HÍREK
A Rovatból

„Olyan volt, mint egy igazi koncentrációs tábor” – mondja egy ukrán házaspár az orosz gyűjtőtáborról

Olekszandr és Olena azt állítja, az oroszok több órán keresztül vallatták őket, a „szűrőtáborban” pedig elképesztő állapotok uralkodtak.


Egy orosz gyűjtőtáborban szerzett tapasztalatairól mesélt a BBC-nek egy ukrán házaspár. Olekszandrnak és Olenának sikerült megszöknie Mariupolból, de csak az ostrom alatt álló várostól északnyugatra fekvő Nikolszke faluig jutottak. Ott viszont egy oroszok által létrehozott menekültközpontba, vagyis "szűrőtáborba" kerültek.

"Olyan volt, mint egy igazi koncentrációs tábor"

- mondja a 49 éves Oleksandr.

A pár elmondása szerint az egykori iskolában kialakított táborban ujjlenyomatot vettek tőlük, minden oldalról fotót készítettek róluk és több órán keresztül vallatták őket az oroszok, "mint egy börtönben" - fogalmaztak.

Azt mondják, nagyon féltek attól, hogy az oroszok megnézik a telefonjukat, ezért minden Ukrajnával kapcsolatos bizonyítékot töröltek a telefonjaikról, még a lányuk fotóját is, amin az ukrán zászló előtt áll.

Olekszandr szerint bebizonyosodott, hogy a félelmük jogos volt, ugyanis a kihallgatásuk során elvették tőlük a telefonjaikat, és az orosz biztonsági tisztek átnézték a fényképeiket, a híváselőzményeiket és megvizsgálták kapcsolatban állnak-e újságírókkal, kormányzati vagy katonai tisztviselőkkel.

"Ha valakit azzal gyanúsítottak, hogy »ukrán náci«, azt Donyeckbe vitték további vizsgálatra vagy kivégzésre"

- fogalmazott Olekszandr, bár állítását a BBC nem tudta ellenőrizni.

Olekszandr azt is hozzátette: bármilyen kétség, vagy kis ellenállás esetén a pincékbe vihették az embereket kihallgatásra és kínzásra.

"Mindenki félt, hogy Donyeckbe viszik"

- fogalmazott.

A párt végül őrizetbe vették, és felkerültek egy evakuálási listára.

A házaspár szerint a "szűrőtáborban" elképesztő állapotok uralkodtak.

Olena arról számolt be, hogy az idősek a folyosókon aludtak matrac és takaró nélkül. Állítása szerint több ezer emberre mindössze egyetlen WC és mosdó jutott. A szappan és a fertőtlenítőszer már a második napon elfogyott, egy idő után pedig nem volt vécépapír és egészségügyi betét sem. Olena szerint elviselhetetlen bűz volt, az emberek között pedig hamar elkezdett terjedni a vérhas is.

Az orosz hatóságok végül egy Oroszországba tartó buszra akarták felrakni a párt, de ők inkább kockáztattak és privát sofőrt kerestek. A sofőr aztán elvitte őket az oroszok által megszállt Bergyanszk városába. Itt aztán három napjukba telt, mire találtak egy újabb sofőrt, aki ukrán ellenőrzés alatt álló területre vitte őket. 12 orosz ellenőrző pontot kikerülve végül sikerült eljutniuk Zaporizzsjába, ahonnan egy éjszakai vonattal utaztak tovább Lvivbe. Itt nyilatkoztak a BBC-nek is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Karácsony Gergely Orbán Viktor interjújáról: Látszott rajta a sok kihagyás, megkopott a tényismeret
„Budapest tényleg nem megy csődbe magától, csak ha a kormány csődbe taszítja. Viszont aki Budapestet csődbe löki, azt Budapest magával rántja” - fogalmazott a főpolgármester.


„Miniszterelnök úr hosszú idő után újra beszélni volt kénytelen Budapestről,

látszott rajta a sok kihagyás, megkopott a tényismeret”

- reagált Orbán Viktor keddi, Rónai Egonnak adott interjújára Karácsony Gergely a Facebook-oldalán.

„Hogy a főváros finanszírozza az államot, hogy Budapesttől a kormány többet vesz el, mint amennyi támogatást ad, azt nem én mondom, hanem a kormány legfőbb ellenőrző szerve, az Állami Számvevőszék. Hogy ez alkotmányellenes, azt se én mondom, hanem az Alkotmánybíróság. Hogy a kormányzati elvonásnak nemcsak a mértéke, hanem a módja is törvénytelen, azt meg a Kúria mondta ki” – fogalmazott a főpolgármester, majd hozzátette:

„az is a viszonylag közismert tényekhez tartozik, hogy Budapest nemcsak az ország leggazdagabb városa, ahogyan Miniszterelnök úr említeni méltóztatott, hanem a legnagyobb is, amely a legtöbb közszolgáltatást működteti, na, ebből hiányzik az öt év alatt húszszorosára emelt kormányzati sarc.”

Karácsony szerint

a miniszterelnök úgy kezeli az állami költségvetést, „mintha az a magánvagyona lenne”, a települések támogatását pedig „mintha az valamiféle kegy lenne tőle”.

A főpolgármester szerint a lényeg az, hogy

„Budapest tényleg nem megy csődbe magától, csak ha a kormány csődbe taszítja. Viszont aki Budapestet csődbe löki, azt Budapest magával rántja.”

Végül jelezte:

„Tárgyalni az alkotmányos és törvényes helyzet helyreállításáról köteles a kormány. Nem kegy, nem kérés, kötelesség. A szakszervezetek 168 órás gondolkodási ideje csütörtökön lejár. Ma én is, Gulyás Gergely miniszter is megkapta a meghívót a sztrájkbizottságtól a tárgyalásra. Én ott leszek”

Mint azt mi is megírtuk: Orbán Viktor kedden adott interjút az ATV-nek. A beszélgetés során a miniszterelnök a főváros pénzügyeiről azt mondta, Budapest már régen csődben van, de ha nem tudják megoldani a helyzetet, a kormány segít.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nagy Márton döntött: Budapestnek ezúttal 0 forintot kell fizetnie
Közzétették, hogy melyik önkormányzatnak mennyit kell fizetnie novemberben a helyi iparűzési adó többletükből.


Közzétették a Magyar Közlönyben, hogy az önkormányzatoknak a helyi iparűzési adó (hipa) többletükből mennyit kell befizetniük novemberben - szúrta ki a 24.hu.

A mostani elvonás a Navracsics Tibor által tavaly bejelentett Versenyképes Járások Program (VJP) része, amely a 2025-ös hipa-többletet a Területfejlesztési Alapba irányítja.

Így Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendelete a közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel egyetértésben határozta meg az egyes települések fizetési kötelezettségét.

A Magyar Közlönyben megjelentek szerint

Nagy Márton döntése értelmében Budapest, Pécs és Kecskemét most 0 forintot fizet, ugyanakkor több fővárosi kerület és meglepően sok kisebb település is komoly, százmilliós terhekkel szembesül.

A rendelet szerint a 100 millió forint felett fizető budapesti kerületek között van az I. kerület 249 094 380 forinttal, a II. kerület 439 406 725 forinttal, az V. kerület 102 226 054 forinttal és a VII. kerület 100 832 318 forinttal.

Eközben komoly befizetővé vált jónéhány kisebb település is, mint például Sellye (376 457 826 forint), Kétújfalu (493 837 963 forint) vagy Királyegyháza (307 034 887 forint).

A milliárdos befizetők között is van meglepetés, Dunaharasztinak például nettó 1 302 959 264 forintot kell utalnia.

A program logikája szerint a 2024-es bázisévhez képest keletkező 2025-ös hipa-többlet 100 százaléka kerül az alapba, amit aztán a járások pályázhatnak vissza fejlesztésekre. Járásonként minimum 250 millió forint, a megyeszékhely-központú járásoknál pedig 500 millió forint fejlesztési forrás garantált. Az önkormányzatok két részletben, májusban és novemberben fizetnek, a végelszámolás pedig a következő év márciusában történik. Ha egy településnek negatív az egyenlege, akkor támogatásként visszakapja a befizetett összeget.

A mostani rendelet egy hosszabb folyamat része. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter 2024 októberében jelentette be a Versenyképes Járások Programot, a területi felzárkózást és a járási fejlesztési minimumokat hangsúlyozva. A feszültség 2025 februárjában nőtt, amikor megjelent a szolidaritási hozzájárulás éves listája, amely Budapestre 89,1 milliárd forintos terhet rótt, éles vitát indítva a főváros és a kormány között. Az első, májusi hipa-többlet elvonásáról szóló rendelet 854 települést érintett, ami után a Fővárosi Önkormányzat bírósághoz fordult, és a Fővárosi Törvényszék azonnali jogvédelmet biztosított számára a Magyar Államkincstár inkasszójával szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A rendőrség megszüntette a büntetőeljárást a Hadházy Ákos autójának szándékosan nekihajtó hatvanpusztai biztonsági őr ellen
A hatóság szerint a férfi nem követett el bűncselekményt, mert cselekményének kizárólag az volt a célja, „hogy a másik gépkocsivezetőt megállítsa”.


„A rendőrség megszüntette a büntetőeljárást a Suzuki Vagyonőr ellen. Azt mondták, hogy nem követett el bűncselekményt, nem volt szándékos közúti veszélyeztetés. Csak véletlenül jött nekem, mert véletlenül jobbra fordította a kormányt...” – írta Facebook-oldalán Hadházy Ákos.

Az eset még augusztusban történt, miután Hadházy a nyitott kapun keresztül bement Orbán Viktor apjának hatvanpusztai birtokára, és ott felvételeket készített az épületekről. Ekkor Mészáros Lőrinc biztonsági vállalkozásának alkalmazottja egy Suzukival igyekezett megállítani a képviselőt és a vele utazó Gulyás Balázs újságírót. A közzétett videófelvételek tanúsága szerint a vagyonőr először frontálisan szembehajtott a képviselő által vezetett Daciával, majd miután nem sikerült megállítani őket, oldalról hajtott neki. Az ütközésben a Dacia oldala megsérült, a Suzuki pedig felborult.

Akkor a Bicskei Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Gulyáságyú Média ugyanakkor most arról írt, hogy a rendőrség most megszűntette a büntetőeljárást a férfi ellen.

„A hatóság szerint a férfi nem követett el bűncselekményt, mert cselekményének kizárólag az volt a célja, „hogy a másik gépkocsivezetőt megállítsa”. A rendőrség megállapította, hogy a vagyonőr magatartása más személy életének, testi épségének a közvetlen veszélyeztetésére nem terjedt ki.

Az eljárás során a rendőrség igazságügyi műszaki szakértőt is kirendelt. „A szakértői vélemény megállapította, hogy a borulást eredményező ütközés a Suzuki személygépkocsi vezetőjének jobbra irányuló kormánymozdulatára vezethető vissza, ez okozta a járművek közötti oldaltávolság elfogyását” - írták a rendőrség határozatában.

Hadházy egy Facebook-posztban reagált minderre.

„Tulajdonképpen örülhetek, hiszen ennyi erővel mondhatták volna azt is, hogy én voltam a bűnös és én akartam felborítani őt...”

– fogalmazott a független országgyűlési képviselő, aki hozzátette: nem gondolta, hogy valódi jogi következménye lesz a dolognak, de azt sem, hogy „meg merik tenni, hogy még egy ejnye-bejnyét sem kapjon Orbán smasszere”.

„A határozat egészen elképesztő jogi nonszensz. Persze panaszolni fogjuk, de nem ez a fontos hiszen úgyis elutasítják. Hanem az, hogy ezzel a határozattal a hatalom legitimálta az ellenzéki politikusok elleni erőszakot

– írta Hadházy, aki végül azt is leírta, hogy az őszinte véleménye a következő: „a lónak a f.szát nem volt ez szándékos közlekedési veszélyeztetés”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tovább drágulnak az üzemanyagok, még ma érdemes tankolni
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 2, a gázolaj beszerzési ára pedig bruttó 5 forinttal emelkedik csütörtöktől. Jobban járunk, ha még előtte teletöltjük a tankot.


Csütörtökön tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára a holtankoljak.hu szerint.

A benzin bruttó 2 forinttal kerül majd többe, míg a gázolaj beszerzési ára bruttó 5 forinttal változik majd.

Jelenleg 95-ös benzint 577 forintos literenkénti átlagáron, gázolajat pedig 588 forintos átlagáron tankolhatunk a hazai kutakon. Ezek az árak emelkedhetnek tovább a hét második felében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk