HÍREK
A Rovatból

Olyan összeesküvés-elmélet terjed Franciaországban, amely szerint Macron felesége férfiként született

A francia first lady per indítását tervezi rágalmazói ellen.


Nem sokkal a jövő évi francia elnökválasztás előtt Emmanuel Macron francia elnök feleségével kapcsolatos összeesküvés-elméletek terjednek a francia sajtóban - jelentette a Le Monde című francia napilap kedden az MTI tudósítása szerint.

A Faits et Documents című francia szélsőjobboldali lap állítólagos "oknyomozó" összeállítása azt állítja, hogy a 68 éves Brigitte Macron Jean-Michel Trogneux néven férfiként született, majd később váltott nemet és nevet. A cikk nyomán az információ a közösségi médiában is terjedni kezdett.

A Libération című lap kiderítette, hogy az álhír mögött álnyomozás húzódik meg, amelyet a szélsőjobboldali és összeesküvéselmélet-hívő Natacha Rey újságíró köréhez tartozó egyik internetező készített, állítólag három éven keresztül, a Faits et Documents (Tények és Dokumentumok) megbízásából.

De a hamis hír terjesztésében a legnagyobb szerepe annak a mintegy négyórás interjúnak volt, amely Natacha Reyjel készült, és december 10-én felkerült a YouTube fájlmegosztó portálra, mintegy 470 ezer fős nézettséget elérve, mielőtt törölték. A hamis hír közben napokon át a Twitter közösségi oldalon is az egyik legnépszerűbb téma volt, és számos sajtócikk foglalkozott vele.

A Le Monde című francia lap kedden aggodalmának adott hangot, hogy a francia választási kampány eldurvul és az amerikai elnökválasztási kampány hangneméhez válik hasonlatossá. A lap felidézte, hogy 2016-ban Hillary Clintont, a demokraták akkori elnökjelöltjét azzal vádolták meg, hogy köze volt egy washingtoni pizzériában működő pedofilhálózathoz, 2020-ban pedig Joe Bidenről, a demokrata párti elnökjelöltről azt az álhírt terjesztették a médiában, hogy "nem megfelelően viselkedett" kiskorú lányokkal.

A Marianne című párizsi magazin meginterjúvolta a radikalizmussal, radikális közösségekkel foglalkozó Tristan Mendes France kommunikációs szakembert, a Sorbonne oktatóját, aki szintén a francia politika amerikanizálódásáról beszélt. Ő Barack Obama volt amerikai elnök feleségének példáját hozta fel: Michelle Obamáról ugyanis szintén olyan álhírek terjedtek, miszerint férfinak született volna.

A Le Figaro című lap úgy értesült, hogy a francia first lady per indítását tervezi rágalmazói ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhel kiakadt: Tisztelem a sajtószabadságot, csak annyit kérek, a gyerekeinket hagyják ki ebből
A miniszterelnök lánya úgy gondolja, a sajtó átlépett egy bizonyos határt, mert most nem ő vagy a férje, hanem a gyermekei kerültek a támadás középpontjába.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Közlemény jelent meg Orbán Ráhel Instagram-oldalán pénteken. A miniszterelnök lánya kifejtette, hogy nem ez az első alkalom, hogy a sajtóban és más politikusok részéről is támadás éri őt és a férjét, most azonban ez szintet lépett. Az üzletasszony szerint a média a gyermekeiket vette célba.

„Az elmúlt években megszoktuk, hogy egyes sajtóorgánumok és politikusok nem bánnak kesztyűs kézzel velünk. Én is, István is megtanultunk együtt élni ezzel. Valamint azzal is, hogy gyakran valótlanságokat állítanak rólunk – elfogadtuk, hogy a helyzetünk ezzel jár. Most azonban egy határt átléptek

- fogalmazott a miniszterelnök lánya.

„Amikor a gyerekeink személyes életét állítják célkeresztbe, amikor valótlan információkat közölnek az állítólagos iskolájukról, amikor a magánéletükbe próbálnak beférkőzni – az már nem rólunk szól. Ez már arról szól, hogy védtelen kiskorúakat próbálnak bevonni egy politikai játszmába”

- írta Orbán Ráhel, aki hozzátette: „Anyaként és emberként ezt nem tudom és nem is akarom szó nélkül hagyni”.

„Arra törekszem – ahogyan a BDPST is –, hogy korrekt viszonyt ápoljak a sajtóval. Tisztelem a sajtószabadságot, és hiszem, hogy lehet kritikusnak lenni etikusan, a morális határok betartásával. Ezért most is csak annyit kérek: a gyerekeinket hagyják ki ebből.

Tartsák tiszteletben a személyiségüket, a jogaikat, és azt a minimális emberi határt, amit a jóérzés diktál.

A jövőben pedig – minden rendelkezésünkre álló eszközzel – fel fogunk lépni azokkal szemben, akik ezt figyelmen kívül hagyják. Köszönöm mindenkinek, aki érti, miért fontos ez” – írta.

A miniszterelnök lánya közleményében arra reagálhatott, hogy az amerikai költözésük kapcsán a Válasz Online arról írt, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István már eldöntötte, hogy valóban New York-ba költöznek, és a gyerekek hivatalos iskolaügyeit hetekkel korábban véglegesítették.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Pánik Moszkva közelében: az orosz légvédelem tévedésből tüzet nyithatott egy orosz utasszállítóra
A Boeing 737-800-as járat épp leszállni készült, amikor a Pancir-SZ1 rendszer célba vette. A gép kisebb sérülésekkel ért földet, senki nem sérült meg.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Péntek hajnalban kis híján súlyos incidens történt Moszkva közelében: egy orosz utasszállító gépre tévedésből tüzet nyithatott egy légvédelmi rendszer – erről Alekszandr Nyevzorov orosz újságíró számolt be a Telegramon.

A beszámoló szerint a Moszkva felé tartó AFL1845-ös számú járatot, amelyet az Aeroflot üzemeltet, egy Pancir-SZ1 típusú légvédelmi rendszer vehette célba, miközben a gép megközelítette a leszállópályát. A Boeing 737-800-as repülőgép Minszkből indult, és a moszkvai Seremetyjevói nemzetközi repülőtérre tartott.

Nyevzorov állítása szerint

a rendszer összetéveszthette a polgári gépet egy érkező drónnal.

A történtek pénteken, helyi idő szerint 0 óra 20 perckor játszódtak le.

A gép kisebb károkat szenvedett, de sikeresen landolt, az utasok és a személyzet nem sérült meg. Az újságíró egy hangfelvételt is megosztott, amelyen egy férfi többször figyelmeztet: a közeledő repülőgép utasszállító járat.

A FlightAware járatkövető oldal adatai szerint az AFL1845-ös járat július 10-én 23:27-kor szállt fel Minszkből, majd 00:36-kor ért földet Moszkvában. Az útvonalban nem látszik rendellenesség.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Országszerte leálltak a kormányablakok
Lapinformációk szerint országos szintű problémáról van szó, ugyanis egy rendszerre van kötve minden kormányablak. Még nem derült ki, mikorra várható a rendszer helyreállása.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Pénteken országszerte fennakadások lehetnek az ügyintézésben. A kormányablakokban megnövekedett várakozási időre kell számítani. A szolgáltató a dolgozik a hiba elhárításán, tájékoztatott a Kormányhivatal.

Az üzemzavarról olvasói jelzések alapján az Index számolt be először. Azt írták, hogy

a kormányablakokban csak elkészült okmányokat tudnak kiadni, mert leállt a központi rendszer.

Lapinformációk szerint országos szintű problémáról van szó, ugyanis egy rendszerre van kötve minden kormányablak. Még nem derült ki, mikorra várható a rendszer helyreállása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás reagált Magyar Péter Tusványos-posztjára: Te Kicsi! Te a záport nem tudod megkülönböztetni a vihartól!
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyar Péter túl sokat képzel magáról. Menczer Tamás szerint a miniszterelnök inkább európai vezetőkkel vitázik, nem vele.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Menczer Tamás Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter korábbi posztjára, amelyben a Tisza Párt elnöke jelezte, hogy részt venne a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, és vitázna Orbán Viktorral. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint azonban a miniszterelnök nem vele, hanem Manfred Weberrel és Ursula von der Leyennel vitázik.

A kormánypárti politikus a bejegyzésében úgy fogalmazott: „Te Kicsi! Te a záport nem tudod megkülönböztetni a vihartól! Pedig az nem nehéz… Mit akarsz te Orbán Viktortól?!” Hozzátette: „Manfred Weber és Ursula von der Leyen legalább meg tudja különböztetni a vihart a záportól.”

Menczer emlékeztetett arra is, hogy Magyar Péter a közelmúltban indokolatlanul vádaskodott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lezárása miatt. Egyúttal azt írta, hogy

a miniszterelnök nem vele, hanem európai vezetőkkel vitatkozik, ugyanakkor ő maga kész lenne vitába szállni a Tisza Párt elnökével.

Posztjában azt is megjegyezte, hogy ehhez veszélyességi pótlékot kér, és feltette a kérdést: hol legyen a találkozó?

Ahogy már beszámoltunk róla, Magyar Péter pénteken arról írt, hogy szeretne jelen lenni a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, de a szervezők nem hívták meg, noha Orbán Viktorral vitázna a rendezvényen. Bejegyzésében kiemelte, hogy az LMP és az MSZP képviselői részt vesznek az eseményen, miközben szerinte ezek a pártok társadalmi támogatottság nélküliek, és a megszűnés szélén állnak.

A politikus úgy fogalmazott: „Tusványos mindig is azt hirdette magáról, hogy a párbeszéd fóruma. Ahol érdemi, baráti, tiszteleten alapuló vita folyhat különböző politikai erők között. Jó lenne, ha ez nem csak üres szlogen lenne.” Hozzátette: „közpénzből is működik, tehát a szervezők erkölcsi kötelessége, hogy biztosítsák a sokszínűség és a valódi párbeszéd lehetőségét.”

A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort július 22–27. között rendezik meg. Orbán Viktor július 26-án tart előadást.

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke korábban elmondta, hogy a miniszterelnök mellett hét miniszter is részt vesz a rendezvényen. Az idei programban öt nap alatt 40 helyszínen 500 eseményt tartanak, és közel 1000 előadót várnak. A szabadegyetem idei mottója: „Ránk számíthatsz!”

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET: