóraira és uzsonnára friss pékáru és gyümölcs került az asztalokra, míg ebédre többek között húslevest, sárgaborsó főzeléket, sertés pörköltet, tejberizst vagy éppen natúr csirkeszeletet fogyaszthattak a kicsik. A menük elkészítése szabályos és ellenőrzött környezetben történik, kollégáink maximális odafigyeléssel gondoskodnak arról, hogy az ételérzékenységgel élő gyerekek is igényeiknek megfelelő ételeket ehessenek – emelte ki.

Emlékeztetett rá: a hazai büntetés-végrehajtás élelmiszer-ellátottsága nagyrészt önellátó. A fogvatartottak munkáltatásával működő büntetés-végrehajtási kft.-k, mezőgazdasági és ipari egységek (állattenyésztés, növénytermesztés, pékségek, tésztagyár, vágóhíd) biztosítják az alapanyagok döntő részét. A büntetés-végrehajtás gazdasági társaságai évente 250-300 tonna csirkehúst és 650-700 tonna sertéshúst dolgoznak fel, valamint mintegy 550 tonna pékárut és 250 tonna tésztát állítanak elő, így a hazai börtönkonyhák működése egyszerre felel meg a szigorú élelmiszer-biztonsági előírásoknak és a költséghatékonysági elvárásoknak.

Korábban komoly botrány volt abból, hogy a városban a politikai csatározások miatt nem tudtak megállapodni az iskolai étkeztetésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET: