HÍREK

Ők lehetnek Novák Katalin utódai, már múlt csütörtök óta castingolják a jelölteket

Az Index szerint három személy népszerűségét és ismertségét kezdték el mérni a telefonos kérdőívekkel. Egy meglepő név is van közöttük.


Még fel sem szállt Novák Katalin repülőgépe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről múlt csütörtökön, hogy Katar felé tartson utolsó hivatalos útjára, amikor a kormányzat már meg is kezdte a lehetséges jelöltek castingolását - tudta meg az Index.

A portál szerint Orbán Viktor ezúttal nem gondolkodik női köztársasági elnökben, illetve, hogy nagyon frusztrálja a Fidesz vezérkarát, hogy a párt által támogatott három elnökből kettő már megbukott. Egy neve elhallgatását kérő forrás arról beszélt: „az új elnök nem baj, ha kicsit szürke és kissé savanyú, de legyen támadhatatlan.

„Áder János nem volt show-man, mégis két ciklust végigvitt.”

Az Index szerint csütörtök óta három személy népszerűségét kezdték el mérni telefonos lekérdezésekkel:

  • Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert,
  • Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert,
  • és Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát.

    A listán talán Merkely neve a leginkább meglepő. Az INdex szerint a koronavírus járvány alatt egycsapásra ismerté váló Széchenyi-díjas orvos a tudományos eredményei, a habitusa és a vezetői tapasztalata alapján alkalmas lehetne arra, hogy beköltözzön a Sándor-palotába. A probléma, hogy a róla készült bulivideók miatt később előkerülhetnek és a gúnyolódók céltáblájává válhat.

    Hármuk mellett a lehetséges jelöltek között említik még az első Orbán-kabinet Miniszterelnökségét vezető miniszterét, Stumpf Istvánt, valamint Trócsányi László korábbi igazságügyi minisztert is, aki jelenleg a Fidesz EP-képviselője.

    Az Index arról is ír, hogy a kormánypárt tagságát megzavarta Novák Katalin ügye, illetve lemondásának körülményei is. Több vidéki fideszes azt mondta: nagyon várják a február 17-i évértékelőt, valamint a 21-i kihelyezett frakcióülést.

    „Csak remélni tudjuk, hogy Orbán Viktor magyarázatot fog adni arra, hogy miért bukott meg a Fidesz két jól felépített és népszerű női politikusa gyakorlatilag néhány nap alatt”

    – fogalmazott egy vidéki képviselő. Azt is hozzátette: remélik, hogy Orbán mihamarabb megnevezi az új államfőjelöltet, valamint az EP-lista vezetőjét is, a lemondott Varga Judit helyett.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    „Hibáztam” – Magyar Péter bocsánatot kért és törölte a reptér lezárásáról szóló posztját
    „Volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt” - fogalmazott korábbi bejegyzésében a Tisza Párt elnöke, aki aztán belátta, hogy „a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott”.


    Mint azt mi is megírtuk: hétfőn a vihar miatt egy rövid időre le kellett zárni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A szél törmeléket fújt a kifutópályákra és burkolatokat tépett fel, az egyik terminál épülete pedig beázott.

    A reptér lezárására hétfő délután Magyar Péter egy posztba reagált. „A reptér az új MÁV” - fogalmazott ebben a Tisza Párt elnöke, aki arról is írt, hogy „volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt”.

    Hétfő éjjel azonban közölte, hogy hibázott, és törölte korábbi posztját.

    „Sokak kérésére és tanácsára töröltem a reptéri posztomat. Elnézést kérek azoktól, akiket a szavaimmal megbántottam. Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem”

    - írta Magyar hozzátéve: „látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott”.

    „Hibáztam, mert az egész napos rohanásban anélkül szólaltam meg, hogy alaposan tájékozódtam volna. Tanultam belőle. Mindenkinek kitartást kívánok, akinek bármilyen kára keletkezett a vihar miatt!”

    - fogalmazott a Tisza Párt vezetője.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Döbbenetes videó: Szinte szétkapta a vihar a mályi madármentő állomást
    A szél még egy röpdét is felkapott a mentőhelyen, és szinte mindent vitt, amit csak ért.


    Döbbenetes felvételt osztottak meg a mályi madármentő állomás Facebook-oldalán arról, mekkora pusztítást végzett náluk a hétfői vihar.

    Egy korábbi posztjukban úgy fogalmaztak:

    „a mentőhelyet széttépte a vihar”.

    A közzétett felvételeken látni, ahogy a szél felkap egy röpdét, a hátsó udvarukon pedig kalitkákat, dobozokat, párnákat, kerti kiülőt és szinte minden mást is elvitt a brutális szélvihar.

    „Minden állat életben van, senki nem sérült meg. a röpde üres volt szerencsére, a többinek a tetejét szedte le”

    - írták a videóhoz.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Fotók: Hatalmas pusztítást végzett a hétfői vihar a Debreceni Egyetemen
    Személyi sérülés szerencsére nem történt, de az egyetem közlése szerint akár két hétig is eltarthat a teljes helyreállítás.


    Jelentős anyagi és természeti károkat okozott a hétfő délutáni vihar a Debreceni Egyetem campusain. Személyi sérülés nem történt, de akár két hétig is eltarthat a teljes helyreállítás - közölte az intézmény sajtóközpontja.

    A Debreceni Egyetem Egyetem téri campusán két, a Kenézy Gyula campuson egy személygépkocsira dőlt fa, személyi sérülés egyik helyen sem történt.

    A Nagyerdei campuson a Központi Gyógyszertár bádogfedésének egy része bomlott fel és a szomszédos Nukleáris medicina épület tetőszerkezetének csapódva okozott károkat, míg a Böszörményi úti campuson a marhapavilon tetőszerkezete szakadt le és a kerítést, valamint a labdafogó hálót és oszlopait tarolta le.

    Az első becslések szerint az egyetem campusain a viharos erejű szél mintegy százötven-kétszáz fát rongált meg és csavart ki, melyek több helyen utakra és kerítésekre dőltek.

    A Debrecen Egyetem szakemberei folyamatosan dolgoznak az utak és járdák járhatóságának biztosításán, valamint az épületekben a további károk megelőzése érdekében - írták.

    A teljes helyreállítás akár két hétig is eltarthat, ezért kérik az egyetem campusaira érkezőket, hogy figyelmesen közlekedjenek

    - fogalmaztak.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Ferihegy: A futópályákra kerülő törmelék miatt kellett lezárni a repteret – beázott a 2A terminál indulócsarnoka is, azt is lezárták
    Komoly problémát okozott a vihar hétfő délután a közlekedésben, amiből a reptér sem maradt ki. Ugyanakkor a zárlatot hamar fel tudták oldani.


    Hétfő délután hamar helyreállt a normál üzemmód a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután a vihar miatt rövid ideig le kellett zárni azt – közölte a Budapest Airport. Honlapjukon azt írták:

    A viharos szél által felhordott törmelék miatt a pályákat 14.20-kor biztonsági okokból átmenetileg lezárták. A takarítást követően az 1. pályát másfél óra alatt, a 2. pályát 17.23-kor újranyitották.

    A közlemény szerint a forgalom folyamatosan áll helyre, a repülőtér újra két futópályával üzemel, de mivel a zivatar miatt több érkező járat más repülőtéren szállt le, ezért néhány esetben azok Budapestről induló járatpárját törölték.

    A 2A Terminál indulócsarnoka részben beázott, ezért minden utasfelvétel a 2B terminálon történik.

    Senki sem sérült meg, a kárfelmérés jelenleg is zajlik. A helyszínen a Budapest Airport terminálinformációs munkatársai, valamint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság emelt létszámban van jelen.

    A terminálon nyugalom tapasztalható, az utasok türelemmel várakoznak – írták, hozzátéve: a repülőtér-üzemeltető folyamatos tájékoztatást ad a friss információkról, jelenleg a Budapest Airport egyszerűsített weboldala érhető el.

    (MTI)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk